Nem fáj a háj a magyar férfinak

2010. január 13., szerda 13:04
A Reader’s Digest magazin egy túlsúllyal kapcsolatos felméréssel köszönti azokat, akik az ünnepek után meg akarnak szabadulni a felszedett kilóktól. A közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a tizenhat megkérdezett ország férfijai közül leginkább a magyarországi pasik a legelégedettebbek a súlyukkal, és alig 11 százalékuknak van problémája feleségük vagy barátnőjük kilóinak a számával. Nemzetenként és kultúránként eltér, hogy kit és mit hibáztatnak a fogyni vágyók, és hogy milyen üdvözítő módszert alkalmaznak akkor, amikor rászánják magukat arra, hogy csökkentsék testsúlyukat és egészségesebben éljenek.

Az ünnep utáni nagy súlycsökkentő verseny idejére a Reader's Digest magazin közvélemény-kutatást végeztetett azzal kapcsolatban, hogy vajon melyik nemzet hogyan viszonyul a kérdéshez. A felmérés során tizenhat országban közel tizenhatezer személyt kérdeztek meg, és a válaszok alapján kiderült, hogy a magyar férfiaknak mindössze 13 százaléka próbált meg valaha is fogyni, vagyis úgy tűnik, hogy a vizsgált országokban ők a legelégedettebbek a súlyukkal. Sőt, viszonylag barátnőik és feleségeik súlyával is elégedettek, ugyanis csak 11 százalékuk véli úgy, hogy aktuális kedvesének fogynia kellene.

Nyomasztó soványságkultusz

A honi nők abban a tekintetben előzték meg a felmérésben résztvevő országok hölgyeit, hogy ők érzik legkevésbé, hogy túl sokat beszélünk a testsúly kérdéséről. A soványságkultuszt egyébként a bikinis lányok és csodás tengerpartok országában, Brazíliában érzik a legnyomasztóbbnak, 83 százalékuk szerint ugyanis túl sokat foglalkoznak a testsúllyal. Ami az elhízás okait illeti, a Fülöp-szigeteken a legmagasabb azoknak az aránya, akik önmagukat hibáztatják a plusz kilók miatt: 95 százalékuk mondta, hogy élvezi a jó  falatokat, és 82 százalékuk pedig elismerte, hogy egyszerűen nincs akaratereje ellenállni.

brazil

A szülők is hibásak

Magyarországon a megkérdezettek 59 százaléka okolja az ellenállhatatlan ételeket, és a mozgáshiányra is közel ennyien hivatkoznak. Természetesen sokan vannak, akik a szülőket vagyis a genetikát hibáztatják. Oroszországban például a megkérdezettek 70 százaléka véli úgy, hogy bizony a fránya gének miatt nem kellően karcsú. Őket a németek követik a sorban a maguk 61 százalékával, a harmadik helyen pedig az indiaiak végeztek. Itthon az emberek 28 százaléka  okolja felmenőit.

Gyorsétkezde = túlsúly?

Országonként változik azoknak a száma is, akik úgy vélik, hogy a gyorsétkezdék kínálata elősegíti az elhízást. Míg a magyaroknak csak körülbelül az egynegyede gondolja úgy, hogy van valami összefüggés a hamburgerek és társaik, valamint a plusz kilók között, addig Franciaországban főként az ilyen jellegű étkeket teszik felelőssé, ha az elhízásról van szó. Nemzetfüggőnek tűnik az is, hogy hányan és hogyan próbáltak már tenni valamit annak érdekében, hogy egészségesebben éljenek. A mexikóiak 98 százaléka már tett kísérletet arra, hogy egészségesebb ételeket vegyen magához, 86 százalékuk pedig némi testmozgást is bevetett a fogyás érdekében.

mcdon

Bár ez a két szám nagyon tetszetős, sajnos 70 százalékuk továbbra is túlsúlyos vagy elhízott. Hazánkban az emberek 58 százaléka próbált egészségesebben étkezni, ami húsz százalékkal több, mint azoknak az aránya, akik edzéssel próbáltak megszabadulni a felesleges kilóktól. Itthon egyébként továbbra is a dietetikusok által nem igazán kedvelt koplalás a legnépszerűbb a maga 75 százalékával.

Dohányzással a soványságért?

A helyes étkezés és a sok mozgás mellett bőven akadnak olyanok, akik a dohányzásban látják a megoldást súlyproblémáikra. Oroszországban a férfiak 23, a nők 18 százaléka vallotta be, hogy fogyás céljából cigarettázik, míg a magyaroknak szerencsére alig 6 százaléka nyilatkozott így.  Fogyasztótabletták alkalmazásában Kína áll az élen 37%-kal, és szintén hamar nyúlnak a tablettához a brazilok (30%), az oroszok (24%) és a mexikóiak (23%). Nálunk a fogyni vágyók 1 százaléka szed fogyasztótablettát, és többségük nő.

Étrend és mozgás

Persze minden kultúrában akad olyan jóval elfogadhatóbb szokás, amely segít az egészség és a testsúly megőrzésében. Thaiföldön például a fűszeres kosztban hisznek, aminek az alapja, hogy például a csípős paprika serkenti az anyagcserét, és némi kalóriatöbbletet éget el. Svájcban a müzlire esküsznek, mivel a rostokban gazdag finomság segíti az egészség megőrzését és a testsúly szinten tartását. A brazilok elsősorban rizst és babot tartalmazó étrendje a kutatók szerint a Nyugaton jellemző eledelekhez képest mintegy 14 százalékkal csökkenti a túlsúlyossá válás kockázatát. Ami a különböző mozgásformákat illeti, Indiában a jóga, Finnországban az északi gyaloglás, Hollandiában pedig a kerékpározás jelenti a kulcsot a testsúly kordában tartására.

sport

Kommentek

  • 2010.01.13 13:14:13keeroy

    Nagyon fura, hogy különösen elégedettek a honiak a testsúlyukkal. Irgalmatlan a túlsúlyosok aránya, és jó részüknél nem csak 1-1 kilóról van szó.

  • 2010.01.13 13:17:0048

    " Hazánkban az emberek 58 százaléka próbált egészségesebben étkezni, ami húsz százalékkal több, mint azoknak az aránya, akik edzéssel próbáltak megszabadulni a felesleges kilóktól. Itthon egyébként továbbra is a dietetikusok által nem igazán kedvelt koplalás a legnépszerűbb a maga 75 százalékával."

    Olyan nincsen, aki egészséges táplálkozással ÉS edzéssel próbálkozik? Pedig célravezetőbb mint a koplalás.

  • 2010.01.13 13:18:5348

    Remélem mindjárt jönnek a túlsúlyos kommentelők és elmondják, hogy a kisportolt emberek besavanyodott önsanyargatók, ellenben a túlsúlyos emberek harmonikusak és jókedvűek.

  • 2010.01.13 13:25:30Duracel

    Érdekesssss, h mindenki mennyire megvan elégedve magával itthon:D pedig mintha, egyre több ducibb embert látnék mint tavaly...

  • 2010.01.13 13:31:15hozzaszolo

    németek előtt nincs akadály ha odateszel eléjük 3 bivalyt simán megeszik

  • 2010.01.13 13:32:23hozzaszolo

    Duracel hát ezaz pedig még két hét sem telt el. :D

  • 2010.01.13 13:32:36karc77

    az önkritika hiánya könnyen vezet elégedettséghez [:

  • 2010.01.13 13:36:43Kisama

    Hat azaz igazsag, hogy ma MO-on van sok nagyobb problema mint a kis sulyfelesleg... Sajnos.

  • 2010.01.13 13:40:07Duracel

    ÚÚÚ tényleg úgy írtam, mint ha már hónapok teltek volna el :D:D

  • 2010.01.13 13:43:32shenk

    48: volt valami ilyen kutatás, hogy a kövér emberek valójában azért viccesek (vagy próbálnak vicceskedni), hogy társaságban így próbáljanak jó képet kialakítani magukról, mivel a külsejükkel ez nehezebben megy. Tehát az ok-okozati összefüggés pont fordított, mint ahogy az a közhiedelemben megmaradt.

    Az pedig tényleg borzalmas, hogy nálunk mindenki koplal, aztán újra zabál, aztán koplal, zabál, és ezt váltogatja. Ennél rosszabbat nem is tudnának saját magukkal csinálni.

  • 2010.01.13 13:49:44malfunction

    > 2010.01.13 13:32:36 karc77
    > az önkritika hiánya könnyen vezet elégedettséghez [:

    LOL :)

  • 2010.01.13 13:52:47szemet

    "zabál, aztán koplal, zabál, és ezt váltogatja. Ennél rosszabbat nem is tudnának saját magukkal csinálni."

    Hát ha szabályozottan és tudatosan teszi ezt, annak azért sok előnye is lehet a jelenlegi kutatások alapján! ;)
    http://en.wikipedia.org/wiki/Intermittent_fasting

  • 2010.01.13 13:54:00mentalistagenya

    ez így van, semmi meglepő a cikkben.

    de a nőket már két deka felesleg után is bírálják...

  • 2010.01.13 13:57:53Kisama

    2010.01.13 13:54:00mentalistagenya

    Ugylatszik nemtudsz olvasni.
    Segitek:

    "alig 11 százalékuknak van problémája feleségük vagy barátnőjük kilóinak a számával"

  • 2010.01.13 14:01:04karc77

    2010.01.13 13:57:53Kisama

    az önkritika hiányánál csak az igénytelenség rosszabb

  • 2010.01.13 14:01:18Pharocq Alfőmérnök

    "zabál, aztán koplal, zabál, és ezt váltogatja"

    Ez a normális. Amikor még nem volt ilyen biztos az élelmiszer ellátás ez volt pont.
    Emiatt genetikailag azok maradtak meg, akiknek ez jól ment.
    Tehát ez egészséges.
    Egyébként még a jógának is része a rendszer böjt. Egyik rokonom olyan komolyan veszi, minden hónapban 1 hét böjt, de úgy, hogy abba van 2 nap 0 kaja.

  • 2010.01.13 14:02:58somask8

    Én csak a vacsoráról mondtam le (max a gyerek maradéka) és mellette - ebben a hónapban - 8,6 km (320 cal) elliptikus tréneren.
    Szeptember óta 5-7 kg ment le (95-97 volt az induló, jelenleg ~89,6-nál áll meg reggelente a mérleg [evés elött, wc után]), ebből 3,5 az első hónapban. Természetesen nem csak a fogyáson van a hangsúly, hanem az erőnléten is.

  • 2010.01.13 14:03:20Pharocq Alfőmérnök

    karc77
    És ha nekem nincs igényem az önkritikára?

  • 2010.01.13 14:04:15Kisama

    2010.01.13 14:01:04karc77

    En tudok megrosszabbat: mindenben hiba keresese.

  • 2010.01.13 14:04:23karc77

    2010.01.13 14:03:20Pharocq Alfőmérnök

    akkor nálad kiakad a rendszer :]

  • 2010.01.13 14:09:32Gilderoy

    Rajtam 25 kiló felesleg van a BMI szerint. Azt gondolom hogy a Meki és a gének a hibásak.

  • 2010.01.13 14:21:37Zsolo7

    Na és akkor összedől a világ?
    Bár igazán kíváncsi vagyok, hogy osszam be az időmet egy kis sportra?
    reggel 5.40 indulok estek 18-19.30 érek haza.
    Ja, hogy ti még gyerektelenek vagytok... csak a szátok jár?

  • 2010.01.13 14:29:55Rebelde

    úgy látszik hogy az a 11% feszt kommentel és gyakorlatilag minden nő súlyával problémája van:)

  • 2010.01.13 14:36:54Rebelde

    igen, mindenkiben van olyan gén, ami azért felel, hogy vacsorára fél disznót, "vagy nem érek rá sportolni, mert drága és különben is gyerekeim vannak" gén, "nem érdekel" gén, "savanyú a szőlő" gén, "én így is jól érzem magam" gén
    "szokás a genetikára hivatkozni" gén
    "hülyeség" gén
    sorolhatnám:)

  • 2010.01.13 14:37:48Kisama

    2010.01.13 14:29:55Rebelde

    Muszaj a magyar noket neha kritizalni is, mert mar igyis nagyon el vannak szalva maguktol. Tisztelet a kivetelnek.

  • 2010.01.13 14:41:18Janja

    nahálaistennek, megérkezett a kövér-sovány poszt! vérverebek támadása! :8

  • 2010.01.13 14:43:21dativus

    Aki akar az tud sportolni, kár kifogásokat keresni. Futni el lehet menni a Margitszigetre vagy a Dunapartra; oda nem kell belépő.A Meki-t és társait meg felejtsük már el; nem csak,hogy hízlal de rettentő káros is az egészségre.

  • 2010.01.13 14:46:4948

    zsolo7: fölötted 4 kommentel épp egy szülő fejtette ki, hogy sikerült tetemes súlytól megszabadulnia, ráadásul elliptikus géppel, ami azért messze nem a legjobb módszer, mégha a legnépszerűbb is. (Egyébként somask8-nak gratulálok! ;) )

    Alfőmérnök: én is olvastam arról, hogy az emberekbe az van bekódolva, hogy addig egyél, amíg van. De akiktől ezt genetikusan "örököltük", azoknak mennyi is volt a várható élettartama? max 25-30 év

  • 2010.01.13 14:49:15hicks

    ZSírdisznó igénytelen nem zet vaygunk! pfúj

  • 2010.01.13 14:52:32zZz

    2010.01.13 14:21:37Zsolo7
    reggel 5.40 indulok estek 18-19.30 érek haza.
    Ja, hogy ti még gyerektelenek vagytok... csak a szátok jár?


    Pontosan ez a probléma a rendszeres mozgással. Családos emberek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, mert a munka és a gyerekek mellett erre már nincs idő. (Nekem nincs családom, de enélkül is látni a helyzetet.)
    Ezért szerintem alapvetően a mozgás alapú fogyókúra hosszútávon visszaüt, mert amint abbahagyja a sportot valaki, nagyon hamar visszaszaladnak a kilók.
    Az étrenden és az étkezési szokásokon kell változtatni, a lehetőségek adta határokon belül természetesen, méghozzá örökre, nem csak néhány hétre, hónapra, amíg tart a fogyókúra, hanem utána ezt kell rendszeresíteni. Ez persze az elején nem könnyű, de hozzá lehet szokni. És nem kell minden jóízű ételt száműzni, sőt időnként belefér hizlaló étel is, mértékkel. Nem tragédia, teljesen megszokható, csak el kell kezdeni és az elejét kibírni. Általában ez az akaraterő (no meg az emlegetett önkritika) hiányzik.

  • 2010.01.13 14:53:57zZz

    2010.01.13 14:29:55Rebelde
    úgy látszik hogy az a 11% feszt kommentel és gyakorlatilag minden nő súlyával problémája van:)

    Idézek:
    "csak 11 százalékuk véli úgy, hogy aktuális kedvesének fogynia kellene."

    Hangsúly az AKTUÁLIS-on ;)

  • 2010.01.13 14:57:22Nikol8

    Ez a téma ne unalmas már, de nagyon.

    Szerintem, azok akik tesznek érte, hogy jól nézenek ki (sportolnak, fogyókúráznak, koplalna stb.) igenis jogosan várják el, hogy elismerjék őket, de ahhoz nincs joguk, hogy másokat leszóljanak, mert nem teszik.

    Aki meg nem teszi, lelke rajta, de ne mondja azt, hogy ez a normális.

  • 2010.01.13 15:11:07dativus

    " mozgás alapú fogyókúra hosszútávon visszaüt" LOL
    Este tévézés meg hétvégén plázázás helyett lehet menni biciklizni, pl. a gyerekekkel együtt.

  • 2010.01.13 15:15:22hicks

    CSakhogy a való életben kissé másképp van.Mivel kövér hájkutyából sokkal több van éppen ők szólják le az emberi formájúakat.A dagadtak sokkal nagyképűbbek mint normális társaik, főleg a nők.Ezzel palástolják hogy akaratgyenge nullák.Persze legmélyebb tiszteletem a kivételnek.Öreg hiba hogy a normális fizikum különlegesnek számít.Ez magában jelzi a társadalom helyzetét.

  • 2010.01.13 15:19:18zZz

    2010.01.13 15:11:07dativus
    "mozgás alapú fogyókúra hosszútávon visszaüt" LOL

    Akkor visszaüthet, nem feltétlenül, na. Örülsz?
    Gondolom te még sosem hallottál olyanokról, akik rendszeresen sportoltak kamaszként, aztán amikor abbahagyták, hirtelen meghíztak...

  • 2010.01.13 15:28:59Tucsok84

    mondanak itt mindent, de tartós testsúly tartáshoz életmód váltás kell. tehát aki irodában dolgozik és nem mozog az vagy kezdjen el mozogni. vagy vigyen be kevesebb kalóriát. vagy felezze napi adagját és egyen amit eddig. vagy cserélje kisebb kalória értékű tápanyagra.

    csak mozogni lusták vagyunk a magyaros kaják, meg nem az irodai munkásoknak kedveznek.

  • 2010.01.13 15:29:40pcr

    Még soha nem láttam a családomban fogyókúrázó férfit.

    A munkahelyemen már igen , de ott is csak 1-2 illető van , az egyik évek óta fogyózik és mégis mackós , sohasem tud leadni jelentős kilókat , viszont van pénze , issza buerlecitint , eszi a vitaminokat , kefirt , joghurtot.

    A magyar férfiak nagy része borzasztóan elhanyagolt és rosszkedvű.

  • 2010.01.13 15:49:02dativus

    A sport abbahagyása után a hízás nem egyik napról a másikra történik;hanem fokozatosan és csak figyelni kell az intőjelekre szerintem, aztán időben lépni.

  • 2010.01.13 15:54:53Geolány

    Az elmúlt időszakban rengeteg olyan komment érkezett egyes cikkekel kapcsolatban hol a magyar nők külsejét szidták férfi társaink. Akiknek a 60kg-os nő, vagy a 40-es mértem már tehén kategória. Ennek a felmérése is mutatja, hogy a magyar férfiak hajlamosak a más szemében a szélkát.... sb. klisék gyakorlati alkalmazására. Pedig jobb lenne néha tükörbe, vagy hastájékra nézni. Miért normális az ha egy férfi 50 alatt akkora pocakot ereszt, hogy nem látja mi van a 2 lába között?

  • 2010.01.13 15:57:08Balance Of Power

    Mondjuk azert az durva, hogy 25 felett szinte kotelezo a sorpocak. Ez a vekonyabb testalkatuaknal pokhasban nyilvanul meg.

    Apamnak meg a kortarsainak is van sorhasa, de ok 60-asok es 30 eves korabukban azert kicsit jobban neztek ki, mint mi most.

  • 2010.01.13 15:58:57zZz

    2010.01.13 15:29:40pcr

    Én anno kb. fél év alatt fogytam 11 kilót (183centi vagyok, 93ról fogytam 82re), később pedig még leszenvedtem még kettőt, voltam majdnem 78kg is, de a 80 a stabil.
    A rosszkedvűség sajnos sokszor megvan, igyekszem javítani rajta, de ez a nehezebb.

  • 2010.01.13 16:01:28zZz

    2010.01.13 15:54:53Geolány

    Súlyt önmagában nézni nincs értelme. 60 kiló, de hány centihez? 170 centihez az jó. 160hoz már neccesebb. Legalábbis általában, ugyanis ezekhez még hozzájönnek olyan testalkati dolgok, mint pl. a csontok súlya. Nőknél kevésbé van értelme beszélni izomsúlyról mondjuk.

  • 2010.01.13 16:04:03Balance Of Power

    2010.01.13 15:58:57zZz
    Nekem par eve "felszaladt" 10-12 kg, de szinten egy fel ev alatt sikerult leadni. Magasabb vagyok mint te es 95-rol mentem le 85 ala. Arra rajottem, hogy a 6 ora utani nem-eves tenyleg hatekony, Norbi egy zseni hogy ezt bevezette a koztudatba. Mert valoban: miert is kell megenni 6 tojasbol rantottat es egy fel grillcsirket megenni vacsorara, mikor gyumolcsot-zoldseget-joghurtot is lehet?

  • 2010.01.13 16:04:51Balance Of Power

    Na meg persze a_rendszeres_mozgas is kell, de ez lehet akar az is, hogy naponta setal az ember 5-10 km-t.

  • 2010.01.13 16:06:1448

    zZz:

    A sportot abbahagyók sokszor ám azért híznak meg, mert amíg sportolnak sokat tudnak zabálni "bünhődés" nélkül. Ezt a szokásukat pedig aztán is megtartják, miután a fokozott kalória égetést kiiktatják az életükből. (ez főként a csapat sportokra igaz mert ugye vannak sportok, ahol szigorúan meg van szabva, hogy mit ehet a delikvens és mit nem)

  • 2010.01.13 16:07:5048

    balance: azért, mert este tízre érek haza edzésről és éhes vagyok :D
    de tény, hogy nem feltétlenül egészséges...

  • 2010.01.13 16:09:20Geolány

    2010.01.13 16:01:28zZz: Én konkrétan azon akadtam fent, hogy több kommentben is felmerült, hogy 170 centihez max. 55 kg a normális. Amitől én a 60 kilómmal egy kicsit furcsán éreztem magam az S-es ruháimban.

  • 2010.01.13 16:09:5048

    Én pont azért harcolok, hogy ne fogyjak. :/
    183cm-hez a 93kg egyébként baromi jó, ha izom és nem zsír.

  • 2010.01.13 16:11:18Balance Of Power

    2010.01.13 16:07:5048

    Jo, de ha masnap is mesz edzeni, akkor az nem gaz ;))

  • 2010.01.13 16:11:2648

    170 cm-hez a 60 kg teljesen rendben van! Sőt, még fér is oda!!!

  • 2010.01.13 16:12:02Balance Of Power

    2010.01.13 16:11:18Balance Of Power
    Hozzateszem: a kigyurt sorpocakos fazonok is viccesek azert valahol. Ez a tipikus "2 vegen a gyertyat"-szitu.

  • 2010.01.13 16:16:48zZz

    2010.01.13 16:04:03Balance Of Power
    Mert valoban: miert is kell megenni 6 tojasbol rantottat es egy fel grillcsirket megenni vacsorara, mikor gyumolcsot-zoldseget-joghurtot is lehet?

    Először is, Norbi nem azt mondta, hogy 6 óra után nem lehet enni. Lehet, csak nem mindegy, hogy mit.
    Pl. GYÜMÖLCSÖT azt nem szabadna ;)

  • 2010.01.13 16:18:30lili.th

    Én meg épp a napokban jöttem rá, hogy valójában nem a csoki hízlal, hanem a visszafojtott düh. :)

  • 2010.01.13 16:19:00szovirag

    Van nekem egy "mostoham". Egesz nap lot-fut, kint dolgozik a kertben, a haz korul, ugyanugy felszedte magara a 20 ev alatt a 20 kilot, mint en, aki ulomunkat vegzek.
    Bevallom azt is, tetszenek a vekony, kisprotolt nok, nekik az all az eletuk kozeppontjaban, NEKEM NEM. Nem lehetne, hogy bekenhagyjuk egymast???

  • 2010.01.13 16:22:57zZz

    48: pont arra akartam célozni, hogy a sport abbahagyása után is megmarad a szokásos adag kaja, mivel viszont már nem égetik el, így az raktározódik. Tehát először étrend terén életmód változtatás, aztán sport.
    A másikhoz: a 93kilóban a felesleg rész főleg zsírban volt, nem vagyok egy különösebben izmos típus, bár szerencsére csontrakéta sem.

    Geolány: na ez az, sokkal érdemesebb ruhaméretben nézni a fogyást. Ennek oka, hogy a csontozatnak is az izomzatnak is van súlya rendesen, viszont jóval kisebb a térfogatuk. Az előző mondjuk konstans egy emberre vetítve, viszont elég nagy különbség lehet két ember között. Az izomzat még fontosabb, ugyanis annak sokkal nagyobb a sűrűsége, mint a zsíré. Ha izmos vagy, akkor nagy a súlyod, de kevésbé látszik meg rajtad.
    Szóval ruhaméret sokkal jobb mérték. Én egyébként L-XL-ról fogytam le M-re és most bosszankodok, hogy a legtöbb helyen L-XL méretek vannak, M-et meg sokszor vadászni kell :)

  • 2010.01.13 16:27:29Balance Of Power

    2010.01.13 16:16:48zZz
    Hat nemigen hiszem, hogy este a tv elott egy kg alma/korte vagy 3 narancs jobban hizlal, mint egy zacsko sos mogyoro vagy egy tabla csokolade ;)

  • 2010.01.13 16:34:5348

    "Az izomzat még fontosabb, ugyanis annak sokkal nagyobb a sűrűsége, mint a zsíré"

    Jaja! Nekem sem hiszik el soha, ha megmondom hány kiló vagyok. Magas vékony alkat vagyok (194/102) Sajnos most is pont a fogyással kűzdök.
    Nem tudok úgy táplálkozni, ahogy kéne így folyamatosan vesztem a súlyom. (a mostani adat sajnos csak (194/96):(

  • 2010.01.13 16:35:39zZz

    2010.01.13 16:27:29Balance Of Power

    Egy zacskó sós mogyoró -> 100g? 200g? És mennyi zsír/cukor van benne? Nem sok.
    Tábla csoki is 100g, bár cukor van benne rendesen.

    Most viszont gondold át, hogy 1kg gyümölcsben mennyi cukor van (még ha az gyümölcscukor is).

  • 2010.01.13 16:38:13Augustin

    "Mert valoban: miert is kell megenni 6 tojasbol rantottat es egy fel grillcsirket megenni vacsorara, mikor gyumolcsot-zoldseget-joghurtot is lehet?"

    Miért? te tényleg ennyit ettél vacsira mielőtt Norbit olvastál?
    Hát különbözőek vagyunk. Én ha este rendesen bekajálok, akkor hajnalig forgolódok, és tök munkaképtelen vagyok másnap. nekem a joghurtvacsi a jó alvás titka. (Reggel nekem jöhet akár a fél disznó is)

  • 2010.01.13 17:08:32Leggy

    én kint, futás közben alig találkozom egy két emberrel- viszont minden ház ablakában látom, hogy villog a TV...

  • 2010.01.13 17:11:06Leggy

    ja, most látom a gyerek témát- nekem van három, nem zavarja őket, ha elszaladok 20 percet futni, addig apa vigyáz rájuk

  • 2010.01.13 17:14:51Zanzo

    kövér vagyok, s nem is jó

  • 2010.01.13 17:27:17NEmáááá

    Megdugom a kövér picsákat is meg a sovány picsákat is.
    Nincsenek előítéleteim. Mondjuk ízlésem se :DDDDDDDD

  • 2010.01.13 17:43:05tomsawyer

    Na ez az a téma, ami úgy nagyjából nem érdekel.
    Egy kiló súlyfeleslegem sincs, (genetika). Bár sportolok, is de mostanában hektikusabban, és nem változik a súlyom.
    Viszont igaz, nem vagyok oda azért a nőért akinek 5-6 kilónál több van.
    Ez kétségtelen.
    De piszkosul nem érdekel viszont, hogy másoknak pont a 10-20-30 kilóval kövérebb nő tetszik, vagy ő maga baromi jól elvan a 40 kilós súlyfelesegével...és rohadtul "harmónikája" van önmagával.
    Vagy soványan boldog, mint deszka.
    Leszarom konkrétan.
    Őrá is van igény, és úgy általában mindenkire, csak nem én leszek az igénylő.
    Ezt valahogy túléli, és vice versa én is megpróbálom.
    Ennyi.

  • 2010.01.13 18:01:41Augustin

    "Én konkrétan azon akadtam fent, hogy több kommentben is felmerült, hogy 170 centihez max. 55 kg a normális. Amitől én a 60 kilómmal egy kicsit furcsán éreztem magam az S-es ruháimban."

    Na hallod! Én 170/55 vagyok, és nekem fel sem tünt , amikor 170/60 voltam, mire a saját anutám kezdett cikizni, hogy nem kell annyit zabálni.

  • 2010.01.13 20:26:34Energon

    én rohadt kritikus vagyok és mégikább önkritikus.
    nem vagyok kövér de teszem is érte. ma este ebédnél megállt a kezemben a kenyérvágókés, mert átgondoltam, hogy "akarok én még zabálni ? most pont jó ! zabáljak még egy szeletet ösztönből, utána meg legyek rosszul, pukkadjak ki?!"
    eldobtam a fél kenyeret és fél óra múlva feljöttem szobabiciklizni. mindenki tudna szakítani esté tévézés idejéből egy órát, vagy akár tv előtt szobabiciklizni/taposógépezni vagy ami még jobb evezőgépezni.
    egyszeri befektetés, akár karácsonyra is összedobhat a család egy haladó gépre 50ezerért, amin nem szenved az ember hanem rápattan az "anyátok közt" alatt vagy film alatt vagy amit néz, leszáll 1 óra múlva elmegy fürdeni és 1 hét múlva azon veszi észre magát hogy nem egy darab szar hanem hús-vér ember.
    nem mondom én is mindig harcolok ha kimarad egy kis idő, de saját érdek. NEM IDŐVESZTESÉG, lehet szórakozás közben is csinálni.
    akarat kell és az a magyar embernek csak akkor gyűlik össze ha háborogni kell vagy hőbörögni, fújolni, másoknak beszólni--- lásd feljebb. csak rajtunk múlik, hogy változzon mindez.
    önkritika.sport, egészség, kedvesség.

    ámen

  • 2010.01.13 20:35:54Energon

    tomsawyer, van igazság benne, de menj fel egy társkeresőre, vagy kérdezz meg/ismerj meg 20 idegen lányt/nőt.
    aki hajadon az jó esélyel túlsúlyos is. egész egyszerűen többen vannak mint az "igénylők", legtöbb embernek a soványak/izmosak tetszenek így a kövérebbek hoppon maradnak. vannak akiket sajnálok közülük, van közöttük sok aki kifejezetten szép.. lenne.... de túlsúlyosan nem tetszik :S... heti pár órájába telne és talán meglelné a boldogságot, felszedné egy hapsi, nyáron kimehetne a strandra.

    szerintem ezt a felmérést kb a westend bejáratánál készíthették a fiatalokkal, még jó hogy csak 11% volt elégedetlen
    eleve 16ezer válaszadó, az országonként 1000, kíváncsi vagyok megkérdezték e marinénit mátrakeresztesről, pityut debrecenből meg editet bajáról.... nem ? na akkor ez nem egy reprezentatív mintavétel....

  • 2010.01.14 11:36:17Balance Of Power

    2010.01.13 16:38:13Augustin
    Pont errol beszelek. Egyebkent tapasztalatom szerint a kenyerrol kell csak este lemondani. De a boseges reggeli-boseges ebed kombo akkor is megvolt, amikor este nem ettem frankon semmit. Mukodott is.
    Meg nyilvan ha hajnali 2kor fekszel le, akkor nyugodtan lehet normalisan vacsorazni, de akkor sem kell mindenaron csulkot.

  • 2010.01.14 11:36:48Balance Of Power

    2010.01.13 17:43:05tomsawyer

    Kepzelem, ha erdekelne a tema ;)))

  • 2010.01.14 11:46:10hicks

    Így is vagyunk páran 48!Én most 188/105 vagyok, természetesen izomba,de ha nem figyelek egy kicsit már fogyok is.Inkább szeretnék hízásra hajlamos lenni, a diéta nem lenne probléma.Utálok enni.

  • 2010.01.14 13:05:17Balance Of Power

    Viccen kivul: milyen az, ha valaki utal enni...?

  • 2010.01.18 13:06:52on-lány.hu

    Én úgy gondolom, hogy egy bizonyos korig lehet a szülőket okolni. Én mindig kövér gyerek voltam és nagyon sokáig gondoltam azt, hogy ez normális, mert nekem az egész családom túlsúlyos. Persze mire kamasz lettem és a barátnőim elkezdtek pasizni én meg nem tudtam, mert kinek kell egy kövérkés kiscsaj. Azóta fogyókúrából és önmegtartóztatásból áll az élet (valamit valamiért). Ezért egy felnőtt ember már ne hibáztassa a géneket, szülőket csak magát. Jah és ha egyszer gyerekem lesz elzavarom sportolni, mert már félig felnőttként nehéz megszeretni én se tudtam, mai napig se...

A Reader’s Digest felmérése szerint a magyar férfiak a legelégedettebbek a súlyukkal, és alig 11 százalékuknak van problémája feleségük vagy barátnőjük kilóinak a számával.

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés