Onyutha Judit főként gyermekei nélkül vásárolna ruhákat, ugyanis kislánya például előszeretettel bojkottálja a nadrágokat, míg Benkő Nórának esze ágában sincs egyformán öltöztetni ikerfiait, ami kész szerencse, ugyanis teljesen máshogy viszonyulnak a divathoz. Szandi nem szeretné, ha gyermekei életében fontos szerepet töltene be az ötlözködés. Most hazai hírességek családjára koncentrálunk heti trendösszeállításunkban, és egyúttal megkérdeztük őket, hogy milyen kihívásokat rejt egy celebgyerek öltöztetése.

Múlt héten a lábfetisizmus irányába mozdult el a Velvet , és arra voltunk kíváncsiak, hogy a bemutatott celebcipők közül, melyik honi híresség lábbelije tetszett leginkább az olvasóknak. A szavazást Zimány Linda térdig érő csizmája nyerte meg, a második helyen pedig Gallusz Niki barna színű és pántos magassarkúja végzett. Egyúttal arra is fény derült, hogy a Velvet olvasóközönségének nagy része inkább mezítláb vágna neki a téli hónapoknak, mintsem hogy ezeket a cipőket hordja. Mivel közelednek az ünnepek, egy kis családi mosolyalbumot gyűjtöttünk össze az UNICEF és a Duna Plaza közös vasútmodell-kiállításának megnyitóján, ahova több hazai hírességet és gyermekeiket is meghívták. Mi pedig készítettünk róluk pár képet, hogy önök szavazhassanak arról, vajon melyik a leghelyesebb szülő-gyerek páros vagy hármas.

Határozott elképzelések

Szandi láthatóan igyekszik lépést tartani az aktuális trendekkel, ugyanis egy lila és egy fekete holmikból álló összeállításban érkezett meg a megnyitóra. Sok honi nőtársához hasonlóan egyébként szemmel láthatóan ő is kedveli a tűsarkú csizmába gyűrt répanadrágot, ami kellőképpen kihangsúlyozza viselője alakját. Bár Szandi lánya, Blanka kilenc és fél éves, már neki is határozott elképzelése van arról, hogy mi áll jól neki. „Nem merek úgy vásárolni, hogy nincs ott, mert már kőkeményen megválogatja, hogy mit hajlandó felvenni. Nemrég vásároltam egy nadrágot, amit hihetetlenül jónak találtam. Ugyan nem volt olcsó, de hosszas huzavona után mégis megvettem. Kiderült, hogy rosszul döntöttem, mert nagyon nem tetszik neki, úgy érzi, hogy az osztálytársai kinevetik, pedig senki nem szólt egy szót sem. Így valószínűleg oda fogjuk adni a nadrágot valakinek” – mondta a Velvetnek Szandi.

A farmernadrággal nem lehet tévedni

Az eseményen természetesen az énekesnő férje, Bogdán Csaba és két fia is részt vett. A család rangidős férfitagja a betűrt ing és farmer kombinációját választotta egy hosszú orrú lábbelivel, míg két gyermeke inkább a hosszú ujjú póló mellett és egy-egy sportosabb félcipőben jelent meg, ami láthatóan abszolút megfelelt a dress code-nak. Mint kiderült, a szülőknek Domonkos és Csaba esetében könnyebb dolguk van, ugyanis a fiúkat bizony nem igazán érdekli az öltözködés témája. „Domonkost szeretem nagyfiúsan öltöztetni, mert sokszor van, hogy trottyos gatyát vesz fel szűk atlétatrikóval, sportcipővel, és egy jó kis sapkával, amitől úgy néz ki, mint a gördeszkás srácok a téren. Ő már igazi kispasi. Ráadásul Domonkos sportol, és ez látszik a fizikumán is. Szeretem őket csinosan öltöztetni, de nem akarom túlzásba vinni. Nem akarom, hogy az legyen a legfontosabb számukra, hogyan vannak felöltözve. Persze fontos, hogy amennyire csak lehet, igényesek legyenek önmagukkal szemben” – tette hozzá az énekesnő, aki vonatozás közben azt is megosztotta az egybegyűltekkel, hogy a család kutyájára a negyedik gyermekükként tekintenek.

Vásárolni gyerekek nélkül érdemes

Onyutha Judit már korábban is dolgozott együtt az UNICEF-fel, hiszen a szervezet korábban őt kérte fel arra, hogy legyen a harmadik világban elindított tetanusz elleni kampány arca . A TV2 egykori időjósa az eseményen két gyermekével, jelent meg, az egész társasággal összhangban szintén farmernadrágban. Mint kiderült, náluk ez kivételes esetnek számít, ugyanis lányára, Pannira nagyon nehéz ráerőltetni a nadrágot. Most éppen a pörgős szoknya a kedvenc ruhadarabja, és alapvetően egyre jobban szeret „csajosan” öltözködni, válogatni a ruhák között. Testvérét, Marcellt fiúként nem igazán hozza lázba a divat, számára csupán annyi fontos, hogy lehetőleg a kedvenc mesehőse díszelegjen az adott ruhadarabon, hogy a nadrág vászonból vagy farmeranyagból készült-e, az vajmi kevéssé érdekli. Ha pedig Onyutha Judit azt szeretné, hogy gyermekei az évszaknak megfelelő ruhákban járjanak, akkor bizony nélkülük kell elmenni vásárolni.

Pókember mászik a cipőn

Első blikkre Benkő Nóra színésznő két fia tűnt a leginkább divattudatosnak, egyikük ugyanis szegecsekkel kirakott zsebű nadrágot viselt, a másik fiún pedig egy olyan magasított szárú sportcipő volt, aminek a sarkán a Pókember mászott felfelé. Az ikrek eltérő magassága mellett egyébként a divat iránti fogékonyságuk is azt bizonyítja, hogy nem egypetéjűek. Ábel ugyanis már kétéves kora óta tudja, hogy éppen mit akar felvenni, és ebben a kérdésben nem lehet eltántorítani a döntésétől. Édesanyja szerint szerencsére jó ízlése van. Hozzátette, soha nem gondolta volna, hogy egy fiú életében ilyen fontos szerepet játszhat az öltözködés. Marcellt azonban testvérével ellentétben nem hatják meg a legújabb trendek, és édesanyja tulajdonképpen azt ad rá, amit akar. Mivel fiúkról van, persze nem olyan nagy a variációk száma, hiszen csupán az alapdarabok, azaz nadrágok, pólók és pulóverek fazonjáról, mintájáról és színéről kell dönteni. Benkő Nóra egyébként nem szeretné, ha gyermekei „ikerként öltözködnének”, vagyis ha ugyanolyan fazonú ruhadarabot is vásárol, akkor is ügyel arra, hogy a két fiúnak más-más színben legyen meg az adott holmi.

Csak természetesen

Bár Kálloy Molnár Péter nem szívesen beszél magánéletéről, a megnyitóra feleségével és kisfiával, Pistivel együtt érkezett, aki számára azért annyira nem idegen a nyilvánosság, hiszen a Hal a tortán egyik korábbi adásában édesapjával együtt főzött. Úgy tűnt, hogy a celebgyerekek közül őt zavarják legkevésbé a kamerák. Szinte azonnal az egyik terepasztalhoz futott, és nem igazán sikerült elcsábítani őt a kisvonatoktól. A közös képet is csak úgy sikerült elkészíteni, hogy közben édesanyja integetett neki a Velvet fotósának háta mögül. Akárcsak a többiek esetében, ők is egy hétköznapi család benyomását keltették, és az ilyen időben, az ilyen eseménynek megfelelő öltözetben jelentek meg, előtérbe helyezve a földszíneket.

Kik a leghelyesebbek együtt?

És akkor most itt a soha vissza nem térő lehetőség, szavazzanak! A külföldi sztárcsaládok mosolyalbumát már tavaly nyáron összeállítottuk, és most a hazai hírességek vannak soron. Vajon Kálloy Molnár Péter és Pisti, vagy Benkő Nóra és nem ikreknek öltözött fiai, esetleg Onyutha Judit és kivételesen mindketten nadrágot viselő gyermekei, illetve a Bogdán-família női és férfi tagjai a leghelyesebbek, legdivatosabbak?