A tescós F&F ruházati márka őszi/téli kollekciójának bemutatóján belelestünk a jelenlévő celebek pénztárcájába, pontosabban ruhatárába. Mint kiderült, senki nem költ ész nélkül a divatra, persze egy-két kivétel néha azért akad. Müller Attila például szívesen turkál, és csak akkor nyúl mélyebben a zsebébe, ha valamibe beleszeret. Így tett nemrég Keresztes Ildikó is, aki számára nem az ár határozza meg, hogy valami rongynak minősül.

A napokban a tescós F&F ruházati márka őszi/téli kollekciójának bemutatóján jártunk. Akárcsak az előző pár alkalommal, a magyar celebvilág idén is nagy számban képviseltette magát, így sok külföldi ihletésű heti trend után most újra ismert honi emberek kerülnek terítékre. Ha pedig már úgyis egy olyan márka eseményén találkoztunk velük, amit Makány Márta tulajdonképpen megfizethető divatként definiált, akkor megkérdeztük alanyainktól, hogy vajon mi a legolcsóbb és mi a legdrágább holmi a ruhatárukban.

Fresh Wiki

Bár a bemutatón a Fresh mindkét tagja megjelent, úgy gondoltuk, hogy a többi hírességnek is teret kell adni, így csak Gyulai Viktória vesz részt a szavazásban.  Mint megtudtuk, Fresh Wiki szekrényében a pár ezer forintos holmik mellett akár pár százezer forintos cuccok is megtalálhatóak. "Az utóbbiból persze nem sok. Nincsen sok olyan ruhadarabom, ami kimagaslóan drága lenne, inkább átlagos árúak" - szögezte le a biztonság kedvéért a legjobb fenekű magyar celebnek kikiáltott híresség, aki azt is megosztotta a Velvettel, hogy a legolcsóbb ruhadarabja valószínűleg egy egyszerű nyári bordázott atléta. "Két- vagy háromezer forintba került, és szinte bármelyik plázában meg lehet venni. A legdrágább holmim pedig egy dizájner cipő, ami Roberto Cavalli munkája" - tette hozzá Gyulai Viktória, aki láthatóan rajong a bőr, illetve a bőrhatású cuccokért.

 

Debreczeni Zita

Kedves Ferenc modellként és fotósként is ténykedő barátnője a szekrényében lapuló holmikról nem kívánt beszélni, de megosztotta velünk, hogy óriási tévhit az, hogy ami olcsó, az biztos, hogy nem jó. "Attól, hogy valamit elérhető áron lehet megvásárolni, még lehet nagyon jó minőségű" - nyilatkozta a Velvetnek Debreczeni Zita, akit ezután inkább arról kérdeztünk, hogy utazott-e már el külföldi országba csak azért, hogy megvásároljon valamit ha már New York, a divat egyik fővárosa volt a F&F bemutatójának központi témája. "Ezt a legnagyobb hülyeségnek tartom. Persze ha éppen nyaralok valahol, és valami megtetszik, akkor azt meg is veszem. Thaiföldön járva például már én is vettem ruhát vagy karkötőt, de azért soha nem mennék külföldre, hogy bevásároljak" - hangzott a válasz.

 

Keresztes Ildikó

"Nem szeretek sok pénzt költeni úgymond rongyokra, mert nekem rongy az is, ami ötezer forintba kerül, és az is, ami kétszázezerbe. Ez egyrészt amiatt van, mert ha megjelenek valahol egy ruhában, azt nem vehetem fel később máshova. Másrészt a hétköznapi rohanásban nem akarok elegáns ruhákat felvenni. Nem vagyok az a művésznő, aki már reggel nyolckor felrakja a műszempilláját" - nyilatkozta az énekesnő, aki a megfelelő alkalmakra persze azért szívesen kiöltözik, és akinek Sziráczky Brigitta divattervező álmodja meg a fellépőruháit. "A ruhatáramban egyébként dívástól a homeless stílusig minden megtalálható. A legolcsóbb holmi, amit nemrég vettem az egy ezer forintos pamut top volt, a legdrágább pedig egy 40 ezer forintos felső" - tette hozzá Keresztes Ildikó. "Egyébként attól félek, hogy Magyarországra minden márkából a resztli kerül. Hiába nézed meg egy cég honlapján, hogy mit szeretnél megvenni, nem biztos hogy itthon kapható lesz" - tette hozzá.

 

Ungár Anikó

A bűvész egy igen friss történettel szolgált, amikor feltettük a közös kérdést. "Tegnapelőtt éppen a varrónőmhöz tartottam, amikor leparkolva egy kínai bolt kirakatában megláttam egy khaki színű, többzsebes férfikabátot. Azonnal megvettem a legkisebb méretet az egyébként 2500 forintos kabátból, és varrónőmmel besfájvoltattam, rakattam bele válltömést, rárakattam egy barna vastag övet. Tökéletesen illik a jó márkájú khaki farmerjaimhoz"- nyilatkozta Ungár Anikó, aki hozzátette, hogy az új kabáthoz és a hozzáillő nadrágokhoz valószínűleg egy nyolcvanezer forintos cipőt vesz majd fel. "A kiegészítőkre - vagyis cipőkre és táskákra - költök inkább, hiszen fontos a kényelem, valamint az, hogy kellően strapabíróak legyenek. A többit a fantáziámra bízom. Egy konfekcióban készült ruhadarab is lehet különleges, individuális. Rajtunk múlik, hogy mit mivel veszünk fel, hogyan kombináljuk a holmikat" - hangzott el egy igen bölcs megállapítás.

 

Müller Attila

A műsorvezetőről már egy évvel ezelőtt kiderítettük, hogy nem mondható márkahűnek, valamint néha szívesen látogat el turkálókba, és úgy tűnik, ez azóta sem változott, kifejezetten kedveli a "kincskeresést". "Volt, hogy ötszáz forintért vettem egy olyan angol, márkás pólót, ami a boltban tízezer forintba kerül. A legértékesebb holmim egyébként egy pár westerncsizma, amit még édesapámtól kaptam ajándékba, és körülbelül százezer forintba került. Én ennyit már nem adnék ki cipőért vagy ruháért" - nyilatkozta Müller Attila, aki azért néha kísértésbe esik. "A bőrdzseki, ami rajtam van, negyvenezer forintba került. Egyszer egy filmben láttam egy hasonlót, és akkor nagyon megtetszett. Amikor pedig a boltban megpillantottam a mását, nem tudtam ellenállni" - tette hozzá a műsorvezető, aki szerint így is annyi cucca van, amennyi élete végéig kitart, másrészt sokkal inkább költ motorjára, amit néha összetör.

Ki a legjobban öltözött híresség?

Most pedig az olvasókon a sor, hogy ezen a héten is megszavazzák, vajon ki az összeállításunk legjobban öltözött híressége. A ruhák és kiegészítők elemzésétől ezen a héten eltekintettünk, de reméljük, hogy így sem lesz nehéz a döntés. Vajon Fresh Wiki, Debreczeni Zita, Ungár Anikó, Keresztes Ildikó vagy egyedüli férfiversenyzőnk, Müller Attila lesz a befutó?