Huszonegy ízesített ásványvizet kóstoltunk. Azért csak ennyit, mert Újpesten ez a kínálat, és azért is, mert huszonkettőbe már beleőröltünk volna. Ízek szerint értelmeztük a folyadékokat. A fájdalmas feladat végén nem hirdettünk győztest, csak annyi derült ki, hogy a Vöslauer vörös szőlőjét szinte mindenki felismerte. Volt tisztaszoba illat, izzadó lábujjak szaga, aszpirin és ablaklemosó illat, ahogy a tesztelőink leírták. Az ízekről pedig ilyen asszociációk születtek: kátrány, egéríz és hígított citrompótló.

Az ízesített víz egyesek szerint rejtélyes műfaj. Dns konkrétan úgy képzeli, hogy valamelyik szörpgyár vezetősége belátta: az ásványvíz az új kóla. A rengeteg szörpalapanyagot pedig nem akarták kidobni, így ízesíteni kezdték az ásványvizet. A meredek elmélet ellenére rá tudtuk venni, hogy kódokkal felcímkézett műanyagpoharakból igyon számára ismeretlen folyadékokat. Ő is, ahogy mindenki más, a teszt végére kimerült, úgy emberileg, mint gyomorilag.

Nem Bambin nőttünk fel, de erősek vagyunk

„Nyápicnak nevezett bennünket az italelosztó dr kolléganő, amikor látta, hogy a kóstolásban a H csoportig eljutva már nincs velünk az erő. Ezt tagadjuk: ha nem is Bambin nőttünk fel, de mindannyiunk immunrendszere megismerte a gyerekkori nyári táborokat, és mivel felnőttünk, szervezetünk erősnek mondható. Ezenkívül néhányan jártunk a kapolcsi Művészetek Völgyében, ismerjük a fröccsöket is, amelyek nem voltak különösebben fogyaszthatók szörp hozzáadása nélkül. A Subidú nevű long drink pedig csöppet sem jobb, mint a legtöbb, itt tesztelt színes víz” – foglalta össze dns az ellenérzéseit a karmester kritikája miatt. A többiek nem panaszkodtak és nem jegyezték meg, hogy a teszthelyiségben testes cefreszag terjeng.

A málnás szekció

Az első osztály, a málnaízesítésű ásványvizeké volt. Hazánkból egy versenyző nevezhetett ebbe a kategóriába, a másikat Németországból kaptuk, ajándékba. A vakkóstoláson részvevő kollégákat a német induló egyértelműen a túl híg málnaszörp ízére emlékeztette. Tibbi például túl cukrosnak találta – 11.5 kcal/100ml -, dns pedig ismét összeesküvés-elmélettel állt elő, szerinte ugyanis azért van mézes pálinka illata, hogy elfedje a kátrányízt. A Volvic áráról nincs információnk, viszont a Szentkirályi málnás-indiáncseresznyét 179 forintért szereztük be. Tibbi szerint az utóbbinak szőlőíze volt, mm szerint Pez szagú-Plussz-tabletta illatú szegényke, de csupán 2.3 kcallal van több benne, mint az ajándék vízben. Itt nem tudunk győztest hirdetni.

Eperízesítés

Ebben a kategóriában a Jana epres-guava lightja, a Vöslauer epres-borsosa, és az eperízű Nestlé Aquarel indult. Dns szerint – egyik tesztelő sem tudta, mit iszik – a Janához egy nosztalgikus dal illene a leginkább, miközben Tibbi erdei gyümölcsös duzzanatnak titulálta ugyanazt. Mm ribizlis tanyaillatot érzet mielőtt kóstolt 259 forintért, utána azonban arra a megállapításra jutott, jobb tudni mit iszik az ember.

Vöslauer pk-ból csömört váltott ki, Tibbi szerint viszont az utóíze borzalmas. Mm-et az illatából egy női mosdóra asszociált. A 16 kcal-t tartalmazó italhoz 259 forint jutottunk, de mindezért, csak 7.5 decilitert kaptunk. A Nestlé 103 forintért árulja a 3.3 decit, amit kifejezetten gyereknek gyártanak. A 21 kcal nincs baráti viszonyban a botsáska kinézettel, ipari mennyiségű fogyasztását ezért sem javasoljuk.

Extrém kategória

„Kávés? Tolnám! Elsőre meglepő, másodikra beleborzongsz, harmadikra egy felesleges luxuskacat hülyéknek – mondta Tibbi, aki elsőnek kóstolt bele az O2 itthon még nem kapható málnás koffeines vízébe. Pk-nak igazi heuréka-élményben volt része a 14 kcal ellenére, mm pedig a teszt után kisajátította az egész mennyiséget, amit utána jól meg is bánt. „Szépen rátelepedett a gyomromban lévő italmasszára, és olyan bő másfél órára teljesen kiütött.”

A Fonyódi ásványvíz két ízesítéssel is nevezett az extrém kategóriába. Az egyik a őszibarackos-citromfű ízű, a másik a körte-kaktuszfüge kombináció. Fresh & Light írják, és az utóbbi igaz is, 0.43 kcal van 1deciben, az íze viszont büntető. Kellemetlen mosogatószer, vízbe áztatott piskóta, virágbolt és zöldséges egyben, gyógyszerszagú – hangoztak a kíméletlen kritikák a 145 forintos termékekről. A Gerolsteiner nem az ízvilága miatt kerül ebbe a csoportba, hanem azért, mert egérízű borra, illetve egy jó adag tisztítószerre vagy aszpirinszagra emlékeztetett. Eredetileg licsi-lime duónak szánták, hát nem sikerült. Mm úgy érezte ebbe a vízbe valami már belehalt.

Narancsliget

Sose maradhat ki a narancs a mezőnyből, amikor a kreatívok leülnek és kitaláljak, mi legyen a kóla ellenfele. Két gyártó is indult ebben a kategóriában, a Szentkirályi narancs-ananászízű, és a San Benedetto. Tudjuk, hogy hűtve valószínűleg mindegyik jobb, de lehetőség híján, szobahőmérsékleten voltunk kénytelenek kóstolni mindet. Az előbbi kicsit kaparóan savasnak ítéltetett, miközben mm almás-citromos ízt érzett a narancs ananászban. Dns nem mert tippelni, vállalta, hogy nem tudja beazonosítani, mit iszik éppen. Tibbi csak káromkodott, azt most nem idéznénk.

San Benedetto - 197 forint, 1 kcal/100 ml – narancsának mmm zserint cefreszaga volt, dns viszont ánizsillatra emlékeztető, valójában hígított citrompótló spottolt, Tibbi pedig egyszerűen rettenetesnek nevezte a terméket.

Alma azoktól, akik fel is vállalják

A vakteszt kitalálója alma és ananászgyűlölő, ezért nem volt hajlandó megkóstolni, azokat az ízesített vizeket, amelyeknek a gyártója felvállalta, hogy nem rejti el az almasűrítményt, nagybetűkkel ráírja: a termék tartalmaz ilyen összetevőt, sőt dominál benne. „Volt régen almapor, amit vízben feloldva almaszörpöt kaptunk. Na ez olyan – mondta Tibbi, aki meg sem várta, a többiek is belekóstolhassanak a Kristályvíz alma-szőlőjének. A terméknek - 8.4 kcal/100 ml – egyértelműen instant tea-szaga volt, viszont kellemes, nem túl hivalkodó íze. 145 forintért megérte a tesztelők szerint, akik a Jana törekvéseit is elismerték a maguk módján. „Az összetesztelt italok közül talán ennek volt a legtermészetesebb vagy- leginkább természetazonos az aromája.”

Citromíz, de a napalm jobb szó lenne rá

Ennél nincs lejjebb, ez egyértelmű. Amikor a limonádéra hajazó ásványvizek szagát már vágni lehet a tárgyalóban, akkor mindenki tudta, elérkeztünk az igazi embert próbáló poharakhoz. Öt citromos vizet sikerült szereznünk. Fonyódit – 145 forint -, Janát – 259-, Natívát (herbáltea és citromfű) -259 forint -, San Benedettót – 197 -, és Aquariust -59 forint -. A legolcsóbb termék az ablakpucoló illatával vetélkedett, ütött, mint kommentelő a celebre. Fonyódi laboratóriumában kikísérletezett íz geil volt. Volt, akinek a Nativába remegett bele az állkapcsa, de a már megfáradt, nem katonacsaládban felnőtt tesztelőktől nem várhat az ember kitartást. A Jana ízt ketten is felismerték köszönhetően annak, hogy gyakran fogyasztják, San Benedettót egyszerűen fanyarnak nevezték.

Nyomokban áfonya vagy szőlő

Két versenyző is látóterünkbe került, a Jana kék és vörös áfonyás, illetve Vöslauer vörös szőlője. A Jana a túl erős a szaga ellenére, nem ad intenzív ízt – 11.5 kcal - a szájnak, dns szerint például különösen üdítő volt a Napalm szekció után. „Valószínűleg leszokóban lévő alkoholistáknak tervezték meg, hogy ne kínozza őket annyira a gyümölcspálinka hiánya.” Volt, aki felismerte a vörösszőlőt, csak sajnálta, hogy nem kevés kalória van benne -16 kcal – és az ára sem nevezhető barátinak. „Mintha egy kis Hey-Ho-t hígítottak volna fel vízzel. Nem baj, szeretjük” – mondta pk, akit mm-hez képest nem egy műanyagból készült kékszőlőre emlékeztette.

Grapefruit a citrusok osztályából

Tibbi a papucsba izzadó lábujjakra asszociált a savanykás íz miatt, amikor megízlelte a San Benedettót. „Ezt is szoktam fogyasztani, gyűlölöm” – tette hozzá. Miután ez volt az utolsó csoportja a ízesített vizeknek, mindenki megnyugodott, legalább a reakciókból úgy tűnik. A Kristályvíz Grapefruit és citromfűje elég markánsnak tolakodó utóíz nélkülinek írta le Tibbi. Mm úgy gondolta ez a legrosszabb műnarancsíz, amivel valaha találkozott. De ez valószínűleg igaz is, hiszen egy csepp narancsot sem tartalmaz a grapefruit a címke szerint.