A siófoki strandolókhoz képest a szomszédos Zamárdi fesztiválozói nem ragaszkodnak a tangás fürdőruhához, a kreatív strandkellékekhez annál inkább. Válogatásunkban friss diplomás lányok mutatják be a korszerű áttetsző inget, szalmakalapot, csipkés, vagy horgolt bikinit és beszélnek arról, est végére hogyan maradnak végül kettesben. Heti trend. Szavazzanak!

Melyik strandkellék a legszebb?

A múlt héten a tangáikhoz ragaszkodó siófoki strandolókból állt össze a Heti trend mezőnye, és a kiemelkedő olvasottság miatt úgy gondoltuk, ugyanezt a koncepciót terjesztjük ki a Balaton Soundra is. Zamárdiban azonban azt tapasztaltuk, a fesztiválozók haladnak a korral, és a trendeknek megfelelően hálószobai viseletként gondolnak a tangára, viszont a siófoki felmérésünkhöz képest kreatívabb strandruhában vonulnak a partra napozni. A fesztivál legmelegebb napján, vasárnap, mintegy nyolc órával a Moby koncert előtt elindultunk felmérni a fesztiválozók strandfelszerelését és nem utolsósorban interjúztunk velük, hogy a személyiségükről is kialakíthassunk valamilyen nyers képet. A mezőnyünkbe válogatott fesztiválozó lányok nagy része véletlenül éppen néhány héttel ezelőtt államvizsgázott, ez számunkra érdekes egybeesés volt. De mivel a fecsegést nem kedvelő férfiolvasóknak is szeretnénk örömet okozni, nem kell feltétlenül a történetekre szavazni, lehet a kedvenc női fürdőruhára és strandkiegészítőre is.

Fekete Bernadett bemutatja a horgolt tangát

„Sajnos nem maradhatok itt estig, mert kiderült, mégsem megy vonat Pest felé este 11.30-kor. Ez elég kellemetlen, mert így csak hajnalban tudnék hazautazni, az pedig nem vállalható, mert holnap dolgoznom kell"- mondta Fekete Bernadett, aki egyébként az interjúnk után tíz perccel átöltözött egy fekete, egyrészes fürdőruhába. Itt még, olvasóink várható nagyobb örömére apró fehér fürdőruhában mutatkozik, amelyen horgolt díszítőelemek láthatók. Ennek a kedvéért biztosan nem kellett megbontani az örökségi csipketerítőt. De térjünk vissza alanyunk munkájára. „Asszisztens vagyok, pár hete diplomáztam. Egerszalókot választottam témámnak, az új fürdő hatásaiba ástam bele magam, de inkább a negatív hatásait próbáltam kiemelni. A szálloda kétéves csúszásban van. De azért optimista vagyok, idővel megjelennek majd a szolgáltatások, Eger életét is befolyásolja majd a fürdő. A wellness részleg másodlagos lesz, a fő profil a gyógyító fürdőkezelések lesznek."

Ari bemutatja az áttetsző blúzt

„Örülök, ha tetszik a fürdőruhám, ez valójában kínai. Az áttetsző ingemre sem kellett költenem, a nagymamámé volt valamikor. Jó anyagból van, de azért vigyázok rá"- mondta Ari, aki nagy társaságával együtt közvetlenül a Balatonparton keresett helyet magának, a betonsáv mellett. Az árnyékban pihent, ékszerezve. „Jó itt, a Soundon, de nem előadókra jöttem, hanem ahogy jön, úgy puffan a program. Eddig mindig csak este jöttem le, ez az első nap, hogy strandolunk, eddig mindig aludtunk napközben. A mai programot sem tudom, mobilis vagyok, majd a többiek megmondják, hová megyünk. Nem vagyok nagy fesztiválozó, csak ide szoktam lejárni, mert ez igényes, nem úgy, mint a Sziget. Idén nyáron már nem nagyon tervezek nyaralni, Németországba szeretnék menni nyelvet tanulni. Most államvizsgáztam, marketingből írtam szakdolgozatot, de a diplomához kell még egy nyelvvizsga, ezért le szeretném tenni a német középfokot."

Zazi és Brigi bemutatja a szalmakalapot

„A tegnapiOrbital koncert az év bulija volt"- lelkendezett a baloldalon fekvő Zazi, de ezt az élményét nem részletezte tovább. A diktafont meglehetősen közel kellett helyeznünk a nyilatkozókhoz, mivel a hátuk mögött egy falka férfi üvöltözött, hogy őket is kérdezzük meg a fesztiválélményeikről. Amikor azonban megkérdeztük, elhallgattak, és egyikük a nyakában lógó aranykeresztet kezdte markolászni. Azóta is próbáljuk megfejteni ezt a szimbólumot. Visszatérve a szalmakalap-modelljeinkre, a két lány a vasárnapi fesztiválozást úgy tervezte, hogy a hajnali vonattal elhagyják majd Zamárdit, mivel másnap dolgoznak. Azt azonban, hogy mit, nem szerették volna elárulni. Fesztiválozási szokásaikkal folytatták. "Vannak kiszemelt helyszínek, amiket előre kitalálunk, de a vége úgyis az lesz, hogy mászkálunk, aztán valahol kikötünk. Úgy szokott lenni, hogy hozzánkcsapódnak ismerősök, aztán leszakadnak, és végül ketten maradunk."

Varga Mercedes bemutatja a csipkés szegélyű bikinit

„Zamárdiban folytattam a nyaralást, innen nem messze, Fenyvesen töltöttem az elmúlt tíz napot. Médiatáborban voltam. Televíziós szerkesztő és műsorvezető szeretnék lenni. A színvonalasabb műsorokat szeretem, nem azokat a talk show-kat, amelyek most mennek a tévékben. De a Szombat Esti lázat szerettem például" – mondta a leendő kolléga. Mellette, mint az látható a képen is, egy csillogó bikinis barátnő ült, akit szintén meg szerettünk volna szólaltatni, de végül nem kapcsolódott be a beszélgetésbe. Így felvetettük, milyen is manapság egy médiatábor. „Izgalmas. Készítettünk műsorokat, híradókat, meg egy filmet is forgattunk három nap alatt. Az volt a történet, hogy elátkoznak négy fiatalt egy buli után, mert megsértettek egy lila elefántot. Másnap úgy kelnek fel, hogy felcserélődtek: a fiúkból lány lesz, a lányokból fiú, és az ő napjukról szól a film a szerepcsere után. Ez egy 17 perces vígjáték."