Kiválasztottunk néhány külföldi műsort, amit szívesen látnánk a hazai csatornákon. Egyelőre a kutyákkal küzdő mexikói, a sötétben udvarló párok és a wannabe dizájnerek vezetik a listát, de arra is kíváncsiak vagyunk, mit választana ön. Kommenteljen, hogy összeálljon a kép!

A hazai tévécsatornákon is megkezdődött a 2009-es őszi évad, ami remek alkalom arra, hogy sajnálkozzunk, mi az, amit idén se láthatunk. Bár van az újdonságok közt Celebműszakunk, és lassan indul Lakatos Márk átváltoztatós reality-je, azért néhány klassz külföldi programmal még bőven fel lehetne dobni a kínálatot. A sorozatokat hagyjuk, azzal a profik foglalkoznak eleget.

Első gondolatunk a szórakoztató ismeretterjesztés (oké, legyen tematikus magazin) vonalon a Top Gear volt, de szerencsére a BBC remek autós műsora néhány hónapja már megy a Viasat3-on. Így van ez Gordon Ramsay főzős reality-jével, a Pokol konyhájával is, amelyben a brit séf néhány lelkes jelentkezőből igyekszik étteremvezetésre felkészült figurát faragni. Persze a tőle megszokott, nem éppen finom eszközökkel.

Sitcom kategóriában a The Big Bang Theory volt az első számú jelöltünk, de úgy tűnik, hogy a kockafejű tudósok és a szexi szőke kalandjait nemsokára adja majd a Cool. Addig is itt van belőle egy kis ízelítő.

Viták és több körös szelekció után három jelölt maradt versenyben, ezek tehát azok a műsorok, amiket a Velvet szerkesztősége szívesen látna itthon is. Ha önnek van jobb ötlete, ne habozzon, kommenteljen! Ha elég javaslat érkezik, a lehetőségek közül olvasóink szavazással választhatják ki a győztest: hátha rákapnak a csatornák is.

Dog Whisperer

A mexikói Cesar Millan reality-je Dog Whisperer még 2004-ben debütált a National Geographic Channelen. A pasit leginkább kutyapszichológusnak nevezhetjük, de ez sokkal kínosabban hangzik, mint valójában. Cesar Millan agresszív, félénk és fóbiás ebeket rehabilitál, általában úgy, hogy a gazdákat tréningezi a kompetens kutyatartásra. A műsorban a látszat ellenére kevés a vajákolás, a kutyapsziché képlete egyszerű: nyugodt, asszertív és domináns gazdára van szükség, aki rendszeresen sétál az állattal. Az alapvetések szájbarágásán és Milan többször kigúnyolt stílusán túl a Dog Whisperer minden állattartónak hasznos ismeretterjesztő.

Dating in the Dark

A Dating in the Dark egy friss párkereső reality, első változatát a hollandok 2009 tavaszán készítették el. A műsor lényege, hogy három nő és férfi költözik be egy házba, ahol kizárólag a sötétben, előre elrendezett randikon találkozhatnak. A kérdés, hogy a párok így is képesek-e komolyan érdeklődni egymás iránt, azaz, vajon tényleg vak-e a szerelem. Ha a hazai kereskedelmi tévék eltérnének a szokásos casting preferenciáktól, és kivételesen nemcsak surmókat eresztenének össze, talán még valami jó is kisülhetne a műsor hazai változatából. Például megismerhetnénk az emberek párválasztási stratégiáit.

Project Runway

Ugyan van, aki szerint a Heidi Klum vezette divattervezőshow néha kissé sznob, az eddig hat évadot megélt amerikai változatnak mégis tizenhárom különböző ország vette meg a licencét. A reality lényege, hogy tizenkét wannabe divattervező küzd adásról-adásra, ahol válogatott zsűri értékeli egységnyi idő alatt teljesített dizájnfeladataikat. A játékosok minden évadban szembekerülnek egy-egy extrém feladattal, például azzal, hogy szobanövényből készítsenek hordható ruhát. És persze, ahogy az az ilyen a műsorban lenni szokott, zsűri minden rész végén kiszavaz egy versenyzőt. Kanadában ez lett a reality-ből:

Minek nekünk az import műsor?

Miközben a szerkesztőség tagjaitól véleményt gyűjtöttünk a cikkhez, kiderült, hogy randiblogunk szerzője a külföldi termékek helyett inkább a színvonalas saját gyártású műsorokat hiányolja.

"Ami szerintem a magyar tévéből a leginkább hiányzik, de ez a magyar szórakoztatóiparra általában is igaz, hogy elvétve valósítanak meg egy-két saját ötletet, egyébként külföldi mintákat kopíroznak jól-rosszul (általában az utóbbi). Durva, de nem sok olyan műsorötletet tudok mondani az utóbbi 10 évből, ami nem úgy kezdődik, hogy "a magyar...". Ilyen teljesen saját műsorunk kb. a Győzike volt meg a Zalatnay börtönbemenős realityje, bár még ezek sem az eredetiség csúcsai, mert nyilvánvalóan az Osbournes kaptafájára mentek, de legalább a bemutatott személyek hungarikumnak számítanak, és vannak olyan szórakoztatóak, mint egy közlekedési baleset. Egyébként Mónikától a Barátok köztig minden nyilvánvalóan úgy született, hogy na, van a külföldön sikeres XY műsor, akkor csináljunk ilyet mi is, mert úgy néz ki, ez a műsorformátum népszerű szokott lenni. Nekem az olyan műsorok hiányoznak, amik nem ebből a gondolkodásból születnek."

Ön mit gondol? Kell-e nekünk az import műsor (és ha igen, milyen), vagy inkább a saját ötletből született minőségi hazai programokat hiányolja?