Az Ungaro vezérigazgatója közel egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a divatház új tervezője Estrella Archs, művészeti tanácsadója pedig Lindsay Lohan lesz. A főként miniruhákból és blézerekből álló kollekció azonban nem aratott osztatlan sikert, amikor Lohan és Archs a bemutató végén maga is végigsétált a kifutón, a közönség alig tapsolt nekik - írja a DailyMail. Persze a divatház így is megkapta azt a kitüntetett figyelmet, amit az inkább botrányhősnői munkásságáról, mint divatérzékenységéről ismert Lindsay Lohan leszerződtetésétől remélt. A Louvre előtt ugyanis paparazzók hada várt a színésznőre.
Hűvös fogadtatás
A divatvilágban meghatározó sajtóorgánumnak számító Women's Wear Daily szerint a vasárnapi bemutató meglehetősen szégyenletes volt, a felvonultatott ruhákat a "vacak" és az "elavult" jelzőkkel illették. A szerzők hozzátették, amióta Emilio Pucci távozása után sorra váltják egymást a divattervezők a cégnél, bizony megszokott ez a "minőség". Véleményük szerint a rossz kritikák leginkább Estrella Archs divattervezőt viselik majd meg, aki a bemutató után meg is jegyezte, hogy nagyon gyorsan kellett megalkotniuk a kollekciót.
A lap szerint ugyan a divattervezés nem feltétlenül olyan bonyolult foglalkozás, mint az agysebészet, de az, hogy valaki fiatal, szép, kellőképpen jól néz ki bizonyos ruhákban és kellőképpen ismert a botrányai révén, nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy művészeti tanácsadóként dolgozzon egy nagy divatháznál. Ezzel nyilván arra céloztak, Lohan jobban tenné, ha inkább visszatérne a színészethez. Az egyik divatfanatikus szerint Archs és Lohan javára írható, hogy "legalább megpróbálták", igaz, ennél pozitívabbat ő sem tudott nyilatkozni a kollekcióról. A Fashionista.com szintén nem érti, hogy miért volt szükség erre, hiszen ez a kollekció nagyon eltér attól, amit az Ungarótól megszokhattunk.
A mellbimbókat el kell takarni
A Daily Mail szerint a rózsaszínben, barackvirágszínben és fehérben pompázó ruhákat leginkább egy malibui parti vendégein tudnák elképzelni, a blézerek alól kivillanó csillogó mellbimbótakarók pedig Lindsay Lohan oly gyakori ruházati baleseteit idézik. „Nem jó, ha kilátszik az ember mellbimbója, ezért valamivel el kell takarni őket” – összegezte gazdag tapasztalatait a színésznő, aki állítólag sejtette, hogy a párizsi közönség nem bánik majd kesztyűs kézzel vele.
Ennek ellenére persze úgy érzi, hogy egy álom vált valóra azzal, hogy az Ungarónak dolgozhat. „A divat az egyik legkedvesebb dolog számomra. Ez életem egyik legjobb hete. Annyira izgatott vagyok, még nem is fogtam fel, hogy mi történik velem. Az időeltolódás kicsit megviselt, de egészen éjfélig itt voltam, hogy felpróbáljuk a ruhákat és megnézzük a kiegészítőket” – tette hozzá Lohan, aki Miley Cyrust és Lily Allent is meghívta első divatbemutatójára.
A ruhák önmagukért beszélnek
Az 1964-ben alapított francia divatház jelenlegi vezérigazgatója, Mounir Moufarrige - aki állítólag azért kérte fel Lohant, hogy a fiatalabb vásárlóközönség számára is vonzóvá tegye a céget - mindenesetre meglehetősen elégedettnek tűnt, főleg amikor a sajtó elárasztotta a színfalak mögötti részt. Ami Lohan rázós múltját illeti, elmondta, hogy ez bizony egy ilyen kockázatos szakma, de úgyis a végeredmény számít. „A ruhák önmagukért beszélnek. Az embereket érdekli a kollekció, nekünk pedig az a fontos, hogy minél több ruhát tudjunk eladni. A huszonegyedik század múzsái extrovertáltak, saját stílusuk és élményeik révén egyfajta kreatív és művészi látásmód jellemzi őket. Az volt a célunk, hogy egy tervező és luxusfogyasztó, vagyis egy híresség elképzeléseit ötvözzük” – nyilatkozta Moufarrige.
Az Ungaro múlt hónapban jelentette be, hogy a színésznő lesz az új művészeti tanácsadójuk, és ennek örömére egy saját irodát is kapott a cég párizsi székhelyén. „Fiatal vagyok. Tudom, hogy mi a dörgés. Nagyon sok lány szeretne úgy öltözködni, mit én. Mindig kikérem a barátaim vagy a testvérem, Aliana véleményét, ha vásárolni akarok. Itt is ugyanezt csinálom, megmutatom, hogy én hogyan látom a dolgokat. Előfordul, hogy veszek egy ollót, és kicsit átalakítom a ruhámat. A húgommal együtt fogjuk megvarrni azokat a fejpántokat, amiket a modellek viselnek majd” – nyilatkozta Lohan.
Nehéz feladat volt
Korábban a következőket mondta a felkéréssel kapcsolatban. ,„Ha van egy feladatom, akkor mindent beleadok. Amikor arról van szó, hogy milyen ruhát vagy jelmezt kell viselnem, mindig részt veszek a döntési folyamatban. Az öltözék egy nagyon fontos kifejezőeszköz” – mondta a színésznő. Ami a spanyol divattervezővel való közös munkát illeti, így jellemezte az együttműködést: „Mindketten imádjuk a divatot. Szeretjük összekeverni a különböző stílusokat és megközelítési módokat.” Lohan egyúttal azt is elismerte, hogy eddig ez volt a legnehezebb feladat, amit teljesítenie kellett.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2009.10.05 15:58:27Zabkása
Jesszusom hogy szébotoxolta az arcát. Azt hittem rossz kép van az index főolalon linkelve a cikkhez de láttam h nem. Hát ennek is az agyára ment már a kokain....már amennyi agya volt....
Pedig sztem nagyon jól nézett ki anno
2009.10.05 16:06:02OmegA404
Ellégé szétolt eibanc feje lett.
Azért a feketével együtt emlékezetes menet lenne... Ezek lezbosziak minketten?
2009.10.05 16:07:00OmegA404
Ruhákról egy kép se készült?
2009.10.05 16:14:13Vizet Prédikál
Biztos hogy Lindsay van a képeken? Rá se lehet ismerni. Egy unott tucat lárvaarc. Ennyire szétcsapták a sebészek? Szegény... pedig kora szerint még fiatal.
2009.10.05 16:18:12Ccenter
Ez is kacsacsőrű emlőssé szabadta magát? Ez eddig nem így nézett ki? vagy de....
2009.10.05 16:23:01normálispasi
KI A FASZT ÉRDEKEL EZ A MAJOMFEJŰ MILLIOMOS RIBANC? BÜDÖS MEGÉLHETÉSI MAGAMUTOGATÓ KURVA MINT A TÖBBI CELEB
2009.10.05 16:34:58Mr. Makimajom
jok a kokszos lanyok
vadak!
2009.10.05 16:45:42bebke
jesszusom, azt hittem először, hgy ez a donatella versace. ez nagyon kemény
2009.10.05 16:48:19normálispasi
EZT A RONDA NARANCSBŐRŰ KURVŰT DE RONDA,EZ CELEB LOHAN RIBANCKA??NA A MELLETTE LÉVŐ MAJOMFEŰ OTROMBA PICSA SE SEMMI!ÉS EZEK A TOTÁL ÁTLAGOS(MINDEN NAP EZERSZER JOBB NŐKET LÁTOK AZ UTCÁN)PICSÁK ÉLNEK A MILLIÓIKBAN?ANYÁTOKAT!
2009.10.05 16:49:37bebke
pedig ő tényleg egy természetes szépség volt anno. a kis vörös hajával, szeplőivel, mosolyával.bakker
2009.10.05 16:56:46Marr
Színésznőnek nem volt rossz... Most ijesztő.
2009.10.05 16:59:58Stipistopi
elég szétcsúszott/lelakott feje van.
ez az a nő, akinek már csak pár száz dollárja van?
2009.10.05 17:23:09mütyür
hú, ez a csaj tényleg egyre ijesztőbb. van még rajta vmi eredeti? és kár, hogy nincs annyi smink a világon, amivel eltakarhatná, hogy vmit tol.
2009.10.05 17:24:08mütyür
bebke: tényleg kis helyes volt. nem gumibaba, mint most.
2009.10.05 17:33:47vernarancs
fertelem. Minek tervez ruhakat ha nem ert hozza?
2009.10.05 17:34:33mütyür
vérnarancs: minek fotóztatja magát egyáltalán? helyében elköltöznék egy lakatlan szigetre:)
2009.10.05 17:38:19PeDro
mit csinalt ez a csaj az arcaval? nem ismertem meg. baromi ronda lett...
2009.10.05 17:41:16vernarancs
Nagyon gaz. Ugy nez ki mint aki 10 eve folyamatosan reszeg es dohanyzik.
2009.10.05 17:41:18meivllaa
Úgy néz ki, mint Goldie Hawn. Pedig csak 23!!!
2009.10.05 17:45:07szilvacska
egy 20assal többnek néz ki.. kezd hasonlítani a donatella versacéra
2009.10.05 17:46:02szilvacska
vernarancs mivel 10 éve részeg és dohányzik... :)
2009.10.05 17:48:06mütyür
de nem értem, hogy nem veszi észre, hogy a sok plasztikai műtéttől már nem is feje van, csak egy aszott bogyó egy vékony nyakon.
2009.10.05 17:48:20rágypéksérotomsik
Medve anyám! megnéztem a képeket, néhány csontvázra rádobáltak valami textilt, iszonyat.
2009.10.05 17:51:14Yvettebabacool
hat ez meg mit csnalt a szajaval?
2009.10.05 17:54:16mütyür
neki már nem csak a szájával van a gond
2009.10.05 17:57:10mütyür
no, csak találtam olyat, ahol jól néz(ett) ki
http://www.igotmold.net/wp-content/uploads/2009/03/lindsay-lohan.jpg
2009.10.05 18:04:41trafikuty
Rohadtul le van harcolva ez a két lábon járó vízihulla.
2009.10.05 18:09:18FashionistaPista
Szegény teljesen szét van esve...kollekció: http://www.style.com/fashionshows/complete/S2010RTW-UNGARO
2009.10.05 18:21:01[megmondoember]
Tudomásul kell venni, hogy a médiaribancok csak a médiaribancoskodáshoz értenek, semmi máshoz. Hülye az aki bármilyen szakmai - vagy akár csak elemi észt és lexiális tudást - igénylő munkát bíz rájuk, mert az olyan mint egy süketnéma vakot megtenni buszsofőrnek...
2009.10.05 19:07:44FENTEtente
Világon a szép találmányok a lányok.De ezektől hányok.
2009.10.05 19:14:18cozumel
Borzalmas ruhak az onkologiai osztaly apoltjain.... :(
2009.10.05 19:16:00oberka
művészeti tanácsadó ez a betépett plasztikai katasztrófa?
2009.10.05 19:50:38encsisz
NEM! Az UNGARO szerepelt le Lindsay kisasszonnyal. Egy ekkora márka választhatott volna hitelesebb, talpraesettebb nőcit is.
2009.10.05 19:58:14kadaj01
Lehet nekem ízlésficamom van, de nekem mindig is nagyon tetszett ez a csajszi. A száját valóban nem kellett volna feltölteni, az is pont jó volt akárcsak a melle. Mindegy, ő tudja. OK, színésznőnek valóban rossz, vagyis, szerelmes filmekbe még elmegy.
2009.10.05 20:09:43cinika
És hány meg hány idióta kis3,14tsa tartja példaképnek ezt a luvnyát :S
2009.10.05 20:18:07Hetyke Kocsmárosné
huhh, de örülök, hogy vannak ilyen példák, mint ez a LL, visszatartanak attól, hogy ilyeneken gondolkozzak, mint a kokszolás vagy a szájplasztika :D
ergo: viva la Lindsay!
2009.10.05 20:23:12Kísérletinyúl
jézus,de lestrapált picsa ez!
a szar smink és világítás meg rádob még 10 lapáttal
tuti itt se volt tiszta,látszik a szemén..
hány éves is ez? 23?
2009.10.05 20:47:45I-brahi
Szerencsétlen csaj! Pedig milyen jól nézett ki pár éve. És jó színésznő is alapból. Kár érte...
2009.10.06 09:16:07hitomi
tisztára olyan, mintha még ezeken a képeken is be lenne nyomva/tépve. szerencsétlen kis hülye... színésznőnek amúgy nem nagy (gyerekszínésznek jobb volt), de sikerült teljesen szétütnie magát. a szája kifejezetten szörnyű, ahogy kinéz. (és nyilván nem véletlenül van rajta a fél arcát eltakaró napszemüveg... jobb lett volna, ha végig magán hagyja.)
2009.10.06 10:16:39Duracel
de micsináááász? hát h az anyádba nézel ki má megint te szemétláda (sztem elég jó gyerekszínész volt...de jól elcseszte)
2009.10.06 12:48:41alakulamolekula
Nem kicsit meg van zuzva az osszes kepen.. pedig tenyleg nagyon helyes csaj volt.