Abban mindenki egyetértett, hogy itthon teljesen mások a viszonyok, mint külföldön. Egyrészt nincs is olyan nagyszabású eseményünk, mint például egy Oscar-gála, másrészt celebjeink sem olyan ismertek, mint nyugati társaik, így többnyire a cégek sem igyekeznek elhalmozni őket termékeikkel.
Veréb Kata, a Red Lemon Média PR ügynökség ügyvezetője elmondta, a rendezvényeken előfordul, hogy a meghívott hírességek kapnak ajándékot az esemény szponzoraitól, vagy akár más cégektől is, viszont nem kötelező csomaggal készülni. „Világszerte bevett szokás, hogy valamilyen – általában apró figyelmességgel – köszönik meg, hogy jelenlétükkel megtisztelték az adott rendezvényt. Ez persze nemcsak a celebritásokra vonatkozik, többnyire az újságírók is kapnak sajtócsomagot. Előfordul azonban, ha például egy partiról van szó, mondjuk egy szórakozóhely nyitó bulijáról, hogy nincs kifejezett ajándékcsomag, „csupán” korlátlan étel-ital fogyasztással kedveskednek a vendégeknek.” – mondja a PR ügynökség ügyvezetője.
Az ajándék általában kis értékű, jelképes, vagy kifejezetten az adott rendezvényhez, céghez kötődik. Veréb Kata szerint mindig vannak kirívó esetek, de legtöbbször nem kell csillagászati összegekre gondolni, főként ha sok hírességet hívnak meg az adott eseményre. Ha valaki az arcát adja egy márkához, eseményhez, akkor nem ajándékról beszélünk, hanem megállapodások köttetnek a két fél között. Ha egy ruhabolt megnyitójára hívnak celebeket, bizony az a gyakorlat, hogy elvihetnek magukkal pár ruhát a jelenlétért cserébe, legalábbis a megkérdezett ügynökség által szervezett hasonló eseményeken: „Minden esetben megköszönjük ezzel is, hogy időt és energiát áldoznak arra, hogy eljöjjenek a megnyitóra.”– tudjuk meg az ügyvezetőtől.
Dukai Regina szerint sem jellemző, hogy nagy értékű ajándékcsomagokkal kényeztetnék a honi celebeket. „Külföldön például akár egy új telefont is azzal vezetnek be, hogy kapnak belőle a bemutatón megjelent hírességek, itthon ez sajnos még nem jellemző, bár én már egyszer kaptam promóciós telefont.”– mondja Dukai. Vásárlási utalványokat szokott kapni, hiszen, bár kisebb a magyar piac, mint az amerikai, a rajongói sokszor kérdezik, melyik ruhája honnan van. Nagy értékű ajándékot ő sem lát gyakran, meg is jegyezte, hogy az egyik Váci utcai áruház például 60.000 forintos vásárlási utalvánnyal lepte meg.
Orosz Barbara gyakran hivatalos különböző megnyitókra, bemutatókra, és egy-egy apró meglepetés nincs is ellenére, viszont van egy sokak számára furcsának tűnő szokása: olyan rendezvényre biztos nem megy, ahová ajándékkal csábítják: „Előfordul, hogy úgy hívnak el egy-egy eseményre, hogy ajándékot ígérnek, de én ezekre nem megyek el, mert az már eleve sántít, hogy így próbálnak meggyőzni.”. Saját bevallása szerint eddigi legnagyobb értékű ajándéka egy parfüm volt.
Zimány Lindát is megkérdeztük, mivel megfigyeléseink szerint ő elég sok eseményen részt vesz, nem olyan régen is találkoztunk vele. Zimány alátámasztotta a rendezvényszervező cég álláspontját: apróságok csurrannak-cseppennek, de nagy értékű ajándékot még nem kapott. Nekünk is igazat adott, tényleg szeret megnyitókra és filmbemutatókra járni: „A díjátadókon nem kap általában senki semmit, és én nem is az ajándékért, hanem a sok ismerős miatt járok ilyenekre. A jó társaság az ajándék. Amúgy nincs értelme összehasonlítani az itthoni helyzetet a külföldivel, egész más kaliberű események vannak nálunk, mint mondjuk Amerikában, és a sztárjaink is teljesen mások.” – mondta Zimány a Velvetnek.
Ahol mégis van meglepetéscsomag, ott Zimány tapasztalata szerint általában az egész vendégsereg kap. „Például a Fashion Award’s-on minden regisztrált vendég egy csinos medállal lett gazdagabb.” – tudtuk meg a glammodelltől. Ha üzletmegnyitóra hivatalos, előfordul, hogy a bolt pár ezer forint értékű vásárlási utalvánnyal díjazza jelenlétét, de Zimány Linda akkor sem csalódott, ha nem kap semmit.
Végvári Tibor, a Frizbi Hajdú Péterrel című műsor főszerkszetője nem csak celebként jár eseményekre, a szervezésben is jártas. Rendszeresen rendez jótékonysági divatárverést, de mivel a hangsúly a jótékonyságin és nem a divaton van, nincsenek hírességeknek szánt ajándékok és ezt nem is kéri rajta számon senki. „Vendégként természetesen már kaptam ilyen „good-bye” ajándékcsomagokat, általában egy üveg bort, sok-sok termékkatalógussal.”– mondta Végvári. Szerinte ügyes marketinghúzás a PR csomag. Különösebben értékes meglepetésre nem emlékszik, mély nyomokat hagyott benne –pozitív értelemben– egy fitnesz rendezvényen kapott shaker – energiaszelet – keksz kombó, és barátnője máig nagy becsben tartja a Marc Cain bemutatón kapott pénztárcát és kulcstartót.
Újabb cikkünk ebben a témában:
Mire jó az utca emberének napi 1355 forint? - 2010.07.13.
Még több a velveten
- Fulladás okozhatta Whitney Houston halálátAz énekesnő halála előtt még bulizott. A ma esti Grammyn Jennifer Hudson emlékezik majd meg róla.
- 18+ Alap a leszbizés a valóságshowk-banA VV2 óta nem fordult még elő, hogy ne smároltak volna lányok a villában.
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.



Kommentek
2010.07.06 15:42:54Bérgyilkos Bohóc
Lenne ötletem, hogy mit kapjanak tőlem ingyen.
2010.07.06 15:50:21Miliko Enoki
Csatlakozom az előttem szólóhoz!
2010.07.06 15:50:53Stuntman_Mike
Gonorrheát? :)
2010.07.06 15:52:41nemb arna
Nem csak én vagyok pihent?
2010.07.06 15:55:32TemplarOmega
Mérges sárkányt vagy dörtiszáncsezt max.
2010.07.06 16:02:30Yann Le Pentrec
Minek nekik ajándék, még nincs elég vagyonuk? Az is érdemtelenül.
2010.07.06 16:03:00AnnaM
leszarom.
2010.07.06 16:06:01naaaneee
ennyi hulladékot . . .
2010.07.06 16:06:50Babu2000
Ha Paris Hilton kezében látok egy terméket, attól én nem fogom azt megvenni. Értem én, hogy ez a többségnek szól, aki egyszerű gondolkodású, de ez akkor is szánalmas.
2010.07.06 16:07:47Vak
Én arra vagyok kíváncsi, mennyit ajánlottak fel az
árvíz károsultaknak.
Ezt a Parlamenti képviselők is bevallhatnák, mert ez is érdekel.
2010.07.06 16:19:56mesterhazyg
Engem nem igazán az zavar, hogy kapnak, hanem hogy elfogadják. Ha dolgoz(ná)nak, meg tudják venni a telefont és a medált is, vagy tévedek?
2010.07.06 16:28:23mojszipupi
Most hogy ezt megtudtam már nyugodtan térek haza a munkából
2010.07.06 16:36:09Luella Menendez
Én is kaptam már telefont pedig nem is vagyok keleb. Nagyon egyszerű-előfizetőknek volt hűségakció...:)))
Meg Zimány Linda is milyen árnyaltan fogalmaz már, hogy "nálunk másmilyenek a sztárok. Nem másmilyenek- nincsenek és kész...
2010.07.06 16:52:09HUN_Sector
golyót nekik, ingyen :)
2010.07.06 17:00:05Pacman
2010.07.06 16:07:47Vak
24 tonna ásványvizet meg 300 kiló kenyeret. Ha nem is ők, de a párjaik.
[link]
2010.07.06 17:00:47Pacman
Mondjuk ettől még szánalom az összes.
2010.07.06 17:01:52v524
Múlt héten voltam egy divatbemutatón, ahol Kiszel Tünci volt a "celeb" (pedig egyébként jó márkáról volt szó) és hogy-hogy nem, a 200.000 HUF értékű fődíjat ő nyerte meg véletlenül a névjegyekből tartott sorsoláson...
Perszepersze, csak savanyú a szőlő, nekem is jól jött volna... :DDD
2010.07.06 17:37:12laptopppp
sok naplopó ,ingyenélő,harácsoló ingyen kaja pia celeb, hányni kell tőlük.
2010.07.06 17:37:56laptopppp
Kiszelnek meg nem nyerni kellene hanem p.csán rugni és repülne végig a kontinensen
2010.07.06 17:40:57Turk Hava Yollari
Elnézve a magyar "híresség" felhozatalt, 115 Ft-os Sport szeletet sem adnék egyiknek se.
2010.07.06 18:09:36kt35
minek az ilyen nőnek ajándék? igy is keresnek eleget, mindenki tudja, hogy egy egy óra kéj velük mennyibe kerül. teljesen nyilvánosan árulják a testüket. abból élnek. kiváncsi lennék, milyen érzés lesz nekik megöregedni, amikor már senkinek nem fognak kelleni és ott maradnak minden érték nélkül, család és gyerek nélkül. teljesen értelmetlen emberi létformának tartom az ilyet, amit ők képviselnek.
2010.07.06 19:37:28Lámpa Lajos
ezek nem hazai hiresek hanem hirhedtek.
Most ez a cikk mire hivja fel a figyelmet? hogy szegény ingyenélő celebjeink, nem kapnak lofaszt se a seggükbe? Szaladok telesirom a kispárnámat.
2010.07.06 20:08:00szépjuhászné
Zimánynak igaza van, a sztárok másmilyenek, ezek itt szimpla megélhetési kurvák.
2010.07.06 23:14:52pause
"„csupán” korlátlan étel-ital fogyasztással kedveskednek a vendégeknek.” –"
ahahah a sok kokos jol kiissza oket a keszletbol.ingyen.lol
2010.07.07 09:18:56Dr. Mitakarsz Tudni
a sunaznam megint hol maradt??