horoszkóp

A TV2 feljelentette saját szereplőjét

2008.10.06. 16:20
Kapcsolódó cikkek (1)
Nincs is jobb, mint Joshi Bharat műsorában kiteregetni a családi szennyest - gondolta egy asszony. Nővérét pedofíliával vádolta, és csak azt követően tett feljelentést a rendőrségen, hogy vége lett a felvételnek. A TV2 kihívta a nyomozókat is, akik bár tudhatták, hogy senkit nem vesznek őrizetbe, mégis mellékszereplői lettek a történetnek.

Pedofíliával vádolt nőt vitt el a rendőrség Joshi Bharat műsorának stúdiójából, ahol a csütörtökön adásba kerülő részeket forgatták. Az asszony állítása szerint: nővére megrontotta a gyerekeit, és arra is kényszeríttette őket, hogy közösüljenek egymással - írja nagyotmondóan a Blikk. Az anya a napilap cikke szerint kétségbeesésben döntött úgy, hogy húgát egy kereskedelmi televízió délutáni műsorában szembesíti a vádakkal. A csatorna a forgatás alatt bejátszotta a Komóczi Mihály igazságügyi szakértővel készült interjúját is, amiből kiderült, hogy a szakember szerint a két gyermek állításai életszerűek és van igazságtartalmuk. A gyermekek nagynénje ezután sem tett beismerő vallomást, ezért Joshi Bharat kiküldte a stúdióból. A kijáratnál civil ruhás nyomozók várták az asszonyt, de szó sincs arról, hogy előállították volna, csak kivezették az épületből - állítja a BRFK. A TV2 ezzel szemben azt állítja: a gyanúsítottat a rendőrségre vitték és kihallgatták.

Minden bú gondozója, Joshi Bharat

A Balázs showba illő történet ügyében a BRFK sajtóosztályát kerestük, hogy megtudjuk, mégis ki tett feljelentést és mire számítottak a nyomozók az ajtó előtt ácsorogva. „2008. október 3-án az egyik kereskedelmi csatorna egyik műsorának felelős szerkesztője jelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság felé, hogy jelentkezett náluk egy nő, aki a műsoron keresztül szeretné kideríteni, hogy az 5 és 7 éves gyermekét valóban molesztálták-e. Az asszony elmondása alapján az erőszak családon belül történt. A műsor készítői megkerestek egy orvos szakértőt, aki megvizsgálta mindkét gyermeket. A szerkesztők kérték, hogy a rendőrség részéről is legyen jelen valaki az adás felvételénél, aki - ha bebizonyosodik a gyermekek állítása - őrizetbe tudná venni az elkövetőt" - így szólt a hivatalos válasz.

Pár sorral lejjebb az is kiderült, hogy a BRFK ugyan figyelembe veszi Komóczi Mihály véleményét, de az alapján még nem foghatja le a gyanúsítottat. „Egyéb nyomozati iratok és cselekmények hiányában - sértett meghallgatása, szakértői vélemény, más személyek kihallgatása - őrizetbe vétel nem lehetséges." A történet legszebb része mégis az, hogy az édesanya a műsor után  a televízió képviselőinek jelenlétében tett feljelentést a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányságán, ahol ezért szemérem elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. A csatorna állítja, hogy az édesanya összesen háromszor tett feljelentést. Kétszer a felvétel előtt, aztán a rendőrség kérésére a felvétel után megerősítő feljelentést is tett.