Szerkesztőségünk néhány tagját rá lehetett venni, hogy az olvasók és maguk örömére teszteljenek egy fogyókúrás módszert. Olyan fogyókúrába kezdtünk, amitől az ígéret szerint két hét alatt akár 8 kilóval is könnyebbek lehetünk - fejenként. Igen, az agyonreklámozott Turbó diéta az. Három bátor emberrel és egy folyton nyafogó, csokifüggő kollégával belefogtunk, miután egy speciális gépen elvégezték rajtunk a testösszetétel analízist, így tudtuk, honnan, mennyit kéne leadnunk.
Kriszta, Tibbi, Rober és az Index-közeli Zuzu különböző módon vágott neki, így más-más eredménnyel zártak. Winkler nem szállt be, ő csak az arcát adta. Kriszta csak könnyített kúrát vállalt, azaz mindössze két étkezés helyett fogyasztott fehérjeturmixot, a többiek nem ettek egy falatot sem, csak a turmix-szal töltekeztek. A diéta első napja a béltisztításé. Krisztának ez nem kellett. A belek tisztításának folyamata amúgy non-stop fosást jelent. A leírás szerint nyugodt körülmények kellenek az első naphoz, ezt háromból ketten szem előtt tartották, de a szerkesztőink nemigen. Rober arra hivatkozva, hogy csak két lány és két vécé van a szerkesztőségben, be mert jönni dolgozni az első napon is.
Első nap
A diéta a forgalmazó szerint – leegyszerűsítve - azon az elven müködik, hogy kevesebb az energiabevitel, mint a szükséglet, éhségérzet nincs, a fehérjeturmixnak köszönhetően pedig a szervezet nem pánikol be, azaz nem az izomból bontja le a számára szükséges anyagokat, hanem a zsírból. Ez úgy valósul meg, hogy megfelelő mennyiségű fehérjét viszünk be a szervezetbe, illetve antioxidánst is szed a vállalkozó szellemű fogyókúrázó. Na, ez volt az, amiben nem hittünk szívből.
Kriszta súlya alapján akár még hízhatott volna, de nem volt megfelelő a zsír-izom arány a szervezetében – kimutatta a gép -, mert nem sportol. Ezért ő csak reggel és este itta a három ízben kapható turmixot, Tibbi egyszerűen mondva túlsúlyos, ahogy Zuzu is, Robernek pedig egy vele született szívbetegsége miatt kellett belevágnia, mert bizonyos súly felett már lustábban dolgozik a motorja.
A maradék idő
Az első nap után négyből kettőnknél tovább folytatódott a béltisztulás. Harmadnapra állt helyre a rend és csak utána jöttek az unalmas hétköznapok. Okos ember előre gondolkodik, mi nem. Nem számoltunk a diéta kezdésekor azzal, hogy elkezdődött a gyümölcsszezon, van egy szülinap és egy névnap is. Máskor ezt figyelembe vesszük.
Érdekes, a diéta alatt milyen kosztot kíván meg az ember. Zuzu végig párizsis zsömlére vágyott, Tibbi semmire, Rober sós retekre, friss kenyérre és ketchupos hasábburgonyára, amiket egyébként sosem fogyaszt. Először a tizenegyedik napon álmodott Kriszta és Rober egy jó lakomáról. „Egy óriási, cukrozott péksüteménnyel - talán búrkifli vagy túrós táska volt -. Emlékszem, nagyon megijedtem álmomban, amikor rádöbbentem, ilyet nem szabad, és hiábavaló volt az egész eddigi próbálkozásom. Bár nagyon sokszor éheztem – papírkutya vagyok állítólag - furcsa módon nem kívántam az egészségtelen kajákat, leginkább az hiányzott, hogy elrágcsáljak egy almát, vagy epret, a kolléganőm frankfurti levesének szagától pedig majdnem hánytam.” Kriszta igazat mondott, tényleg sokat nyavalygott, pedig ő ehetett. Iszonyat idegesítő, amikor az picsog, aki mindenki másnál többet engedhet meg magának.
A diéta alapján minden kedves résztvevő fogyaszthat zöldségleveslevet - szigorúan zöldségek nélkül -, ami az állandó édes íz mellett igazi javulást hoz az életminőségben. Megváltás, a szó mennyei értelmében, hiszen végre valami sóst érezhetünk a szánkban.
Fejben eszünk
Viszonylag hamar hozzászokik az ember, hogy csak fejben eszik. Mégis, Zuzu a félidőben produkált is egy kimerülést, Rober a tizenegyedik napon. Kriszta pedig szédelgett. Tibbi nem panaszkodott rosszullétre. „A hetedik napon várandós kismamának éreztem magam, az éhség és a kaja megvonása fejfájásba és hányingerbe csapott át, ennek kiküszöbölésére az este nyolc órakor történő elalvás megfelelő ellenjavallat volt” – írta Zuzu. Rajta kívül csak Kriszta tapasztalt éhséget, Tibbi és Rober elvoltak, mint nyugdíjasok a piacon.
A szerkesztőség többi tagja csak onnan szerzett tudomást, mit tesztelünk, hogy látták a konyhában a turmixgépet. Azaz nem voltunk idegbetegek – Kriszta kivételével – nem ordibáltunk egymással indokolatlanul, összetartottunk, együtt ebédeltünk, mert mindig más főzte a levest. Tibbi a nyolcadik napon feladta. „A harmadik napon a stagnáló 97,3-ról 98-ra ugrottam, az utasítások szigorú betartása mellett. Hoppá. Aztán a következő napon is ennyi voltam, meg aztán is, meg aztán is, meg azt követően is. Demoralizált a helyzet, és merészeltem enni egy fél sült hekket, hátha. Némi hányingert követően minden rendeződött.”
Kriszta úgy néz ki hiú, nem szeret veszteni, ezért bekeményített az utolsó napokra, azaz nem evett, csak a turmixot nyomta. „Közben menstruáltam: ilyenkor egy teherautónyi édességet fel tudnék zabálni, mégis sikerült kitartanom az utolsó napig, persze némi nyilvános nyavalygással körítve.” Újabb idézet következik az összegzéshez.
A fogyás ritmusa
„Rá kellett jönnöm, hogy az emberek bátorítás helyett szívesebben cikizik a kisebbet, és ha nincs, aki veled csinálja, akkor komoly küzdelem lehet a diéta” – utalt ezzel Kriszta arra, hogy többször odamentek hozzá és a fülébe ordították: jössz velünk fagyizni?
„A második hét meglepően eseménytelenül - a kilók stagnálását is beleértve - és gyorsan telt”- összegezte Zuzu. Rober ugyanakkor stagnált, de az átállós nap reggelén már majd egy kilóval volt kevesebb, mint az első hét végén. Kriszta nem mérte magát, ő a tükörnek hitt. A 15. nap mérés alapján Kriszta 3.6 kilóval lett könnyebb, Tibbi 1.9-el, Rober 4.6 kilónak mondott búcsút, Zuzu 3 kilóval mínusszal zárta a kúrát. Két hét múlva újra lemérjuk magunkat, hogy visszahíztunk-e. Megígérjük nem esszük ki a hűtőt, normálisan étkezünk, mint az okosok.
