Divatbemutatók, különféle celebesemények, filmpremierek. Mindegyiken rengeteg kép készül a különféle hírességekről, modellekről, akik rendszeresen olyan ruhákban vannak, hogy ne lehessen eldönteni, hogy az adott programra csak leszaladtak a hálóruhájukban vagy tényleg alkalmi ruhának tervezett darabról van szó. És akkor még nem is beszéltünk a túlbonyolított fehérneműkről.

A címben szereplő kérdést persze nem kell borzasztó szigorúan értelmezni, összeállításunkban nem csak koktélruhák és kombinék vannak. A lényeg, hogy megkülönböztessük egymástól az alkalmi ruhákat és a fehérneműket. Jó tippelést!

A ruhát Natalia Vodianova tervezte, de kérdés, hogy mi az?

A ruhát 2010 elején láthatták először az emberek Párizsban, és még annyit segítünk, hogy az ETAM számára készült.

vodioanova parizs 3
Victoria Beckham idén májusban vette fel ezt, na de mit?

A híres focistafeleség Nyugat-Hollywoodban mutatkozott ebben a darabban, de többet igazán nem árulhatunk el róla.

victoria beckham
Madonnát New Yorkban látták így decemberben, de miben?

Nem szabad túlzásba esni a segítségnyújtással. Annyit mondhatunk, hogy Madonna zárt térben viselte ezt a ruhát. Azért télen eléggé fázott volna ebben.

madonna
Idén januárban lehetett San Pedro-ban látni, de mi az?

Egy nagyszabású divatbemutatót tartottak, ahol többek között azt is bemutatták, hogy milyen ruhákat hordjanak a pinup modellek.

pinup bemutato
Katie Price csodaszép darabja tavaly nyárról, de mi?

Az amerikai Függetlenség napján viselte ezt a darabot egy londoni eseményen, de azt nem mondhatjuk meg, hogy milyen eseményen.

jordan
Ez is egy Vodianova-ruha, de mi?

A darab szintén az ETAM-nak készült, de nem áruljuk el, hogy ugyanarról a kollekcióról van-e szó. A lényeg, hogy a neves modell, Natalia Vodianova tervezte.

vodianova parizs 2
Freida Pinto szeptemberben Londonban járt, de miben?

A Gettó Milliomosban megismert színésznő egy olyan eseményen viselte ezt a darabot, amit a GQ magazin szervezett.

feidapinto
Blake Lively egy művészeti központban volt, de miben?

A Gossip Girlben megismert színésznő a New York-i művészeti központban, a Lincoln Centerben mutatkozott a képen látható ruhában.

blake lively
Ilyet látni szeptemberben Párizsban, de milyet?

A képhez tartozó leírás szerint meghitt hangulata volt annak az eseménynek, ahol ilyen ruhát lehetett látni tavaly szeptemberben Párizsban.

vodianova parizs
És Lady Gaga mégis mit vett fel?

Az extravagáns énekesnő egy londoni eseményen mutatkozott ebben az összeállításban. Egy adománygyűjtő esemény volt.

lady gaga
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.