horoszkóp

Tanévnyitó outfit: A matrózblúzt felpróbálni is büntetés

2010.08.31. 16:42
Két tizenhat évessel indultam el vásárolni, hogy megtudjam, mit venne fel egy fiatal a tanévnyitóra. Szerencsére a kötelező matrózblúzt csak egy helyen árulták, de az még ránézésre is életfogytiglannal büntetett. Már csak néhány iskola írja elő, hogy ilyen műanyagban szenvedjen a gyerek, a legtöbb helyen már elnyűtt Tisza cipőben is lehet ünnepelni az iskolakezdést. Trendtúra egy középiskolás lánnyal és fiúval, akik nem akarnak sokat költeni az ünnepi viseletükre.

Próbáltam elképzelni, milyen lehet, ha az embernek két középiskolás gyereke van. Mondjuk, egy fiú és egy lány. Szerdán tanévnyitó, és ebben a nem ideális világban éppen kinőtték a tavaly még kitűnően működő ünneplőjüket, így újat kell nekik venni. Szülőként két lehetőség van: megkérdem, hajlandóak-e egyedül keresni maguknak valami göncöt – ezért előre kell mondaniuk egy összeget, amiből kihozzák a vásárlást –, vagy visznek magukkal, és így talán többet is költhetnek, mint azt korábban tervezték. Ha szülő lennék, biztos az első variációt erőltetném, mert mint kiderült, jóval előbb unom meg a keresgélést, mint bármelyik fiatal. Hamar megtudtam, a kölcsöngyerekek árérzékenyek, vagyis egyik sem mondaná azt, hogy látott egy ünneplős cipőt 25 ezerét, és ő mindenképp azt akarja.

Kinga egyházi iskolába jár, Raymond hatosztályos kéttannyelvűbe. Mindketten tizenhat évesek. Kinga még a túra előtt azt állította: ő 15-20 ezer forintból megoldaná az egészet. Raymond ezzel szemben 10 ezret mondott, mert ő nem szívesen költ ilyen csinos mókákra. Kingának lapos sarkú cipőt, hosszú fekete nadrágot, és fehér blúzt kerestünk, míg Raymondnak egy világos felsőt – nem pólót – nadrágot. Cipőt nem, mert egy leharcolt fekete Tiszája még van tartalékban.

Akkor induljunk

A még kiváló időkből ránk maradt Skála áruházban kezdtük felfedezni a kínálatot, amiről viszonylag hamar kiderült, alkalmatlan arra, hogy mindkét gyerek elfogadhatóan felöltözzön belőle. Mivel Raymond iskolájában matrózblúzt kell viselni, Kinga felpróbálta azt az egy fajtát, ami a választékot jelentette. „Szétizzadnám benne magam, ez az egész műanyag” – mondta, miközben elterveztük, a ronda blúzért cserébe Raymonddal is felpróbáltatunk majd valami ocsmányat. A Skála pamutmentes nadrágokat, szoknyákat kínált – fiúknak szigorúan csak tíz év alatt lehetett venni bármi csinosat –, majd átgyalogoltunk Budapest második legnagyobb plázájába.

Útközben a srácok elmesélték, hogy vagy nagykereskedésben szerzik be a holmijukat, vagy plázákban. Raymond nem szokott pénzt kérni a szüleitől ruhára, telefonra, saját kasszából finanszírozza a kiadásait. Webdizájnerként keres annyit, hogy ne okozzon szüleinek nagy kiadásokat. „Az asszony (barátnője, a szerk.) már jobban ismeri az ízlésem, mint én magam. Amikor elkísérem vásárolni, ő szokott mutogatni ruhákat, amik szerinte nekem tetszenének, sőt, a méretemet is tudja.” Kinga azt mesélte el, hogy nincs olyan felnőtt, aki ne unná meg vele a nézelődést, mert ő bármeddig bírja. „Legtöbbször nagyon nehezen találok rá arra, ami tetszik.” Időközben megérkeztünk, és valami oknál fogva egyből a New Yorker felé meneteltünk. Itt csak Raymondnak találtunk felsőt: 8590-ért egy feketét, 6910 forintért pedig egy világos színű pulóvert. Mindkettőt drágának találta, de feltűnt, hogy megnézte a címkét, milyen anyagból van, hogyan kell mosni. Kingának itt nem volt lehetősége öltözni-vetkőzni.

Nem kell parázni

Az Orsayban értelemszerűen csak Kinga próbált fel egy neki tetsző blúzt, amiért 3495 forintot kért az üzlet – ez volt a legolcsóbb –, illetve egy nadrágot, 4995-ért. „A blúz anyaga jó volt, a nadrág viszont túl feszes. Nem volt túl komfortos. Nálunk amúgy nem lehet miniszoknyában, magas sarkúban tanévnyitóra jönni.” Az Orsayból átmentünk a Nextbe, megérzésből, a srácok nem nagyon ismerték. Itt csak Raymondnak akadt portéka. „Mondjuk, nálunk a sötét farmer is átmegy ezen az ünnepi dolgon, nem kell parázni, ha nem találunk nadrágot” – mondta. Itt három pulóvert próbált fel, ebből egyet el is fogadott volna, ha nem látja meg az árát. 10800 forintot sajnált rá, bár kétségtelenül jól állt neki. Ezek után kénytelenek voltunk egy szerinte nagypapás felsőt ráaggatni, már csak bosszúból is a műanyag matrózblúz miatt.

Ezt követően a Springfieldbe haladt az erőletett menet, ahol Raymond nadrágot nézett, de drágának találta, sötétnek pedig nem hazudnánk a szürke kockásat, de szerinte ünneplős volt, nem az a fajta, amiben, ha tanévnyitóra megy, kinézik. 10995 forintot azonban nem költene rá, úgyhogy a polcon maradt. Kinga három nadrágot talált, mind fekete, a legolcsóbbat, amit 5995-ért árultak, meg is vette volna. Egy lapos sarkú topánka is megnyerte a tetszését, ami annyiba került, mint a nadrág, így őt elméletben fel is öltöztettük rövid idő alatt.

Raymond nadrágja azonban még mindig a levegőben lógott, ezért bementünk a C&A-ba, bár előre szólt, hogy nagy reményeket ne támasszunk, mert olyan ez a ruhaüzlet, mintha csak kifutó modelleket árulna. Pizsama és nagypapa nadrágot azonnal találtunk, illetve XXL-es ruhákat, csak azt nem, amit kerestünk. Én már rég feladtam. Ők még mentek volna, de már nem bírtam a tempójukat. Kinga sikeres volt, fejben az eltervezett alatt költött, azaz 15500 forintra hozta ki az egészet, persze a nadrágot máskor is tudja hordani, ahogy a topánkát is, mivel nincs ráírva: csak évnyitóra. Raymond viszont jobban belegondolt, és azt mondta, egy világos felsőt már csekkolt 7000-ért, azt talán meg is venné, farmerja van, és a régi Tiszával még kihúzza. Lehet, hogy szerencsém volt a kölykökkel, de ők jók voltak. Tudatos vásárló látszatát keltették, nem volt bennük halmozási szándék, sőt, praktikusan álltak a kérdéshez. Csak olyan ruhákat próbáltak fel, amit máskor is viselhetnek, nem annyira iskolásokat, mint egy rakott szoknya.