Férfi szinkronúszók a meleg úszóversenyen Budapesten

2010. augusztus 22., vasárnap 18:21
A hétvégén harmadszor rendeztek Budapesten úszóversenyt melegeknek, és ők vendégül láttak néhány férfi szinkronúszót is, akikről a NOB hallani sem akar. 2012-ben még nagyobb szabású eseményre kell számítani: Budapestre érkezik Európa legnagyobb meleg sporteseménye, a Eurogames.

2010-ben csak csobbantak egyet, 2012-ben jön a Eurogames

A hétvégén harmadszor rendeztek meleg úszóversenyt Budapesten. A Splash névre hallgató eseményre Európa több mint 10 országából érkeztek homoszexuális úszók Franciaországtól Horvátországig, akik 13 számban versenyeztek a házigazda magyarokkal. Az eseményen az úszás mellett még két sportban, kézi- és tollaslabdában versenyezhettek a sportolni szerető melegek. A Splash Budapest rendezvényen valóban igaz, hogy inkább a részvétel a fontos, mint a győzelem: volt olyan korcsoport, ahol csak egy induló volt, így az illető már előre biztos lehetett aranyérmében, amit a futam után hatalmas üdvrivalgás közepette vett át.

De a szervezőknek is volt miért örülniük. A napokban dőlt el, hogy a nem hivatalosan melegolimpiaként aposztrofált Eurogames versenysorozatot 2012-ben Budapesten rendezik majd. Minden évben rendeznek valahol egy nagyobb formátumú összeurópai meleg sportrendezvényt, ez idén a kölni Gay Games volt. Jövőre megint Eurogames lesz, méghozzá Rotterdamban, ahol a városvezetés máris 1,1 millió euró támogatást ígért a rendezvénynek. Persze nem igazán valószínű, hogy a 2012-es budapesti Eurogames is ilyen bő forrásokból gazdálkodhat majd.

Kattintson úszó férfiakért!

A NOB ellen küzdenek a férfi szinkronúszók

A rendezvényen hatalmas sikerű szóló gyakorlatot mutatott be egy brit származású, Milánóban élő férfi szinkronúszó, valamint kanadai származású, de Párizsban élő sporttársa, Christian Bordeleau. Tőle tudtuk meg, hogy a szinkronúszást – csakúgy, mint a hagyományos úszást – vízibalett néven eredetileg a férfiak űzték, de azt az újkori olimpiák kezdetekor a XIX. század végén női sporttá változtatták. Ekkor még a nők csak ebben a formában úszhattak az olimpián, hiszen a hagyományos úszást ekkoriban túl férfiasnak találták a hölgyek számára. Nem sokkal később fordult azonban a kocka, és a nők is úszni kezdtek a férfiakhoz hasonlóan, így a szinkronúszást, ahogy volt, elfelejtették. A második világháború után néhány hollywoodi produkció vette elő ezt a sportágat, kizárólag női úszókkal, és ezúttal annyira népszerű lett, hogy 1984 óta már szerepel a modern olimpiák programjában.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) elviekben elismeri a férfi szinkronúszást is, amint azt rengeteg nemzeti szövetség is teszi. A sport azonban nem kap helyet rangos hivatalos versenyeken, Bordeleau szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozottan elutasító álláspontja miatt. A NOB szerint ha a FINA a férfiakat is engedi szinkronúszni, akkor ők az egész sportágat, úgy, ahogy van, kiveszik az olimpiai sportok közül. Indoklásuk szerint nem lenne idő és költségkeret a férfiak versenyét is megtartani a legrangosabb sportversenyen, ráadásul ez szerintük nem is érdekelné az olimpiát figyelő tévénézőket, akik fürdőruhás nőkre kíváncsiak, de férfiakra nem. A többi szervezet kénytelen a NOB álláspontját követni, ezért a férfi szinkronúszók csak melegeknek rendezett versenyeken szerepelhetnek.

Nézzen szinkronúszó hölgyeket!

Elvileg nem minden férfi szinkronúszó meleg

A nyugati világ legnagyobb és legrégebbi meleg szinkronúszó csoportja Párizsban működik, 18 férfi és 14 női taggal, ennek a vezetője a hétvégén Budapesten járt Bordeleau. Mint mondja, keleten Japánban van a legtöbb férfi szinkronúszó, mert ott ez a sportág roppant népszerű, de róluk pontos adatok nem ismertek. Ugyan nem feltétlenül meleg valamennyi férfi szinkronúszó, a gyakorlatban a többségük mégis az. Egy profi német edző arról számolt be, hogy lánycsapatába két 10 éves fiú is jelentkezett szinkronúszni, de egyikük rövid idő után abbahagyta, mivel osztálytársai csúfolták, hogy “a lányokkal úszik”.

Miközben az egyenlőség nevében a nők lassanként meghódították szinte az összes férfisportot a súlyemeléstől a focin keresztül a vízilabdáig, addig a világ egyetlen kizárólag nőinek tekintett sportjához férfiaknak továbbra is tilos hozzányúlni, még úgy is, ha vállalják, hogy ezért homoszexuálisnak nézik majd őket, valódi irányultságuktól függetlenül. Bordeleau szerint nyílt titok, hogy ezeknek a férfias és férfisportot űző nőknek a jó része leszbikus, a nőiesebb sportok közül is többet szabad űzni férfiaknak, például a műkorcsolyát, de az azzal lényegében megegyező jellegű szinkronúszás továbbra is tabu a férfiak számára. A homoszexualitásukat nyíltan vállaló profi sportolók változatlanul ritkaságszámba mennek.

Kommentek

  • 2010.08.22 18:59:27Mi Rae

    Ekkora baromságról se hallottam még!

    "Bordeleau szerint nyílt titok, hogy ezeknek a férfias és férfisportot űző nőknek a jó része leszbikus....
    ..
    Ugyan nem feltétlenül meleg valamennyi férfi szinkronúszó, a gyakorlatban a többségük mégis az."

    Készült erről valaha is valamilyen felmérés? Vagy elég, ha egy barom ezt állítja és akkor így is van?
    Férfias és nőies sportok...
    ekkora korlátoltságot!
    Azt hittem, hogy 2010-et írunk.

  • 2010.08.22 19:09:09Tündee

    Ugyan már!!! Csak mert nő nővel úszkál, már a fele banda leszbi? Én napi 8-10 órát töltök egy csapat nővel, mégsem lettem meleg....
    És különben is, ha igy lenne, miért fáj ez a Velveltnek?

  • 2010.08.22 19:09:59akadekoskodo

    Állandóan az elfogadásért küzdenek, akkor miért kell külön melegeknek sportverseny? Lehetne egyszerűen sportversenyeken indulni, vagy nem tartják egyenrangúnak a heterókat?

  • 2010.08.22 19:15:29punciuspilatus

    2010.08.22 19:09:59akadekoskodo

    elolvastad a cikket?

  • 2010.08.22 19:15:43Mi Rae

    "ráadásul ez szerintük nem is érdekelné az olimpiát figyelő tévénézőket, akik fürdőruhás nőkre kíváncsiak, de férfiakra nem"

    Személy szerint engem a fürdőruhás nők nem érdekelnek, ellenben a másik nem...

    Egyébként ha jól tudom, ugyanez van az RSG férfi csapatversenyekkel is. Azt se engedik az olimpián.
    Holott...
    [link]

  • 2010.08.22 20:19:45magyar bucó

    Miért is kell külön verseny a buziknak? A normál versenyekről ki vannak tiltva? Ez nem diszkrimináció véletlenül?

  • 2010.08.22 20:45:08Gáborom

    Azt már megszoktam, hogy a bunkó, korlátolt kelet-európaiak, így a magyarok ezen része buzizik, és ettől jól érzi magát.
    A melegek azért csinálnak külön olimpiát, mert csak. Miért ne? Egy közösség úgy gondolta, hogy a sport jó dolog, és miért ne lehetne világversenyt csinálni, sok mindent hívnak olimpiának manapság.
    Ettől még a rendes nagy olimpiákon is vannak melegek rendesen, csak nem verik nagy dobra, mert az olimpia - a nagy - az nem erről szól.
    A világ jobbik felén már rég nem akadnak fenn azon, ha valaki meleg, csak itt keleten, ahol a büdös-bunkók aránya jóval nagyobb mint máshol....

  • 2010.08.22 20:53:20Trouw

    Ha jól értem, ezt egy egyesület szervezi, ahová bárki beléphet, valamint a versenyeken is részt vehet minden tag. Az, hogy a többségük meleg, az részlet kérdés, olyan, mint amilyen pl. az öregfiúk fociklub. Ők is rendeznek egymás között versenyeket. Ha jól szervezettek, akkor akár nagyobbat is. Ami majdnem olimpia. Csak ugye, itt mindenki AMATŐR sportoló. És azért csinálják mert jó nekik.
    A NOB részéről szégyen, hogy diszkriminálja a férfiakat. Biztos vagyok benne, hogy kőkemény munka egy-egy ilyen gyakorlat. Vérciki, hogy egy világszervezet ilyet tesz. Férfi szinkronúszókat az olimpiára!!!

  • 2010.08.22 21:05:18CukorFalatka

    Én kifejezetten AKAROK szinkronúszó pasikat bámulni.
    Követelem, hogy legyen ilyen olimpiai szám!

  • 2010.08.22 21:06:45twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX

    Szanalmas.
    Mintha a XIX. szazadban lennenk.

  • 2010.08.22 21:14:58UNgaaragh

    "ráadásul ez szerintük nem is érdekelné az olimpiát figyelő tévénézőket, akik fürdőruhás nőkre kíváncsiak, de férfiakra nem."

    Azt hittem, hogy a sportteljesítményért nézzük az olimpiát, nem azért, hogy jó nőket lássunk. Ne értsétek félre, a nőket nézegetem szívesen, na de a NOB nevében hogyan mondhat ilyet bárki?

  • 2010.08.22 21:17:30Giedi

    Egyáltalán, a női egyenjogúság harcosai miért nem küzdenek, hogy ne legyenek külön női versenyek, hanem a férfiakkal együtt versenyezhessenek?

  • 2010.08.22 21:22:27balazsman

    még konzervatív erkölcsök szerint is ugyanolyan ronda egy súlyemelő nő, mint egy férfi szinkronúszó - az egyiket mégis engedték, a másikat pedig nem

  • 2010.08.22 21:24:03ikri

    Kizárólagos női sport lenne a szinkronúszás???

    Nahát.

    Akkor 2012-ben --egyedüli indulóként-- igényt tartanék az összes férfi RSG aranyra ( a kéziszercsapatba még jelentkezőket várok!),s ezzel csúcstartóként keményen beírnám magam a magyar sporttörténelembe, de még a Schmitt Pali is a kebelére ölelne.

    Öt perc labda és karika hajigálást ez nekem igazán meg ér :))

  • 2010.08.22 21:25:51Répatorta

    ...és a téli olimpián szeretném látni a férfi páros számot is vagy jégtáncot csak férfiakkal.

  • 2010.08.22 21:30:41ikri

    2010.08.22 20:45:08Gáborom

    Igazán nem szeretnélek elkeserítenek (s meg is értem a felháborodásod), de felhívnám a figyelmed arra, hogy a homofóbiának (akárcsak a rasszizmusnak) legfeljebb csak a nyílt változata jellemzően kelet-európai tulajdonság.

    Tudtommal, szerencsére nálunk még nem történt homofób indítattású ember ölés, míg a "világ jobbik felének" számító Angliából és USAból szinte havi rendszerességgel érkeznek ilyen témájú hírek.

    Soha ne itélj a látszatból, mert attól még hogy valami nem szembetűnő, igenis létezhet!

  • 2010.08.22 21:36:56ikri

    Ja, s bocs az elgépelésekért, de tökön kellene rúgni, aki kitalálta hogy ne lehessen ezen a k$$!%$..$/%!! blackberryben kikapcsolni a helyesírás ellenőrzést, s az automatikus (!) javítást, ami természetesen egyet jelent a szóvégi ragok és képzők teljes összekuszálásával, ha nem kezelik időben. :P

  • 2010.08.22 21:55:11veracity

    A versenysportban -különösen ahol a fizikai teljesítőképesség döntő tényező- meghatározó jelentőséggel bír a versenyző tesztoszteron szintje, akár az aktuális, akár az integrált.
    Más is kell persze. Ifjúkori GH rásegítés, sok munka, a technika csiszolása, hozzáértő edző.
    De a tesztoszteron, az az alap.
    A versengés az küzdelem, a küzdelem az már majdnem harc. Az pedig jellegzetes férfi munka. Az őskorban, ha baj volt nem a nők védték meg a hordát, férfiak szálltak harcba férfiak ellen, vagy vadállatok ellen.
    Így természetes. Az a horda, ahol felcserélődtek a nemi szerepek, azonnali pusztulásra volt ítélve, nyilván ez fel sem merült. Miért kéne a nőknek szégyenkezni, mert a női foci nem versenyképes a férfival? Miért kéne igyekezni egy nőnek, hogy ő is fel tudjon 300 kg-ot emelni.
    Minél jobban torzul egy nő nőiessége és hasonlatosabbá válik a férfiakhoz, annál sikeresebb az illető a női sportban. A torzulás lehet bevitt extra tesztoszteron vagy módosított tesztoszteron miatt, esetleg genetikai alapadottságok miatt.
    A lényeg mindig ugyanaz, minél jobban hasonlít a nő a férfiakra, annál sikeresebb a sportban.
    Ez általában igaz, és vannak speciális sportágak, ahol a nő maradhat az ami. Alig van ilyen.
    Tetszenek ismerni Jarmila Kratochvílovát?
    Hát, tudja Isten, ízlések és pofonok, kinek a pap, kinek a papné.

  • 2010.08.22 22:23:20Renchy

    Hmmm... Az olimpiai közvetítéseknél ritkán nézek női szinkronúszókat, annyira nem fogott meg ez a sportág, az az állítás, hogy a nézők a fürdőruhás lányokra kíváncsiak, hát nem tudom mennyit látnak a lányokból a víz alatt, szerintem a lábfetisisztáknak kedvez inkább :D
    De, ha már egyszer vannak férfi "balerinák", miért ne lehetnének férfi szinkronúszók, sokkal dinamikusabb előadásokra lennének képesek, mint a nők. Szerintem...

  • 2010.08.22 22:31:04hümmögő cserebogár

    "Melegek versenye" - ekkora faszságot.

    Számtalan meleg, leszbikus versenyez "normál körülmények" között, kutya sem foglalkozik velük.

    Akik meg előtolakszanak vele, külön szervezésekkel - na azok a hülye, prosti buzik.

  • 2010.08.22 23:26:53Cuppanj a végére!

    Jaj de jó,megint lesznek utcai zavargások. Ezt akarjátok,ugye?!

  • 2010.08.22 23:34:36nagy1

    2010.08.22 20:45:08 Gáborom:

    Büdös bunkó az, aki mondja, te tolerancia bajnoka! Ha nem tetszik, hogy a világ ezen felének elhülyítése még nem tart olyan fokon, mint a Nyugaté, akkor költözz oda, ott korlátlanul hódolhatsz a betegségükkel kérkedő deviánsoknak.

  • 2010.08.22 23:54:37Kisama

    Ffi szinkronuszok fuj. Meg az hianyozna. Remelem soha nem lesz.

  • 2010.08.23 00:09:02shitgun

    Ha a homároknak állítólag az a legfőbb vágyuk, hogy el/be-fogadják őket, és ne bánjanak velük máshogy, mint bármelyik "átlagos" emberrel, akkor miért erőlködnek azon, hogy ilyen melegversenyekkel megkülönböztessék magukat?

  • 2010.08.23 00:11:51prolee

    Gáborom!
    A magyarfóbiád jól érzi magát?
    A toleráns USA-ban, vagy Izrelben, stb., a misztifikált "haladó nyugaton" a homofób indítékú emberölések a mindennapos hírek között szerepelnek, szintén mindennaposak a rasszista villongások. Németországban neonácik masíroznak.
    Sajnos.
    Tájékozódj, mielőtt leírsz ide hülyeségeket.

  • 2010.08.23 01:01:36Androsz

    Jól van, nem mindenki a férfi szinkronúszókkal foglalkozik, mert színigaz, felfoghatatlan a melegolimpia - hívják bárhogy - megrendezése. Ha el akarnak különülni a heteró emberektől, és tudatosítani azokban az elkülönültségüket, sőt, az erre való igyekezetüket, akkor egy ilyen versenynél kevés jobb lehetőség van rá. Négerolimpia sincs, pedig azokon legalább tényleg látszik, hogy mások. Meg egyáltalán, mi az a melegolimpia? Szopnak egyet a medencében? Miként látszik, hogy ez más? Esetleg a rendes, mindenkinek lehetőséget adó versenyekről elzavarta őket bárki is? Ostoba barmok.

    A női szinkronúszás is nevetséges, ugyanez férfiban pedig igen kínos látvány. A férfi férfias dolgokat műveljen, erős, gyors, kemény legyen. A szinkronugrásban sem férfiatlanok, semmivel sem mások, mint az acapulcói sziklaugrók, akik között csak az új hullámban kerültek lányok is, korábban kifejezetten macsó mutatvány volt. Pipiskedni, figurázni nem férfiasabb, mint ha tüllszoknyában balettoznak.

  • 2010.08.23 03:43:36Sigurd

    @nagy1
    Betegség? Jézusom, az ember azt gondolná már nem a 17. században vagyunk
    Nem kéne már túllépni ezen?

  • 2010.08.23 07:28:31Paradoxon vagyok!

    Zsidózni ér?

  • 2010.08.23 07:36:23kakaósbögre

    nem látom át azt hogy ha azt akarják hogy el illetve befogadjuk őket miért szerveznek ilyen külön bohóckodásokat?

  • 2010.08.23 08:41:38loláb

    meleg úszóverseny?

    Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy miköze van egy sportteljesítménynek ahhoz, hogy ki, kivel szeret dugni.

  • 2010.08.23 09:12:14Severus Tobias Snape

    Csak idézni tudom Trouw-ot:

    "Ha jól értem, ezt egy egyesület szervezi, ahová bárki beléphet, valamint a versenyeken is részt vehet minden tag. Az, hogy a többségük meleg, az részlet kérdés, olyan, mint amilyen pl. az öregfiúk fociklub. Ők is rendeznek egymás között versenyeket. Ha jól szervezettek, akkor akár nagyobbat is. Ami majdnem olimpia. Csak ugye, itt mindenki AMATŐR sportoló. És azért csinálják mert jó nekik."

  • 2010.08.23 09:46:49akira2

    Androsznál a pont, épp ilyesmi gondolatokat írtam volna magam is, ha nem előz meg... :)

    Az egyenjogúsággal minden szinten (nők, melegek, színesbőrűek, fogyatékosok, stb. esetében) egyetértek, az egyenjogúság kialakításánál/megtartásánál azonban a lehető legnagyobb öngól, ha szegregálódni szeretének - pl. a meleg olimpia vagy bármilyen meleg sportverseny kapcsán...

    Ha a szexuális irányultság magánügy, akkor az maradjon is az, a sport ne a szexuális irányultságról szóljon, hanem a sportról, a versenyről, a vetélkedésről.

    Ha elharapóznak ezek a baromságok, minthogy meleg sportverseny, akkor majd jöhetnek a színesbőrűek is, hogy nekik is kellene külön verseny/olimpia, aztán majd jönnek azok a barmok, akik csak azért akarnak önálló versenyeket, mert ők hátulról szeretik? Vagy reggel? Vagy csak fekve? Vagy állva?

    A sportnak, versenynek épp akkor van meg kultúrális, összetartó és egymást elfogadó szerepe, ha senki sem zár ki senkit a versenyekből. A fehérek nem zárják ki a feketéket (persze sajnos volt ilyen is), a férfiak a nőket, a heterók a melegeket és viszont.

    Véleményem szerint a meleg felvonulásra sincs semmi szükség, mint ahogy hetero felvonulás sincs... A melegek egyenjogúsága nem abban rejlik, hogy minél több helyen (pl. felvonuláson vagy sportversenyen) megmutathatják a világnak, hogy ők mások...

    Amúgy pedig azokkal is egyetértek, akik úgy gondolják, hogy vannak férfias és nőies, de vannak unisex sportágak is. Csak mondok néhány példát:

    Nőies az RSG, a szinkronúszás, de férfias a küzdősportok bármelyike, vagy a foci. Uniszex az úszás, atlétika, egyes labdajátékok.

  • 2010.08.23 09:53:05akira2

    Amúgy pedig a homoszexualitás egy genetikai és/vagy szerzett betegség ill. állapot. Nagyon hasonlatosnak gondolom, mint problémát a meddőséggel és a nemzőképtelenséggel. Most ez utóbbiak betegség vagy állapot?

  • 2010.08.23 10:30:21velorex apáca

    Nem értem, több dolgot nem értek, például miért szól hozzá valaki ha el sem olvassa a cikket.

    Például te "2010.08.22 20:19:45magyar bucó" Ha megtetted volna, nem kérdezel butaságot, mert világossá válik számodra, hogy nem a melegek akartak külön versenyezni hanem a Nemzetközi Úszószövetség zárkózott el attól, hogy szinkronúszásban elfogadja a nevezésüket.

    Másik dolog amit nem értek, ha a női emancipáció nevében lehet női súlyemelő vagy bokszoló, sőt női foci vagy női hokicsapat is létezik, akkor miért ne lehetne ffi szinkronúszás?

  • 2010.08.23 10:55:09Barbiexxx

    Ezt a baromságot!!
    A meleg úszó másképp úszik, vagy mi?
    Basszus, nem értem miért kell ez.

  • 2010.08.23 10:56:19pollio

    Nem értem miért kell a melegeknek külön olimpia? Mi köze a sportteljesítményhez a szexuális beállítottságnak? Vagy ez annak a beismerése, hogy igenis van köze a szexuális beállítottságnak a sportteljesítményhez? Pl. egy meleg férfiban kevesebb-, egy meleg nőben meg több a tesztoszteron, ami befolyásolja az izomtömeget?

  • 2010.08.23 11:01:10pollio

    Másrészt meg az a faszi, aki "lányokkal jár úszni", valszeg pont hogy nem meleg, hanem épp ellenkezőleg, egész nap fürdőruhás csajokat akar bámulni, és csorgatja a nyálát... :) Vagy egy faszi, aki jógázni jár, pl. Mennyi jó nő van már egy ilyen helyen! És kevés a faszi, azaz kevés a versenytárs!

  • 2010.08.23 11:20:20Severus Tobias Snape

    Nálunk az volt a felosztás anno tesiórán, hogy a fiúk fociznak, a lányok kézilabdáznak.

    Én a lányokhoz álltam kézilabdázni, de nem azért, hogy bámuljam őket, meg csorgassam a nyálam. Az ok ennél prózaibb: nem szeretem a focit.

  • 2010.08.23 13:28:34Severus Tobias Snape

    napkitores: szerintem ez az egybites gondolkodás az, ami ma beteges.

    a eurogames egy sportrendezvény, nem a szexről szól. az, hogy többségében olyan sportolók vesznek részt és olyan emberek szervezik, akik mellesleg melegek, csak egy részletkérdés.

    és bárki részt vehet ezen a versenyen függetlenül attól, hogy meleg-e vagy hetero.

    másrészt nem az olimpia helyett van, hanem az olimpia mellett egy újabb verseny, amin részt lehet venni.

    a lényeg, hogy minél több embert megmozgasson és a sport irányába tereljen, és olyanok is elmerjenek menni versenyezni, akik még nem annyira profik, hogy az olimpiára legyen esélyük bekerülni.

    szerintem ez egy elég szép cél. az, hogy milyen neve van a rendezvénynek, szintén részletkérdés.

    ha te ebből az egészből csak azt látod, hogy "buzik", akkor nyugodtan mondom, hogy te vagy beteg, és nem az a több ezer normális, egészséges ember, akik rendszeresen sportolnak amatőr szinten és készülnek erre a versenyre (is).

    szerintem majd látogass el oda és majd utána mondd el, hogy mi volt benne a megbotránkoztató.

    kérem, kapcsojjaki!

  • 2010.08.23 13:59:14Siiiiix

    A melegeket el kéne már lassan ázosítani... Azért sírnak hogy ne legyenek meg különböztetve, DE ilyen szarok meg buzi felvonulás az kell nekik...

    Beteg faszok...

  • 2010.08.23 14:33:30Severus Tobias Snape

    napkitores:

    1) felőlem hívd ahogy akarod őket, azért ugye nem baj, ha én maradok a másik szónál? :)

    2) a sportrendezvényen nem a homoszexualitást reklámozzák, hanem a sportot, ami szintén az életük része.

    nem meleg sportolókról van szó, hanem sportolókról, akik mellesleg melegek. nem tudom, érzed-e a különbséget.

    mellesleg nem teljesen mindegy, hogy kik szervezik? a lényeg a sportolás és a közösségi élmény. ezt lásd meg benne.

  • 2010.08.23 18:09:32Falke

    Érdekes az alig burkolt szexizmus. A tévénézők par excellence kíváncsiak a szinkronúszónőkre, tehát a tévénéző látszólag semleges kategóriája a társadalom egy bizonyos részét érinti, a heteró férfiakat.

  • 2010.08.24 10:02:26fourgee

    @Gáborom: "Azt már megszoktam, hogy a bunkó, korlátolt kelet-európaiak, így a magyarok ezen része buzizik, és ettől jól érzi magát.

    "A világ jobbik felén már rég nem akadnak fenn azon, ha valaki meleg, csak itt keleten, ahol a büdös-bunkók aránya jóval nagyobb mint máshol...."

    Ahaaa, szóval ha a kelet-európaiak egy részét büdös-bunkó korlátoltnak tartod, nem fogadod el hogy nem fogadják el a melegeket. Miért nem tolerálod őket? Amíg nem így teszel, hogyan várhatod el hogy elfogadják a melegeket? Vagy egyszerűen te is olyan korlátolt intoleráns vagy, csak a másik oldalon?

  • 2010.08.26 12:18:20Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és az Állatkert

    jó tudni, hogy ha az ember fürdőruhára vetkőzik, és nő, akkor kurva, ha fürdőruhára vetkőzik, férfi, és még meleg is, akkor magamutogató deviáns buzi.

    tehát: fürdőruhára vetkőzni csak a férfiból levő, heteroszexuális embernek van joga, mindenki más vagy deviáns buzi, vagy kurva.

    ebből kifolyólag sportolni és olimpiázni is csak hetero férfiaknak van joguk, mert mindenki más deviáns buzi és feltűnési viszketegségben szenvedő kurva.

    és az egyetlen létezésre hivatott emberforma, a hetero férfi, ha megsértik ezek az alantas létformák, mint a hülye kurva, meg a deviáns buzi, azzal, hogy léteznek, és ezt az emberiség elleni bűncselekményt szóvá teszi, és ezért valaki a szentek szentjét, a hetero férfit (heteromagyarfehérférfit) leoltja, hogy intoleráns, azzal riposztol vissza, hogy intolerancia nem elfogadni az intoleranciát.

    zseniális. tényleg. leborulok nagyságotok előtt.

(Fotó: Bakró-Nagy Ferenc)

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés