A járókelők szerint a fiatalkorúak erőszakos viselkedéséért jórészt a média a felelős, de egyre többen mondják már, hogy a családi háttér, az iskolai környezet is sokat számít. Vannak, akik a torz világképet, elavult, nem elég szigorú törvényeket hibáztatják. Az emberek megoldást nem látnak a problémára, és néhányan féltik a gyereküket, ha az utcára mennek.

Megszaporodtak azok a hírek, amikben fiatalkorúak követtek el erőszakos bűncselekményeket. Elég csak a halálos ütéssel végződő utcai verekedésre gondolni, vagy a nagy port kavart késelő fiatalra. A legutóbbi büki esetben pedig lányok verték el egymást alaposan, amit az őket buzdító osztálytársak felvettek.

A Porontyon kommentáradatot kiváltó blogbejegyzés kapcsán az iskolai erőszakról kérdeztük a járókelőket, és azt tapasztaltuk, hogy az emberek most már a médián kívül mással is magyarázzák a fiatalok erőszakos viselkedését.

Marci

„Én még nem találkoztam ilyesmivel az iskolában. Igyekszem elkerülni az ilyen helyzeteket, aztán ennyi. Nem nagyon teszek ellene, de az érdekében sem, nem követtem el semmit. Szerintem az elfojtott feszültségek, az otthoni problémák miatt lehet, amikről azt hiszik, hogy csak nekik van, aztán nekitámadnak másoknak, aki picit is felidegesíti őket" - mondta a Lövőház utcánál Marci.

Marci véleményét, miszerint családi problémák lehetnek a háttérben, többen is osztották a megkérdezettek közül.

Petra

„Az iskolai erőszakot a szülői gondoskodás hiányával magyarázom. Pszichoterápiával lehetne orvosolni a problémát. A családi háttéren kívül a kormányintézkedések is fontosak. Jobb anyagi körülmények között a zűrös család megnyugodna, úgyhogy a gyerekek kevésbé késelnének. Persze a tehetősebb családokban is lehetnek zakkantak a szülők. A lényeg, ha jó a családi háttér, nem fogsz késelni, mert szereted a másik embert" - fejtette ki véleményét a Fény utcai piacnál Petra.

Ildikó

Ildikó, aki maga is neveléssel foglalkozik, a nevelés hiányával magyarázza a problémákat: „Sem a család, sem az iskola nem folytat nevelést, sem a társadalom, sem az állam. Nincs nevelés, aminek ez az eredménye. Kevés család nevel, de azok meg el vannak szorítva, meg vannak büntetve hatalmas adókkal. Erkölcsi nevelésre van szükség, mert az itt nincs. De ez azért nehéz, mert ha nincs huszonnégy órán keresztül nevelés, akkor a gyerek elveszett. Ha nem nevelünk mindenhol, akkor annak nincs értelme, mert elveszik a hatás".

Szilvi

De nemcsak a családot említették a járókelők, sokan a legnagyobb felelősséget a médiának tulajdonítják.

„Ez csak a média felelőssége. Mindig is volt, meg mindig is lesz erőszak a gyerekek között, de ez egyszerűen csak a filmek, köztük a rajzfilmek erőszakosságának következménye. Sokat számít a családi háttér is, de az is, hogy mi a Bambin, a Szaffin, meg a Bob és Bobeken nőttünk fel" - ecsetelte a Széna téri bevásárlóközpontnál Szilvi.

Irén

Irén a Szilviéhez hasonló véleményen volt a média felelősségét illetően: „Az iskolai erőszak sajnos nagyon szomorú. És nem tudom, hogy mit lehetne tenni, de gondolom, hogy lehetne. A televízió nagyon sokat ront sajnos, az erőszakos filmek. Jóformán csak azt lehet látni a televízióban, ez szerintem probléma. Más látni az erőszakot és benne élni tulajdonképpen, mint olvasni egy mesében".

György

Voltak viszont olyanok is, akik a média és a család felelősségén kívül mást is megemlítettek, mint például a törvényeket, vagy az erkölcsi nevelést.

„Az emberek erkölcsi világképe nincs megalapozva. Nincsen egy rendszer, amiben gondolkozhatnának. Ha lenne istenfélelem, akkor kevesebb erőszak lenne" - foglalta össze röviden véleményét György a már említett bevásárlóközpontnál.

János

„Nekem is van egy iskoláskorú lányom. Én is hallom ezeket a híreket, és nehezen engedem iskolába, mert féltem attól, hogy valami baja lesz. Az gondolom, hogy nagyon nagyon szigorúan kéne ezt büntetni. Lehet, hogy túlzásokba esek, de nem csinálnám azt, hogy a szülő a felelős, meg ilyesmi. Elkövetett valamit, igenis feleljen érte. Az ilyet sehol a világon nem lenne szabad megengedni. Persze a szülő is hibás a dologban" - a virágárusként dolgozó János a szigorítás pártján áll.

Antal

„Úgy gondolom, hogy csomó elavult törvény van nálunk. Szigorúbban kéne fogni a gyerekeket, hogy igenis tizennégy éves kor alatt is lehessen büntetni, elküldeni őket egy javító-, nevelőtáborba. Egyre erőszakosabbak, a tévéből, a rádióból és az újságból is csak az erőszakot látják. A videojátékokból is. Szerintem ez is közrejátszik. Szelektálnia kéne a médiának is, hogy mit enged" - tette részben felelőssé a törvényeket és a médiát Antal.