Sacha Baron Cohen új karakterével divatirányzatot hozott létre, amelyik ugyan nem haladja meg Lady Gaga űrkonzum stílusát, de a férfiak hagyományos viseletkultúráján viszkető sebeket ejt. A brit komikus legújabb filmje számára helyzetemlékezetből és audiovizuális emlékekből felépítette Brüno karakterét, és annak minél szélesebb körű megismertetését nem bízta a véletlenre.
A promotálásban valószínűleg nem Havas Henrik példája lebegett a szeme előtt, aki a dubajozás hívószóra gyűjtötte az érdeklődőket legújabb, Molnár Anikóról írt könyve megjelenése után. Ezt valószínűleg túl szűk körű reklámnak tartotta. Cohen inkább úgy gondolta, ha már megformál egy meleg osztrák divatriportert többek közt olyan élő példáktól ihletve, mint a meleg Alfons Haider az ORF oszták csatorna riportere, akkor egyúttal a divatvilágot is illene felforgatnia.
Első körben a Brünót alakító színész felállította divatparadigmáit. Eszerint a férfiak is nyugodtan felvehetnek magas sarkú cipőt. Rámutatott, hogy példák is bizonyítják, némely férfinak jól áll a tűsarkú: például Pinknek. Azt is hangsúlyozta, hogy kis fekete ruha a klasszikus női ruhatár alapdarabja, amellyel minden nőnek rendelkeznie kell, de a bázis-kiegészítő mostantól már nem a kis fekete táska, hanem a kis fekete gyerek. Ennek elterjedését Madonnának köszönheti a világ. És most tekintsük át Brüno tényleges divatmerényleteit. Az elsőt rögtön a saját kárára tette meg: mint azt elpanaszolta egy interjújában, testének teljes szőrtelenítése után három napig le sem tudott ülni.
Kötött rózsaszín műfallosz, mint szuszpenzor
Brüno kötött rózsaszín fallosz-szuszpenzora valószínűleg senkiben nem kelt olyan illúziót, hogy ez az érzékeny testrész ellen irányuló esteleges fizikai behatást kivédheti, de vizuális sokknak ettől függetlenül kiváló. Rózsaszín kezeslábasán található mellbimbók pedig ismét felvetik azt a kérdést, amelyre a National Geographic már egyszer megtalálta a választ, vagyis: miért vannak a férfiaknak mellbimbói? A kérdésről el lehet terelni a figyelmet azzal a képpel, amelyen Cohen a berlini Brandenburgi kapu közelében pózol. Ez valószínűleg sokaknak a berlini Love Parade emlékeit idézi, és azok nem is biztos, hogy túl extrémnek tartják a színész viseletét még akkor sem, ha a rózsaszín UGG csizmát is észreveszik.
Öltöny-halásznadrág vörös tangával
Náray Tamás divattervező két évvel ezelőtt aVelvetnek adott interjújában kifejtette, véleménye szerint a férfiaknak nyáron is illik betartaniuk néhány stílusszabályt. „Budapesten például nincs tenger, a város zömmel le van aszfaltozva. Furcsa dolognak tartom, hogy egy férfi atlétatrikóban, rövidnadrágban és saruban menjen dolgozni. Az nem gusztusos munkahelyi öltözék." Sacha Baron Cohen szerint az office stílus hagyományos szemlélete fölött eljárt az idő, inkább a szellős öltöny az, ami kényelmes, és szép viseletet. Praktikusabb az is, ha nyaranta kivágott orrú öltönycipőben lép bele az amszterdami élővízbe. Ha már Náray-t idéztük, kollégáját, Tom Fordot sem hagyhatjuk ki, aki tavaly télen ajándékozta meg olvasóit 10 stílusszabályával. A vonatkozó gondolat: „Utálom a rövid zakókat. Amikor egy férfi feneke kilátszik a zakó alatt, mindig az az érzésem, mintha egy légiutaskísérő hölgyet látnék hátulról - nem így képzelem a szexit." Sacha Baron Cohen szerint ez sem időtálló elmélet, úgy gondolja, egy öltönyzakó igenis érjen gyomorszájig, és egy valamirevaló öltönynadrágból ne Armani feliratos tapadós boxer lógjon ki, hanem egy vörös tanga.
Patacipő a bika elrettentésére
A patacipő jelenségéről a kilencvenes években kamaszodott generációnak színes emlékei vannak. Ha még a Supersonic technikum nevű technodiszkóban is jártak, akkor stroboszkópos éjjeli képek is társulnak az emlékekhez, amelyek a Warpigs Szandál című klipjének képeivel, esetleg Prince felvételeivel keverednek. Sacha Baron Cohen etéren is lesöpörte a sakktáblát, hogy új patacipőt állítson a vizuális romokra. Szerinte ugyanis egy patacipő az eredeti rendeltetésének kell, hogy megfeleljen: vagyis helyt kell állni benne a bikaviadalokon, és olyan összképet nyújtani, ami a férfiasságért felelős tesztoszteron hormon termelődését igazolja a bika számára.
Forradalom az uniformisok terén
1837 óta, amióta a Buckingam Palota az angol királyi rezidencia, az őrségváltás módja nem sokat változhatott, sem az őrök hagyományos uniformisa. Sacha Baron Cohen szerint épp elég idő telt el ahhoz, hogy újra kelljen gondolni a hagyományt, és felhasználóbarát megoldásokat találni. Például a nyilvánosság erejével lehet segíteni abban, hogy a nyári időszakra kényelmes formaruhák terjedjenek el. Mint azt stílusváltásakor a színész elgondolta, a kucsmához nem kell nyúlni, mert az úgy impozáns, ahogy van, viszont az öltönyforradalomban elért vívmányaihoz hasonlóan a formaruha is lehet rövidebb, szellősebb, a kidolgozott kétfejű karizom megmutatásához pedig kabátujjra végképp nincs szükség. A hosszúnadrágnak pláne nincs értelme, már az Irigy Hónaljmirigy sem alkalmazza.
Az osztrák népviselet újrarajzolása
A magyar BKV-val ellentétben az osztrákok nem szokták Makány Mártát felkérni, tervezzen széles körben viselhető, új ruhákat a számukra. Brüno megjelenése óta azonban tudjuk, a népviselet korszerűsítése mekkora, lefedetlen terület volt a divatdiktátorok körében. Sacha Baron Cohen ezt a piaci rést is betömte Úgy látta jónak, ha a hagyományos térdnadrág csillogó forrónadrággá alakul, ettől a variációtól a népviselet még nem veszti el autentikus jellegét, arról ugyanis gondoskodik a nadrágtartó. Ő maga ragaszkodott ahhoz, hogy öltözékének színvilága passzoljon a hagyományos vadászéttermek enteriőrjéhez, viszont táncosai esetében ettől eltekintett. Úgy vélte, a fekete bőrt az obszidiánkék jobban kiemeli, főleg, ha inget nem viselnek a nadrágtartó alatt.
Még több a velveten
- Homokot rugdosó tévés imitált homokvihart RomániábanA román tévé stábja kiment felvenni egy homokvihart, de mire odaértek, a szél alábbhagyott.
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.

Kommentek
2009.06.24 14:15:16Sün‼
Kijafax ez a Sacha Baron Cohen?
2009.06.24 14:19:44Miccsfiu
Egyszerűbb ráguglizni, aztán megtudod...
2009.06.24 14:20:01Thresher
Sün!!: Ha érdekelt volna, a komment helyett megnézhetted volna ennyi erővel a gúglival. De nem tetted, inkább ide hánytad a hülyeségéedet, ezzel is bizonyítva hogy mekkora paraszt vagy. Uff
2009.06.24 14:20:22Miccsfiu
Borat alakítója például.
2009.06.24 14:21:37huncut_kata
2. mondat eleje - " A brit komikus " meg színész is
2009.06.24 14:29:32Góliát2
Jól mutatna abban a rózsaszín cuccban, mondjuk egy lámpavason lógva. :)
2009.06.24 14:35:16lacka2
És kijafax az a Borat?
2009.06.24 14:46:21bombalurina
agyarlan Goliát, humorérzék nélkül. Szinészet. Hallottál már róla???? jól is néznénk ki ha minden szinész meleg lenne, aki meleg karaktert alakít egy filmben/darabban.
Annyira fáj az emberi sötétség......
2009.06.24 14:48:38bombalurina
Amugy Cohen szerintem eléggé megöregedett a Borat óta, én szinte meg sem ismertem. eszméletlen metamorfózisokra képes
2009.06.24 14:49:44Latyak
ő egyébként heteró? mert ha igen akkor OSCAR-t neki!
2009.06.24 14:52:23gyz
más kérdés, hogy a lógófaszos jelmezben parádézás az mennyire számít forradalmi humornak. Szerintem egyrészt ízléstelen, másrészt meg annyira elcsépelt, hogy még csak nem is provokál.
2009.06.24 14:59:49Kolompár"nyugodtan lehetne szidni a zsidókat"Orbán
"brit komikus"
EZ AZ EGYETLEN POÉN AZ EGÉSZBEN HA-HA-HA
egy zsidó ripacs a sok közül, mint sasjózsi, bachszilvia meg a többi
2009.06.24 15:00:29Proctor
ALI G karaktere meg mindig ismertebb szerintem mint Borat
2009.06.24 15:09:44proton1701
Le kéne lőni az ilyeneket. Ebben nőnek fel a gyerekek persze, hogy olyanok lesznek amilyenek........Köcsögök
2009.06.24 15:09:51p!nkinside
ez a pasi messze áll a humorostól..inkább ízléstelen és ócska.
2009.06.24 15:11:34trollkotze
Na, lehet kéjelegni. Mindenki megtalálja a maga kis gyűlölnivalóját, aszongya:
rózsaszínruhásmocskosbuzi;
ja, hogy igazából nem is buzi... nem baj, akkor rohadtmocskoszsidó.
2009.06.24 15:14:23trollkotze
proton1701
Egy rakás agyatlan vígjátékban vannak (vérheteró) pasik, akik nőnek öltöznek valamiért (hogy kileshessék a csajokat az öltözőben/kikérdezhessék őket a szexről, és hasonló elmésségek). Mégse láttam még senkit, aki ezek hatására átment volna transzvesztitába.
2009.06.24 15:16:50xDEWx
"Szerinte mostantól a férfiak is viselhetnek magassarkú cipőt, hiszen látható, Pinknek is milyen jól áll"
ez a legjobb:DDDD hatalmas duma
2009.06.24 15:23:53trollkotze
ergerberger
Kedves tőled, hogy odafigyelsz rájuk. Nehogy elunják magukat :)
2009.06.24 15:26:07ZON
Egy zseni. Ahogy Boratként bealázza a képmutató, öntelt , degenerált Egyesült Államokat - látni kell.
2009.06.24 15:26:30Góliát2
ergerberger! Erenberger te antiszemita faszkalap!!!
2009.06.24 15:31:24Góliát2
ergerberger! Most akkor te mondod meg,hogy aki a zsidó?
2009.06.24 15:50:03storme
Azért megkérdezném az anyukáját a következő képpen:Kedves anyuka,megmondaná,mitől lett a gyerekéből egy ilyen "szép,humoros,és stílusos ember"?
2009.06.24 15:59:52peca1000
Hát egy hetero férfi nem hiszem, hogy egy kövér meztelen férfi szőrös seggébe teszi a fejét, és utána rohangál meztelenül a szállodában (Borat film egyik híhedt jelenete)Ha valaki megtalálja, és megkérhetném, tegye be a linket. Hogy kiábránduljatok ebből a gusztustalan buziból.
2009.06.24 16:03:51---Guetta----
Lehet veszek én is egy ilyen ruhát
2009.06.24 16:27:05Góliát2
ergerberger! Fogd be a náci pofádat te szardarab!
2009.06.24 16:34:18borgir
Mr. Cohen "humora" pontosan abban áll, hogy vegytiszta sztereotipiákra épített karaktereket személyesít meg, majd irány a mélyvíz. Aztán lehet röhögni a sok bohócon, akik dühöngenek most éppen a "buzik" miatt. Végtére is végre egyszer valaki azt mutatta nekik, amire mindig is vágytak, ahogy mindig is képzelték rémálmaik tárgyát :D
2009.06.24 16:35:05trollkotze
peca1000
Aha. Szóval minden színész, aki alakított már a filmvásznon buzit, maga is buzi.
Tudod, ő volt Ali G is, a fekamániás fekaimitátor fehérember (a fekamániás fekaimitátor fehérek kvázi paródiájaként), és akkor csajokkal pózolt ám:
http://image.hotdog.hu/_data/members3/483/293483/images/Hot/AliG-indahouse.jpg
Hogy van ez, akkor vérheteró reppernigga volt, most meg buzi? Elárulom: Ali G, Borat és ez a mostani egy szerep - sőt, karikatúra.
Ui.: Sacha Baron Cohen egy nővel jár, aki már gyereket is szült neki.
Ui.(ui.): Ha történetesen buzi lenne, akkor sem kedvelném sem jobban, sem kevésbé.
2009.06.24 16:36:30trollkotze
Góliát2
Úgy látom, nem ismered az irónia fogalmát.
ergerberger ironizált.
2009.06.24 16:37:01trollkotze
borgir
Ott a pont.
2009.06.24 16:39:08Schwarz Zuzanna rajongó
ergerberger! tényleg nem itt kéne uszítanod. vannak erre jobb helyek is...
2009.06.24 16:42:40trollkotze
Namégegyszer: ergerberger ironizált. Kifigurázta a
"rühellem, mert biztos buzi;
ha mégse buzi, rühellem, mert biztos zsidó;
ha mégse zsidó, rühellem, mert biztos cigány" (a sort lehetne még folytatni)
világképet.
2009.06.24 17:19:57atpijkamo
Teljesen normális volt a hozzászólásom. Miért kellett kimoderálni???
2009.06.24 18:01:29xboxer
http://lmgtfy.com/?q=Sacha+Baron+Cohen
2009.06.24 18:04:47xboxer
utálom a homofóbokat
utálom a rasszistákat
utálom a beszűkült gondolkodásúakat
2009.06.24 18:05:58JulWCZar
Ez a legjobb:
http://www.youtube.com/watch?v=xhP0tOm6yt0
"This is a gay show"
2009.06.24 19:07:02Neocon
Goliat, edes fiam, csak nem elnyomsz valamit, hogy igy tiltakozol a buzi minosites miatt? :) Ez a faszi meg egy zseni, eszmeletlen, ahogy kameleon modjara tudja valtoztatni a kinezetet. Az meg hogy kulon kiveri a biztositekot a humortalan, begyoposodott agyu konzerveknal, na az kulon egy jo pont.
2009.06.24 19:23:34pokroc
Berlinben mostanában a Christopher Streets Day a menő a Love parade helyett, kb ua. a felvonulás útvonala is. Inkább azt idézi.
Kész ez a hapsi :)
2009.06.24 19:24:25pokroc
Christopher Streets Day = melegfelvonulás
2009.06.24 22:55:48just Cheech
Ha oszrták, akkor miért brünó? Az franciául van, nem?
2009.06.24 23:57:24glad az egyetlen
Amikor néztem az ALI G, akkor biztos voltam benne, hogy egy ócska ripacs.
A Borat után, már egész elfogadható botrány kommikusnak véltem.
Most Brüno után zavarban vagyok, hogy elmezavaros vagy zseni, vajon?
Csak egy hajszál a különbség. :)
2009.06.25 08:15:27lanie
hehe én csak a cigányokat utálom az ilyen debileken mint Cohen és Borat csak röhögni tudok :D
2009.06.25 18:35:17napsziget
hihi, istenem Sacha Baron Cohen milyen hihetetlen jol szorakozna itt egyes irto szanalmas, fajgyulolo, es extraego kommentelokon:D amugy hihetetlenul ki van ennek az egesz brunos dolognak is a reklamja dolgozva,figyelitek?:) ott volt az mtv movie awardson is, meg stb szoval megy mar a hulyites. De igazabol en meglepodtem h vannak meg olyan emberek, akik ezen nem rohognek, hnem utalkoznak, meg okoskodnak...
2009.06.25 18:35:56napsziget
amugy lanie: borat es cohen egy es ugyanaz:D de sebaj