Billy Robbins egy nem túl megtisztelő cím birtokosa, a most 19 éves brit fiú 381 kilogrammos súlyával megnyerte a legkövérebb tinédzser címét. Az orvosok szerint Robbins édesanyja volt leginkább a hibás fia rettenetes elhízása miatt, akit most drasztikus diétára fogtak, és – köszönhetően részben a műtéteknek – már leadott majdnem 160 kilogrammot.

Billy Robbins köszönhetően annak, hogy súlya 381 kilogramm, három éve egyáltalán nem tudta elhagyni szobáját, és az orvosok szerint már csak pár éve lett volna hátra, ha nem hagy fel eddigi étkezési szokásaival, vagyis a napi 8000 kalória bevitelével és a mozgásmentes életvitellel.

Billy Robbins 380 kilósan

Ráadásul a doktorok szerint a családban nem a fiú az egyetlen, aki segítségre szorul. Robbins édesanyja ugyanis egyáltalán nem tud nemet mondani fiának, és ezzel az életét veszélyezteti. „Billy nagyon keveset tesz magáért. Képes volt egyedül kimenni a mosdóba, de napjait a szobájában töltötte, az egész élete ott telt. Mindent megtettem érte, mert ő a kisbabám”, mondta Barbara Robbins, aki csupán akkor hagyta el házukat, amikor elment ételt venni, hogy fedezze fia napi 8000 kalóriás bevitelét. „Imádja a hamburgert, a pizzát, a kólát, a chipset és a fánkot. A rendes ennivalókat is szereti, mint a brokkoli, sajttal a tetején, természetesen”, mondta az asszony.

Pedig Billy Robbinsnek rengeteg problémát okozott súlya, osztálytársai kegyetlensége miatt az iskolát is otthagyta, és magántanuló lett. „Azt szerettem volna, ha kiszabadulhatok a testemből. Olyan, mint egy börtön”, mondta a fiú. „Rengeteg dologról lemaradtam a súlyom miatt, nem mehettem el a barátaimmal moziba vagy vacsorázni, nem járhattam bulikra vagy randizni”, tette hozzá.

Az orvosok figyelmeztették a családot, hogy ha továbbra is így folytatja a fiú, pár éven belül meghalhat. „Elérte a végső határt a súlya, teljesen túlterhelte a szívét. Nem hiszem, hogy Billy megéli a huszonötéves kort”, nyilatkozta a fiú orvosa, Younan Nowzaradan, aki szerint az egyetlen esély a gyomorgyűrű beültetése. Robbinst azonban csak akkor tudták megműteni, ha lead a súlyából.

A műtét az életben maradáshoz kell

A halála elkerülése miatt drasztikus diétába kezdett, kórházba szállították, ahol 1200 kalóriás diétára fogták. Miután 15 kilót leadott végrehajtották rajta a műtétsorozat első részét, és kivágtak a gyomrából egy rekord nagyságú, 31 kilogrammos darabot. Három hónappal később köszönhetően a diéta folytatásának és az edzéseknek Robbins összesen 127 kilogrammot adott le, nem számítva az operáció során eltávolított 31 kilót.

A fiú fogyókúrájával párhuzamosan Robbins édesanyját pszichológusok kezdték el kezelni, hogy elejét vegyék a további túlzott etetésnek, ami akár a fiú halálát is okozhatta volna. A kezelések során kiderült, hogy az asszonynak volt egy másik fia is, ő azonban 19 hónapos korában meghalt, mivel nem tudták megoperálni az agydaganatát. „Túlkompenzált voltam, miután elvesztettem Matthew-t, az első gyermekemet. Nehéz volt nemet mondani Billynek, amikor enni kért”, mondta Barbara Robbins.

Miután a család visszatért otthonába, megpróbáltak felülkerekedni a régi megszokásokon, azonban ezt nem sikerült. A fiú ugyanúgy az ágyban maradt, és a viták ellenére sem változott semmi. Az anya hiába fenyegette a közelgő halállal fiát, ezért az orvosok beutalták egy rehabilitációs klinikára. „Nagyon félek elköltözni, de elfogadtam, hogy mindenképpen mennem kell, úgy érzem, lassan megölöm a mamámat”, mondta Billy Robbins.