Halált okozó testi sértés alapos gyanúja miatt indított tegnap eljárást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, miután az orvosszakértői vélemények megállapították, hogy a tegnap meghalt kaposvári kisfiú bántalmazás áldozata lett - közölte a police.hu.
A Sonline-nak megszólaló szomszédok szerint tegnap délután azt látták, hogy a szomszéd férfi a nyakában a gyerekkel megy az utcán, akit a felesége követ. A nő azt kérdezte, mit csinált a férfi a gyerekkel. Ezután a férfi lerakta a földre a fiát és elkezdte újraéleszteni. A szomszédok ekkor kihívták a mentőket.
Miközben a mentők a gyereket próbálták újraéleszteni, a férfi eltűnt. Azóta sem találják.
Nagyobb térképre váltás
A Sonline körbekérdezett Kaposváron az üggyel kapcsolatban. A megszólalók szerint a férfi rendszeresen bántalmazta négy gyerekét, a hároméves fián állítólag a cigarettacsikkét is elnyomta. Egy családtag szerint a kisfiú korábban kórházba is került a bántalmazások miatt, az anya pedig anyaotthonba is elment már.
Az egyik kaposvári kocsmában azt mondták, a férfi azért verte meg a gyerekét, mert a fejébe vette, hogy nem ő az apja - írja a Sonline a cikkében. A kocsmaiak pedig meg is fenyegették a férfit, hogy ne csak a rendőröktől féljen. Hasonló véleményen vannak a környékbeli lakosok is, az egyik nyilatkozó egyenesen azt állította, hogy a környéken elszabadultak az indulatok.
Az Indexnek azt mondta a Somogy Megyei Rendőr főkapitányság szóvivője, hogy nagy erőkkel keresik az apát. Elképzelhető, hogy a férfi a városban bujkál, de hamarosan országos körözést is kiadnak a férfi ellen.
A férfi korábban is ült már börtönben, állítólag akkor gyerekbántalmazásért. A gyermek anyját már kihallgatta a rendőrség, de részleteket nem közölt - írta a Független Hírügynökség.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.
