Bár egyesek szerint csak egy átmeneti állapot, hogy smink nélküli sztárok szerepelnek a magazinokban, és egyre többször találkozunk molett, teltkarcsú modellekkel, egyelőre egyre több olyan magazin és divattervező van, aki akár érdekből, akár merő jóindulatból próbálja megszólítani az átlagnőket. A Fashionologie szerint a régen nem éppen az egészséges külsejéről ismert Kate Mosst foglalkoztató Calvin Klein is csatlakozik ehhez az irányzathoz. Ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy idősebb modellek is végigvonulnak a kifutón egy-egy divatbemutatóikon. Christopher Michael, a 1 Management munkatársa Twitter-oldalán azt osztotta meg a közzel, hogy a Calvin Klein művészeti igazgatója, Francisco Costa már nem akar az amerikai számozás szerint nullás konfekcióméretű modellekkel dolgozni, hanem inkább a kettes-négyes méretű lányokat favorizálja. Ezt bizonyítja az is, hogy valószínűleg a szupermodellek élvonalába tartozó Lara Stone lesz a CK új reklámarca. Igaz, azért ő sem éppen a teltkarcsúak táborába tartozik.
Kettős mérce
Ezzel párhuzamosan a Fox és az ABC televíziós csatornát azzal vádolta meg a méretesebb vásárlókra specializálódott Lane Bryant, hogy nem voltak hajlandóak leadni azt a fehérnemű-hirdetést, amiben egy plus size modell mutatja be termékeiket, legalábbis nem az eredeti verziót. Panaszukat az Inside Curve blogon tették közé, ám azóta a bejegyzés eltűnt az oldalról. Szerencsére pár szemfüles újságírónak sikerült lementeni a szöveget. A Lane Bryant szerint az ABC többek közt a Szombat esti láz című műsor külföldi megfelelőjeként ismert Dancing with the Stars alatt nem akarta leadni az ominózus reklámot, a Fox pedig arra kérte őket, hogy vágják újra a kisfilmet, és összesen három alkalommal dobták vissza. „Végül úgy döntöttek, hogy az American Idol utolsó tíz percében ( tíz perccel este tíz előtt - szerk.) levetítik a reklámot, de csak azután, miután megfenyegettük őket, hogy így elállunk a szerződéstől” – írták az Inside Curve blogon.
Túl impozáns a dekoltázs
A Lane Bryant szerint a televíziós csatornáknak azzal volt problémájuk, hogy a hirdetésben szereplő modellnek igen impozáns dekoltázsa van. „Igen, azokról a televíziós csatornákról van szó, amelyeken hiányos öltözékű feleségek próbálnak minden környéken lakó férfit elcsábítani. És ne feledkezzünk meg Bart Simpsonról sem, aki számtalanszor tolta le már a gatyáját főműsor-időben” – volt olvasható a posztban. Hozzáteszik, hogy a kettős mércét bizonyítja az is, hogy a Victoria's Secret The Nakeds reklámja az ő hirdetésüknél sokkal szabadosabb volt, és mégsem lett belőle baj.
A Lane Bryant reklámjában szereplő teltkarcsú modell, Ashley Graham szintén meglepődött az állítólagos cenzúra miatt, hiszen ő is úgy véli, hogy Victoria's Secret hirdetése ugyanolyan dögös, mint az övék, ha nem dögösebb, tehát valószínűleg az ő személyével volt a gond. „A modellek többsége jóval kisebb, soványabb, mint én. Az ABC egyszerűen nem akar nagyobb méretekkel, nagyobb mellekkel rendelkező, vagy normális alkatú nőket szerepeltetni a televízióban” – tette hozzá Graham, akinek konfekciómérete az amerikai számozás szerint 16, melle pedig 36D-s
Csak kilenc után jöhet a dekoltázs
Billy O'Reilly, a Fox News egyik munkatársa természetesen saját műsorában is feszegette ezt a témát, mégpedig Gretchen Carlson, a Fox and Friends című műsor háziasszonya és Margaret Hoover politikai kommentátor közreműködésével. Carlson úgy véli, hogy az ominózus reklám valóban túlságosan merész ahhoz, hogy este nyolckor menjen adásban. Szerinte valószínűleg a fehérnemű gyártó cég azért fújta fel az ügyet, hogy a sajtó felfigyeljen rájuk, és nagyobb nyilvánosságot kapjanak. Hozzátette, természetesen egyértelmű, hogy egy nagyobb méretű modellnek nagyobb a dekoltázsa, és így bizony sokkal kihívóbb, mint soványabb kolléganői. Végül megállapodtak abban, hogy kilenc óra utáni időpont természetesen már teljesen megfelelő.
Billy O'Reilly azzal zárta le a beszélgetést, hogy őt amúgy nem igazán érdekli a fehérnemű gyártó cég, persze teljesen más lenne az eset, ha mondjuk egy olyan kényes és kínos szitucáiról lenne szó, mint Janet Jackson mellbimbó-ékszer villantása. Az O'Reilly egyébként este nyolc és tizenegy között kerül adásba, és az ominózus műsorban demonstrációs célból a Lane Bryant és a Victoria”s Secret reklámot levetítették, mégpedig fél kilenc környékén, ami ugye kicsit korábban van, mint az az időpont, amikor a Fox hajlandó volna sugározni a Lane Bryant hirdetést. A Huffington Post szerint O'Reilly műsorában természetesen figyelmeztették a nézőket arra, hogy most egy kissé szabadosabb tartalom következik.
Paródia is készült
A sztorit megjelentető Adweek természetesen a két csatorna szóvivőit is megkereste, akik az eredeti cikk megjelenéséig nem tudtak érdemben válaszolni a ruházati cég panaszára. A Fox azóta mégis megszólalt, és azt nyilatkozták, hogy nem kivételeztek a Victoria's Secrettel, és nekik is újra kellett vágniuk a hirdetést, hogy a csatorna le merje adni kilenc után. És így lesz ez a Lane Bryant reklámmal is, ami ezen a szerdán kerül majd adásba az este kilenckor kezdődő American Idol utolsó perceiben. Az már csak hab a tortán, hogy a CNN egyik műsorában beszámolt a történtekről, és a reklám paródiáját rakták be illusztrációként. Ez utóbbi változatban a modellt a telefonja nem arra emlékezteti, hogy együtt vacsorázik egy férfival, hanem arra, hogy az egyik gyorsétteremláncnál újra lehet kapni a McRib hamburgert.
Ellentmondás Lagerfeldnél
Persze nem csak a televíziós csatornák vélik úgy, hogy a kevesebb több. Karl Lagerfeld tavaly azt nyilatkozta, hogy szerinte Heidi Klum túlságosan kövér a modellkedéshez, majd később általánosságként is megfogalmazta, hogy senki nem kíváncsi a teltkarcsú nőkre, és a televízió előtt chipset zabáló nők természetesen hajlamosak rondának nevezni a sovány modelleket. Emellett abszurdnak titulálta a német Brigitte magazin azon ötletét, miszerint modellek helyett inkább hétköznapi nőket szerepeltetnének az újságban. Azóta persze valamelyest ő is beadta a derekát, és a V Magazine januári számához ő is lencsevégre kapott egy termetes modellt.
Kész vicc!
Garance Doré, az egyik legismertebb divatblogger is kénytelen volt a napokban visszakozni véleménye miatt. Mint az AAP-nek adott nyilatkozatában kifejtette, a többféle testalkat egyelőre nem számít normálisnak és elfogadottnak a divatiparban, és a toleráns felfogás valószínűleg csak pár év múlva lesz hiteles és megalapozott. Hozzátette, hogy természetesen nem kellene kirívó dolognak számítani annak, hogy különböző testű nőkön mutatnak be ruhákat, de jelenleg inkább tréfát űznek a molett modellekből, vagy a megbotránkoztatás a cél. Egyúttal nem biztos abban sem, hogy a molett nők szerepeltetése hozzájárul az egészséges testkép kialakulásához.
Mivel véleménye nem aratott valami nagy sikert, ezért utólag korrigálta az elhangzottakat. Többek közt leszögezte, soha nem állította azt, hogy a molett modellek nem egészségesek, hiszen ez óriási hülyeség lett volna a részéről. „Azt szerettem volna modani, hogy szívesen látnám őket is a kifutókon, de szerintem nem egyszerre kellene vonulniuk a többi modellel, hanem felváltva kellene őket alkalmazni” – magyarázkodott Doré a Huffington Postnak. Hozzátette, amennyiben a V Magazine fotósorozata és Mark Fast bemutatója hozzájárul ahhoz, hogy a divatipar sokkal nyitottabb, az emberek pedig toleránsabbak legyenek, akkor valóban pozitívan kell értékelni ezt a jelenséget. „Soha nem voltam modell, és mindig is azt állítottam, hogy szeretem a domborulataimat” - zárta le mondanivalóját.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.


Kommentek
2010.04.27 17:14:58CosmoBacsika
idiotak, ez a normalis testalkat nem a sok palcika. Abszolut sunapozitiv
2010.04.27 17:15:07sumo
Szerintem semmi baj a reklámban szereplő csajjal. Sőt.
"Egyúttal nem biztos abban sem, hogy a molett nők szerepeltetése hozzájárul az egészséges testkép kialakulásához." Ez meg egy vicc. Az az egészséges testkép, ha egy lány 40 kiló és a csontja átszúrja a nadrágját?
Szerintem igenis kellenek a plus-size modellek is, a most felnövő lányok ne csak azt lássák, hogy az a menő, ha valaki csontsovány. A divatbuzi lányok fele ma ezért anorexiás.
2010.04.27 17:20:17Abraka
na a szavazatokon meglatszik a nép milyensége :)egyeb szavazasoknal/más fikazasanal erdemes lesz emlekezni erre..
2010.04.27 17:28:14Csatmar
Jó csaj!
Gondolom a tévés emberkék azért lepődtek meg annyira, mert elszoktak a nagyobb mellektől, , ezért inkább betiltották - legalábbis fényes nappal senki sem láthat lágyan hullámzó csöcsöket.
2010.04.27 17:32:49Plumper
ez az, végre DUGNIvaló nők! nagy csöcs-nagy sebb-széles csípő-vastag comb. megőrülök értük, bármennyit meg bírnék hágni.
itt is egy ilyen csaj:
[link]
2010.04.27 17:38:31Los Alamuszi
Elmennek az amcsik a p..csába. Ennyi álszent ember: az oviban szexuális zaklatás, ha egy kisfiú megölelné az óvónénit, de egyfolytában rendezik a felnőtt nőnek maszkírozott 5-6-7 éves kislányoknak a szépségversenyeket...
2010.04.27 17:39:48varvizib
Megnéztem a reklámot kétszer is egymás után és még mindig nem értem mi a bajuk vele?!
Ugyanakkor a divatszakértőket sem értem, miért nem tudnak egy kicsit gondolkodni, és miért csak szélsőségeket tudnak elképzelni? - Például az anorexiás modellek leváltását miért a hájas, kövér nőkkel akarják megtenni, átesve a ló túloldalára? - Egy formás, dundi nő lehet nagyon szép és szexi, de nem a hasán úszógumival...
2010.04.27 17:44:17Plumper
ezek a csajok nem dundik, hanem NAGYok. nézd meg a fejüket: a fejük normál méretű, de ahhoz képest magasak és vastag mindenük.
egy ekkora nőnek a pinája is jó nagy lehet!:-D
hátmég mekkorát sz@rhat.
2010.04.27 17:46:07varvizib
Kieg. A reklámban szereplő hölgyek ízlésesek és vonzók. Fittek, szexisek és formásak (és semmi esetre sem nevezném őket kövérnek).
A divattervezők miért nem tudnak ilyen modellekkel dolgozni? Nekik túl "átlagos" minden, amire nem lehet ráhúzni hogy idiótaság?
2010.04.27 17:47:58Sevy
Azért ők már rég nem az átlagos testalkat. Mutatok én olyat egy csomó barátosnőm átlagos, csinos alkatú. Pont annyi van rajtuk, amennyi kell és pont ott, ahol kell. És tetszenek is a srácoknak. De ezek a lányok....
2010.04.27 17:53:37Plumper
Sevy: nyugi, ezeknek a fenti nőknek van a legnagyobb forgalmuk. és a legtöbbért vihetők csak el, plusz megválogatják a vevőt.
2010.04.27 17:56:26malenkij robot
Inkább egy duci csaj jobban bejön számomra, mint egy gíbernye, aki kicsit eltűnt a zsinórok mögött.
2010.04.27 17:58:03vidéki suttyó
Nekem tetszik. Süt róla az egészség és a nőies báj.
2010.04.27 18:04:03teknősbéka
Én nem érzem magam rossz nőnek, de ha ötször születnék sem lennék ekkora!
Eddig a csontik voltak trendik, most meg a töltöttkék a divat...
Nem baj, én meg simán szép vagyok:)
2010.04.27 18:05:37buborka
Két dolgot nem értek: vékony nő mehet akár meztelenül is, csak molett nem? A másik meg, ha igennel szavazok, akkor az kizárólag azért történhet, mert én ettől érezném jobban magam a bőrömben? Az indokokat hagyjuk már meg a szavazóknak. Ebben a formában nem tudok hitelesen szavazni.
2010.04.27 18:06:10bagolybagoly
Az a baj a fehérneműs csajjal, hogy túl szexi? A csúnyáknak akkor szabad bármikor, a szépeknek meg kilenc után? Vagy megint nem értettem.
2010.04.27 18:07:31Miron
Nagyon szép ez a nő, fel sem tűnik a teltsége.
Annál inkább utálom a kifutón faarccal menetelő gebéket, akiknek kiáll minden csontjuk mint egy gebének.
Hülyék ezek az amerikaiak.
2010.04.27 18:08:54buborka
Amúgy valóban elég érdekes, hogy pont az amerikaiak játsszák a prűdet, akik ma már nem képesek egyetlen filmet sem megalkotni meztelenség és dugás nélkül. Van, akit más is érdekel.
2010.04.27 18:18:40sanyix
már megint a túlzások... a deszka gebékről nem nőies nőkre térnek megint, hanem hurkáskocákra mint a jobb fölső kép, vagy a legalsó.
viszont a reklámban szereplő csaj, az nem túlzás, az sunapozitív, végkimerülésig :D
2010.04.27 18:19:48sanyix
egyébként a reklámban szereplő nő kurvára nem molett... aki erre azt mondja molett, az hülye. A 2 kép azokról a nőkről a cikkben... na azok molettek (dagadtak).
2010.04.27 18:31:28Plumper
itt is egy vastagocska sunapozitív csaj:
[link]
2010.04.27 18:40:27Lümier
Ez a nő gyönyörű - még női szemmel is. Nem lóg rajta semmi, nem hájas, nincsenek úszógumijai. Sok hülye szemellenzős...
A másik reklámban pedig a gebék meg vonaglanak, meg csábi pillantások, meg csak cicire közelítések - azokat csak ezzel lehet eladni?
A kérdéses reklám meg ízléses, és semmi olyan pluszt (minuszt) nem láttam benne, mint amit a gebék reklámjába. Inkább meghozza az ember kedvét a vásárlásra, mert hogy - Jé! Gondoltak a teltebbekre is, nagy méretekkel rendelkezőkre.
2010.04.27 18:41:42ugrifüles
Szerintem is a két végleg szerepel ebben a cikkben. A túl kövér és túl sovány. Az biztos, ha úgy néznék ki mint a bemutatott molett (szerintem szimplán dagi) hölgyek, hát utcára nem mennék ki és égnék... tiszta hurka, zsír a teste. Brrr.
2010.04.27 18:54:16skovalsky
Balfaszok, éljenek a formás fogható nők! :D
2010.04.27 19:04:01buborka
Elég rossz üzletpolitika kizárólag fiatal sovány modellekkel reklámozni ruhákat, mert a nőknek csak egy bizonyos százaléka sovány és fiatal, ráadásul lehet azoknak meg nincs pénze megvenni a reklámozott ruhadarabokat (fiatalságuk okán), meg hát az idősebb, vagy nagyobbacska nők is, csak öltözködnének, ha volna mibe. A legtöbb országban öregedő a népesség, ergo több az idősebb, és a rossz táplálkozási szokások, rohanó élet stb. miatt több a molett nő, így aztán a női vásárlók elég nagy hányadától eleshetnek az ilyen típusú vállalkozások. Legalábbis én így látom.
2010.04.27 19:04:05Plumper
nagy nőhöz nagy dákó!:-)
2010.04.27 19:14:11teknősbéka
Plumper: A kicsi méretű nőkhöz is:)
2010.04.27 19:22:38ugrifüles
Senki nem fog megvenni egy ruhát ha egy csúnya öregasszony reklámozza...
A reklámhoz kell az illúzió, hogy ha felveszem ezt a ruhát majd én is ilyen szépséges leszek... az életérzés.
De szükséges az önkritika is. Ami általában pont a túlsúlyosoknál hiányzik, talán pont ezért látni dagi nőket miniszoknyában és feszülős polókban, melyben pont úgy néznek ki, mint a húsvégi kötözött sonka.
2010.04.27 19:23:34buborka
Nem feltétlenül az egyenes arányosság érvényesül ezen a téren. :-)
2010.04.27 19:27:01buborka
ugrifüles azért ez így ebben a formában nem teljesen igaz, bár van benne vmi annyiban, hogy kell az illúzió. De azért még, hogy vki már idős, vagy nem sovány még nem jelenti, hogy csúnya is kell legyen. Az önkritika meg sok más esetben is hiányzik emberekből, csak lehet az nem olyan szembetűnő, vagy épp neked ez szúr szemet, mert ezt figyeled, másnak meg más.
2010.04.27 19:40:54ugrifüles
Persze. A kifutóra zero size modellek kellenek, mert rajtuk mutat úgy a ruha ahogy kell. Modellnek magazinokba is inkább a vékonyabb, sportos hölgyek, ha csak nem kimondottan teltkarcsú ruhákat reklámoznak. Mindent a maga helyére... A szépség pedig szubjektív, hiszen a modellek zöme is inkább érdekes mint szép. Az úgyis belülről fakadt. Talán munkahelyi ártalom a sok esküvő miatt, de tényleg borzalmas látni, hogy a legtöbb nő - pláne menyasszony - nem testalkatának megfelelő ruhát választ és az ízléstelen ha mindenütt folyik ki a háj... pedig akár szép is lehetne...
2010.04.27 19:46:51cöcke
Tény,hogy nagyon szép arcú ez a lány,de azért azt ne jelentsük már ki,hogy nem is molett,meg ez az átlag, meg a normális! (Mondjuk az Usában lehet...) Ez igenis egy széparcú és DUCI/MOLETT csaj. Vagy,ha nem akkor én a 60 kilómmal kurvára alultáplált vagyok.
De persze a melleit ő is mutogathassa ugyankkora szabdsággal,mint a sovány társai.
2010.04.27 19:51:36buborka
ugrifüles, azt elhiszem, nincs is "szebb" látvány mint egy habos babos hurkás "habcsók" menyasszony. :-) Az utóbbiakban egyetértek. :-)
2010.04.27 19:55:52buborka
De azért ez a reklám okés, mert TV-t mindenki néz. :-) Bár Amerikában ezek szerint a túlsúlyos nők obszcénnak számítanak, ami azért érdekes, mert ott van talán a legtöbb túlsúlyos ember. :-) Sebaj, megszokhattuk már tőlük, fegyverekkel harcolni a békéért /angolul (náluk): peace=oil/ :-D
2010.04.27 20:06:50gyilkos fűegér
a "porntube"-ok korában kissé vicces ez az álszent amcsi vergődés...
2010.04.27 20:33:49bea-balázs
Én voltam 56kg a 180cm-emhez képest, most 2 gyerek után vagyok 70 kg, 100-as mellbőséggel! Jobban érzem magam a bőrömben! Egy férfin is legyen hús, hogy ne azt a látszatot keltse, mintha magamat ölelgetném!:)
2010.04.27 20:56:13con
szerintem ennél a Lagerfeldnél elmentek otthonról és bár én a vékony nőkre bukom, azt el kell ismerni, hogy ez a nő a reklámban kifejezetten szexi
2010.04.27 21:11:52runner_ bean
Ducimucik, húzzátok fel a futócipőt!
2010.04.27 21:45:32kakaósbögre
nagy kufferbe jó pakolni.
2010.04.27 21:47:31fagzal
Az "ideális" testalkatot már a görögök "feltalálták". Azt miért nem lehet? Ne mutassanak nekem dagadt bigéket, látok eleget az utcán, meg anorexiás halálarcú modelleket sem.
Van egy olyan érzésem, hogy a csinos, formás nő azért nem kell a kifutóra, mert akkor a nők 95%-a lenne féltékeny rájuk :), a divat ugyanis nem a férfiaknak szól...
2010.04.27 22:16:41Martian
"A kifutóra zero size modellek kellenek, mert rajtuk mutat úgy a ruha ahogy kell."
Ja, lóg, mint a fogasról...
2010.04.27 22:39:47haghia-sophia
bea-balázs
jó neked én 180centire 54-55 vagyok olyan madárcsontokkal héliummal töltve(55cm a derekam 45 fűzve)sokat mozgok semmi nem marad rajtam igaz 18 évig balettoztam,még most is "ugrálok"...Nem ártana nagyobb (.Y.)
csak C
2010.04.28 00:31:18lutria
Valami ilyesmi lehet a nálunk is,mert azt vettem észre hogy amikor a Soma(vagy más nagykeblű nő)szerepel valamilyen műsorban azt vagy messziről mutatják,vagy mell felett,amig más hölgyek derékig vagy teljesen alakban látszanak.Nem tudom hogy ez öncenzúra a tv részéről vagy a Soma kéri,de ha ő akkor miért vesz fel olyan ruhát aminek jó nagy a dekoltázsa?
2010.04.28 08:01:37foldkutya
Ez egy nagyon jó csajszi, szeretnék én ilyen lenni, mint Ő.
Nő a javából... mondom én Nőként
2010.04.28 08:02:47foldkutya
Megjegyzem, én a férfiakon fogni szeretek, de nem csontokat.
2010.04.28 08:48:38eladopatron
Ha elméletileg majdnem mindenkinek a kövér (tudom, tudom, kinek mi a kövér), nagydarab, 120-as mellbőségű vaskos Tecák kellenek, akkor vajon a valóságban miért él magányosan annyi "telt/igazi" nő?
Valaki tényleg kisegíthetne.
2010.04.28 10:22:40deflorator
2010.04.28 08:48:38eladopatron
MEgpróbálok segíteni. A hozzászólók egy részét otthon egy bálna várja minden este és már vagy hozzászoktak, vagy próbálnak úgy tenni és a hozzászólásaik is ezt tükrözik.
Más hozzászólók meg próbálnak bevágódni, hátha elveszíthetik a szüzességüket egy kövérrel. Aztán majd rájönnek, hogy ez nem is olyan jó.
2010.04.28 10:29:31ciccam21
Érdekes. Amikor sétálok az utcán, nem azt veszem észre, hogy a ducik után annyi férfi megfordulna. Viszont a szép testű (nem gebe, de szép vékony) nőket rengeteg elismerő pillantás fogadja. Hát evvan. :D
A szavazás végeredménye nem épp a valóságot mutatja.
2010.04.28 10:31:41deflorator
Egy a tanulság, ha ló nincs, jó a szamár is (egy darabig). De azért dícsérni nem kell.
2010.04.28 10:33:03ciccam21
A reklámfilmben szereplő csaj nagyon jól néz ki (arcra), de ha pl egymás mellett megy egy ugyanilyen gyönyörű arcú csaj "szép, vékonyan formás test" kivitelben, nem kérdés, hogy melyiket választanák a férfiak. A tökéletes testű-szép arcút.
2010.04.28 11:06:22victor vacendak
Nem a dekoltázsról lehet szó. A VS modellek gyönyörűek, a daginak meg csak az arca szép. Nem akarja megrókáztatni a nézőket az adó egy aktivált csokibomba hájredőivel...
2010.04.28 11:14:53sk1nny
molett modellnek ott van gisele bundchen, ennyire azért már ne vigyük túlzásba.
azért tennék egy próbát: egy vékony modell és egy ilyen lány képét egymás mellé tenném, és szavazni kéne, hogy mit szeretnél, hogy nézzen ki a csajod.
valami azt súgja, nem szeretne mindenki 120 kilós barátnőt...
amúgy szerintem pusztán hatásvadász céllal történt a reklám korai vetítésének betiltása.
2010.04.28 11:41:16ajajajjjjjj
utálom a girheseket, de ez a dagadt nő is gáz (amúgy tényleg szép arcú). sportoljatok, vazze, akkor nem kell koplalni és zsírosak se lesztek! igaz megterhelőbb, mint zabálni...
találjuk már meg a középutat a gebe és a dagi közt, könyörgöm!!!
2010.04.28 11:42:23falevél
Ti tudják :D
A BAL OLDALI Ashley, nekem csak szimplán kövért :) Én nem etetném.....
[link]
2010.04.28 11:43:15falevél
Ti Tudjátok akart lenni :)
2010.04.28 11:53:16eladopatron
deflorator,
köszönöm.
2010.04.28 12:57:14Rigghead
ejjjnye az a felső képen szereplő hölgy de kellemes