A spanyol divatcég Penelope Cruz után a színésznővel filmbeli leszbikus csókot váltó Scarlett Johanssont kérte fel arra, hogy népszerűsítse termékeiket. Az első kampány képei megjelentek. A fotókon szakadt harisnyában és párducmintás kabátban feszítő hírességet állítólag azért kérték fel erre a feladatra, mert - milyen meglepő – megtestesíti az igazi Mango-nőt. Talán megtudjuk, milyen az.

A Mango pár hónappal ezelőtt bejelentette, hogy Penelope Cruzt négy szezon után lecserélik, és új kollekciójukat már a Vicky Cristina Barcelona című film másik női szereplője, Scarlett Johansson fogja népszerűsíteni. Persze nem kellett sokat várni a reklámkampány első fotóira. A nyilvánosságra került képeken látható, hogy a spanyol márka továbbra sem temeti az állatmintás holmikat. Sőt! Az egyik fotón a legjobb mellű hírességként számon tartott színésznő egy párducmintás kabátban, egy szürke miniruhában és egy hozzáillő magas sarkú cipőben kelleti magát egy bőrkanapén. Egy másik fotón szintén visszaköszön ez a minta, igaz, egy feszes felsőrész formájában, amihez egyébként egy kellően szűk fekete szoknyát adtak rá a kócos hírességre. Egy harmadik képen pedig többek közt egy szakadt harisnyát és egy zebracsíkos atlétapólót visel a másik fotóról már ismerős szőnyegen heverő Johansson. A képeket egyébként Mario Sorrenti fotós jegyzi.

És hogy miért esett pont rá a cég választása? A kissé sablonos indoklás szerint Scarlett Johansson sikkes, független, vérbeli kozmopolita, vagyis egy igazi Mango-nő. A színésznő egy vele készült interjúban természetesen kifejtette véleményét a divatcég őszi/téli kollekciójáról, amit szerinte valószínűleg a Blondie nevű zenekar frontasszonya, Debbie Harry ihletett, vagyis kicsit punkos, ám egyúttal nőies is. Ja, és a kínálatban egyaránt megtalálhatóak a kényelmes, hétköznapi darabok, és az elegánsabb, irodába való holmik, mint például a ceruzaszoknyák. A színésznő, aki most már ugyan barna, a képeken stílszerűen szőke hajjal látható. Scarlett Johansson elődeivel, Penelope és Monica Cruzzal ellentétben egyelőre nem rukkol elő saját kollekcióval, és a két testvér a csere ellenére tervezőként továbbra is dolgozni fog a Mangónak – írja a People.

Scarlett Johansson számára egyébként nem idegen a reklámok világa, hiszen nemrég a Moët & Chandon luxus pezsgőmárka képviselői kérték fel arra, hogy reklámozza a terméküket. Előtte a Dolce&Gabbana hirdetéseiben láthattuk viszont, és a színésznő Marilyn Monroe-ként népszerűsítette a cég kozmetikai termékeit. Pár évvel korábban pedig egy fehér kötél társaságában, hol fehérneműben, hol decensebben öltözve ösztönözte arra a vásárlóközönséget, hogy vegyék meg a Louis Vuitton táskáit. A francia divatház kreatív igazgatója, Marc Jacobs ekkor ezekkel a szavakkal indokolta meg döntését: "Üde és fiatal, gyönyörű a bőre, az alakja pedig olyan, mintha eleve arra született volna, hogy magas sarkú aranycipőkben és mélyen dekoltált estélyikben pózoljon. Emellett pedig látszik rajta, hogy szeret játszani a férfiakkal."