Vasárnap este megrendezték az MTV Movie Awardsot, és a hírességeknek köszönhetően szünet nélkül zajlottak az események. Az estét a Hangover című film főszereplői nyitották meg, míg Ed Halms zongorázott és énekelt, szereplőtársa, Ken Jeong táncolni kezdett. Mindezt tette egy tigrismintás tornamez méretű jelmezben, ami a nagyobb hatás érdekében tanga fazonú volt.
Ezután berobbant a kijelzőkre a Trópusi vihar című filmből ismert producer szereplő, Les Grossman, azaz Tom Cruise, és miután ráeszmélt, hogy élő adásban van, heves káromkodások közepette leküldte végre az éneklő-táncoló párost a színpadról. Ezután Cruise kopasz producerként lejtett egyet a rapper, Ludacris felvezetésével, majd csatlakozott a több éves Get Right című dalát éneklő Jennifer Lopez is, aki megcsapkodta Tom Cruise mesterségesen megnagyobbított seggét. A szürreális életkép így nem volt teljes, hiszen a díjátadó szervezői a legjobb pillanatban vágták be a színész önfeledten tapsoló feleségét, Katie Holmest.
Az est folyamán kiosztották a legjobb csók díját, amit mindenki örömére Kristen Stewart és Robert Pattinson nyert el, és így élőben láthatták a nézők, ahogy bénázva összeborulnak, mivel a díjazottaknak a színpadon meg kell ismételniük a csókjelenetüket.
Sandra Bullock rendet rakott
Az est fénypontja azonban egyértelműen Sandra Bullock volt, aki a hétvégén jelent meg először a nyilvánosság előtt a megcsalós botránya után. A színésznő – aki szombaton már tiszteletét tette a Guys Choice Awardon, ahol a hadsereg tagjai díjazták – egy fekete csillogó miniruhában lépett a színpadra, amikor kihirdették, ő nyerte el a Generation Award névre hallgató életműdíjat. A színésznőt állva tapsolta meg a közönség, és Bullocknak úgy kellett rájukripakodnia, hogy üljenek már le végre, hiszen mégiscsak egy élő adásban vannak.
Sandra Bullock, aki az Oscar díjátadó óta nem vállalt televízió által közvetített fellépést, kihasználta a lehetőséget, és miután köszönetet mondott, nyilvánosan üzent a világnak az őt övező találgatásokról. Kiemelte, még nem halt meg, elmondta, nem feküdt otthon két hétig anélkül, hogy fürdött volna, nem gyújtott egyig-cigiről a másikra, mivel naponta kétszer fürdik, nem dohányzik. A Jesse Jamestől elváló színésznő, aki egyedül neveli majd örökbefogadott fiát, Louist, a biztonság kedvéért azt is kifejtette, nem készül sehova, és tovább folytatja azt, amit szeret, azaz a színészkedést.
Ezután Scarlett Johanssonhoz fordult, és megkérdezte tőle, ő mégis mit keres a díjátadók között. A színésznő elmondta, férje, Ryan Reynolds helyett érkezett, hogy Bullocknak legyen kivel átvennie a legjobb csókért járó díjat. Johansson műzavarában kifejtette, bár a díjat nem nyerték meg, azért ő szeretné megkapni a saját csókját, és Bullock természetesen nem tudott nemet mondani, hiszen Meryl Streepnek sem tduott ellenállni a Critic's Choice Awards gáláján. A röpke csók után Bullock hamar visszanyerte lélekjelenlétét, és azt kérte, kezeljék végre normálisan, és a bulvár lapok sajnálkozó cikkek helyett írjanak róla ismét hülyeségeket.
Csillogás, flitter, szemetes zsák
Bár elég eseménydús volt a díjátadó, azért nem feledkeztünk meg a hírességek ruháinak elemzéséről sem. Az elég egyértelmű, hogy mindenki a csillogást, a flittereket, a strasszokat választotta. Lindsay Lohan egy Pamella Roland flitteres kezeslábasban jelent meg, valószínűleg azért, hogy eltakarja a lábán díszelgő alkoholmonitor-karkötőjét, míg Kristen Stewart arany-ezüst Dolce & Gabbana miniruhában jelent meg.
A kék parókás Katy Perry több ruhában is parádézott a díjátadón, az egyik egy áttetsző Zuhair Murad ruha volt, amit az tett nyilvánosan vállalhatóvá, hogy a flitterek a megfelelő helyre lettek felvarrva. Christina Aguilera uszályos Versace Atelier estélyiben jelent meg, és a szoknyarész leginkább úgy nézett ki, mint amire fekete szemeteszsákból vagdosott csíkokat erősítettek fel, pedig a divatcég által kiadott stúdióképen még sokkal vállalhatóbbnak tűnt.
Díjazottak:
Legjobb verekedés: Beyonce Knowles vs. Ali Larter, Őrült szenvedély
Legjobb csók: Kristen Stewart and Robert Pattinson, Alkonyat - Új Hold
Legmeglepőbb jelenet: Ken Jeong, Másnaposok
Legbefosatósabb alakítás: Amanda Seyfried, Jennifer's Body
Az év áttörése: Anna Kendrick, Up in the Air
Legjobb női alakítás: Kristen Stewart, Alkonyat - Új Hold
Legjobb férfi alakítás: Robert Pattinson, Alkonyat - Új Hold
Abszolút szupersztár: Robert Pattinson, Alkonyat - Új Hold
Legjobb gonosz: Tom Felton, Harry Potter és a Félvér Herceg
Legnagyobb badass sztár: Rain, Ninja gyilkos
Legjobb komikus: Zach Galifianakis, Másnaposak
Legjobb film: Alkonyat - Új Hold
Életműdíj: Sandra Bullock
Még több a velveten
- Homokot rugdosó tévés imitált homokvihart RomániábanA román tévé stábja kiment felvenni egy homokvihart, de mire odaértek, a szél alábbhagyott.
- Radics Gigi is a médiába' akar dolgozniTalán a Megasztár 6 győztese az egyetlen, aki úgy vélte, volt vetélytársa a műsorban.
- Nicole Kidman átsejlő bimbói plusz 12 érdekesség Cannes-bólTermészetesen az érdekesség szó alatt is kebleket értünk az esetek többségében. De estélyiket is.

Kommentek
2010.06.07 16:12:06Magóg napján
Hát van pár suna+.
2010.06.07 16:18:24mantara
Ez aztán a visszatérés gratulálok!!!!Hát ha már csak ezzel tudnak kitűnni az cikki..........
2010.06.07 16:20:11solozzo
Ez a leszbicsók már kibaszott unalmas, nincs valami új?
2010.06.07 16:28:35Balatony
úristen, ilyen díjazottak közt ciki életműdíjat átvenni...
2010.06.07 16:31:57vernarancs
Ez meg volt rendezve. Azert Sandy s+.
Es van humora is.
2010.06.07 16:35:43Secnir
solozzo:
van.
ha seggre adják, de az csak jövőre lesz.
2010.06.07 16:36:03dev567
solozzo: sztem már télleg nincs uj... mit lehet még kitalálni? volt villantás, buzi csók, lezbi csók minden szart megéltünk már. Max ha lelőnének valakit de élesbe, az lenne már csak újdonság...
2010.06.07 16:44:43szubjektiv
Jófej ez a nő.
Milyen leszbi csók idióták?
Ez egy vicc volt.
Milyen gyönyörű nő ez a Johansson. És olyan cuki, ahogy csámpásan áll:)
2010.06.07 16:45:19fougyesz
Miután Sandra Bullock férjéről kiderült, hogy évek óta egyszerre több harcdore kurv*-val csalta, az a minimum, hogy leszbi csókkal próbált visszatérni.
dignity...
2010.06.07 16:46:29Pierre73
Balatony, nekem is ez jutott az eszembe... Alkonyat - Új Hold, mint legjobb film? Hűűű bázze.
2010.06.07 16:48:22mertcsak
Sandra Bullock milyen jol nez ki, jot tett neki a pihenes :)
2010.06.07 17:00:53Dr. Körömlakk ®
ez a dzsesszika bíl szép nő
meg az eva mendes
a másik hiltonnak micsoda lába van beszarás... vagy lábtartása, mindegy, mer mindenhogy béna
cruise arc :)
lopez jó csaj
lohen szánalom
2010.06.07 17:04:18Dr. Körömlakk ®
ja, sandra mindigis szép volt, most is az.
2010.06.07 17:14:37sanyix
színvonalas díj ám ez, 10 díjből 5 a pirkadatra... Színvonal b+ :D
2010.06.07 17:14:49Valami
Eddig vagyok már ezzel a rohadt leszbikus virsthaftal!!!!!!!!!
2010.06.07 17:38:37csakseggbeedit
seggből-szájba
2010.06.07 18:14:42R.Kalodané Dr. B.Katód Ernő
Elég gáz, hogy mostanában naponta próbálkozik ezzel minden hollywoodi gyökér. Anna Paquin jut hirtelen eszembe, de most volt Dustin Hoffman de már láttuk Madonnát, Britneyt stb. Ez még mindig egy ócska módszer arra, hogy másnap biztos beszéljenek rólad. Több is rohad a szinfalak mögött, nem kell már ezeknek bedőlni..
2010.06.07 18:17:44Csípőből Derivált Ejakuláció
Komolyan, ez már gáz. Sandra még csak nem is rossz színésznő, hát miért nem azzal akar kitűnni?
Tele a tököm a sok feltűnősködő hülyével. A barom kislibák meg sorban követik őket, mert ez aaaaannyira trendiiiiii. Bahhh.
2010.06.07 18:37:59Transylvanianmixedgrill
Van-e olcsóbb, elcsépeltebb, ripacsabb színpadi elem 2010-ben a leszbicsóknál? Rátonyi Róbert ha élne, csettinte egyet!
2010.06.07 18:48:48nyam.nyam
12-es képen Ken Jeong van nem Rain! Tény, hogy mindkettő koreai és díjazott, de azért próbáljátok már meg utána nézni, hogy ki kicsoda...
2010.06.07 18:57:16GGG77
Mindkét csajnak csókolnám kb mindenét. :)
2010.06.07 18:59:15ddevil
"nem gyújtott egyig-cigiről a másikra" - hm?
2010.06.07 18:59:48Pángalaktikus-gégepukkasztó
Életműdíj...az, végül is miért is lepődünk meg: ribancokról beszélünk, pár bipsi producer pippantása nélkül a hátsó ajtóig se jutnak, ez már csak a hab.
2010.06.07 19:13:02dirrtydave
a legjobb csajok: christina aguilera, lindsay lohan+katy perry
öregek közül pedig jennifer lopez:P
sandra bullock meg rohadt unalmas, még életműdíj lol
2010.06.07 19:15:36romesz
Ami elkeserito, hogy ezek az emberek allnak peldakent a fiatalok elott. Persze a negativ reklam is jo, mert legalabb reflektorfenyben vannak. Akirol nem beszelnek az azt hiszi, hogy elfelejtik teljesen. Valojaban az igazan tehetseges muveszeket nem felejtik el. A tehetsegtelenje viszont valamivel fel kell, hogy hivja magara a figyelmet, ha mar a munkaja senkit nem erdekel.
2010.06.07 19:22:43k13
hát ezt már én sem birom.....s+ szinkronban :P
2010.06.07 19:23:20dirrtydave
a leszbicsókról pedig annyit, hogy azt britney+madonna már ellőtte( ott volt aguilera is, de rá senki sem emlékszik)
szóval a poptörténeti leszbicsók utáni próbálkozások egytől-egyig szánalmasak.
bullock egyébként sem egy vonzó nő, inkább frigid csontleszbinek tűnik, sőt sztem bajsza is van:S
2010.06.07 19:28:10Lanois
sunáznám
2010.06.07 20:23:55röszti
Paris Hilton bal szeme egyre kisebb
2010.06.07 20:47:31marlasinger
sandra amúgy kurvajónő!
2010.06.07 21:56:45flippant
Nincs melle. Nekem nem jön be.
2010.06.07 22:49:03Pucca.Cat
csak az a baj hogy tök későn "lett" gyereke
2010.06.07 22:51:30doktor.dikhed
Iszonyat unalmas már ez a sztárok közti egyperces műleszbiség.
2010.06.08 04:44:47====== vadparaszt ======
nem szeretem az életműdíjakat, olyan hullaszaguk van
2010.06.08 08:20:20gezabá
lassan már mi kommentelők is leereszkedünk a velvet szintjére. hajrá. én küzdök ellene.
2010.06.08 08:25:06gezabá
ez a Kirstie egész szép kislány lehetne, ha felvenne végre egy előnyös ruhát. egy szimpla farmer pl tökéletes lenne. mindig nehezen hámozom ki a csipőívét ezekben az elb@szott ruhákban...
2010.06.08 08:33:28Charly McCoor
Szeretném jó megmarkolni a hajukat és jó erősen összekoncitani az arcukat.Unám mán ezt a sok leszbicsókot.Egyébként a heterócsokókat sem csipázom ilyen helyeken.Nyalják egymást otthon.
2010.06.08 08:54:11Smiagol
Basszus, itt minden nő csámpás??? Minek vesznek a lábukra ilyen cipőt, ha állni sem tudnak benne..
2010.06.08 09:06:00PeterBlau
Ez a nő olyan normális volt amíg ehhez a barom Jesse Jameshez hozzá nem ment. Azóta égeti magát ilyen olcsó hülyeségekkel úton útfélen. Kicsit lehúzta a szintjére az az idióta James.