Pussycat Dolls
Ugyebár az este háziasszonyai a Pussycat Dolls tagjai voltak, akik már a popzenei karrier beindulása előtt is ezt a műfajt űzték 1995-től kezdve kisebb-nagyobb klubokban.
Nicole Scherzinger ezúttal nem énekelt a táncoslányok műsorához, de az együttes többi tagja gondoskodott arról, hogy a nézők azért ne unatkozzanak.
A fellépőruhák alapdarabja a fűző volt, esetenként fordítva felhúzva, úgy, ahogy balra a képen is látható. Ebben az üzemmódban a kötözős rész a hát helyett a hasból mutat meg egy darabot. Mindehhez cirkuszi hangulatú csíkok dukáltak, és persze csillogás minden mennyiségben.
Carmen Electra
A műsor egyik vendége Carmen Electra volt, aki egy este erejéig betagozódott a Pussycat Dollsba, ami mostanában egyébként is frissítésen megy keresztül, régi lányok mennek, újak jönnek (de Scherzinger előreláthatólag végülis marad).
Mindenesetre Electrának is kijárt egy PCD feliratú, csillogó fűző, dekoltázsa majd kibuggyant a hatalmas vörös csillagok mögül. A fehérnemű-összeállítás elegánsabb verzióját égővörös boa és ugyanolyan színű, könyékig érő kesztyű teszi már-már szalonképessé.
Kelly Osbourne
A Pussycat Dolls show-jának másik fellépő sztárvendége az Osbourne-lány volt. Az eseménnyel kapcsolatban őróla cikkeztek a legtöbbet, de nem azért, mert kétféle kosztümben is megmutatkozott aznap este, hanem mert döbbenetesen lefogyott az utóbbi időben.
A folyton változó színben pompázó frizurával rendelkező realitysztár-énekesnő ezúttal a platinaszőkét választotta, és hol csillogóan rendőrnőcis dominajelmezt vett hozzá, hol bőrszerkós szado-mazo prostinak öltözött a közönség kedvéért. Galériánkban természetesen mindkét szerelés megtekinthető.
Sharon Osbourne
És akkor nézzük, milyen hírességek tették tiszteletüket a közönség soraiban. Ott volt egyrészt Sharon Osbourne, hogy megnézze leánya erotikus performanszát. Hiába, ez ebben a rendhagyó családban már csak így szokott menni.
Osbournné igazán elegánsan látogatott el a Viper Roomba. Keleties hangulatú, lilás-rózsaszínes tónusokkal összekent, fekete alapú klepetus volt rajta, ami remekül illett hajszínéhez. Az 57 éves menedzserasszony és tévés személyiség még a száját is rózsaszínre rúzsozta a jobb összhatás kedvéért.
Hayley Hasselhoff
Hogy, hogy nem, a közönség tagjai között lefotózták David Hasselhoff egyik lányát is, Hayley Hasselhoffot, aki maga is a színészettel próbálkozik. A kereken húsz éves hölgy karcsúsító feketében jelent meg, és roppant merész kivágásokkal ellátott ruháját szinte csak egy kis áttetsző anyag különbözteti meg egy divatos trikinitől.
A feketéhez a Hasselhoff-lány borostyán és arany színű kiegészítőket választott, gigantikus fülbevalója remekül érvényesül a platinaszőke haj közül kibukkanva. A szolidan természetes smink nem harsogja túl az igéző szürkészöld szemek fényét, esetleg a körmöknek lehetett volna a vörös helyett valami más színt választani.
Eva Longoria
A Született feleségek sztárja szinte mindig mindenhol ott van, egy kis sztriptízről sem hiányozhatott. Igaz, öltözékéből úgy tűnik, mintha nem tudta volna, hogy aznap a Pussycat Dolls burlesque-műsorával fogja befejezni a napot, hiszen egy egyszerű narancssárga topot visel egy annyira egyszerű fekete nadrággal, hogy azt a sorozatbéli Gabrielle Solis valószínűleg soha nem venné fel.
Eva Longoria celebstátuszát legfeljebb a hatalmas ezüsttáska és az aranyosan csillogó, döbbenetesen magas sarkú cipő árulja el. Na meg persze az, hogy rajongók hada kér tőle autogramot. Kattintson valamelyik képre, és lapozza végig bőséges galériánkat, aztán válassza ki a kedvencét, és nyomja meg a megfelelő gombot a szavazógépen!
Még több a velveten
- Ambrus Attila: Egyszer majd be kell mennem egy bankbaSzívét-lelkét beleteszi a kerámiáiba, az okostelefonokat viszont nem meri használni. Megvolt az egykori rabló első interjúja.
- 18+ A legpofátlanabb politikusok ülésteremben nézik a pornótA legutóbb lebukott azt mondta, egy nő megerőszakolását nézte meg figyelemfelkeltő céllal, más vicces emailekre hivatkozott.
- Osztrák mizu: Seggekről énekelnek lábossal a labanc indiánokMegpróbáltuk megtudni, ki lehet a szlovák, román, ukrán, horvát és szerb Fluor Tomi.


Kommentek
2010.09.05 19:28:27bwaldorf
kelly o. rohadt jól néz ki!
2010.09.05 19:38:03FrancescaJohnson
igaz igaz csinos lett nagyon:) az arca ..szép nincs mit tenni.
2010.09.05 19:40:01Bikicsunájcsunáj
Mics Bjukenen lánya személyesen? :)
[link]
2010.09.05 19:52:59Sün‼ (vuvuzela-őstermelő)
Én rendkívüli módon hiányolom Hayley Hasselhoff mellyéről a szőrcsomókat.
Hát semmit se örökölt az apja kinézetéből ez a lyány?
Fogadjunk, a KIT-tet se tudja vezetni!
2010.09.05 19:53:43Kivlov
suna + erősen, mind...
2010.09.05 19:54:24Zuzimama
Carmen Electra eredetileg Nicole Scherzinger előtt volt a Pussycat Dolls énekese.
2010.09.05 19:56:10Zuzimama
2010.09.05 19:52:59Sün‼ (vuvuzela-őstermelő)
Dehogynem örökölt. Erősen széles, csontos az arca, pont mint a papának.
2010.09.05 20:40:44MaxVal BircaMan
!
2010.09.05 21:06:37roni1
Történet erejű a történet.
Volt megint egy esemény, amire kirityálkodhattak.
2010.09.05 21:42:19napsziget
kelly o. nagyon csinos ugyh huuuha neki, carmen e. mindigis irto szexis volt, ez a hamiltonne nem nagy dirrdurr, o. asszony elegans, csakhat fura otlet kicsi lanyod k*rva produkciojat elmenni megnezni. erted elsoben meg cukin enekelte a suli musorban h somewhere over the rainbow, msot meg razza pcsajat. mindegy. kis hasselhoff racseszett h apuci arcat orokolte, mert nem tul noies, pedig csinos lany lenne, eva long. pedig akarhogy nezzuk szamomra csodaszep marad.
2010.09.06 07:49:21roni1
Naaaaaaaaaaaaa:)Fingországra gondoltááááááál?Szólóban,duóban,trióban,kánonban?
2010.09.06 08:10:17justsingmariah
Szerintem az ott nem Nicole Scherzinger...Egyébként meg hogy szavazzunk a Pussycat lányok fotói nélkül? Egyikről sem volt. Na mindegy. Carmen nagyon szép, de már nem fiatal.
2010.09.06 09:39:43manóeke
2010.09.06 08:10:17justsingmariah
Pussycat lányok fotói nélkül? Egyikről sem volt.
az elso kepen az ott egy Pussycat Dolls tag. Carmen Electraba kapaszkodva.
2010.09.06 09:41:07manóeke
Szoval Carmen Electra kapaszkodik a PD tagba na. Elneztem.
2010.09.06 09:56:51JimK1rk
Legkozoelebb horogkeresztes trikoban megyek ki az utcara. Ha veres csillag trendi, akkor valszeg. a harmadik birodalom jelkepe is elfogadott ruhadiszites lesz!
2010.09.06 11:54:18justsingmariah
És ő ki? Mert hogy nem Nicole az tuti. :))) Amúgy az új felállást még nem láttam...ő új?