Hegedűs Olivér és Györgyi Renáta lettek a győztesei annak a szépségversenynek, amit Mr és Ms Summer néven rendeztek meg Siófokon. A döntőre összetrombitált közönség valószínűleg félájultan esik ki a műsor végére a székéből, ha nincs Kinter Oszkár vicces hangja, meg a hangulatfelelős, akit egy idő után a közönség csak fújolással fogadott.

"És akkor jöjjön egy gyönyörű dal" - fogadott bennünket a siófoki szabadtéri színpadon bohóckodó bemelegítő ember mondata, majd elkezdődött a YMCA. Így készítették fel a balatoni éjszakában összegyűlt közönséget, hogy asszisztáljanak a Mr és Ms Summer döntőjének felvételéhez.

A döntőbe tizenkét férfi és nő jutott, viszonylag nagy életkori szórással, tizenhattól huszonnyolcig voltak versenyzők. Természetesen a szokásos köröket láthattuk: utcai ruha, fürdőruha, elegáns ruha. Az elegáns kör sajnos nem sikerült az igazira: a versenyzők nem tanulhatták meg az alapokat a Velvet protokollszakértőitől.

A férfiak öltönye szinte mindegyikükön lógott, esetleg rövid volt a zakó ujja, amit azzal súlyosbítottak, hogy a legtöbben nem voltak azzal tisztában, hogyan kell egy öltönyt viselni, úgy járni benne, ahogy illik, és nem úgy, ahogy a kosárlabda pályán szoktak. "Gyorsan el kellett dönteni, hogy kinek mi jut" - mondta a műsor után a verseny stylistja Köböl Anitának, ami úgy látszik azt jelenti, hogy a férfi mezőnynek nem jutott rendes öltöny.

Hallgasson Kinter Oszkárt:

Szerencsére a bugyuta kérdésekre adott bugyuta válaszok elmaradtak, így a megszámlálhatatlanul soktagú zsűri abszolút külső alapján pontozott. Persze egy szépségversenyen sosem maga az esemény a lényeg, hanem a körítés, ami itt is emlékezetesre sikeredett.

Egyrészt a technikai csúszások miatt a közönséget túl sok időre tették ki a bemelegítő ember egyszerű humorának, aminek az lett a vége, hogy ha a férfi feljött a színpadra, a nézőtér elkezdte kifújolni. A célját viszont elérte, addig hergelte a közönséget a műsort néha leállító és égi hangként megszólaló rendezővel együtt, hogy egy idő után a közönség, mint egy jó riasztó a színpadon látható legapróbb mozdulatra is heves tapsolásban tört ki.

Hallgasson Kinter Oszkárt 2:

A köztes időszakokban pedig a két műsorvezető, Kinter Oszkár és a Velvet egykori arca, Köböl Anita szórakoztatta a nézőket. Köböl Anita leginkább a műsorvezetőknek feltett, nem túl bonyolult kérdésekkel, Kinter Oszkár meg azzal, hogy hangja egyszerre idézte Köbükit, Kautzky Armandot, meg egy angol lordot, akibe beleszorult a levegő, így a szokásos kimértségre rátesz még egy lapáttal, amint diszkréten próbál az életéért küzdeni.

A versenyt végül a nők mezőnyében Györgyi Renáta, míg a férfiaknál Hegedűs Olivér nyerte meg.