horoszkóp

Majoros Zita: a magyar designtermék drága, de legalább nem a kínai gazdaságot lendíti fel

2010.06.02. 14:14
Majoros Zita már 2006 óta rendszeres résztvevője a Wasárnapi Művész Piacnak, és kitartását most azzal jutalmazták, hogy ő lett májusban a hónap tervezője. Ahogyan a hazai designerek többsége, természetesen ő sem a tervezésből él, és nem számít külső segítségre, mert az ma hazánkban nincs. Sorstársaival viszont szívesen lendít a hazai gazdaságon, még akkor is, ha egyesek túl drágának találják a termékeiket.

A legtöbben a Budapest ihlette kollekciódról ismernek. Hogyan alakult ki ez a koncepció?

Mindig tetszett az, ha valamin látszott, hogy hol tervezték, ha a designban, ami tulajdonképpen egy nyelvet beszél mindenhol a világon, megjelentek lokális motívumok. Tulajdonképpen egy igényes szuvenírt szerettem volna tervezni. A külföldiek azért vegyék meg, mert szeretnének valami szépet, ami Budapesthez köthető. Úgy gondoltam, hogy az emberek szívesen vennének fel olyan pólót, ami nem annyira szájbarágós, hanem finom utalások vannak rajta. Ha az ember jól megnézi, akkor a tipográfiák tulajdonképpen egy térképet adnak ki. Nagy meglepetésmre nagyon sok magyar is vásárol ilyen darabokat. Az egyik vásárló, aki egy olyan pólót vett, amint vagy a Kertész vagy a Király utcáról volt grafika, mesélte, hogy az egyik étteremben a pincérnek annyira megtetszett a póló, hogy nem kellett fizetnie.

Hogyan jutottál el a képzőművészettől addig, hogy saját grafikáiddal tervezett holmikkal rukkolj elő?

Rájöttem, hogy nekem nem elég az, hogy csak és kizárólag képzőművész legyek, és egyre inkább az alkalmazott művészet kezdett el vonzani. Elkezdtem csinálni a saját kollekciómat, saját magamnak lettem az ügyfele. Aztán elhatároztam, hogy a grafikáimat majd különböző tárgyakra applikálom. Eleinte csak ruhákra, de most már vannak kiegészítőim is. Ebben megtaláltam a számításom. Egyrészt azonnal fel tudom mérni, hogy tetszik-e az embereknek amit csinálok vagy nem, ezt a fajta visszajelzést a képzőművészetben nehéz megvalósítani. A kiállítást vagy megnézik, vagy nem, nem hallod, hogy mi a véleményük. Valahol persze a mostani munkáim közelítenek a képzőművészethez. Például igazán nem akarok megfelelni senkinek, és csak remélhetem, hogy ami nekem tetszik, az másnak is tetszeni fog.

Korábban alkalmazott grafikusként dolgoztál. Mennyire volt lélekölő az, hogy meg kellett felelni az ügyfelek elvárásainak?

A jó alkalmazott grafikus megérti, hogy az ügyfélnek mire van szüksége, mi az, amit szeretne látni, és ezt tudja teljesíteni. Valahol egyébként most én is a megrendelők közé tartozom, hiszen több fiatal grafikussal dolgozom együtt, akiknek nekem kell megfelelniük. Ha van egy elképzelésem, ki kell találniuk, hogy azt hogyan lehet megvalósítani. Persze művészként saját magamnak is meg akarok felelni, ami nagyon nehéz. Sajnos soha nincs időm annyit foglalkozni ezekkel a dolgokkal, mint szeretném.

Hogyan választod ki azokat a hordozófelületeket, amikre felkerülnek a grafikáid?

Először pólókkal kezdtem. Ez egy olyan ruhadarab, ami alkalmas arra, hogy üzenetet közvetítsen, hogy viselője megmutasson valamit magáról a világnak. Majd egyre jobban érdekelni kezdett a többi ruhadarab is, vagyis az, hogy hogyan néz ki egy grafika, ha nem frontálisan helyezzük el, hanem valahol máshol. És persze az anyagok terén is kíváncsibb lettem, főleg ami az újrahasznosított anyagokat illeti. Össze is fogtam a Retextil Alapítvánnyal, és csináltunk egy kiegészítő-kollekciót. Van egy olyan kollekciónk is, ami bőrkabátokból készült, ugyanis az az ötletem támadt, hogy ezekből lehetne csinálni táskákat és puffokat is.

Hogyan kerültél kapcsoltba az öko-, környezettudatos designnal?

Nagyon foglalkoztatott, hogy hogyan lehet felhasználni a maradékokat. Egyébként persze mindig érdekelt a környezettudatosság, csak az a szomorú, hogy különlegességnek számít minden, ami újrahasznosított anyagból készül. Amíg ez egy külön minősítés, amíg nem természetes és magától értetődő, hogy felhasználjuk a maradékokat, addig bizony baj van. Nagyon szeretném elérni, hogy az egész kollekcióm öko legyen. Ez egyelőre lehetetlen, mert például biopamutot nem tudtam még vásárolni Magyarországon.

Honnan szerzed be az alapanyagokat?

Egyrészt a saját kollekciómból. Azokat az anyagokat, amik megmaradtak a korábbi munkákból, szépen félreraktuk, hátha egyszer még jók lesznek valamire. A bőrkabátokat pedig felkutatom, egy csomó helyen lehet kapni igen olcsón.

A hétköznapokban is próbálsz környezettudatosan élni?

Igen, de nagyon nehéz, mert ahol lakom - vagyis hatodik kerületben -, nagyon kevés helyen van szelektív hulladékgyűjtés. Nagyon nehéz eljutni oda, ahol esetleg biozöldséget árulnak. Így nem tudok úgy élni, ahogy szeretnék, de a körülményekhez képest igyekszem.

Említetted a Retextil Alapítványt. Kikkel szoktál még együtt dolgozni, kiket vonsz bele a munkába?

Elsősorban grafikus vagyok és nem formatervező, így mindig keresek egy partnert, aki az ötleteimet, elképzeléseimet segít megvalósítani. Közreműködtem már fiatal bőrdíszművessel, divattervezőkkel, sok beszállító és gyártó van, akikkel együtt dolgoztam. Nagyon aranyosak azok a WAMP-látogatók, akik odajönnek hozzám, és megkérdezik, hogy ezt mind én csináltam-e. Tulajdonképpen ez a különbség a tervező és a kézműves között, a kézműves ugyanis saját kezűleg valósítja meg az ötletét, a tervező pedig keres valakit, aki segíteni tud.

Korábban te vezetted a Kertész utcában található Boltot, pár hónappal ezelőtt pedig Claudia Martins fotóművésszel közösen megnyitottátok a Rumbach Sebestyén utcai Printa - Print Akadémiát, ami egyszerre designbolt, galéria, kávézó és szitaműhely. Miért lett ilyen sokoldalú az üzlet?

Több ötletünk volt, és úgy határoztunk, hogy akkor valósítsuk meg mindet egyszerre. Az igazi problémát az jelentette, hogy egy olyan helyet kellett találni, ahol minden ötletünket meg lehet valósítani, vagyis legyen kellően nagy, rendelkezzen utcafronttal, olyan elosztása legyen, hogy egy műhelyt is ki tudjunk alakítani. Amikor megtaláltuk ezt a helyet, akkor úgy éreztük, hogy meg is valósíthatjuk az elképzelésünket. Mindenképpen a belvárosban szerettük volna megnyitni az üzletet. A VII. kerület nekem nagyon bevált. Egy nagyon dinamikus környék, nagyon sok minden történik, nem annyira lepukkant, de nem is annyira megcsinált, mint az V. kerület.

Körülbelül egy féléve nyitottatok meg. Mik az eddigi tapasztalatok?

A külföldiek azonnal leveszik, hogy miről van szó. A magyar vásárlók, főként a fiatalabbak még mindig egy kicsit feszengve lépnek be az ajtón, mintha egy múzeumba látogatnának el. A kisebb bolt ilyen szempontból sokkal jobb volt, hiszen méretéből adódóan sokkal barátságosabb, kedvesebb, közvetlenebb. Ezt a nagy teret azonban az ember nem tudja azonnal kezelni. Ilyenkor bátorítom a betérőket, hogy nyugodtan nézzenek körül, szívesen beszélgetünk velük, informáljuk őket, megmutatjuk a műhelyt is.

Mi kell ma Magyarországon ahhoz, hogy valaki saját designüzletet tudjon nyitni?

Pénz nélkül lehetetlen küldetés, és persze a megfelelő ötlet sem hiányozhat. Ma már jó pár designbolt van Budapesten, és mindenkit azt tart életben, hogy valami különlegeset kínál. Nálunk például van galéria, ahol mindig újabb és újabb kiállításokat nyitunk meg, vannak könyv- és kiadvány bemutatók, gyermekprogramok, kurzusok, szerencsére a rendelkezésre álló tér mindezt megengedi. A pénz és az ötlet mellett persze elengedhetetlen a kellő kitartás, türelem.

Több magyar tervező munkáit is látom kiakasztva itt az üzletben. Milyen szempontok alapján válogatjátok ki, hogy kinek a termékeit áruljátok?

Közösen döntünk Claudiával, mi vagyunk a szűrők, ami tetszik, azt beválogatjuk. Nyilvánvalóan előnyt élveznek azok a tervezők, akik környezettudatosak és van valamilyen koncepció a termékeik mögött. Egyébként nemcsak magyar tervezők kapnak helyet az üzletben, hanem külföldi designerek kollekciói is megpróbáljuk behozni.

2006 óta rendszeres résztvevője vagy a WAMP-nak, és májusban te lettél a hónap tervezője. Mit szólsz ehhez a címhez, és mik az elmúlt négy év tapasztalatai?

Tisztelem a zsűritagokat, fontos a véleményük, és örülök, hogy ilyen módon viszonozták az együttműködésünket. Az egy dolog, hogy vannak designüzletek, de az nagyon hasznos a művészeknek, hogy van havonta egy ilyen vásár, ahova személyesen kivihetik és bemutathatják a termékeiket, és közvetlen kapcsolatba léphetnek a közönséggel. A WAMP-ot eleinte csak kéthavonta rendezték meg, és akkor értelemszerűen több ember jött, többen vásároltak. Mostanában havonta van ilyen vásár, amit egyesek nagyon ritkának tartanak, de képtelenség lenne sűrűbben megrendezni, hiszen nehéz fenntartani az érdeklődést, nem térülne meg a belefektetett idő és energia.

Hogyan lehet felkelteni a magyar vásárlók érdeklődését, és milyen fenntartásaik vannak az egyedi tervezésű holmikkal szemben?

Az intenzív kommunikáció elengedhetetlen. Sokan vágynak különleges holmikra, de nem igazán tudják, hogy hol lehet őket beszerezni. Az olyan emberekben is tudatosítani kell, hogy vannak ilyen termékek, akik általában a plázába járnak vásárolni. Ami a fenntartásokat illeti, sokan drágának tartják az egyedi magyar termékeket. Nos, a WAMP nem egy kínai piac, itt nem találsz ezerforintos pólót. A Boltban szívesen elmondtam minden betérőnek, aki rákérdezett, hogy azért kerül egy póló mondjuk hatezer forintba, mert nem Kínából érkezik egy konténerben, itthon vesszük az anyagot, itt szitáztatjuk, itt varratjuk meg a ruhákat, ebből tartják el emberek a családjukat, és így nem a kínai, hanem a magyar gazdaságot támogatjuk. És persze nem ezer, hanem ötven darab készült egy termékből.

Meg lehet ebből élni ma Magyarországon?

Nem, összesen három olyan tervezőt tudnék mondani, akinek ez megy. A többség azért csinálja, mert ez a szívügye, és megőrülne, ha nem foglalkozhatna ezzel. Általában valamilyen ügynökségnél dolgoznak, vagy tanítanak, és a saját pénzükből finanszírozzák a kollekcióikat. Elképesztő dolog, hogy erre marad energiájuk egy ilyen helyzetben. Külföldön, mondjuk Ausztriában megduplázzák az indulótőkéket, itthon viszont egyelőre nincs pénz, így nem érdemes külső segítségre számítani, mert nincs.

Majoros Zita

Szerbiában született, a Képzőművészeti Egyetemen végzett tervezőgrafikus és képzőművész, jelenleg a MOME vizuális kommunikáció szakán doktorandusz. 2006-ban indította el saját Bolt kollekcióját, mely különböző tárgyakon keresztül - pólók, táskák, füzetek, textil, bútor - helyez új dimenzióba grafikai koncepciókat. A grafikák különböző lokális vagy társadalmi témákat dolgoznak fel, a kollekció darabjai üzenetet közvetítenek. A téma – és nyersanyag – Budapest, elsősorban a VII. kerület és környéke. Egy vásárló egyszer találóan azt mondta munkáiról, hogy szociografikusan jelenítik meg a várost. Gyakran dolgozik együtt divattervezőkkel és gyártókkal, és recycling vonalon is erős: bőrkabátokból bőrtáska kollekciót, bőrpuffokat készít, újrahasznosított fából pedig ABC-polcrendszert. Előbb a Kertész utcai open office-ként üzemelő Boltot vezette, fél éve Claudia Martins brazil  fotóművésszel közösen megnyitotta a Rumbach Sebestyén utcai Printa - Print Akadémiát.

Forrás: WAMP