„A lakótársammal elbúcsúztunk egymástól, hogy megyünk aludni, becsuktuk az ajtókat, majd rá pár másodpercre hallom, hogy egy óriásit ordít. Ekkor már tudtam, hogy bogár (rovar - a szerk.) van a dologban, mert csak attól sikít ekkorát. Átmentem a másik szobába, és az ablak előtt repdesett. Kinyitottuk az ablakot és kitessékeltük egy konyharuhával” – számolt be első találkozásáról poloskával Marzs. Azóta szinte minden este lát egy-egy állatot. A lakás bármely pontján feltűnnek.
Ezután egy csomó más poloskás történetet hallottunk a város legkülönfélébb pontjairól. Zugló, Kispest, Újpest, a Vár környéke, Budakeszi út: a poloskák mondhatni körbezárták a belvárost.
“Éppen szálltam ki a fürdőkádból, elhúztam a zuhanyfüggönyt, és a szemem sarkából észrevettem egy zöld foltot a függönyön. Egy olyan volt. Azonnal kiabáltam a húgomnak, mert halálosan be vagyok szarva az olyanoktól” – szól egy másik történet a budai hegyekből.
"A helyszín Zugló. Egész nyáron berepkedtek az erkélyről a nappaliba, zöldek és a gyerekek imádják őket. Bár nem eszik meg. Most, hogy téma van, természetesen felszívódtak. A múltkor az egyik meg is támadott, de jól lepöcköltem a pólómról" - mondta egyik porontyos szerzőnk, aki nem retteg a poloskáktól.
Mandulaszagú halál
A történetek egy olyan rovarról szólnak, amit, ha megölünk, de legalábbis halálközeli élményben részesítjük, mandulára emlékeztető büdös szag marad utána. Ez a laikus számára is a poloskákra jellemző tulajdonság.
Az állat leírása viszont beszámolóról beszámolóra változik. Két nagy csoportot lehet elkülöníteni. Az olyanokét, akik barnás vagy zöldes poloskával találkoztak, illetve azokét, akik valami karcsúbb, barnás-szürkés-mintás állatot láttak.
A barna egy őshonos magyar fajta az úgynevezett bencepoloska, a mintás pedig egy távol-keleti faj, ami nemrég került be Magyarországra és a gyomra feketefenyőkhöz húzza – tudjuk meg Vásárhelyi Tamástól a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettesétől, akinek egyébként a poloskákat is magába foglaló szipókás rovarok a szakterülete.
„Észlelem én is, a lakásban több példányt láttam. Több olyan poloskafaj van, ami ősszel bemehet a lakásokba” – mondja Vásárhelyi.
Fontosnak tartotta elmondani, hogy jellemzően háromfajta poloska szokott ősszel a lakásokba húzódni Budapesten.
Egy fehéres, ami néhány milliméter hosszú csak. Ez a 70-es években terjedt el, a platánfákon élősködik. Ők nem árasztanak bűzt magukból, viszont komoly kártevők.
A másik a már említett őshonos fajta, a köznyelvben mezei poloskának is nevezett tipusba tartozó bencepoloska. „A harmadik faj nagyjából két éve jelent meg először. Egy keleti faj, a fekete fenyő magját szívogatja, karcsúbb, mint a bencepoloska, szép élénk mintázata van. Nem tapasztaltam, hogy büdös lenne” – folytatja Vásárhelyi.
Nevezzük a nevén
Büdösbence, büdösmarci, büdösmargit, büdöspanna, büdöspanni, bencepoloska – ezek mind népi nevek a mezei poloskára. Ha egy beszélgetésben nem szeretnénk mindig mezei poloskaként hivatkozni az állatra, nyugodtan használjuk ezeket az elnevezéseket. Az állatot már Jókai is bencepoloskának hívta.
Jó évet zártak
A szakember megerősítette tapasztalatainkat: idén tényleg érezhetően több poloska van Budapesten, mint egyébként.
Ennek az az oka, hogy a mezei poloskák jó évet zártak, és bőségesen tudtak szaporodni. A néhány éve megjelent keleti faj egyedszáma meg felívelőben van.
Vásárhelyi nem akart találgatni, hogy a nagy egyedszám annak köszönhető, hogy enyhe volt a tél, vagy jó volt a mezőgazdasági termelés. Nem szokatlan, hogy egy faj egyik évben nagyobb számban van jelen, mint egy másikban.
A poloskákat egyébként főleg tavasszal szokták észrevenni a városlakók. Az állatok ősszel a hideg elől bemennek a lakásokba, tavasszal meg mennének ki, amikor érzik, hogy már enyhébb az idő, de sokszor csak a még csukott ablakokig jutnak. Ilyenkor szoktak rájuk vadászni. A tavaszi példányok jellemzően sárgásbarnásak.
Barátságosan kell közeledni
„A poloskák minden esetben a konyhaablakon keresztül érkeznek, berepülnek, köröznek, mint a hülyék, majd letelepszenek valamelyik fényforrásra. Kivéve a legutóbbi alkalmat, amikor a hülye állatja addig keringett, amíg bele nem zúgott a forró tejbe. Így legalább könnyebb volt megfogni” – szól az egyik beszámoló. A szakemberünk arra is adott tippeket, hogyan érdemes a poloskákat kezelni.
Fontos leszögezni, hogy ezek a poloskák nem ártalmasak, nem bántják az embert, ezért még akkor se öljük meg őket, ha nagyon undorodunk tőlük, vagy rettegünk.
Nem minden büdös, ami poloska
A poloskákat leggyakrabban azzal kapcsoljuk össze, hogy elhalálozásuk esetén iszonyú bűzt hagynak hátra maguk után, pedig nincs ez így minden poloskafajjal. A Brehm lexikonból kiderül, hogy míg a mezei poloska illata leginkább a túlérett körtére emlékeztet, addig a külföldön előforduló poloskák között van olyan, aminek kifejezetten kellemes a szaga.
„Úgy szoktam kirakni, hogy hagyom, hogy rámásszon a kezemre és akkor kiviszem. Az utolsó dolognak kéne lennie, hogy megöljünk egyet” – mondja Vásárhelyi. Az állatok akkor árasztanak magukból bűzt, ha megijednek, ez egy védelmi reakció a részükről. Ezért, ha nem akarjuk, hogy büdös legyen a kezünk, vagy a bármi, akkor nem érdemes támadólag közeledni feléjük.
Ha valaki nagyon undorodik attól, hogy a kezére engedjen egy poloskát, az próbálkozhat még azzal, hogy egy papírt rak az állat elé, amire az békésen rámászik, és akkor könnyen ki lehet rakni a lakásból. Ha még ez is kevés, akkor megpróbálkozhatnak a klasszikus poharas módszerrel, amikor egy poharat tesznek az állatra, hogy ne tudjon elrepülni, majd becsúsztatnak alá egy papírt, és az alkalmi cellát csak a szabadban nyitják ki.