Unalmasan szép, de nyertes nőket nőnapra!
Az Oscar-díjkiosztót sokan azért unják, mert folyton olyan filmek nyernek, amelyeket nem láttunk és nem is tervezzük, hogy meg fogjuk nézni, még a nyerés után sem. Azokra bazírozunk általában az ilyen cikkek bevezetőjében, akik erre szoktak panaszkodni: lehet, hogy maga a díj érdektelen, de nézzék, ez a rengeteg celeb mind milyen különlegesen van felöltözve! Idén van az, amikor még ezt se nagyon mondhatjuk, mert a sztárok zöme trendeket és kockázatvállalást félretéve abszolút jellegtelenül öltözött fel. Nem voltak se rondák, se gyönyörűek, hanem annyira és úgy voltak szépek, ahogy azt az előző 81 Oscar-gála során megszoktuk tőlük.
Emiatt persze nem igazán jogos rájuk húzni a vizes lepedőt, hiszen mégiscsak filmes eseményről van szó és nem egy divathétről. Meryl Streepet, Cameron Diazt, Penélope Cruzt vagy Helen Mirrent továbbra imádni fogjuk annak ellenére, hogy a múlt éjjel egy-egy teljesen felejthető estélyiben jelentek meg.
Kathryn Bigelow-nak sem az volt a dolga, hogy ruhájával okozzon feltűnést. Viszont nőnapi ajándékként azzal örvendeztette meg a világot, hogy személyében először nyert rendezői Oscart egy nő. Az est másik nagyasszonya szintén nem a külseje miatt marad emlékezetes. Sandra Bullock egy nappal korábban arany málnát kapott, mint az év legrosszabb színésznője, erre másnap az év legjobb színésznőjének is megválasztották (nem ugyanazért a filmért). Ilyen se fordul elő gyakran. Kattintson az alábbi fotóra Oscar-díjas celebgalériánk "Istennők unalmas ruhában" című részéért!
Oscar és a villantók
De nézzük azon keveseket, akik mégiscsak mutattak valamit. Először is ott volt az a néhány hölgy, aki nem ruhájával keltett feltűnést, hanem azzal, ami kilátszott belőle. Akármilyen elegáns is egy ilyen Oscar-gála, Mariah Carey ezen alkalom kedvéért sem volt hajlandó elrejteni a melleit, sőt, éjkék Valentino-dresszéből combját is időről időre kidugta. Az Inni és élni hagyni Deborah Ann Wollja sem tartozott a szemérmesek közé, a Sherlock Holmesban szereplő Rachel McAdamsnek pedig állítólag átlátszott a mellbimbója a ruha felső részén. Ön szerint?
Volt, akinek egyszerűen csak nem állt jól, amit felvett. Félvállas tógájában az egyébként valóban istennő Sigourney Weaver mitológiai amazonnak tűnt. Charlize Theron a Diortól választott egy lilás árnyalatú estélyit, ami olyan hatást keltett, mintha folyamatosan két rózsa csöcsörészné. Őt is imádjuk, de az ő dressze se jött be. Tina Fey humorista tényleg humorosan festett csillogó/virágos/leopárdos ruhájában, és Kate Winslet is jobban néz ki, ha nem az Yves Saint Laurent-nél csináltat magának bádogfavágó-jelmezt. Galériánkban természetesen az antikedvencek is ott vannak.
Nyert a miniolló, a múmia és a csomagolóanyag
A végére maradtak azok, akik nemcsak úgy általában jól néztek ki, hanem sikerült egy kis színt vinniük az Oscar-gálába. Ha már a színeknél tartunk, kezdjük Zoe Saldanával, aki az Avatarban ugye kék volt, tegnap este pedig - hála a Givenchy-nek - lila. Egy meghökkentő Prada-kreációban jelent meg a legjobb színésznő díjára jelölt Carrey Mulligan. A fekete ruha felső részét rengeteg apró kacattal varrták ki a milánói tervezőnő munkásai, található rajta minivilla, miniolló, minivillanykörte, sőt, még minicsavaralátét is.
Demi Moore egyszerűen tündökölt barackszínű árnyalatú Versace-estélyijében, még akkor is, ha kicsit múmiaszerűen voltak egymásba fonva a ruha fodrai. Jennifer Lopez dresszét valami futurisztikus csomagolóanyagra emlékeztető textilből készítette a Giorgio Armani Privé divatház. Amilyen taszítóak tudnak lenni az ilyen műfényű, természetellenes anyagok, olyan remekül emeli ki és hangsúlyozza ez a ruha Jennifer Lopez gömbölyded formáit. És végül emlékezzünk még meg Maggie Gyllenhaalról is, aki a mezőnyben szinte egyedüliként választott nyomott mintás anyagból készült estélyit. És milyen jól tette! A mozgalmasan kék kreáció Dries Van Noten nevéhez fűződik.
Még több a velveten
- Goldie Hawnná deformálódott Lindsay LohanA színésznő az AIDS-kutatásért szervezett jótékonysági árverésen gyűjtött pénzt.
- Tíz évet kapott a diákjával drogozó és szexelő tanárnőA másik pedagógus bűnsegédlettel megúszta, mert ő csak a 16 éven felüli diákjaival szexelt.
- Taxi viszi a forró teát az utcaseprőknekBudapesti taxicéggel szerződött a közterület-fenntartó, hogy forró teát szállítson fázó munkásainak.


Kommentek
2010.03.08 18:26:44k13
1.
Cruz kisasszony elég sukár.... :P
2010.03.08 18:38:48cococandy.
lady gaga kell ide
2010.03.08 18:54:05Turk Hava Yollari
Há végignéztem a bulivodi macákat. Egyet sunáznák csak, a Gabourey Sibide-t, de csak mert szeretem a kihívásokat!
A többi mind műlotyó.
2010.03.08 18:59:03napsziget
Kathryn Bigelow: annyira nem remes, csak rossz a beallas ezen a kepen.
Sandra Bullock: furcsa ruha, tenyleg nem lehet eldonteni, h jo- v rossz-e
Helen Mirren: fantasztikus. szeretnek en igy egyszer kinezni.
Cameron Diaz: nagyon szep.
SJP: van a ruciban valami fura, nekem nem jon be annyira
Meryl Streep : imadom, csodalom. de most tenyleg nem vitte tulzasba a dolgot.
Penélope Cruz: lehet h nem kulonleges a ruha. erdekes mod, msot is o a legragyogobb, leggyonyorubb mind kozul. mert ugye, aki szep, az szemeteszsakban is az:) de amugy nekem tetszik ez a cucca is
Rachel McAdams : de helyeske:)
Deborah Ann Woll: kinn kinn minden. de minek? pfejj
Mariah Carey: ezeket az oszloplabikokat nem mutogatnam azert. meg kicsit tulgorognek a cicikek. nem csipem ezt a not.
Charlize Theron : nem rossz, de a melleit jol leszoritja ez a darab, mig a hasat meg felbevagja.
Sigourney Weaver: gorogos elegancia. kedvelem
Vera Farmiga: WTF???
Kate Winslet: annyira szepseges az arca. nekem a rucc is bejon, kulonleges, megsem tul sok.
Tina Fey: hm...
Diane Kruger: miert van ugy irva, h A D. K-t folytogatja a ruha?? minek azaz A az elejere.. amugy nem szep itt.
Gabourey Sibide: bakker behanyok. foleg a karja...
Elizabeth Banks: aranyos, csini
Zoe Saldana : jajj ket j-vel
Demi Moore: nagyon csinos
Jennifer Lopez: umm nekem nagyon nem tetszik(mint mindig)
Carey Mulligan: ihajj ez a ruha baromi klassz. kar, hogy a feje meg mindig ilyen kis nyomott
Maggie Gyllenhaal : de remes.
2010.03.08 19:04:27gitka60
1. Cameron Diaz
2. Charlize Theron
3. Demi Moore
4. Sandra Bullock
5. Zoe Saldana
6. Jennifer Lopez
7. Sarah Jessica Parker
8. Meryl Srteep
2010.03.08 19:05:48oneandonly
Kar, hogy Rachel McAdams-rol csak olyan kepet tettetek be, ahol "kandikal", mert az o ruhaja volt a legszebb, de mint az alom!!!!
2010.03.08 19:11:06Senta.
Hát, a többség elég nyomorultul fest... de Helen Mirren és Cameron Diaz nem tévedett...
Möráján befetrengtem - jó érzékkel baxtak ki a malactestűvel ezzel a szalonnát-csülköt villantó sötétkék!!!??? lebernyeggel...
2010.03.08 19:11:54gitka60
Kate Winslet és Penelope Cruz mindig szép.
2010.03.08 19:14:46kyskalacs .
Demi ruhája mindent visz....mondjuk nem volt rossz a felhozatal...jennifer lopezt meg szivesen fejbekólintanám annyira rühellem azt a pózolós ribancot.
2010.03.08 19:21:06Senta.
Bezony, Demit kifelejtettem. Az ö ruhája is szép. Viszont Kalykám, hamár így összejöttünk, megesz a kíváncsiság, hogy te vajh szépnek látod e Kate Winsletet...
2010.03.08 19:27:01kyskalacs .
szerbusz Senta.nekem teccik kisminkelve...amugy nem. a vékonyabb nöket favorizálom.bár mostanában hozzám képest szinte mindenki vékony :DDD
2010.03.08 19:43:27Senta.
Kisminkelve, csudává retusálva. De amúgy valami nem stimmel vele nekem se... durvák a vonásai. Amúgy meg ne aggódj Kallerka, majd lefutkozod, amikor kergeted le meg fel a kis Gömbvillámot :)
2010.03.08 19:48:54Susan Delgado
http://justjared.buzznet.com/photo-gallery/2432749/sandra-bullock-2010-oscars-01/
Teljes alakos kép Sandra Bullockról. Szerintem az ő ruhája volt az egyik legjobb.
2010.03.08 20:10:12szőkerozsdás
Carey Mulligan ruhája nagyon tetszik. Helyesek rajta azok a kis felvarrott izék.
2010.03.08 20:18:26kyskalacs .
Senta. - ja.kicsit férfiasak a vonásai...a charlize teccene,de csalódás ez a ruha meg a smink is..
2010.03.08 20:27:38Lámpa Lajos
miért irtam ide?
2010.03.08 20:31:26Mashenka
Nálam Cameron Diaz, Kate Winslet, Diane Kruger és Demi Moor nyert. A többi ruhája vagy nem egy nagy bazdmeg vagy a viselője nem tudja viselni. De vannak elég ocsmány ruhák, mint annak a Sarah Jessicának meg az a pink kreppapír förmedvény.
Gabourey Sibide nem tudom ki, de gyanítom, hogy valamelyik szülő a szerengeti nemzeti park viziló családjából származik.
2010.03.08 20:55:19Juuice Sc
Charlize most csúnyán mellényúlt,pedig gyönyörűnő... nekem Kate Winsleté tetszik,Zoé Saldanáé és Maggie Gyllenhaalé! Jennifer Lopezé szerintem nagyon furcsa, de összességében senki és semmi maradandó nem volt idén! mondjuk Gabourey Sibide tanulságos, ideje lenne felfogadni egy személyi edzőt, mert azok a karok egész egyszerűen ijesztőek!
2010.03.08 21:15:03Hova tovább
Nem értem, mi a baj Kerri kisasszonnyal. Van akinek csak a csöcse van, hogy mutogassa. Igaz, azt is úgy csináltatta. Hát, amilyen buta az a szegény lány, miért várjuk tőle, hogy másképp fog megjelenni. Szerintem teljesen rendben van, hozta önmagát.
2010.03.08 21:16:43megadeth1
Ott a Keri Marcsi mögött, jobbra fent is igen öblös kannák vannak.
A dagi csaj meg jó szarul érezhette magát annyi csinos nő között...
2010.03.08 21:18:49vica78
Nálam Demi Moore nyert.
2010.03.08 21:21:24Meastick_1
Esküszöm Demi első pillanatra már olyan mint Rubint Réka. Áááá... Annyira mű. Meryl Streep, és Sigourney Weaver mindent visz.
2010.03.08 21:29:15DaveEr
Sandra Bullock-nak kib. jó a ruhája. Valami baromi drága kézzel csinált izé lehet. Én ilyet még nem láttam, olyan mintha fémszálakból lenne. Bakker, legközelebb hegesztek neki ruhát :D
2010.03.08 21:40:45Senta.
Az a baj Sandra Bullock ruhájával, hogy nem finom rajta a csipke, hanem durung... ennyin múlik nekem, hogy nem tudom igazán szeretni... durung.
2010.03.08 21:45:26kakaósbögre
ezt a carey csajt tolnám mint a talicskát.
2010.03.08 21:53:46uluk4i
Skacok, lányok, figyu, a rendes arcok mindig csak az afterparty-n tűnnek fel, ld. pl. Hilary Swank tökig (bocs) kivágott ruhában:
[link]
2010.03.08 21:57:34Tpancs
Zoe Saldana, Demi Moore, Maggie Gyllenhaal és Penelope, sorrend nélkül!!
2010.03.08 22:11:33Hetyke Kocsmárosné
Ez nem kérdés, a Carey Mulligan ruha egy művészeti alkotás. bár nem tudom, hogy ki az a Carey Mulligan, de talán, ha sokszor leírom a nevét, úgysmint Carey Mulligan akkor majd beugrik. vagy mégsem.
Ki tudja, ki az a Carey Mulligan?
Tegye fel a kezét, aki nem tudja, ki az a Carey Mulligan. :D
2010.03.08 22:34:28fuggetlenallamok
trógerek ezek! midegyik dolcsegábána hamisítványból átalakított enerdzsire hajazó reohek!
2010.03.08 23:05:48Mashenka
Ez a Hilary Swank engem Jon Bon Jovira emlékeztet.
2010.03.08 23:32:14Yoss
Charlize, te gyönyörű istennő!
Sarah (JP) te meg a másik! Örök hódolatom nektek!
2010.03.09 00:26:55Hamlet
ruhákhoz nem értek, de blokkolnám: Rachel McAdams, Diane Kruger, Elizabeth Banks, J-Lo
minden reggel mellette akarok ébredni: Zoe Saldana!!!
2010.03.09 00:35:57الله أكبر
szanalmas
2010.03.09 01:16:05Yeah You
2010.03.09 00:35:57 Te egyáltalán tudod, miket írkálsz? Mert akkor miért írkálod? Magyarul nem mered?
2010.03.09 02:18:14marlasinger
sandra bullock!!!!!
2010.03.09 05:55:19magyar bucó
A fekete tehén valamiféle esélyegyenlőségi kvóta alapján került ide?
2010.03.09 07:41:23mingyá beszólok!
Bár nem vagyok szakértője a témának, de a hölgyek többségén elképesztő szarul álltak ezek a rongyok. Talán még Demi Moore megjelenése, és kiállása elfogadható. A többiek kicsit amatőrnek és erőltetettnek tűnnek, ezeken a nőkön nem állnak jól ezek a ruhák, vagy a ruhák eleve szarok. Egyéniséget, eleganciát a borzalmas saru/platform cipők miatt egyik sem sugárzott. Arról nem is beszélve hogy a fiatalabbakat hozzá öregítették a senior korosztályhoz. Rémséges múmiák gyülekezete...
2010.03.09 07:47:35mingyá beszólok!
Átfutottam a képeket még egyszer, a disszonancia okát keresve. Azt hiszem a legfőbb problémám az, hogy ezek a hölgyek nem nőiesek. Legalábbis ezek a ruhák nem a nőiességüket emelik ki. Valamiért kényelmetlenül feszengve viselik a ruháikat, üvölt róluk a zéró komfort érzet.
Húst lehet látni, vicsorgó agyon mázolt érzelem mentes fejeket, és erőlködést. Nincs köztük kellemes, és vonzó jelenség. Ennyi erővel meztelenül is mehettek volna. Kedves, vonzó, természetes arckifejezést próbáltam keresni, szóljon valaki ha talál.
2010.03.09 07:50:20Charly McCoor
nagyon bénák
2010.03.09 07:53:37mingyá beszólok!
Ez a Mulligan gyerek úgy néz ki mint valami beszívott Kispál rajongó...
A humorista csaj közelít az elfogadhatóhoz, gondolom a saját ruhájában ment, találtam három normális arckifejezést, de a ruhák agyonverik mindet.
Ezek nem PS képek??? Annyira nem illenek rájuk a göncök, hogy az DÖBB!!!
2010.03.09 07:58:50mingyá beszólok!
Látom sok hozzászóló szintén fanyalog.
Levonom: ez már futószalag esemény, kötelességből, kényszerből, csak mert a többiek is mennek. Ízlés nulla, tehát kölcsönözzünk valami drága fost, mindegy milyet, csak drága legyen és hivalkodó. És legalább olyan neves mint annak a másik ribancnak. Beáll, vicsorog, vaku, séta. Ezért kár ekkora felhajtást csinálni, látszik hogy halálosan unják az egészet... :)
2010.03.09 07:59:55Plumper
Műrája Kerrit és J-Lo-t sunáznám! azokat a jó kis kerek seggeket, combikát, csöcsöt!
2010.03.09 08:39:21Bvd0007
Hetyke Kocsmárosné: lehet, hogy művészeti alkotás az a ruha, de hogy úgy néz ki benne az a nő, mint egy törpe.
2010.03.09 08:41:12gurur
Helen Mirent a kora miatt semmibe veszitek, pedig ő a legkifinomultabb és legnőiesebb.
Természetesen vannak még akik csodásan néznek ki...
2010.03.09 08:55:56ZLC
Meryl Streep és Sigourney Weaver az örök Nő. Nagyon. Bigelow néni se rossz, így 60 felé...
Sandra Bullock természetes, Charlize Theron, Kate Winslet szépek, meg J-Lo a nagy seggével együtt bejön. (Ő az, akinek nagyon jól áll a nagy fenék, jól "viseli")
Zoe Saldana meg jó lehetne, ha nem lenne ennyire ropi, az arca nagyon szép.
Merájá Keri meg jó pár éve leszálló ágban van, egyre rosszabb lesz. Brrr.
Én sem tudom, ki az a Carey Mulligan, de a ruhája, hát, izé. Biztos nem vágná a zasszony a fejemhez a ruhát, ha kimennék a garázsba pár marék anyacsavaré' meg hasonló hulladékért. De hát a művészet, az művészet...
Diane Kruger a Becstelen bringantikban sokkal jobban nézett ki, inkább onnan hozott volna valami rucit...
Z.
2010.03.09 09:20:03Macaroon
Miért van mindenki szürkében??? Broááááfffff.
2010.03.09 10:06:26p!nkinside
rachel mcadams nagyon szép! maggie gyllenhaal is nagyon jól néz ki. nekem a habos-babos lilagivenchy nem jön be, Diane Kruger Chanelje annál inkább, ő is gyönyörű.
ez az ollós ruha is telitalálat. a legrosszabb Mariah Carey, Charlize sajnos, és Cameron Diaznak nagyon megöregedett a feje :( Demi Moore viszont nagyon jól néz ki. J-Lo ruhája ronda szerintem.
2010.03.09 12:00:59cunningman
"Őt is imádjuk, de az ő dressze se jött be. "
?
Az magyarul ruha. Vagy estélyi.
Dressz az úszó. Meg a focimez.
2010.03.09 12:12:42Bettyno
Amanda Seyfried ugyanabból az Armani Privé kollekcióból választott, mint J.Lo, csak az ő ruhája szebb volt szerintem.
[link]
Zoey Saldana ruhája nagyon tetszik, de sajnos közelről mutat csak igazán. McAdams, Diaz és Mirren szép, klasszikus...tetszik.
Kicsit sajnálom, hogy kimaradt Anna Kendrick (a "kiscsaj" Up in the air-ből) Elie Saab-ruhája, ami az egyik legszebb volt egyébként.
Vera Farmiga fidres-fodros Marchesa ruhája, bár nem szeretem a fodrokat az élénk színe miatt nagyon tetszett.
Winslet és Theron eddig mindig gyönyőrűek voltak, de mindkettőjük választása borzalmas volt idén.
Összességében nem ez volt a legjobb év divat szempontjából, film szempontból nagyon jó volt, és szinte az összes kedvencem nyert valamit:-)
2010.03.09 13:19:53Bambano
ez az ollós prada szörnyű, a többi hidegvízzel elmegy... a színválasztás még mindig nem erőssége a többségnek, pl. dömimúrnak se...
2010.03.09 13:40:05MaryJaneWatson
Kate Winslet nagyon elegáns volt, Penelope is, bár ő szerintem bármit felvehet. Zoe Saldanánál jól működött a kontraszt, s még talán Elizabeth Banks tetszett összességében. A borzalom listát nálam Charlize Theron vezeti (nem először), neki nehéz jót választani, olyan kis fakó, átlagos, de ez a ruha egyenesen gusztustalan(számomra a pózolós - mű bevonulása is az volt). Maggié sem tetszik, bár nem néz ki benne olyan csúnyának, amilyen valójában. Meryl Streep ruhában mindig elég konzervatív, de őt nem is ezért kedveljük, sok szempontból ő az etalon köztük.
2010.03.09 13:59:59OmegA404
HP. Az idő vasfoga széteszi őket is.
2010.03.09 14:00:09=Daniken=
Demi Moore még mindíg dögös...Cameron Diaz öregszik, Sigourney Weaver még mindíg zsiráf,
kellibredsó egyre makettszerűbb, Zoe Saldana jó csaj.Récsölmekedemsz is még mindíg jó csaj.
2010.03.09 14:54:43rouge
Szavazz, ki volt a legszebb
[link]
2010.03.09 18:40:07efgdc
Charlize Theron, Rachel McAdams és Penelopé Cruz a legjobb nő Hollywoodban, a többi mehet mosogatni a konyhára...