A Luan by Lucia divatház színterápiára használja A selyem című kollekcióját. Szerintük a csakrákat lehet jobban megnyitni a színes ruhákat nézvei. Nekünk speciel a zöld ruhák tetszettek, S. Hegyi Lucia szerint ez bizonyítja, hogy nyitott a szívcsakránk. Fokozottan ezoterikus riportunkhoz Király Tamás és Léber Barbara is hozzátette a metaforáit a maga színterápiás hipnózisában. Szürrealitás haladóknak és nyitott csakrájú kezdőknek.

A kiállított selyemfestmények címei körül néhányat ki szeretnék emelni. Elmondaná, mi jut eszébe róluk? Az első ilyen cím az Önelfogadás.

Nagy tanulási folyamat, amelynek végén el kell jutni oda, hogy kimondjuk: amilyenek vagyunk, olyanok vagyunk.

Égi inspiráció?

Mindig a felső útmutatásra hallgatok. Úgy érzem, mintha egy tölcsér vezetne a fejembe, azon keresztül érkeznének a sugallatok álom és zene formájában. Zenére színeket és formákat vetítek le földi síkra. A selyemkollekció is így készült: kaptam egy sugallatot, hogy a csakrákra és az azokhoz kapcsolódó színekre kell építenem ezt a munkánkat.

Szívcsakra?

A stúdiómban stílustanácsadást folytatunk. Többek közt olyan módon, hogy az ügyfélnek segítünk azokat a csakrákat beindítani, amelyek le vannak amortizálva. Kevesen mondhatják el magukról, hogy nyitott szívvel élnek. Legtöbbeknek ezért a szívcsakráját kell a legjobban megnyitni. Ezt a folyamatot a zöld, a rózsaszín és a barackszín segíti.

Napfonatcsakra?

Nálam pont azt kell erősíteni, ennek megfelelően sárgás színeket kell választanom.

Tiszta szeretet?

Mindennap gondolok mindenkire, akit ismerek, és megpróbálom az ellenségeimnek is a szeretetet közvetíteni. Úgy gyakorlom, hogy az ellenséges érzést, a haragot próbálom transzformálni szeretetenergiává. Észrevettem, hogy működik. Néha találkozom olyan emberrel, akit nem szeretek, és amióta próbálok szeretetet közvetíteni felé, kedvesebb lesz velem.

Spiritualitás?

Számomra azt jelenti, hogy az univerzális dolgok felé vagyok nyitott. Mindenkiben benne van az igaz fény, a harmónia, csak ki kell bányászni. A világ a spiritualitás irányába halad, ezt fel kell vállalni.

Csakrák és színeik

A csakra szanszkrit eredetű szó, a jelentése kerék, és olyan pontokat jelöl a testen, amelyeken keresztül energiát tudunk felvenni. Hét fő csakra található a testen Az 1. a gyökércsakra, a színe a vörös. A gerinc legmélyebb pontja, és a legerősebben kapcsolódik a fizikai léthez. Az ehhez kötődő pozitív érzések a bátorság és a kitartás. Ha elégtelenül működik, akkor az ember bizonytalan, ha túlműködik, az a zsarnoki vonásokat erősíti. A 2. a szakrális csakra, a színe: narancs. A vese szintjén helyezkedik el a köldök alatt, a szexualitást, és az érzelmi egyensúlyt képviseli. Csökkent működése esetén haragot, és csalódottságot érzünk. A 3. a napfonat csakra, a színe: sárga. A gyomor környékén található, az érzékenységért felelős. Ha jól működik, akkor önbecsülést érez az ember, valamint azt, hogy tudja a helyét a világban. Ha elégtelenül működik, akkor önbizalomhiány alakulhat ki, ha túlműködik, az munkamániával, maximalizmussal járhat együtt. A 4. a szívcsakra, a színe: zöld. Ez a szeretet, és az empátia központja. Az alulműködése félelemben, önsajnálatban nyilvánul meg, túlműködése esetén követelőző lehet az ember. Az 5. a torokcsakra, a színe: kék. A pajzsmirigy szintjén található, a befogadás, a felelősségvállalás és az érzelmek szóbeli kifejezésének a központja. Ha elégtelenül működik, konfliktuskerülővé, megbízhatatlanná teheti az embert, ha fokozottan működik, az arroganciával sújt. A 6. a harmadik szem csakra, a színe: indigókék. A szemöldökök között helyezkedik el, a mentális fogalmak vizuális megjelenítéséért felelős, és az értelmet irányítja. Ha túlműködik, akkor az ember manipulálni szeretne másokat, ha elégtelenül működik, akkor pedig gyáva lesz. A 7. a koronacsakra, a színe a viola és fehér. A fejtetőn található, a spiritualitás központja. Ha nem elégséges a működése, akkor visszahúzódóvá válik az ember, az életében nem találja az örömöt.

A Luan by Lucia divatház Újhelyi Eszter textiltervezővel közösen A selyem címmel bemutatta legújabb divatkollekcióját, és a falon látható selyemfestményeit. A divatbemutatóktól szokatlan időpontban, délután kettőkor igyekeztek sokoldalú élményt nyújtani a vendégeknek a belvárosi régiségblokkban található B55 galériában, volt tehát pogácsa, pálinka, pezsgő eperrel, várakozás, és a kiállításmegnyitók hagyományához illően szürreális kurátori beszéd a színek szerepéről. A show előtt hallhattuk például azt a gondolatot, amelyet Johannes Itten svájci festő, a Bauhaus egyik tanára írt egykor arról, hogy színek nélkül a világ halott lenne. Itten szerint „semmi sem rendítheti meg mélyebben az embert, mintha az égen ragyogó hatalmas, ragyogó színkoszorú tetszene fel.”

A fekete minden szín együttvéve

Ezen a sajátos gondolaton merengve a várakozási időt arra használtuk, hogy a divattervezőnő kollégáit kérdezzük a színekhez fűződő kapcsolatukról. Király Tamást, a Stern magazin által divatpápának nevezett tervezőt soha nem láttuk még más színben, mint feketében. A biciklije is fekete, amellyel közlekedik a városban, és a kollekcióiban is ez a szín dominál. „A fekete az minden szín együttvéve”- zárta le a témát Király Tamás, akitől ötletszerűen azt kérdeztük, álmodni is feketében szokott-e? „Nem, színesben. De a legszebb álmom az volt, amikor aranyban és ezüstben álmodtam”. És Király Tamás elmesélte az álmában megjelenő rétet, amelyre ezüst dér szállt, majd a nap arany fénnyel világította meg, és a növények csillogó üvegcukrokat hajtottak, és egyre csak nőttek, terjeszkedtek az ég felé.

Egyre kevésbé éreztük a kapcsolatot a valósággal, amikor Léber Barbara divattervezőhöz fordultunk. „Volt idő, amikor egyszerűen nem lehetett úgy megjelenni, mint ahogyan itt, most Lucia: tetőtől talpig pinkben. Nagyon örülök, hogy visszajöttek a színek a divatba és a tervezők bátran élnek vele”- mondta a főleg estélyiket és esküvői ruhákat tervező Léber Barbara, bár az ő műfajában továbbra is a fehér az alapszín.

S. Hegyi Lucia nem tervez olyanoknak, akik hazudnak

S. Hegyi Lucia bemutatóira nem járnak celebek, sem politikusok, mint arról egy korábbi Velvet-interjúban a tervezőnő beszámolt, ez utóbbi szubkultúra kerüli őt amiatt, mert személyes kérdéseket szokott feltenni a vendégeinek. A szakmunkás varrónőből lett ruhatervező azt is elmondta, nem tud olyan embereknek tervezni, akik hazudnak.

Különös élmény volt az utcáról beszűrődő fényben látni egy divatshow-t. Árnyék csak néha vetődött a modellek arcára és színes, hernyóselyem ruhájukra, amikor az utcáról benéztek a járókelők, és rövidebb időszakokra turistaközponttá tették galéria előtti járdát. A helyszínen csak az előre regisztrált vendégeket fogadták, akik így nemcsak a látványnak, de a nagy spiritualitásnak is a részesei lehettek. Akinek még nem telítődött a harmadik szem csakrája az eseményről készült fotósorozatunkkal, annak szívesen idézünk tovább S. Hegyi Luciától. A divatház vezetőjét arról is megkérdeztünk, miért jelennek meg ismét a csillagjegyek egyes ruhadarabokon. A tervezőnő ugyanis 2000-ben készített csapatával Horoszkóp címmel egy kollekciót, amelyben ezt a témát kitárgyalta.

„Az egész univerzumot meg szerettük volna jeleníteni. A csakrákhoz kapcsolódó színek bemutatásakor azoknál, amelyek a föld közelében helyezkednek el, megjelenítettük a föld közeli ornamentikát, a növényvilágot. Ahogy haladunk fölfelé a csakrákon, egyre inkább a légiesebb vonalak jelennek meg, például a madarakkal. A legfelsőbb csakráknál jelenik meg a az univerzum, az üstökösök és az ősrobbanás”- mondta a divattervező a színterápiás hipnózisban.