A két szépségkirálynő nem zárkózik el teljesen a bizarr szépségápolási praktikáktól, persze kivételek azért akadnak. Polgár Krisztina ugyan már használt állati méhlepényt tartalmazó készítményt a hajára, de arcápolás terén már kényesebb. Dammak Jázmin egyelőre nem tudja, hogy alkalmazna-e aranyér kenőcsöt a ráncok ellen, de a tojáspakolás bevált módszerei egyike. SP-t megkíméltük az extrém módszerek véleményezésétől, és kiderítettük, hogy menedzsmentje a többi tinisztárral ellentétben nem szól bele abba, hogyan nézzen ki.

„Korábban használtam olyan hajpakolást, ami állati méhlepényből készült. Valószínűleg nem véletlenül találták ki, hogy ezt kell a hajra kenni” – nyilatkozta a Velvetnek Polgár Krisztina, akivel a Rákóczi úton található biotermékekkel dolgozó hajvágószalon megnyitóján találkoztunk. Miután felemlegettünk néhány olyan bizarr szépségápolási praktikát, amiket állítólag a hollywoodi celebek alkalmaznak, hozzátette, hogy igazából semmilyen módszertől nem kíván elhatárolódni, amennyiben az alkalmazott anyagot a hajra kell kenni.  Az arc esetében már kicsit más a helyzet, egyrészt sokkal érzékenyebb a bőr” – mondta a Miss Earth Hungary 2008-as győztese, aki azt is elárulta, hogy a  világversenyen a mindennapos strapától tönkrement a haja, és szeretné helyrehozatni.

Nem híve a tudományos szerekkel telepakolt krémeknek

Dammak Jázmin az állati méhlepény helyett inkább a tojáspakolást részesíti előnyben. „Próbálok a természetességre törekedni, nagyon sok praktika van, amit hallottam falusi körökből, vagy a nagyszüleimtől, és ki is próbáltam, sőt, a mai napig alkalmazok néha. Volt, hogy kutyultam magamnak otthon hajpakolást tojásból, mivel nagyon sok hasznos anyag van benne. Általában olívaolajjal kevertem össze, de volt, hogy tettem bele egy kis balzsamot is, mivel a tojásnak van egy jellegzetes illata, és a pakolást harminc percig kell a fóliával fedett hajon hagyni ” – nyilatkozta a szépségkirálynő, aki szerint nem hit kérdése, hogy a természetes módszerek hatnak-e. Egyúttal elmondta, hogy nem feltétlenül híve a mindenféle tudományos szerekkel telepakolt krémeknek, de hajlandó kipróbálni extrém dolgokat, amennyiben lát logikát bennük. „Persze nem tudom, hogy kennék-e mondjuk aranyér kenőcsöt a ráncaimra” – utalt arra a módszerre, amit a Beépített szépség című filmben láthattunk.

Nem a menedzsment dönt

Az eseményre SP, azaz Éder Krisztián is hivatalos volt, akitől a bizarr és hétköznapi szépségápolási tippek helyett inkább arról érdeklődtünk, hogy milyen sűrűn látogat el fodrászához, hiszen mégiscsak egy hajvágószalon megnyitóján találkoztunk. „Mivel rövid a hajam, így viszonylag sűrűn járok fodrászhoz. Általában két-három hetente megyek vágatni. Nem tudom, hogy ez mennyire számít gyakori látogatásnak fiúk esetében” – nyilatkozta a fiatal énekes, akinek komoly beleszólása van abba, hogy fodrásza milyen frizurát kanyarít neki. „Mivel ő jobban ismeri az aktuális trendeket, ezért közös megegyezés alapján születik meg az új haj. A külsőmről nem a menedzsment dönt, mint a többi tinisztár esetében” – tette hozzá SP.

Javuló tendencia?

Bár egy-egy hajápolási termékkel kapcsolatban ki szokta kérni fodrásza véleményét, ha biotermékekről van szó, már nem mondható ilyen tudatos vásárlónak. „Nem szoktam megnézni, hogy egy adott áru bio-e vagy sem. Úgy gondolom, hogyha a nagyszüleim is felnőttek valahogy, és egészségesek, akkor erre nincs szükségem. Persze nyilvánvalóan annak is megvan az előnye, ha valaki sok természetes cuccot használ, de én nem szoktam erre figyelni.” Polgár Krisztina szintén nem bogarássza végig az ételeken található címkéket, bár a környezet fontos számára. „Az étkezés terén nem nagyon figyelek arra, hogy bio termékeket vásároljak, mert szeretem azt enni, amit megkívánok. Ez egy nagyon rossz tulajdonság, és változtatni kellene rajta, de egyelőre még nem vettem erőt magamon. Emellett megpróbálok környezettudatosan élni, de ez nem olyan egyszerű ma Magyarországon” – tette hozzá a pókerező szépségkirálynő, aki azért már érzékel némi javuló tendenciát.

Háztáji kontra hipermarket

Ha Dammak Jázmin vegyszermentes élelemre vágyik, akkor azokat általában akkor szerzi be, amikor meglátogatja vidéken élő nagyszüleit. „Ott tudom, hogy a csirke valóban kukoricát evett, és nem génkezelt zöldségeket kínálnak. Teljesen más az íze, a kinézete annak a paradicsomnak, amit az út szélén veszel meg egy nénitől, mint annak, amit valamelyik hipermarketben vásárolsz meg” – tudtuk meg két ollócsattanás között a Miss Universe Hungary 2008 cím birtokosától.