Idén a legjobb eredmény száz méteren kevesebb mint 15 másodperc volt, tűsarkúban. A Stiletto Run celebfutamát Pirner – naponta futok – Alma nyerte, így Dombóvári Vanda, a tavalyi nyertes a második helyre szorult.

A tűsarkú futóversenyt a Glamour szerkesztői találták ki Hollandiában, 2005-ben. Értelmes érveket nem lehet az esemény mellett felsorakoztatni, valószínű, a magazin népszerűsítése a cél.Hazánkban tavaly futottak első alkalommal – szervezetten – tűsarkú cipőben, akkor Dombóvári Vanda nyerte, idén csak a második helyre volt elég a kondíciója.

A hosszú lábak legyőzhetetlenek

Nők tűsarkúban!

A mostani celebfutamon Dukai Regina, Dammak Jázmin, Kovácsovics Fruzsina, Pirner Alma, Labancz Lilla, Peller Mariann és Dombóvári Vanda indult. Az első helyet Pirner szerezte meg, aki saját bevallása szerint napi hat-nyolc kilométert fut. Versenytársai szerint hosszú lábai legyőzhetetlenek, és amúgy is gyönyörű, sudár, magas alkata van. Mivel senki nem szenvedett balesetet, Dammak sztorija, miszerint a melltartó pántja futás közben kikapcsolódott, felértékelődött. A száz méteres táv lefutása követően Labancz Lilla a Westend tetőteraszán felállított színpadról azt üzente Debreczeni Zitának, nem esett el, annak ellenére sem, hogy a modell ezt jósolta neki.

Rákóczi Ferenc volt az esemény műsorvezetője, aki az első rajtról kicsit lemaradt, az olvasók futamát már időben közvetítette. Amíg a nép starthoz állt, a győztes Pirner elmondta, miért rossz a kérdés, amit feltettünk neki. „Nem mindenben az értelmet kell keresni, szerintem ez egy tök jó rendezvény, szuper cipőkkel. Ez egy hagyományteremtés. Egy buli. Érezzük jól magunkat, nincs mondanivalója.” Kovácsovics Fruzsina szintén poénnak érzi a tűsarkúban futást. Egy nagy levegővétel után Dombóvári elmondta, neki a magassága miatt kell ilyen lábbelit hordania, pedig ezt nem kérdeztük. „Bolondos, klassz dolognak fogom fel, nagyon nőcis. Van benne némi humor is: látni a lányokat, ahogy küzdenek száz méteren át, sminkben, tűsarkúban. Szeretem a szokványostól eltérő megmérettetéseket.”

Olvasóik futották

Nézzen futó nőket!

14.65 másodperc volt az idei rekord, amit a Testnevelési Egyetem egyik végzőse teljesített a civil futamon. „Sportszerű voltam. Futottam, ahogy csak bírtam ” – mondta. „Soha nem nyertem még pénzt. Tavaly nagyon közel voltam hozzá, azért indultam idén is.” Endlei Viktória kérésünkre felsorolta azt is, hogy a Glamouron kívül milyen más női magazinokat szokott még átfutni. „Joy, Cosmopolitan, de végülis mindegyik egyforma, ugyanarról szól.” Mivel a győztesre várnunk kellett, volt időnk rá, hogy kiszámoljuk, mennyi lenne az órabére, ha csak futna. A közel 240 milliós végösszegen maga a győztes is csodálkozott.

A vitathatatlanul dögösnek kikiáltott magassarkú egyébként kényelmetlen, és a rendszeres használat kalapácsujjat és egyéb deformitásokat okoz, ahogy ezt korábbi anyagunkból kiderül. A rendezvényen három olyan emberrel is találkoztunk, aki nem nevezett be a versenyre, nem volt egy indulónak sem a rokona, és nem dolgozott. Jules, a Danubius Rádió egyik munkatársa először azzal magyarázta jelenlétét, hogy kíváncsi volt kollégája, Rákóczi Ferenc alakítására, később azonban beismerte: nincs magánélete, azért tűnt jó programnak. Amikor már teljesen kiürült a tér, két afrikai fiatalemberrel is összeakadtunk, akik fotósunkat arra kérték, örökítse meg egyiküket a Glamour fala előtt, majd ezt küldje át emailen. Miközben tollat kért, elmondta, hogy Afrikából jött, ennek ellenére tud írni és olvasni. Jó ideje hazánkban tartózkodhat, ha ezzel viccel, és a szókincsében a bocsánat is szerepelt magyarul.