Szempillaspirál teszt: Szexi tekintettel születni kell

2009. augusztus 10., hétfő 14:56 |
Bármennyire is állítják a reklámok, mágikus tekintetért ne a drogériába forduljunk. Csomósodott, ragadt, és alkalomadtán kenődött jó néhány szempillaspirál péntek délelőtt, amikor 11 terméket teszteltünk, megfelelnek-e a tájékoztatójuknak. Kiderült, majdnem mindig a legdrágább a legjobb, bár most a 40 millióra büntetett Avon Supershock terméke győzött.

Az ajakír, a kézkrém és a fogfehérítő után ezúttal közkedvelt, és kevésbé ismert szempillaspirálokat teszteltünk kollégáink és a Velvet arca, Köböl Anita közreműködésével. Arra jutottunk, hogy van még hova fejleszteni a fejlettnek mondott kozmetikumokat. A termékek egy részének igen hosszú a száradási ideje, csomósodik, sőt a Rimmel vízálló spirálja egy kevés csapvíz hatására megadta magát. A hitelesség kedvéért a pillák hosszúságát is lemértük, és azt tapasztaltuk, ami dúsít, az hosszabbít is, de persze sosem a beígért százalékkal. Végül rangsort nem állítottunk fel, csak győztest hirdettünk, és a továbbiakban ismerterjük, mit ígérnek és mit nem tudnak a jeles termékek.

1. Rimmel Sexy Curves Waterproof

A 2299 forintos közép árkategóriás terméket az ismert neve miatt vettük le a polcról, bízva abban, nem lesz kamu az impozáns külsőn feltüntetett 100%-osan vízálló hatás. Sajnos hamar rá kellett jönnünk, bármennyire is szép a külső, a belső, fekete tartalom nem felel meg a kritériumoknak. „Elsőként a különleges kefén akadt meg a szemem, ugyanis még sosem láttam ilyet. A szempillákat felülről és alulról is áthúztam egyszer, és bár az első alkalommal nem, a második felvitelnél már összecsomósodott” – osztotta meg tapasztalatait tesztalanyunk, Köböl Anita, a Velvet Arca, akinek az sem tetszett, hogy szempillái öt perc után sem száradtak meg.

Rimmel Sexy Curves Waterproof

Annak sem örült, hogy mit sem tapasztalt a beígért göndörségből. „A pillák viszont könnyűek és puhák maradtak, nem is igazán éreztem, hogy rajtam lenne.” A vízálló szempillaspirálokról tudjuk, nem könnyű megszabadulni tőlük, erről számolt be Köböl Anita is. Természetesen fő vonását, vízállóságát is teszteltük öt perc várakozás után, és nagyot csalódtunk: kiderült, épp csak arra nem képes, amiért megvettük. Talán még ennél is többet kellett volna várnunk a száradásra, bár tapasztalataink szerint ennyinek is elégnek kellett volna lennie. A szempilla hossza: 8 mm-ről 10 mm-re növekedtett.

2. Rimmel LashMaxxx

Háromszor dúsabb hatást, és csomómentességet ígér a Rimmel termékcsalád 2099 forintos darabja, amit K. vett górcső alá. „Csomókkal valóban nem találkoztam, de pár pilla összeragadt, így azért annyira nem volt természetes a látvány. A dúsító hatás helyett inkább hosszabbított, mégpedig kereken két milliméterrel” – véli K. fedőnevű kolléganőnk, akinek természetes voltában 7 milliméter hosszú a szempillája. „Kicsit egyébként bizonytalan voltam, mivel még soha nem használtam fésűs szempillaspirált, de nem nagy ördöngösség, csak egy ilyen eszköztől valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva azt vártam, hogy a pillák jobban különváljanak egymástól.” Tesztalanyunk szempilláján a felvitt festék pár perc alatt megszáradt, sőt megkeményedett. Kellemetlen zárásként K. szavait tudjuk idézni. „Igaz, felvitel közben sikerült egy jókora pöttyöt produkálnia a szemem alá, amit a többi terméknél nem tapasztaltam.” A szempilla hossza: 7 mm-ről 9 mm-re növekedett.

3. Max Factor False Lash Effect Waterproof

Kíváncsian vártuk a termékajánló által ígért műszempilla hatást, és természetes rugalmasságot a 4299 forintos Maxfactor spirál tesztekor, ami a beszerzett 11 spirál legdrágább versenyzője. Bizakodva az árban, és félve a Rimmel vízálló termékénél tapasztalt maszatolástól, ezt is bevizeztük, de szerencsére nem kezdett el folyni. Így ha mindenképpen ki akarjuk magunkat sminkelni a strandra, ezt nyugodtan kipróbálhatjuk. A Velvet Arca pedig elégedett volt, leszámítva, hogy a műszempilla hatást nem kapta meg. „Nagyon kényelmes viselet, nem csomósodott össze. Gyorsan megszáradt, dúsabb és hosszabb lett a szempilla” – véleményezte a terméket Köböl Anita, aki pozitívumként emelte ki, hogy a nehezen eltávolítható vízállóspirálokkal ellentétben a MaxFactor termékét könnyű lemosni. "Ez kifejezetten előnyös, hiszen a szem alatti érzékeny bőrfelületet nem kellett sokáig dörzsölni”. A szempilla hossza 8 mm-ről 10 mm-re növekedett.

4. Max Factor False Lash Effect

A vízálló változat laborokban fejlesztett testvérét is Köböl Anita tesztelte, ha már neki jutott az első változat is. A testvérek hatásai, és árai is megegyeznek, a különbség csak annyi, hogy ez utóbbi nem vízálló. Ki is próbáltuk, tényleg nem bírja a nedvességet. A Rimmelnél tapasztalt csomósodás itt sem jelentkezett, szép is lenne 4299 forintért. A csábító hosszúságot lemértük, és a vonalzó is azt mutatta, Köböl Anita 8 milliméteres alappillája 11-re ugrott. „Kényelmes, könnyű viselni, viszont lassabban száradt, mint a vízálló változat” – értékelte Köböl az eredményt, kiemelve, a víznek kitett nem vízálló termékről elhanyagolható mennyiség került a szem alatti felületre. „Kevesebb, mint az elsőként tesztelt Rimmel vízálló esetében.”.

5. Maybelline The Colossal Volum' Express

K. fedőnevű kolléganőnkön teszteltük a tizenötszörös dúsítást ígérő 1499 forintos Maybelline terméket, ami csomómentességgel kecsegtette tesztalanyunkat. Na meg azzal, hogy felturbózza nem túl dús szempilláit a szabadalmaztatott Colossal mega-kefével. Szóval értik: csúcsdúsítás csúcskefével. „Mivel nekem volt a legkevésbé impozáns szempillám, boldogan csaptam le erre az 1500 forintos termékre. Nos, a kefe első pillanatra valóban sokat ígérőnek tűnt, és kellemes illata volt, ami a szempillaspirálok esetében ritka, mint a fehér holló. Mondanom sem kell, hogy nem lett sokkal dúsabb és íveltebb a szempillám, viszont ez növelte meg legjobban a hosszát. Sajnos a pillák ebben az esetben is összeragadtak, de a külső szemlélők szerint az összehatás a Maybelline termékénél volt a legtetszetősebb” – osztotta meg tapasztalatait K. A szempilla hossza 7 mm-ről 10 mm-re növekedett.

6. Avon Supershock

A fogyasztók megtévesztése miatt megbüntetett Avon termékét is ki kellett próbálnunk, hogy megtudjuk, mennyire van igaza a Gazdasági Versenyhivatalnak, amikor azt állítja, „egyes szempillaspirálok [beleértve a most vizsgált terméket is ] a hirdetésekkel ellentétben csak egymás után húsz-harminc rétegben felkenve adták a hirdetett eredményt.” Az Avon a büntetés után 100-100 darabot ajánlott fel a hitetleneknek, mi azonban inkább megvettük. Köböl Anita szerint megérte kifizetni az 1590 forintot.

Mértünk - ez lett az eredmény

„Az előző két tesztelés után ez tetszik eddig a legjobban. Sokkal dúsabb lett a szempillám, kényelmes, nem ragad, nem csomósodik. Gyorsan megszáradt, rohanó életet élőknek ajánlott. Annak ellenére, hogy nincs kiemelve, mégis hosszította a pillákat” – elemezte a terméket Köböl, aki úgy érzi, a Supershock megadta a leírásban foglaltakat. Azt ígérték ugyanis, hogy nem maszatolódik, nem csomósodik, a pilla rugalmas és puha marad, és akár tizenkétszer dúsabb lesz. Ha Önök elérték a tizenkétszer dúsabb szempillákat, írják meg nekünk, Köböl Anitának nem jött össze. A szempilla hossza 8-ról 10 mm-re növekedett.

7. Avon Uplifting

A kreatív szakemberek bizonyára nem gondolkoztak túl sokáig, amikor a fantázianév helyett szabatos magyar szavakkal adták meg az Avon Uplifting hazai nevét. Az Intenzíven ívelő és hosszabbító szempillaspirálnak keresztelt termék is a GVH által megbüntetettek között szerepel, 990 forintért szereztük be. K. nem is volt elégedett vele. „Nos, lehet, hogy van abban valami, amit Gazdasági Versenyhivatal állít, ugyanis az ígéretekkel ellentétben szempilláim nem lettek 100 százalékkal íveltebbek, és a hosszuk sem nőt meg 75 százalékkal, hiszen az eredeti 7 milliméter és a használat utáni 9 milliméter ennél valamivel szerényebb változás. Pedig mindent előírás szerint csináltam, a hajlítható fejű kefét annyira döntöttem meg, amennyire csak lehetett.” Az Avon előző termékéhez hasonlóan ez sem keményítette meg a pillákat, viszont picit ragadt.

8. Miss Sporty XXLong

A felső- és a középkategóriás termékek után az olcsóbb szempillaspirálokat próbáltuk ki, amik közül a legdrágább a Miss Sporty xxLongja lett a maga 889 forintjával. Vízállót választottunk, ami azt ígérte, felfelé és kifelé hosszítja a pillákat, valamint – akárcsak a többi – csomómentes lesz, és nem kenődik. A terméket a Sims 3 figuráival hirdetik a tájékoztatóban, ami valahol érthető, hiszen ezt főleg fiataloknak, zsebpénzes tiniknek ajánlják, sokszor első szempillaspirálként. Én - a harmadik tesztalany - szenvedtem meg a felvitellel, sikerült többször összekennem a szemhéjamat, bár ez az én bénaságomnak is betudható. Nem keményítette meg a pillákat, kenődött.

Türelmesen vártam, hogy végre megszáradjon, gondoltam, adok neki időt, hiszen felülről és alulról is áthúztam a kefével. Öt perc után azonban hiába fogdostam, még mindig ragadt. Tíz perc kellett ahhoz, hogy ne fogja meg a kezem, bár továbbra is ragadt. Eléggé elnehezítette a pillákat, amik 3 milliméterrel hosszabbak voltak a felvitel után. A majdnem 900 forintos termék jól bírta a vízpróbát, nem mosódott el, és akárcsak a vízálló Max Factor, ez is könnyen eltávolítható. A szempilla hossza: 7 mm-ről 10 mm-re növekdett.

9. Moyra Velvet Illusions Longitude

Mindössze kétszáz forinttal kevesebbért szereztük be a teljesen ismeretlen, budapesti aluljáróban fellelhető Moyra Velvet Illusionst, amin valójában a neve miatt akadt meg a szemünk. A hétszáz forintos termék hosszabb pillákat ígért, K. meg is kapta, ahogyan a negatívumokat is. „Bár ez a spirál csak 700 forintba került, nem álltak össze tőle a szempilláim, mint a drágább termékeknél, viszont a végükön kis csomók keletkezetek, amiket kézzel sikerült gyorsan leszednem. Magának a terméknek valóban lehet valami köze az illúzióhoz, ugyanis hiába hosszabbította meg két milliméterrel a szempilláimat, alapvetően úgy tűnt, mintha nem lennék kifestve. Az eltávolításakor persze ugyanakkora fekete festékfolt volt, mint a többi termék esetében, ami kissé furcsa volt a végeredmény tekintetében.” A szempilla hossza: 7 mm-ről 9 mm-re növekedett.

10. essence no limits volume

A kisbetűvel írandó essence-re csak 599 forintot kellett költenünk a Rossmannban, ennek ellenére sokkal nagyobb meglepetést okozott, mint néhány drágább sorstársa. A dúsabb és ragyogóbb szempillákkal kecsegtető terméket könnyű volt felvinni, nem maszatolt, nem úgy, mint a vízálló Miss Sporty. Szintén én teszteltem. Kicsit ugyan csomós volt, de nem látványosan, és egy kicsit meg is keményedett, de annyira nem volt zavaró. Annak ellenére, hogy hivatalosan nem kellett ívelő szempillákat biztosítania, ezt is megkaptam, és dúsabb is lett valamivel. Számomra az igazán kellemes élményt a gyors száradás és a hosszabb pilla jelentette. A szempilla hossza: 7 mmről 10 mm-re növekdett.

Színesek, de nem tökéletesek

11. Paris memories

Már a kezdetekkor kevés esélyt adtunk az ugyancsak aluljáróban beszerzett 350 forintos Paris memories nevű szempillaspirálnak. A végén pedig arra jutottunk, nem szeretnénk ilyen emlékekkel hazatérni Párizsból. Már a kefe kihúzásakor sejtettem, hogy valami nem lesz jó, rengeteg festék volt rajta. A felvitelkor pedig már érezhető volt, hogy nem ez a legjobb választás: teljesen összeragadtak a szempilláim, néhol nagyobb mennyiségű festék ette be magát a pillák közé. Hat-hét perc után is ragadt az egész, amikor a száradást teszteltem. Több fekete vattapamacsot hagytam az utolsó tesztdarab után. A szempilla hossza: 7 mm-ről 11 mm-re növekedett.

Zárójelentés:

A Köböl Anita által tesztelt, ám a Gazdasági Versenyhivatal által megtévesztőnek minősített Avon SuperShockot tudjuk kihirdetni győztesként, amit a középkategóriás termékek közé sorolhatunk. A termékekkel kapcsolatos elvárásaink majdnem mindig beigazolódtak, és ez esetben egy-két kivétellel igaznak tűnt az alaptétel: annyit ér, amennyibe kerül.

Kommentek

  • 2009.08.10 15:25:06Regnum Marianum

    Jól elvannak ezek a nők! :)

  • 2009.08.10 15:31:34ULTRAF*CK

    Elég vicces ez így, hogy centibe mutatjátok :)

  • 2009.08.10 15:44:03pajki

    Az igazság az, hogy miután elég szerény szempillákkal vagyok megverve, én már kb mindent kipróbáltam. Nekem a fésűs abszolút gáz, de a sűrű, kis sörtéjű fejek nagyon bejönnek. Érdekes módon most találtam egy egész okés spirált, Essence (ha-ha) 2,49 Euro volt, szóval nem ver a földhöz, de sűrűvé és hosszabbá varázsolja a gnóm kis pilláim. Én ezt ajánlom. :)

  • 2009.08.10 15:57:28M11an

    Nem azért, de mintha zselével kentétek volna be több helyen. Én is látom ezt sokszor, és nem igazán szép...

    Miért ragad így össze?, ennél már jobb, ha nincs rajta semmi szerintem. :)

  • 2009.08.10 15:59:46Jägerlady

    ...miért nem lehetett azt a fehér szöszt leszedni a szeméről fényképezéskor ("Előtte" állapot, 1. sz. hölgy)

  • 2009.08.10 16:02:31Flashy7

    miért lesz hosszabb attól, hogy bekenik valamivel? vagy csak attól, hogy kifésüli és nem kócos?

  • 2009.08.10 16:18:31kocsi

    A Maybelline The Colossal Volum' Express a mindenkori kedvenc. Legjobb

  • 2009.08.10 16:24:56nemsissi

    Nekem a Lancome spirálok jöttek be, reptereken 3 darabos csomagolásban lehet a legolcsóbban hozzájutni, akkor ugye barátnőkkel kell összeállni, vagy Karácsony előtt venni és a fölösleget el lehet ajándékozni. Nem olcsók, de nagyon jó minőségűek és sokáig működnek, nem hajlamosak kiszáradni

  • 2009.08.10 16:26:26kutyaház

    Hát gyerekek, a hülyeség ragad rám is. Felbuzdulva lemértem (lemérettem) én is a spirál utáni változást. Előtte 12 mm, utána 16 mm. Avonos spirál, de már egy régebbi típus. Vízálló, nem ragad, nem tapad és olcsó.

  • 2009.08.10 16:27:53kutyaház

    Ja! És barna.

  • 2009.08.10 16:28:236cica

    Szerintem a legjobb Max Factor és a Loreál szempillaspirálja. Érdekes, hogy az elsőnek vastag a feje, mig másodiknak vékony, kis hajlékony, de mindkettő szuper.Nem értem, hogy ez miként müködik, de igy van.

  • 2009.08.10 16:29:267esbusz

    Anitát blokkolnám, mindegy milyen hosszú a szempillája :)

  • 2009.08.10 16:37:53tökcsősz

    Nekem az ArtDeco szempillaspirálja a nyerő, bár tény, hogy nem a legolcsóbb kategória :)

  • 2009.08.10 16:48:57moshi

    na jó, de hát Anitának oly mindegy, leönthetik kerítéslazúrral is, akkor is szexi lesz.

  • 2009.08.10 17:17:35silberstein

    Kicsit sajnálom, hogy a felsőbb kategóriás spirálokat nem teszteltétek (Lancome, Estée lauder, Chanel, Dior, MAC, stb.)és így maradtak a drogériákban beszerezhető termékek. Nekem bevált a Bourjois Volume Glamour (nem is drága), legjobban a Lancome Amplicils-t szerettem, de jó az Estée Lauder Projectionist-je is - egyik sem ragad, nem pereg le nap végére, nem csomósodik, egyenletesen fedi a pillákat.

  • 2009.08.10 17:25:37p!nkinside

    mivel mindennap használom, én ezen nem spórolok és nem minden drogériában beszerezhetőt veszek. én is Lancome függő vagyok, kedvencem az onyx árnyalatú hypnose.

  • 2009.08.10 17:29:45akárki

    Nekem a Clinique, általában ingyen osztogatott, High impact spirálja jött be eddig a legjobban, évek óta használom. Igaz, szerencsés vagy szempillatéren, így lehet, hogy ez másnak nem jön be.

  • 2009.08.10 18:13:15Cilavirág

    Próbáljátok ki az új L'Oreal Double Extend-et (piros-fehér tubus)! Minimum 5 mm-rel hosszabbít, és nem kenődik egyáltalán. Úgy is néz ki és úgy is jön le, mint a műszempilla. ZSENIÁLIS, de komolyan!

    Eredmény: http://www.beautyjunkiesunite.com/WP/wp-content/uploads/2009/02/lorealfinal.jpg

    Csomagolás: http://4.bp.blogspot.com/_CNe_Ww09xTo/SYnoPFKsSGI/AAAAAAAAf6I/OXZFUWmIb8Y/s400/L%27Oreal+Double+Extend+Mascara+1.jpg

  • 2009.08.10 18:42:02chipshop

    Eddig MAC-et hasznaltam,nekem ez mukodik viszont mult heten kaptam egy L'oreal Extra Volume Collagene-t es hatraestem.Kicsit sznob vagyok,altalaban felso ketgorias keszitmenyt hasznalok,Chanel,YSL,lancome,Bobby Brown..bla bla es ennelfogva nem varok sokat a Boots-tol.Szoval a spiral:TELLEG DUSIT,HOSSZABBIT,ZERO CSOMO nem kenodik,es tok olyan mintha muszempillam lenne nem irritativ,very black es csak 10£:-)))))Szoval,azt hiszem atallok:-))

  • 2009.08.10 19:27:45Cilavirág

    @chipshop próbáld ki, amit fölötted említettem! Az EVC kutyagumi ahhoz képest... :) Amúgy ez még mindig egy magyar oldal, úgyhogy a "very black" kicsit hülyén néz ki itt. Jómagam még arra is vettem a fáradságot, hogy magyar billentyűzetet tegyek fel, habár a világ másik felén élek én is. Legalább próbáljunk meg azért egy kicsit magyarnak maradni. :)

  • 2009.08.10 19:59:34chipshop

    Cilavirag:

    Koszi a tippet,tuzok kiprobalni holnap:-)))
    Nem tettem fel magyar billenytuzetet mert nem erzem szukseget,fontossagat-masreszt nem gondolom,hogy attol maradok magyar,hogy milyen szavakat,milyen billenytuzettel hasznalok:-)Ez valami belso dolog vagy erzed vagy nem.Elsodlegesen ember vagyok,aztan kozmopolita mindenfele nev nelkul.Ha pl:egy magyar oldalon hasznalsz olyan kifejezest mint plo:rouge,vagy hasonlo,az csak annyit jelent,hogy ugy irsz valamit ahogy eszedbe jut-vagy ahhoz jobban tetszik.Ettol meg nem leszel kevesbe magyar:-))
    De a lenyeg,filozofia helyett, szemspiral mindennek felett,
    lehet az very black,
    vagy ruby red,
    ha jol kened az eredmeny teljes lesz

    Mondhatod keknek,vagy fehernek
    a lenyeget igy is,ugy is erted
    Doggy style vagy Butt fuck
    a lenyeg
    hogy valaki analisan meghat

    o hat en egy poeta vagyok,az elso vulgaris versem(am blokk az elso versem),de most jobban vagyok,es kerlek

    Cile,ne vedd magadra,ebben telleg semmi celzas nem volt,egyszeruen a spiralok kozott ez kiszaladt belolem:-))

  • 2009.08.10 20:03:22szbszig

    Hát, minden elismerésem a nőké, hogy van türelmük ehhez. Nekem férfiként végigolvasni sincs, nem hogy végigpróbálgatni és rendszeresen csinálni...

  • 2009.08.10 20:15:43Luckyace

    Hova tűnt a hozzászólásom az elejéről? Kimoderálta valaki?

  • 2009.08.10 20:26:14pajki

    Cilavirág köszi a tippet, a before / after képek tényleg meggyőzőek... :) (Iszonyú hálás vagyok amúgy, hogy olyan nő szemeit tették fel, akinek még nálam is kevesebb pillája van...) A Bootsban kapható ezek szerint? Nálunk csak az van vagy Hickley's... :(

  • 2009.08.10 20:28:06Cilavirág

    @chip még szerencse, hog nem mszáj egyformán látnnk a dolgokat, ettől olyan szép kerek a világ. :)

    egyébként a doggy-style-nak nincs feltétlen köze az análhoz, mindössze annyit tesz, hogy "hátulról". :)

    "am blokk": en bloc

    és akkor mára befejeztem a kötözködést. :)

  • 2009.08.10 20:29:56pajki

    Cilavirág köszi a tippet, a before / after képek tényleg meggyőzőek... :) (Iszonyú hálás vagyok amúgy, hogy olyan nő szemeit tették fel, akinek még nálam is kevesebb pillája van...) A Bootsban kapható ezek szerint? Nálunk csak az van vagy Hickley's... :(

  • 2009.08.10 20:32:37chipshop

    Cila:

    Egyltalan nem veszem kotozkodesnek,inkabb hasznos info az en block-rol amit koszonok:-))
    Nem tudtam ugyanis.

    A Doggy tudom,hogy nem feltetlenul anal,az ream job,de elsore ez ugrott be es mivel ez egy spontan vers igy ezt irtam le:-))

  • 2009.08.10 20:36:27Cilavirág

    nincs mit. :) en bloc egyébként, "k" nélkül. :D

    ream job? - őőő, ez most nem jött át. :D

  • 2009.08.10 20:46:50drama queen

    Csak a MAC :-) plushlash, very black. érdekes kefe, nem csomósodik és szépen szétválasztja a pillákat. sikeres vagyok-e, ha még sosem mértem a pilláim hosszát?! :-)

  • 2009.08.10 21:02:48Cat21

    Én szintén a Maybelline The Colossal Volum' Express -re esküszöm,vagyis nekem nagyon jó,pedig rövidek a szempilláim,de ettől sokkal dúsabbak,hosszabbak lesznek.És annak is örülök hogy nem annyira drága mint némelyik felső kategóriás termék,viszont működik!!!

  • 2009.08.10 21:47:45andie

    halkan kérdezem, hogy ugye tudjuk, hogy a pilla nem lesz hosszabb, csak kifestjük a világos, vékony végét! :-)
    no offense, of course :-D

  • 2009.08.10 21:48:29andie

    Egyébként szerintem a megfelelő kefét kell megtalálni elsősorban.

  • 2009.08.10 22:15:53csiliscsokis

    2009.08.10 21:47:45andie -ugyanezzel akartam kezdeni :D

    én mindent végigpróbáltam és az abszolút favorit a L'Oreal Lash Architect, nem csomós, gyönyörűen ívet ad és "hosszít", imádom.

  • 2009.08.10 23:08:06jópasi33Bp

    mukodik. az a bizonyitek, hogy elloptam a csajomet es a farkam 30rol 45re nott. ha nem hiszed, kuldok kepet!

  • 2009.08.10 23:43:23Cilavirág

    andie, csilis: próbáljátok a ki, amit írtam (L'Oreal Double Extend), az tényleg AD HOZZÁ a pillához, mint ahogy eltávolításnál látod a kis leesett "végeket". egész elképesztő eredményt ad, a lash architect a poros nyomába nem ér már. :)

    ilyen, ami lejön a pillák végéről: http://4.bp.blogspot.com/_A3OEmf5y_98/SRMDUdIZO1I/AAAAAAAAA-s/KCI21qegJl4/s400/L%27oreal+Beauty+Tubes+001.jpg

    és még egy előtte-utána kép:

    http://4.bp.blogspot.com/_DSZ29nagI5E/SQCSkdusAbI/AAAAAAAAABQ/bBEOK7fE6sI/s400/loreal+double+extend+mascara+before+after.jpg

  • 2009.08.10 23:48:44Sajtoscsiga

    cilavirag es a tobbeik: ilyennek kellene kinezni felkenes utan??
    nekem ez nem bejovos :S

    amugy en rendeltem ebbol az avonos ingyne termekmintarol, varom mar h megmondjak, h hol lehet atvenni, ha kiprobaltam megirom nalam mi a szitu:)

  • 2009.08.11 00:08:13Cilavirág

    sajtoscsiga: gondolod, hogy van olyan, ami úgy fog kinézni, mint a reklámban, MINDEN szál külön? :D

  • 2009.08.11 00:40:36Milkykee

    Mint szakértő és évek óta felsőkategóriás szépészeti márkákkal foglalkozó, csak annyit mondok: YSL. Pedig tényleg mindent kipróbáltam már.

  • 2009.08.11 01:05:33qualitaet

    Tényleg nem szeretnék megbántani senkit sem de ezzel a kissé Pearl Harbour-os bőrrel nem lenne célszerű a közelről való fotózást erőlteni.

  • 2009.08.11 01:12:15ddevil

    Mindenkinek más a szempillája és más az igénye, hogy milyennek szereti, úgyhogy mindenkinek más jön be. Ennyi. Hiába rohan most mindenki megvenni a nyertest, nem fog bejönni.
    L'oreal miért maradt ki, ha már az olcsó drogéria kínálatát teszteltétek?

  • 2009.08.11 08:12:15mazsola84

    Én csak és kizárólag vízállót használok.
    A top4: 1. Max Factor Masterpiece Waterproof (az arany csomagolású) 2. Max Factor False Lash Effect Waterproof 3. Max Factor Lash Lift Waterproof 4.Maybelline Volum Express Colossal Waterproof

    Nekem tökéletesen eddig csak a Max Factor vízállói jöttek be, az egyetlen, ami sohasem kenődik, viszont szerintem nem könnyű leszedni sem.

  • 2009.08.11 08:52:01Díjjja

    Na, tessék.. Már moderálnak is! :D Bár.. Már lehet, ki is tiltottak.. :D

  • 2009.08.11 08:53:15Díjjja

    Én nem használok semmit, mert érzékeny a szemem mindenre! Nem csomósodik, nem kenődik, nem folyik.. Tuti biztos! :D

  • 2009.08.11 09:33:09lanina

    Olyan spiralt tudtok javasolni ami nem maszatolodik el??
    Ugyanis en ettol szenvedek. Szep hosszu, ivelt, de nem tul suru pillaim vannak es barmit is viszek fel 2-3 ora utan csinos fekete csikot hagy a szemem alatt. Mar a 8. tubust/markat dobom ki. :(
    Probaltam vizallot is, az is lemaszatol 3 ora utan. Nalam a "no smear" feliratu tipusok se jottek be.
    Egyeb, konkret otlet???

  • 2009.08.11 09:34:47lanina

    Sem szemkremet sem arckremet nem hasznalok, ez nem okozhatja a maszatolodast. Sot, a teljes szaradast is kivarom mindig.

  • 2009.08.11 10:15:57mazsola84

    lanina, én az említett Max Factor vízállókkal simán bevállalok egy délutáni párnába belefurom az arcom típusú szundizást is, és még soha nem kenődött el, pedig sokat könnyezik a szemem. Ha ezeket már próbáltad, sajna nincs ötletem.

  • 2009.08.11 10:21:17Kremyyy

    Csodálom,hogy a Loreal telescopicot nem próbáltátok,legjobb.
    Második legjobb a Maybelline volum'express.

    1,5 éve Avonozok,az összeset kipróbáltam már és mindegyik használhatatlan a Superschockot is beleértve ami még orbitálisan nagy is.

  • 2009.08.11 10:26:33Rékuc

    Én a Helena Rubinstein szempillaspirálra esküszöm: az 'alap', nem szezonális spiráljuk, a szögletes aranyszínű tartóban. Hihetetlenül krémes festék, az applikátor pedig sűrű, nem csomósítja a szempillát. Az összes reklámfotosoppot veri a valóság vele. Erős kávézacc illata van, ez nem annyira tetszik, de kibírható :) a sötétbarnát használom belőle.

  • 2009.08.11 11:53:55mone1234

    LANCOME a többit felejtsétek el.egyszerűen tökéletes!

  • 2009.08.11 12:33:31Ally McBeal

    Én is a lancome spiráljait ajánlom mindenkinek. Nem tudom miért de nekem nagyon viszket a szemem az artdecotól, és rettenetesen csíp is. Lancome a legjobb, bár tényleg kicsit húzós az ára, de szinte mindig van akcióban és adnak hozzá ceruzát is.

  • 2009.08.11 12:37:08mone1234

    ráadásul a lancome lemosoja olyan h utána a szemed mint a baba poposija...egy lemoso sem ilyen jó!!!

  • 2009.08.11 12:39:02mone1234

    ja és a lancometól a hipnotize

  • 2009.08.11 13:48:20Black Barbie

    szerencsés vagyok...irtó hosszú szempillákkal áldott meg a jó Isten...ha nincs kifestve azt hiszik h kivan...ha kivan festve akkor sorra azt kérdezik h műszempilla-e...ugyhogy én jól jártam...a szemem szine is igen érdekes...kékesszürkéses meghatározhatatlan...("...akinek ilyen szemei vannak nincsen szüksége mellekre..." ilyen és ehhez hasonló bókok...ugyanis amit szempillában megkaptam mellben nem igazán...=D)

  • 2009.08.11 13:53:47flowergirl

    Talán nem ártana, ha Anita megtanulná normálisan felkenni a spirálokat. Ezt most, mint kozmetikus-sminkes üzenem.

  • 2009.08.11 14:35:23mone1234

    black barbie köhszi:)

  • 2009.08.11 15:16:16mone1234

    kipróbáltam...viszont mit kezdjek a szaggal.már meg is száradt de ez így nem olyan klafa:D

  • 2009.08.11 15:34:28emerec

    lanina,
    próbáld ki a clinique spirálokat, ha van rá kereted! és abbol is lash power mascarat. én azt használom, szép pillákat fest, nagyjából elválasztja őket, egyáltalán nem lesz fekete a szemem nap végére sem és amit a legjobban szeretek benne, hogy langyos vízzel kicsit dörzsölve lejön, de ettől még ha pl esik az eső, nem kenődik. fantasztikus! a loreált én is imádom de nekem mindig csíkos lesz a szemem alatt pár óra elteltével:(

  • 2009.08.11 17:50:23ddevil

    Én sosem tudtam azt elképzelni, hogy hogy tud lefolyni valakinek a szempillaspirálja v. szemfestéke... Velem ilyen még sosem fordult elő, akármilyen ócska cuccot is használtam régebben, nekem azzal sem volt olyan, h fekete lett volna a szemem alja a szempillaspiráltól. Hogy van ez?

  • 2009.08.11 20:35:09szatyorka

    Essnce nekem is teljesen bejött, 800 ft volt, tökéletes! Pajki :)

  • 2009.08.11 21:57:39Milkykee

    A Lancome Hypnosera gondoltál biztosan. Nagy kedvencem még ma is, de akkor sem veri a YSL-t, egyébként meg ha Lancome, akkor már inkább a Fatale.
    Érzékeny szemre Clinique, az meg, hogy lefolyik, lehet attól, hogy túl zsíros szemkrémet használsz, vagy túl sokat, akkor pedig hiába kened fel a vízállót, mivel a zsír oldja azt is.
    Egyébként meg ha valaki nagyon feketét akar, akkor Diorshow Blackout.

    Ja, és ha beszárad a szempillaspirál idő előtt (egy szemplillaspirál szavatossági ideje 6 hónap a felbontástól számítva), akkor 2-3 csepp arctoner csodákra képes. És nem pumpálni kell, hanem belül körözve elkeverni a feséket a folyadékkal.

  • 2009.08.11 22:03:02Milkykee

    CSak azt felejtettem el: első bekezdés mone1234-nek,
    a második Dijjának,
    közben észrevettem, hogy Lanina nem használ szemkrémet, egyéb ötletem ebben az esetben pedig: menj be egy parfümériába, és kérd az ott dolgozók segítségét, és próbálj ki egy spirált, menj haza, és nézd, hogy mennyire marad fenn.
    És így tovább, és így tovább.
    De nekem van egy olyan érzésem, h MAC-el kéne próbálkoznod!

  • 2009.08.12 09:44:31Valleypond

    Igen-igen,én is a Lancome-ra szavazok.Majd' mindet kipróbáltam már,a legjobban a Hypnose és a Virtuose jött be.
    Most L'extreme van,ez nem annyira jó,megszoktam a szuperdús Hypnose-t:)Viszont könnyű,nem ragad,nem csomosódik.
    A szemfestéklemosóért én is odavagyok.

    Mindig az Ebay-ről szerzem be őket,szállítással együtt kábé 3000Ft-ért.És kitart fél évig,pedig sokat sminkelek.

  • 2009.08.12 10:37:34mone1234

    igenigen hypnosera gondoltam(sikerült először megint ugyanugy leírnom:P)
    ...munkahelyre azért nem hozom be és nézegetni se szoktam:D

    Valleypond: kösz az ebay-es tippet.eszembe se jutott eddig.rajta leszek az ügyön:)

  • 2009.08.12 11:07:39Milkykee

    Én az ebayt nem ajánlom, nagyon sok a hamisítvány!

  • 2009.08.13 11:38:13Valleypond

    Én eddig mindig jókat fogtam ki;csak olyanoktól vásárolok,akiknek 100%-os a feedback-listájuk,így kevesebb az esélye egy hamisítványnak.

A lélek tükre (Fotó: Bakró-Nagy Ferenc)

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés