Mostanában szinte egyetlen olyan divatbemutatón sem jártunk, amin a szervezők és a tervezők ne szerettek volna egy rövid időutazásra vinni minket. Nem volt ez másként a Tesco által forgalmazott F&F ruházati márka őszi és téli kollekciójának budapesti bemutatóján, ahol az esemény háziasszonya, Orosz Barbara és házigazdája, Gönczi Gábor külön figyelmeztetett minket erre a specialitásra. Nos, igazuk volt, és most nem feltétlenül arra gondolunk, hogy a Tesco másik ruházati márkája, a Cherokee bemutatóján is jó pár évtizedet ugrottunk vissza az időben, egészen a Május 1. Ruhagyár tevékenységéig. A felvonultatott ruhadarabok valóban a nyolcvanas évekbe repítettek minket, vagyis a főként a túlzásairól ismert korszakot továbbra sem temethetjük el. Persze nem csak a múltba tekinthettünk vissza, hanem egy kicsit a jövőt is megidéztük, hiszen a felvonultatott ruhadarabok csak augusztustól lesznek megvásárolhatóak.
Victoria Beckham nem tévedhet
Nézzük, hogy mi maradt meg a nyolcvanas évekből, illetve a korábbi szezonokból. Nem bírjuk elégszer ismételni, hogy a neon színek, vagy az egyéb erősebb árnyalatok, a cicanadrág, a ceruzafarmer, a hammergatya és színes harisnya egyszerűen nem akar jobblétre szenderülni. A csillogó flittereket is sikerült átemelni a múltból, legyen szó akár egy miniruháról, egy apró díszítésről, vagy egy baszksapkáról. És igaza volt Emily Barnes stylistnak, a blézer igenis elengedhetetlen ruhadarab lesz az elkövetkezendő időszakban, ahogy Victoria Beckham sem tévedett akkorát, amikor katonatisztnek, vagy limuzinsofőrnek öltözött.
Az sem árt, ha tanulmányozunk pár videót arról, hogyan kell magas sarkúban járni, ugyanis a divatos körömcipők sarkai tovább nőnek. A Jávor Pált őrjítő selyemkombinék helyett pedig jönnek a párducmintás, vagy fukszia színű fűzőszerű fehérneműk, amiket egy könyök fölé érő bőrkesztyűvel tehetünk még vonzóbbá a szado-mazo iránt fogékony partnerünk számára. A férfiaknál a visszafogott öltönyök mellé egy-egy színes ing jár, valamint továbbra is dívik a rocksztár külső: vagyis a rövid bőrdzseki, a fekete farmer fekete pólóval, a mellény és a vékony sál. Bár az ezüstös ábrával ellátott pólókat azért mi a vitatható kategóriába soroljuk.
A válltöméstől mindenki díjbirkózó lesz
A Gönczi Gábor által felvezetett időutazás apropóján arról kérdeztük a jelen levő celebeket, melyek azok a ruhadarabok, amik a nyolcvanas évekre voltak jellemzőek, és örökre el kellene őket felejteni, illetve érdemes lenne újból előszedni. A hírességek nem alkottak olyan markáns véleményt, mint olvasóink, és néha az évtized sem igazán stimmelt. „Amit kényelmi szempontból nagyon el kellene felejteni, de nagyon-nagyon jól néz ki, az a platformcipő. Nekem is van egy, ami nagyon szép, de nem bírok benne járni. A trapéznadrágot is szeretem, amit sajnos nagyon elfelejtettünk" – nyilatkozta Peller Mariann, aki azokat a ruháit is megőrzi, amiket már négy-öt éve nem vett fel, hátha újra divatba jönnek.
Miután megegyeztünk, hogy a korszak nem iagzán stimmelt, és felsoroltunk néhány jellegzetes darabot, az RTL Klub Reggeli című műsorának háziasszonya folytatta a trendelemzést. "A neon színekkel minden rendben van, főként szolidabb színnel, mondjuk a feketével kombinálva. Ami a válltömést illeti, nincs az az ember, akinek jól állna. Ha valakinek vékony a csípője, és ehhez vesz fel egy ilyen holmit, akkor úgy néz ki, mint egy díjbirkózó. Ha nagyobb a csípője, és így vesz fel egy válltöméses darabot, akkor is úgy néz ki, mint egy díjbirkózó."
NDK-s elegancia
A magát hobbicelebként definiáló Sebeők Jánosnak nincs túl jó véleménye erről a korszakról. "A nyolcvanas évekből arra emlékszem, hogy nem kellett öltözni nagyon sehogy sem. Itt Magyarországon nagyon igénytelen korszak volt, amikor mindenki végül is sokadlagosan lehordott nyugati cuccok árnyképeit hordta. Kelet-német, NDK-s elegancia. Tele volt az ecseri piac iszonyatos mennyiségű olcsó farmerral, trapéznadrágokkal, patacipővel. Nagyon jellegtelennek éltem meg ezt az időszakot, mert az a lázadó ifjúság, ami a hatvanas évekre volt jellemző, az véglegesen kifulladt, és bejött ez a diszkókorszak, ami konfettisen fölhabosította a prágai tavaszt" - nyilatkozta a Velvetnek Sebeők János, aki hozzátette, a politika terén nem a retro híve, de az életérzés tekintetében igen. "Azt szokás mondani, hogy minden múlt azért szép, mert valaki akkor volt fiatal" – lettünk gazdagabbak egy igen bölcs mondattal.
Orosz Barbara télen is körömcipőben tipeg
Orosz Barbara, a Cool Tv műsorvezetője szerint a divat alapvetően arról szól, hogy időről-időre visszatérnek előző stílusok, így semmi gond nincs azzal, hogy valaki ötvözi a nyolcvanas éveket a mostani trendekkel. Mivel ezzel a kérdést lezártnak tekintettük, inkább arra tértünk ki, hogy milyen ruhadarabokat kell feltétlenül beszerezni a téli szezonra, pontosabban arra, hogy Orosz Barbara mit is vesz fel, ha beköszönt a hideg idő. „Minden évben beújítok egy-két új kabátot. Szeretem az olyan darabokat, amik kihangsúlyozzák az alakot. Bár a fekete harisnya áll a legjobban, szeretem a színes harisnyákat is. És persze jöhetnek a körömcipők is minden mennyiségben. Soha nem öltözöm az évszaknak megfelelően, télen csak háromszor-négyszer volt rajtam csizma, amúgy körömcipőben tipegek."
Túl rövid!
Ezt követően a kollekcióra reflektálva Orosz Barbara nagyvonalakban kifejtette, hogy mi is jellemző az ő öltözködésére. „Kifejezetten tetszettek a hagymaszoknyák. Sajnos a legtöbb ruhával az volt a bajom, hogy nagyon rövidek voltak. A nagyon csinos, kétméteres modelleken nagyon jól mutatnak, de én nem igazán szeretem a lábaimat hangsúlyozni. A táskák méretét is figyeltem. A színük nagyon tetszett, de nem vagyok egy nádszáltermetű lányka, és engem egyszer arra tanítottak, hogy ne vegyek túlságosan nagyméretű táskákat, mert az kövérít." Orosz Barbara egyúttal örömmel tudatta velünk, hogy mostanában már farmert is szokott hordani, ugyanis vannak forgatások, amiken nem túl előnyős szoknyában megjelenni, ráadásul nemrég elkezdett tanulni lőni.
Megszólják a kalaposokat
Hozzátette, az egyszerű fekete ruhák is közel állnak hozzá, amiket furcsa színű és formájú táskákkal, hangsúlyos bizsuval és kitűzőkkel dob fel. A Sebeők János szerint a szecessziót idéző kalapokkal kapcsolatban pedig a következő információt osztotta meg velünk Orosz Barbara. „Ha jól láttam kalapok is voltak. Rengeteg kalapom van, nagyon kalapmániás vagyok. Nem arról van szó, hogy nem merem őket hordani, de ha végigmész az Andrássy úton egy kalapban, akkor ezt nem igazán tudják értékelni. Sőt, még mindig úgy fordulnak utánad, hogy Jézus, ezt most komolyan gondolta!"
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.




Kommentek
2009.05.08 16:17:33v524
Tesco+divat+celebek... mivaaaaan???
2009.05.08 16:21:55xenni
elég szánalom
2009.05.08 17:14:26ytike
Durván ****ok ezek a ruhák
2009.05.08 17:25:23v524
A Medvecccki meg azér van itt, mer kevés a nyugdílllya, aszt ezek a jó minőségű ruhák mekkfizethető árom vannak a Tekkóban. :)
2009.05.09 11:03:50zoldmandula33
orosz bének meg még mindig hordó lába van.
sose felejtem el, mikor egyszer találkoztam vele a margit hídon. én a szigetre mentem futni ő meg valami hiperpiros összeállításban botladozott. annak a nőnek mindene nagy. nagydarab, egyáltalán nem kecses vagy ilyesmi.
csősz boginak nem áll jól ez a sok fekete, nagyon öregíti.
különben sztem évről évre jobb lesz a bemutató és a ruhák színvonala. én drukkolok nekik, h ne csak 18ezres ugyanilyen minőségű ruhákat hordjon mindenki, csak mert az sznob és menő.
2009.05.12 21:07:40Marc94
Tescó gazdaságos ruhák Tescó gazdaságos embereken....:D