„Vigyázzanak az értékeikre, mert benyúlhatnak az ablakokon” – mondta a pincér, amikor még teljes menetfelszerelésben álltunk a Banquet Room előtt a Hotel Unioban. A Miss Hotel szépségverseny célja pedig nem más, mint hogy fellendítse a belföldi turizmust és a szállodákat bemutassa a polgároknak.
„Az első Miss Hotel szépségverseny és divatbemutató még gyerekcipőben jár, így át kell esnie még a gyerekbetegségeken, de látjuk a hibákat, és tanulunk belőle” – mondta Piringer Patrícia, aki az este háziasszonya volt. A tíz lány egy körülbelül ötven négyzetméteres helyiségben vonult fel nem kevésszer, viszont a nem szakértő zsűri viszonylag hamar hozta meg a döntését, így az eredményhirdetés előtt nem volt idő arra, hogy feljegyzéseket készítünk arról, milyen gyorsan nő a hajunk. A Kormányzati Tanácsadó Jósda igazgatója, a parajelenségekkel foglalkozó, vegyész végzettségű, magát grafológusként definiáló Szilvásy Péter is megtisztelte jelenlétével az eseményt, aki miután megpillantott minket, mosolyogva azt kérdezte, hogy merünk a szeme elé kerülni.
Bravó, bravó, mosolyalbum
„Ez a 8-as a legjobb csaj, a 2-esnek ronda a feje, ez a lány meg nagyon csíkos” – ilyen szofisztikáltan szakértett mögöttünk egy pár, akik a látottakat csak úgy tudták feldolgozni, hogy benyomásokat még melegében megosztották egymással. Ahogy arra a műsorvezető is utalt: voltak sztárvendégek, akik szórakoztatták a közönséget, amíg a lányok átöltöztek. Így hallhattuk Farkas Zsófiát Oroszlánykirályt, Barbaritát meg Beyoncét énekelni. Az este legmegosztóbb alakja mégis Somogyi Tibor volt, akit a fiatalabb generáció csak ijedten hallgatott, a középkorúak unottan, az idősek viszont bravó, bravó szavakkal díjazták a teljesítményét egy-egy szám végén.
Abban a pillanatban vált világossá. hogy ebben a kísérletben mi vagyunk a kontrollcsoport, amikor az egyik dalban a pajkos napsugár táncra perdült, a kint rekedt vendégek egy Zepter készüléket bámultak, miközben Jáksó László megjelent kezet fogni a bárkivel, ha már nem vállalta a műsorvezetést. Szilvásy Péter felajánlotta, hogy bemutatja nekünk a rádióst, amit kénytelenek voltunk visszautasítani, hiszen ismerjük, de az Emese bál atyja nem tágított, csak azért is odahozta, ő meg kezet fogott velünk. Szuper volt a hangulat, ekkor a lányok már kétszer is végigvonultak fehérneműben, hogy a zsűrinek könnyebb legyen dönteni. A „minden lány álma” jelmezben szintén láthattuk a versenyzőket, akik többek közt végleges szőrtelenítésre kaptak kedvezményt, egy Zepter manikűrkészlettel gazdagodhattak, amellett, hogy a fehérneműket megtarthatta mindegyikük. Magazin megjelenést senki nem ajánlott, így annak a bája elmaradt.
Az ünnepélyes díjátadon a második udvarhölgy Orbán Nóra lett 8-as rajtszámmal, az első udvarhölgy Kalocsai Klaudia 9-es sorszámmal. A korona pedig Csorba Stefánia fejére került, aki nem tudta elmondani, hogy mivel jár a cím elnyerése. Szőke Zsuzsanna közönségdíjasként zárhatta a szombat estéjét, amit a mellettünk ülő hölgy így dolgozott fel: „hát nem aranyos? Egy mosolyalbum.” Lopásról nem értesültünk, viszont sok kedves ember fogott kezet egymással, így nem elképzelhetetlen, hogy a Miss Hotel szépségverseny végigmegy az országon és másnak is szerez feledhetetlen pillanatokat.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2009.12.13 17:42:42nyomasek_bobo
Szerintem rendben vannak a lányok, habár az első helyezését nem értem, de ez a Barbarita egyszerűen leírhatatlan. Alapból nem lenne rossz alakja, habár nem az a nádszál, de ebben a ruhában förtelmesen néz ki.
2009.12.13 17:49:01nem a dzsézön sztetem
Most komolyan:
ez a nemzetiségiek, plázapicsák, lófejű egyenpicsák versenye volt?
2009.12.13 17:49:04kyskalacs .
legközelebb hivjatok meg egy ilyen rendezvényre légyszi..légyszi!!
:DDDD
jaj istenem de szép vót...
2009.12.13 17:50:22kyskalacs .
én nagyon kedvelem az ilyen prosztó rendezvényeket :DDD
2009.12.13 18:02:50tomsawyer
Akkor összefoglalom:
1. Az 1-es és a 6-os számú versenyhő szemöldöke egy armageddon, ehhez járul még a somogyi nevű ember szemöldöke, ami meg egy vicc.
2. A Jáksó mellett álló néne, ( a csoportképen) aki elvben közönségdíjas lett: hát mint mondjak. Én ritkán ijedek meg. De akkor nagyon...
3.Ritka leharcolt helyszín, nénik, és szervezés.
Istenem ilyenre engem mért nem hívnak meg? Rég röhögtem már...jó lenne
2009.12.13 18:08:33tomsawyer
versenyhő=versenyző
na ja...:D
2009.12.13 18:15:50Karl von Möseberg
A Csapágygyári munkásnők szépségversenyét mikor rendezik meg ? Szertenék V.I.P. lenni.
2009.12.13 18:21:42Yvettebabacool
PP az egyik legjobb barnom
o volt ott a legfaszabb csaj:)
2009.12.13 18:54:00Karl von Möseberg
egy másik posztban már volt szó a nagy seggekről , de ez a Barbarita túlmegy minden határo.Olyan segge van , mint egy kubai nőnek.
2009.12.13 19:17:08Abraka
Rendes képek amiből látni is lehet valamit, van-é? Valami honlap, ilyesmi. Az egyik csaj tetszik csak emiatt kérdem. Megnézném.
2009.12.13 19:49:55kyskalacs .
az ezüst kezeslábas-tenyerestalpas néni úgy néz ki mint a konzum szaloncukor. emlékeztek még rá?
2009.12.13 19:54:56vénkujon
uuu bazmeg. nálam ez a ezüstbecsomagolt, seggkirálynö a nyerö. verdeshetné a fejemet a valagával.
2009.12.13 20:16:34Robert Rosenberg
Ezek a szepsegversenyipari tudositasok mindig jok a velveten, ilyenbol kellene tobb.
„Vigyázzanak az értékeikre, mert ide bejárnak lopni” – mondta a pincér. :))
2009.12.13 20:26:26Abraka
Ezzel a Velvetes albummal nem lehetne kezdni valamit. Olyan lassú. Egyszerűbb jobb lenne.
2009.12.13 20:49:22valaki ül kint a szárnyon
fúúúúú de nem jók!
2009.12.13 21:41:53steve007
20:52:19 Gatto Negro
Mielőtt elolvastam volna a kommenteket, kifakadtam, bocs. :))) de legalább most nem vagyok egyedül a véleményemmel.
2009.12.13 21:42:55steve007
A 34-es fotó valami karikatúra?
2009.12.14 00:32:22Dódi
a 17-es képen az a vicc, hogy nem is a Jáksó a legrondább! hehhe :D
szépségkirálynők b+
2009.12.14 03:52:33Boltoskisasszony
Szerintem nem rossz csaj az a Barbarita, csak ez a ruha tényleg gáz rajta.
:/
2009.12.14 09:55:45KpA3ocska
Aki fikazza a csajokat fogott mar mufot?
2009.12.14 20:53:50cha-cha-cha
Én nem voltam ott ezen a rendezvényen, csak a képek alapján ítélkezem. Szerintem nem lehetett rossz. De egyet viszont nem értek. Mi a baj Barbarita ruhájával, mert szerintem tök ötletes, még én is felvenném, ha nő lennék:)
Ráadásul Barbaritának olyan hangja van, hogy ember a talpán az, aki be ne könnyezne.