Kiálló sarok
Az egyik legszembetűnőbb újdonság, hogy a nagy, oszlopszerűen egyenes, szigorúan függőleges sarkak a legfrissebb bemutatókon néha elkezdtek bedőlni. Ennek a trendnek megfelelően (ami természetesen nem mai találmányon alapszik) a cipő sarka nem a viselő sarka alatt kezdődik, hanem beljebb, mintha a talp közepét emelné-támasztaná meg. Ennek megfelelően a lábbelik hátsó része jellegzetes sziluettet kap, amitől a megemelt sarok szembetűnően kiugrik. Kattintson a képre, a galériában az alábbi Marni-darab mellett még rengeteg további példát mutatunk!
Állatminta
A bocik, ocelotok, zebrák és tigrisek rengetegszer előkerülnek a divatban, és úgy tűnik, ősztől kezdve a cipőboltokban is nagy számban lesznek. Egyébként is rengeteg állatmintás, vagy egyébként állatot, természetet idéző kreációt mutattak be az elmúlt időszak divathetein kezdve a fejre szerelt agancsoktól a mű és igazi szőrméből készült kabátokig-kiegészítőkig. Az állatos trend a cipőkre mintha most nagyobb hatással lenne, mint bármikor korábban: amint látják, Roberto Cavalli egyszerre többféle mintát is képes használni.
Hangsúlyos felsőrész
Hatalmas divatja volt nemrégiben az általunk csak kedvesen ortopédnak becézett cipőknek. Ebben a fazonban a talp és a sarok volt igen hangsúlyos, és mivel annyi helyen előfordult az utóbbi időben, várható volt, hogy megjelenik az ellentrend. Így is lett: egyre több az olyan lábbeli, amin a hangsúly nem alul, hanem felül van. Elsősorban a díszesen kihajtott szárú csizmákra gondolunk, mint az alábbi Issey Miyake példány, de ebbe a kategóriába sorolható a D&G legújabb kedvence is, a jetiláb.
Élénk, csillogó színek
Az egyszínű, csillogó lakkcipőket sem az új szezonban találták fel, de ennek ellenére népszerűségük még mindig növekszik. Az alábbi, szinte szemfájdítóan rikító darabot a Bottega Veneta küldte fel a kifutóra, de a Prada retrohangulatú, szexi titkárnős kollekciójában is megvillant jónéhány ilyen.
Comb fölé
És még valami, ami 2009-ben is erősen benne volt a levegőben, de továbbra is csak egyre többet látunk belőle. A szintén lassan örökzöldnek számító bokacsizma mellett a térd fölé érő csizmák is mintha osztódással szaporodnának. A Gucci alábbi lábbelije annyira magas, hogy szára egyszerűen eltűnik a miniszoknya alatt. Ugyanilyenje a DSquarednek is van, nézelődjenek tovább a Tejben-vajban kiegészítőkről szóló posztjában!
Még több a velveten
- Homokot rugdosó tévés imitált homokvihart RomániábanA román tévé stábja kiment felvenni egy homokvihart, de mire odaértek, a szél alábbhagyott.
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.

Kommentek
2010.03.08 15:22:39jewel
Latom minden ami kenyelmetlen es egeszsegtelen a labnak. HalIstennek h eleg magas vagyok.
2010.03.08 15:31:08akikaztmondjákni
Pfujjjj!
Az ötöstöl meg a hatostol majdnem behánytam.
Egyedül az a Gucci csimma ér valamit.
2010.03.08 15:37:46Tarkin kormányzó
hányinger! a sok birka nő meg rohan majd ilyet venni, mivel "ez a divat"!
2010.03.08 15:39:18akikaztmondjákni
Hát...ezeket olyan sokan nem fogják venni, mert 1 többe kerülhet, mint az egész ruhatáram:D
2010.03.08 15:53:42OkoskaTo:rp
Broáf. De szemernyi kétségem sincs, pár hónap múlva még azok is fel fogják venni, akik most itt fújoznak (nők).
2010.03.08 15:59:55SsPL71
Guccsi csimma?
Gumicsizmát nekik.
2010.03.08 16:03:41Eprecske01
A 11-ből 4-et simán felvennék, a 2. pedig nagyon durván jó!(L):D
2010.03.08 16:05:03pentye
guccsi csízma elég átlagos. akkor már inkább az issey miyake vagy mi.
2010.03.08 16:06:11Leggy
nekem tetszenek, de ha 180 centis magassághoz felveszek ilyet, úgy nézek át mindenki feje fölött, mint valami domina. szerintem ez csak alacsonyabb nőknek áll jól
2010.03.08 16:10:43Nyongatingo
En 183 centi magas "birka" vagyok aki csak magassarkuban kepes jarni, mivel iszonyu bokasullyedesem van, ugyhogy lapos sarku cipoben egy ora utan begorcsol a talpam... Ide mind ezekkel a gyogycipokkel. En majd csinalok helyet a szekrenyemben az osszes parnak. Tudnam is oket hova hordani. Igaz en sem turazni mennek bennuk a hegyekbe.
2010.03.08 16:12:09Hárslevelű
A 11-es pölö tök jó.
szerintem
2010.03.08 16:15:59kultúrterrorista
A 11-es kifejezetten szép
buliba meg bármit, nem? :)
És ó, emlékszik még valaki a holdjárós korszakra? És mindenki leforrázott csirke kabátot hordott hozzá.
2010.03.08 16:22:28akikaztmondjákni
Milyen az a leforrázott csirke kabát??:O
2010.03.08 16:26:51kultúrterrorista
Általában fehér volt, fekete vagy vajszínű. eredetileg rasztás-szőrös külseje volt, de az első mosás után vagy ha elázott, inkább úgy nézett ki, mint amikor nagymama leforrázta a frissen vágott csirkét.
sajnos nincs képem, hogy melléklejem ;)
2010.03.08 16:51:42akikaztmondjákni
Fúúúúú, tudom már melyik az!:D
Fujfujfuj!.
2010.03.08 17:41:21♥pöcegödör♥
2010.03.08 16:06:11Leggy
Te mindenkit lenézel?
:)))
2010.03.08 18:17:06napsziget
tyuhu, irtsatok mar ki az allatmintat. ennel kozonsegesebb, cikibb, undoritobb otletet ritka reg lattam. es raad. tenyleg mindenhol ezt nyomatjak orrba szajba.
2010.03.08 18:57:12Lumpuc
8 és 11 tecccik és ezek is:
http://www.toplicit.com/detail.asp?id=873737
http://www.toplicit.com/detail.asp?id=873738
2010.03.08 21:44:01kakaósbögre
pfff.
2010.03.09 08:37:02reni0214
Nekem tetszenek:)) 160cm vagyok így csipem ezt az irányzatot.Nekem a platform cipők is nagyon bejöttek:) Tele van velük a szekrényem.