Srej Zsófia, az új címlaplány
Mint az lassan hagyománnyá kezd válni, megint kaptunk egy kis ízelítőt a The Room magazin legfrissebb, megjelenés előtt álló számából. A fejünket rögtön a címlapfotó láttán felkaptuk, hiszen a legutóbbi, Mihalik Enikővel büszkélkedő szám után most egy újabb magyar szupermodell-várományos, Srej Zsófi fürkésző tekintete sejlik fel a borítóról.
Hogy kicsoda a nemzetközi divatiparban Sophie Srejként számon tartott szépség, azt meg lehet tudni a New York Magazine összefoglalójából és a style.com terjedelmes galériájából is, de mi úgy döntöttünk, jobb, ha őt magát személyesen kérjük meg, hogy mutatkozzon be. Már csak azért is roppant kíváncsiak lettünk rá, mert egy ideje feltűnt például a models.com top10-es listáján és Barbara Bui kampányában is.
Buszon szúrták ki, és az érettségi után Calvin Klein várta
Srej Zsófia nem is habozott rögtön kijavítani a New York Magazine téves információját: születési éve nem 1992, mint a fenti linken szerepel, hanem 1989. Hatvan városában született, és a következőképpen mesél karrierje kezdetéről. "2007-ben az Icon Model Managementtől látott meg valaki Budán egy buszon. Kiszúrt és elkérte a telefonszámomat. Megcsináltuk a portfóliómat és vártam, hogy befejezzem a gimi utolsó évét. Érettségiztem, és a szüleim is kikötötték, hogy csak akkor mélyedhetek ebbe bele, ha tisztességesen elvégzem a gimit."
Mire az érettségije meglett, már nemzetközi szerződés is volt a kezében, így az érettségi bizottság után nem sokkal már a leghíresebb tervezőkkel találta magát szemben. "A legizgalmasabb munkám...? Amikor Calvin Klein exkluzívban voltam, és rajtam tervezték (és még két másik lányon persze) a ruhákat. Nagyon érdekes volt látni munka közben a tervezőt, a stylistot és még ezer másik embert, és olyan lett mint egy család, nagyon megszerettem mindenkit ott. A Fendi show fittingjén is nagyon dobogott a szívem, mert akkor láttam Karl Lagerfeldet először, és tényleg van valami a levegőben körülötte."
Luxuskedvencek és kedvencek a hétköznapokra
És jöjjön a kötelező kör, a kérdés, amit egy modellnek muszáj feltenni. Ki a kedvenc tervezője, és mit hord a hétköznapokban? "A kedvenc tervezőm persze, hogy Francisco Costa (a Calvin Klein Collection kreatív igazgatója), nem is lehet senki más! De Alber Elbaz (a Lanvin vezetője) is elbűvölő ember, vicces, intelligens, kedves. Igaz, Lanvin show-t nem csináltam, de amikor Londonban megnyitotta egy új boltját, akkor a boltban bemutatta a legfontosabb embereknek az előző kollekciót, és szüksége volt modellekre. És akkor épp ott voltam. Hogy miben járok civilben...? A Topshop ruháit nagyon szeretem."
A modell rajong a munkájáért, és mottója az: aki nem dolgozik, ne is egyék. A szakmájának a követelményeit látva nem tartanánk meglepőnek az a mottót sem: aki dolgozik, ne is egyék.
Ezek után nem lehetett kérdés a kétszeresnévelő-problémát okozó címmel rendelkező újságnak ("a"? "The"? "a The"?), hogy kit kérjen fel a borító elkészítéséhez. Azoknak, akik nem elégszenek meg a fenti galéria fotóival, ajánljuk figyelmébe a The Room blogját.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2009.04.25 09:34:15gromek7
Hú de gyengére sikeredett ez a cikk. Pedig benne volt. Na nem baj, majd legközelebb. A room biztos elégedett...
2009.04.25 10:32:25lifelike
kar hogy ugy nez ki mint eletunt rakos beteg
:(
ugy erzem elvalt a szepsegideal es az izlesem egymastol...
2009.04.25 11:32:01oberka
ez jó, keresek énis pár degenerált kinézetű emberkét és jópénzért kiközvetítem divatmárkáknak
2009.04.25 11:50:04wombee
Jessszus, horrorfilmbe még talán.
2009.04.25 12:04:57badabing
nothing special
2009.04.25 12:13:47frensys
TE ATYAÚRISTEN!!EEEZ MODELL???EZ KATASZTRÓFA!!!OLYAN RONDA HOGY ELHÁNYOM MAMAM MINDJÁRT!Nézzétek meg a galériáját itt az oldalon vannak hivatkozások a cikkben..Borzalmas ronda!!!ÚRisten..És ezért még pénzt is kap??hát a világ összes nőjét aki ronda idehozom és pénzt keresek vele...jézusom hol tart a világ...
2009.04.25 12:24:57almighty
de jóóóóóóó...nem is kell modell ügynökséghez menni,elég ha a budai buszon utazol :D
2009.04.25 12:35:08algi
Miről beszéltek? Én egyik képen se látom.
2009.04.25 12:37:30bak-ponyva
én se látom sehol ...
??
2009.04.25 13:23:59Lasombra
azért ez a Room is felettébb érdekfeszítő kiadvány. mivel én járok budai buszokkal, ezúton köszönöm, hogy kiválasztották. ahogy nézem, ott a Szobában pont jó helyen lesz.
2009.04.25 13:25:55MimiMeirah
Amióta a divatbemutatókon hordhatatlan ruhákat prezentálnak (amióta semmi köze a divatnak a valósághoz), szóval valahonnan onnantól tök beteg ez az egész divat szakma. A szépség meg a divat szakma egy jó ideje már úgy tűnik, hogy egymást nélkülözik és külön utakon járnak. Én nem akarom ezt a fiatal lányt megbántani, de nagy valószínűséggel szerencsétlen élőben is csúnya és jelentéktelen, mint a képeken. A divat szakma buzoiddá alakított férfi ikonjairól meg ne is beszéljünk. Semmi bajom a melegekkel (itt tőlük kérnék bocsánatot, mert nem akartam őket megbántani!), csak valahogy nem természetes, hogy a nőkből aszott férfiakat, a férfiakból meg lányos arcú selyempincsiket próbálnak kreálni, majd ezt méregdrágán, divat címen eladni. Hát azt gondoltam, hogy a gazdasági világválság felnyitja az emberek szemét. De nem továbbra is eladható ez a förtelmes szemét. Ebben az egészben az a szörnyű, hogy a világunkban az esetek túlnyomó többségében a szolgáltatások, termékek nagy része, már elkészülésük pillanatában egyszerűen szemétként aposztrofálhatók. Ilyenkor szégyenteljesnek tűnik, hogy ez lenne az emberek vagy kollektíve az emberiségnek a nagy küldetéstudata a világban?
2009.04.25 17:39:40MissMarple
Hol kép a felfedezett lányról? Csak ez a halvány van?
2009.04.25 17:42:02pottyosgaloca
elég furcsán néz ki... annnyira vézna szegény! Lehet,hogy ha enne kicsit, jobb lenne. Amúgy a szemei tényleg szépek, és nem azért válogatták be őt,mert annyira szép volt,hanem mert annyira különleges. Biztosan nagyon magas, ahhoz képest borzasztóan csontvékony, és be kell vallani, az arca tényleg különleges, nagyon szélesen ülnek a szemei. Szépnek lehethogy neem szép, de veri szpesöl.
2009.04.25 17:48:26justniki
ti miről beszéltek?:D ennél a lánynál 100x vannak 'rondább'-ahogy Ti mondjátok- modellek.
igaz néhány képen koravénnek tünik, de attól függetlenűl, igenis különleges arca van.és speciel én örülök hogy a magyar lányok közül egyre többen lesznek nemzetközi modellek.
2009.04.25 18:51:19redballon
undormány ez a nő
2009.04.25 19:17:08selina
biztos, hogy ez a lány anno nem így nézett ki a budai buszon...biztos, hogy akkor is sovány volt. undorító és beteges, amit ezek a "tervezőművészelmék" elvárnak tőlük.
2009.04.25 20:51:00Redline
Szegény csaj a címlapon valami félelmetesen gecironda, úgy néz ki mint Sven Väth a lenyalthajas korszakában:
http://www.spiegel.de/kultur/musik/0,1518,grossbild-38912-68948,00.html
2009.04.25 21:21:43a\' ördög
Szegény kislány milyen csúnya baszod...
2009.04.25 22:57:33Lajosforras
Ez a szegény kislány igen szarul néz ki...Mintha beteg lenne.
2009.04.25 23:43:08victor vacendak
A modellek 99%-a hasonló kaliber. Az 1% meg a Victoria's Secretnél dolgozik (bár ott is akad lóarc). :-D
2009.04.26 02:24:49eternity
Smink nélkül rút kiskacsa.
Sminkelve jól konzervált negyvenes.
Miközben még 20 sincs...
Állítólag nem véletlen, hogy a modellek ilyen semmilyenek - így bármivé lehet őket alakítani. Mint a próbababa.
Aki felfedezte, nyilván ezt a semmilyenséget vette észre.
2009.04.26 13:33:36FENTEtente
Bámulatos,mulatós magyarok.Miért szomorkás kedvetek amikor még álmaitokon lovagoltok?Hova szóltok ha vakoltok és vakolat nem fogja lámpa alatt a falat?
2009.04.26 17:32:30Őrült Asszony!!
Szívből gratulálok a kislánynak!
2009.04.26 23:11:15Bajszos Póni
tényleg eléggé rovarfeje van, viszont ha meghizna és kikerekedne az arca, helyes lenne.
igy viszont tényleg nem szép, és nekem még érdekesnek sem tünnek a vonásai.
azért hajrá!