A múlt héten a napkerülő celebnők közt hirdettünk versenyt a legszexisebb vámpír kategóriájában, amelyet nem nagy meglepetésünkre óriási fölénnyel nyert meg Dita Von Teese. Ezen a héten azonban hiába mutatta be robotszerelését Lady Gaga, már gondolnunk kellett arra, hogy eljött a nyár utolsó hétvégéje. Az ünnepélyes nyárbúcsúztató pedig az olvasók ingerküszöbét figyelemben tartva nem lehetett más, mint bikinis, vagy fürdőruhás női celebek tengerparton készült fotóiból összeállított verseny. Ezen a héten arra szavazzanak, melyik nőnek áll a legjobban a naptej, a tengerpart, és a magas páratartalom.
Janice Dickinson
Janice Dickinsonnak még sosem volt alkalma szerepelni a Heti trend mezőnyében, pedig jól esett volna írni már róla. Most végre pótolhatjuk. A magát első szupermodellnek nevező nő körülbelül 1955-ben született Brooklynban, és a hetvenes években futott be Párizsban. Visszatérve Amerikába az éjszakai életben tervezett mélyebb nyomokat hagyni. Imidzsét erősítette, hogy olyan ismerősei voltak, mint Truman Capote, vagy Andy Warhol, közben pedig 37 alkalommal szerepelt a Vogue címlapján. A modell már a nyolcvanas években jelentős bulvárszereplő volt, plasztikai beavatkozásaival, drogfüggőségével, evési zavaraival és kapcsolataival bőkezűen ajándékozta meg az iránta érdeklődő olvasókat. Háromszor ment férjhez, a fennmaradó idejében pedig Mick Jaggerrel, Jack Nicholsonnal, Sylverster Stallonéval, Bruce Willissel, és a hatvan évesen visszatérő Grace Jones-szal kavart. Ma már nem keresett médiaszereplő, az emlékeiből él, és abból a modellügynökségből, amelyet ő alapított. A modellek felfedezésén kívül többek közt azt a feladatot tartja fontosnak magára nézve, hogy megóvja a kezdőket a rájuk váró veszélyektől.
Miranda Kerr
Nem nevezhető spontán tengerparti jelenetnek Miranda Kerr akciója a Sydney-i Bondi Beachen. A modell egy fürdőruha katalógus fotózásán vett részt, erről készült néhány werkfotó, amelyek közül egyet a mezőnybe emeltünk. Az ausztrál származású topmodellnek 14 éves korában bizodalma volt elindulni egy Dolly nevű magazin modellversenyén. Miután megnyerte a versenyt és elkészült a portfoliója, sokan kritizálták a szüleit amiatt, hogy a fiatalkorú lányuk bikinis sorozatokban szerepel. Láthatóan azóta is ez Miranda Kerr kedvenc viselete. Karrierje végül Japánban folytatódott, ahol amellett, hogy buddhista lett, jó néhány kampányra felkérték, majd New Yorkba költözött. A bulvársajtó akkor kezdte jegyezni a nevét, amikor az immár énekléssel is foglalkozó modell két évvel ezelőtt éppen a nagy érdeklődéssel kísért Heatherette show előtt elpanaszolta, hogy Paris Hilton lenyúlta az együttesét, és ezért vége az „öribariságnak.” A modell az életét fontosnak tartotta megörökíteni, Treasure Yourself címmel kiadta önéletrajzi könyvét.
Jessica Alba
A színésznő, amikor csak teheti, megmutatja, hogy bármilyen nehéz is volt lefogynia azután, hogy szült, a súlyát tudja tartani. Eleinte fűzőt viselt, de arra már nincs szüksége. A mezőnybe emelt fotó Malibun készült, amikor a férjével, Cash Warrennel strandolt és nem igényelt Photoshopot, mint a Campari kampányban. A színésznő tengerparti vonulása látványos, de személye kapcsán sokaknak inkább az, a még látványosabb akciója szokott az eszébe jutni, amikor is tavaly szeptemberben egy fekete szalagba tekerve igyekezett rávenni az amerikai fiatalokat arra, hogy vegyenek részt a novemberben esedékes elnökválasztáson. A jó ügy érdekében csupaszon kellett pózolnia, de ennyit igazán megért neki egy Declare Yourself kampány.
Nicollette Sheridan
A színésznő mindaddig kedvelt alanya volt a magazinoknak, amíg a Született feleségek szerelője volt. Tavasszal azonban kiderült, hogy a sorozat költségvetése a jövőben nem teszi lehetővé, hogy az általa alakított Edie Brit karakterének az életét tovább szőjék, ezért kiírják a sorozatból a színésznőt. Marc Cherry producer a gazdasági válságra hivatkozott, amelynek egyesek szerint már látjuk a végét, Nicollette Sheridan karakterét azonban mégsem kívánták tovább foglalkoztatni. A színésznő fizetése 100 és 200 ezer dollár között (22-44 millió forint) mozgott epizódonként, de ennek kiesése saját elmondása szerint nem rázta meg. Azóta leginkább tengerparti sorozataival szerepel a lapokban. A magánéletét sem követik túl nagy erőkkel, amióta tavaly szakított Michael Boltonnal és sorozatbeli kolléganőinek megígérte, busás jutalomban részesíti őket, ha összehozzák az igazival.
Tara Reid
Tara Reid Santa Monica tengerpartjának strandolóit szórakoztatta egy alkalommal ezzel a szettjével, majd később kutyát sétáltatott, mint az kiderült a délutánjáról írt sajtóközleményből. Az Amerikai Pite 33 éves színésznője ezt nem sokkal azután tette, hogy befejezte elvonókúráját a Promises Treatment Központban, de hogy pontosan meddig tartott a kezelése és milyen módon folyt, arról csak híresztelések keringtek, a családja ragaszkodott ahhoz, hogy az újságírók tartsák tiszteletben a magánéletét. A színésznőnek a filmes pályafutása kezdetén azzal sikerült felhívnia a figyelmet magára, hogy ő volt az a wannabe sztár, akinek az összes – bevallott - plasztikai sebészeti beavatkozását elszúrták a sebészei. Közszemlére tette például a mellnagyobbító műtéte utáni hegeket, de hasi zsírleszívása után maradt ráncokat is reklámozta. Mindezeknek már halványabb a nyoma ezen a tengerparti fotón.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2009.08.30 09:44:25orv
A szilikondonor ,az álmodozó kiskamasz ,cuncimókus és a nagyi,valamint Ibike,az onkológia sztárja!
Nők nincsenek az archivumban?
2009.08.30 10:05:53akidaki
http://www.youtube.com/watch?v=5IA76ScdwBk&feature=related
Tara legnagyobb színész alakítása.
Viszont Dzsesszika még mindig jó
2009.08.30 10:53:02FENTEtente
Megleckéztettetek és arra késztettetek,hogy tartsam vissza titkaim.Ez fain.Kértem mindenki legyen itt ma vasárnap 10-11 óra között.Mivel mindenki nincs itt,most én leszek egy nagy senki,s nem mondok megrázó,őszinte történeteket a városi Fogarasy Mariannról.Riannáról is tudnék mesélni,de minek ha nem figyeltek rám.Igen,szikrám lobbantsa lángra hajamat,és testemnek égése adja le nyárnak a melegét?Zenegép sem tudna annyit kornyikálni,amennyit én ide írni,jól firkálni.
Játszótéren homokozó,
nyáron-télen szórakozó.
Panelházak,magaslatok,
ketté közül választhatok.
Választanék én Edinát,
rekesztenék szép kis Dunát.
Rajta mennék tutajommal,
társalognék a majommal.
Majom vagyok,hozzád ugrok,
csak ne fogjanak tüskés bokrok.
Fogjál kedves szerelmeddel,
vedd el ezt most két kezeddel.
Válaszodat holnap várom,
gyere hozzám kerékpáron.
Hajtsál,hajtsál hegyen-völgyön,
kíváncsiság meg ne öljön.
Öljelek meg jóságommal,
ismertetlek jószágommal.
Kutya legyek macska hangon,
hosszú kertes paraszt gangon.
2009.08.30 11:20:32error56
FENTEtente: elképesztő volt a hozzászólásod, egyetlen mondatot sem sikerült értelmeznem, halvány fogalmam sincs, miről írhattál, de még mindig a hatása alatt vagyok.
Néha lehet ilyen szövegeket olvasni, és ilyenkor mindig elgondolkodom rajta, hogy vajon egy ilyen fickó/nő vajon élőben hogy viselkedhet, meg hogy nézhet ki.
Érdekelne, hogy milyen lehet beszélgetni egyet egy ilyen fura fazonnal.
A csajok közül meg Jessica Alba.
2009.08.30 11:26:59orv
...mondjuk versnek borzalmas...
...de például egy csendes parkban sétálgatva ezt motyogva maga elé,
ebéd előtt,gyógyszer után, a mackógatyát hasig felhúzva,csorgó nyállal...
2009.08.30 11:33:27nekem gyanus volt mar az elejen is...
az a különbség a 20 éves celeb és a 40éves között, hogy az első mindenkit érdekel a második már csak a férjét... szóval talán az újabbakról kellene tolni a fürdőruhás képeket, hallóóóó!
2009.08.30 11:41:46Eugene Delacroix
Mikor jönnek már az igazi nők, mint például... Zalatnay Cili vagy Liptai Klaudia. őket akarom! :DDDDDDDDDDDDDDDD
2009.08.30 11:47:54ddevil
Mondjuk nem mellesleg Miranda Kerr Orlando Bloom csaja (v. volt), arról is híres.
2009.08.30 11:55:02orv
Mondjuk a Manci néni meg a Lacibácsi csaja volt,amíg élt az öreg,mostanában meg a Pista bácsi jár hozzá sokat,bár járnak hozzá mások is,főleg ,mikor a vejének a tavalyi borát osztogatja,mert kell a hordó.
2009.08.30 11:58:27FENTEtente
Neked már az"Anyám tyúkja"is magas lehetett.A kötekedés melletted leheveredett?Egyben tudatom veled,szövegben verhetetlen vagyok.
2009.08.30 11:59:23Shazzer
"A színésznő mindaddig kedvelt alanya volt a magazinoknak, amíg a Született feleségek szerelője volt."
Az James Denton volt, nem? En ra szavazok, nem ezekre a csoffadt bigekre.
2009.08.30 12:07:14FENTEtente
Minek nektek jó vers,mikor még a rosszabbat sem értitek?
2009.08.30 12:16:20orv
Én értem.Úgy hívják a kutyát,hogy Kötekedés.Öreg jószág,már lenyugodott,hűséges is és most itt melletted leheveredett.
Bolháit hátrarántja és kiharap egy nagyot a sóhajtásból.
Világegyetemnyi szukával álmodik,száján barnán billeg Bélapostás vére.
2009.08.30 12:34:37FENTEtente
így van.Pontosan írva.Látom te egy szóból érted a lényeget,és szervezeted nem kéreget megértést,ez növeli híredet.Tovább ne feszegessük meg kérdést.
2009.08.30 12:45:48orv
El ne pattintsuk ,mutálódni ne hagyjuk ,meg ne görbítsük ,de mégis,tudnom kell, mit Te szedsz ,hátha fényárba borúlna tőle az álomfotel?!
2009.08.30 13:27:42_Thomas_
A fenti felsorolás egyértelmű győztese Miranda Kerr, ő egy angyal!
http://csajblog.hu/miranda-kerr-bikiniben
2009.08.30 15:25:26Kalimera
@Pirana Pironkova
Nicollette Sheridan) A színésznő mindaddig kedvelt alanya volt a magazinoknak, amíg a Született feleségek szerelője volt.
Nem vagyok szakértője a sorozatnak, de biztosan szerelője volt?
Esetleg mégis szereplője?
2009.08.30 16:05:47ulloiut
"Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását."
Végre. Kérdés, hogy mi marad ezek után?
2009.08.30 16:45:06hekker
:DDD Mindenki MIRANDA KERR-re szavazott, hol ott a képen NICOLLETTE SHERIDAN van!!!! Aki nem hiszi keressen rá :DDD
2009.08.30 16:46:57hekker
BOCSI NEM NICOLLETTE SHERIDAN HANEM MENA SUVARI!!!! :DDD
2009.08.30 16:49:21hekker
Mondjuk lényegtelen mert JESSICA ALBA fog nyerni ez már nem vitás :)
2009.08.30 16:55:27Johny the mocsok
Blokkolnám mindet.
2009.08.30 17:08:01Eugene Delacroix
:D
2009.08.30 18:19:39Valleypond
Valaki adjon mán kaját ennek a Mirandának!5 bordája is kilátszik..
2009.08.30 18:23:12Bambano
Mi randa kerr?:P
egyébként tök sportszerű néhány csitrit összeereszteni az anyjával...
2009.08.30 19:08:33gkame
fente! gondolom nem csalódok,ha úgy gondolom, hogy a mokkás mindenkinek beszólok fente levente mögött is te vagy.
2009.08.30 19:25:51FENTEtente
Én vagyok én hát,ha látod bennem a bénát,az írói vénát.
2009.08.30 21:14:29Regnum Marianum
Béna, uncsi.
2009.08.30 21:17:58Regnum Marianum
Ja, és ez a FENTEtente nevű hozzászóló VAGY egy első-másodikos gimis, vagy egy bolond idősebb pali, aki feltehetően monomániás. Ja, és tuti csorog a nyála. :)
2009.08.30 21:22:44FENTEtente
A kereketlent lekerekítettem,erre kitettem a lapockám,kockám,mert azt szokták mondani:A kocka el van vetve.Követve írásom,nálam a kő vetve nem lehet,és megérett termésnek nem kezelhetem.Közeli hetem hihetem,hogy életem legszebb napjait adják.
2009.08.30 23:02:22Regnum Marianum
FENTEtente:
Ha most ezekkel a kis írásaiddal azt szeretnéd sugallni, hogy benned mekkora költő/író rejlik, akkor fel kell, hogy világosítsalak, hogy igen gyenge próbálkozások, ráadásul kitűnően mutatja azt, hogy feltűnési viszketegségben szenvedsz. Kár a gőzért.
2009.08.31 08:23:10eregorn
mintha tara reid arca rá lenne retusálva egy csoffadt testre.....szegény :(
2009.08.31 10:05:06Johnny T-Bone
tara reid aszalt teste eléggé rendbe jött ahhoz képest amilyen volt...most már a kutyák sem hányják el magukat...:-)) Jessica Alba rajta van a TOP dögös 10-es listámon:
1. Jennifer Aniston (mindegyik filmjében dögös)
2. Liv Tyler (mindegyik filmjében dögös)
3. Christina Applegate ((mindegyik filmjében dögös))
4. Amanda Bynes (mindegyik filmjében dögös)
5. Liz Hurley (Austin Powers 1)
6. Heather Graham (Austin Powers 2, Lost In Space)
7. Amanda Peet (mindegyik filmjében dögös)
8. Claire Forlani (Meet Joe Black)
9. Jessica Alba (mindegyik filmjében dögös)
10. Megan Fox (Tra'fo' 1-2)
2009.08.31 10:06:14Johnny T-Bone
Ezzekkel a csajokkal fogok randizni a jövő héten :-)))
1. Jennifer Aniston (mindegyik filmjében dögös)
2. Liv Tyler (mindegyik filmjében dögös)
3. Christina Applegate ((mindegyik filmjében dögös))
4. Amanda Bynes (mindegyik filmjében dögös)
5. Liz Hurley (Austin Powers 1)
6. Heather Graham (Austin Powers 2, Lost In Space)
7. Amanda Peet (mindegyik filmjében dögös)
8. Claire Forlani (Meet Joe Black)
9. Jessica Alba (mindegyik filmjében dögös)
10. Megan Fox (Tra'fo' 1-2)
2009.08.31 11:15:25FENTEtente
Regnum-Magnum.Téged sok ember már un.Az adott témához szóljál hozzá egyébként kitiltanak,és lelkivilágodnak ártanak.
2009.08.31 11:28:03Johnny T-Bone
Regnum Marianum - ez a "poéta" már az origó sport rovatába is ilyen KÍNOS verseket "kommentált"... Kiállhatna a csepeli HÉV elé....
2009.08.31 11:33:40FENTEtente
Milyen lesz a mai napotok,a mátok,ha nincs normális témátok?Majd talán te mondod meg,hogy ki hova és mit írhat.
2009.08.31 11:38:44FENTEtente
Vannak személyek kitiltják őket,mert nem a témához szólnak hozzá.Ember,alkossá...És a kötekedőket,a nagymenőket senki nem veszi észre?Itt fütyülnek az egészre?
Szíved gyűlöletet eveget?Tömjed csak a begyedet,nyeljed le az üveget,úgysem tudsz te egyebet.
2009.08.31 11:45:26Johnny T-Bone
FENTE' ezt neked írtam:
J.T. Bone
Vers FENTÉ'-nek
Baszott szájú angyalom
az arcodat szétkapom.
Véreddel locsolom kertemet
az apádnak kivered...
...
2009.08.31 11:58:41Johnny T-Bone
Az orrodat betöröm
csinálok neked vérrögöt.
Letépem a karodat
abból lesz a vakolat.
A szemedet kirúgom
a húgodat megbaszod.
Kitaposom a beledet
csinálok jó meleget...
Na ez a kúltúra !!
2009.08.31 12:04:15Johnny T-Bone
A versedet lehányom
a beledet széthányom.
A gerincedet tüdődbe taposom
az arcodat lefosom...
:-))) NA'ON megy ez nekem !!!
2009.08.31 12:14:27Sün‼
Nicollette Sheridan "a Született feleségek szerelője volt"
Nimá, egy szerelőnő!
2009.08.31 13:23:55rexter
Ócska rímfaragók
Csoffadt csöcsök,
Randa lotyók
Mine egy helyen,
a velveten.
2009.08.31 15:34:34Estella
Tegnap nézegettem kommenteket arról a szegény
feldarabolt nyuszi lányról.
A vérbunkó, magukat alázó, szánom őket típusú írások:"Kevesebb szutyok!"mellett feltűnt egy érdekes kérdés: a Velvet tényleg a legrosszabb képeket rakja már be mindenkiről??
Itt is aktuális...
Ez az egész cikk és szavazás hülyeség, generációs szakadékkal nem fogok hasonlítgatni
nőket!
2009.08.31 18:51:04FENTEtente
BVFNHM,J.,-
2009.08.31 20:21:50cinika
2009.08.30 11:59:23Shazzer
James Denton... ez kész :))
2009.09.01 10:51:55FENTEtente
"Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását.
Köszönettel:
a Velvet szerkesztősége"
NA,EZ IDE SE VONATKOZIK.SENKI NEM NYILATKOZIK?