Katy Perry nem koncertet, felvilágosító órát tartott

2010. október 2., szombat 15:37
Katy Perryhez képest Lady Gaga iszonyú könnyen értelmezhető jelenség, Gaga ugyanis nem tízéveseknek adja elő a produkcióját, és nem minden száma szól a szexről vagy a piálásról. Perryről ez nem feltétlenül mondható el, aki 45 perces budapesti koncertjén bemutatta, mi az igazi dekadencia: amikor kiskamaszok üvöltik azt, hogy megnézhetem-e a pöcsödet.

Katy Perry pont annyira műanyag, mint azok a díszletek, amelyek között pénteken este szupermini, mindössze 45 perces koncertet adott a Papp László Sportarénában, körülbelül háromezer embernek. A nézők még úgy is meglehetősen szellősen álltak egy aktuális sztárhoz képest pórias színpad előtt, hogy az aréna legalább felét lezárták.

A koncert a kiírt kezdési időpont után nem sokkal hatalmas gyereksikítással kezdődött: aktivizálta magát a közönség, amely nagyjából fele-fele arányban állt 8-14 éves gyerekekből és az őket kísérő szülőkből. Katy Perry meg jött, és fakocka egyszerűségű számaival meg is táncoltatta a fiatalokat.

Ez lehetne a gyors és pontos összefoglalója egy ilyen rövid Katy Perry koncertnek, ahol az énekesnő az öt slágerét nagyjából úgy osztotta be, hogy kettővel nyit, aztán 2-3 kevésbé ismert és jó szám, majd még egy sláger, a végére meg az aktuálisan legjobban pörgő California Gurls lezárásnak. De Katy Perryben az a csodálatos, hogy nem ilyen egyszerű, mert a zenéje nyolcéveseknek szól, a szövegek viszont nem feltétlenül ennek a korosztálynak valók.

Hacsak nem akar az énekesnő minden fontos témára kiterjedő felvilágosítókarriert befutni. Perry számai ugyanis leginkább arról szólnak, hogy milyen volt lánnyal csókolóznia - az első slágere, ugye - van-e egy fiú olyan bátor, hogy megmutassa a pöcsét valakinek, milyen volt Las Vegasban öntudatlanra innia magát, meg az élet hasonló elképesztően fontos dolgairól, mint a péntek esti felesezés utáni egyéjszakázás vagy akár a pisi-kaki-szex (elöl limonádé jön ki, hátul csoki, hm).

Van valami elképesztően dekadens és groteszk abban, amikor Katy Perry hosszan elnyújtva énekli a csápoló ovihadnak, hogy I kissed a girl and I liked it. Mint valami gondoskodó nővér, aki az első sulibuli előtt próbálja mindenre felkészíteni a húgát.

A koncert talán legbizarrabb pontja mégsem az I Kissed a Girl volt, sőt még csak nem is az, amikor arról énekelt, hogy egy túl buzis pasi hívta randira, hanem amikor előadta a Peacock című számát. "Elég bátor vagy ahhoz, hogy megmutasd a pávád?" - énekli a számban az énekesnő, eljátszva azon, hogy a peacock (=páva) az angol szlengben péniszt is jelent. A számról korábban Perry azt nyilatkozta, hogy azt szeretné, ha ez lenne a következő meleghimnusz. "Remélem, himnusz lesz a melegfelvonulásokon! A pávák az egyediséget képviselik. Nem csak arról van szó, hogy 'Látni akarom a farkadat'" – nyilatkozta az énekesnő a számról az Entertainment Weeklynek.

A hasonló sémára épülő, pajzán számokat hallgatva egyáltalán nem lett volna furcsa, ha felcsendül Günther Oh You Touched My Tralala refrénű csodája, és semmivel sem lett volna bizarrabb az egész esemény. Ehhez képest Lady Gaga könnyen emészthető és értelmezhető, rendes, felnőtteknek szóló popzenét játszik. Ha Szikora Róbertnek meg még fontos, hogy a fiatalok védelmében lépjen fel popzenészek ellen, akkor saját maga és Marilyn Manson helyett leginkább Katy Perrytől kéne óvnia a felnövekvő generációt.

De igazából addig jó, amíg van Katy Perry, mert elképesztően szórakoztató nézni azt, hogy több ezer kislányos apuka viszi a gyereket koncertre, ahol egy nagymellű, feszes miniruhás csaj énekel a lányoknak a pöcsökről, a csókokról, a berúgásról, és a sokszor önjelölt erkölcscsősz szülők meg tapsikolva asszisztálnak az egészhez, hiszen a kislányuknak ez a kedvence, ők meg nem ismerik, ugyan már. Gyerekeknek szól, nem nekem – hangzott kérdéseinkre a koncertre érkező felnőttek általános véleménye.

Kommentek

  • 2010.10.02 15:56:17I.puntschu

    Ki a fene bassza ezt a ribancot? (Mármint a hivatalos férjen kivül, mert az egy 00.)

  • 2010.10.02 15:57:07én....................

    1... pfffff hááát ha téll ennyi volt a koncert akk nem bánom h nem voltam ott...

  • 2010.10.02 16:16:36Dzsúd Horse

    Elolvastam a cikket, értem meg minden, de a Velvet egy rakás szar.

  • 2010.10.02 16:23:48Dealer

    Ennek a cikknek pontosan annyi értelme van, mintha én írnék egy esszétanulmányt arról, miért egy rakás szar az Én kicsi pónim. De nem írok, mert nem nekem szól, ergo semmi közöm hozzá.

    Katy Perry valószínűleg nem a Velvet rendkívül kultúrérzékeny és művelt gárdájának énekel, azért meg felesleges ennyit körmölni, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen; itt nincs helye populáris dolgoknak.

  • 2010.10.02 16:35:40cgbzpf

    @Dealer:
    Sosem a popularitással van a gond. Katy Perry zenéje az, amire nem azért mondja az ember, hogy szar, mert amúgy sem szereti a tiniknek írt popdalokat, hanem mert egyszerűen kurvára gáz.
    Tök jó ellenpélda a Lady Gaga, aki majdnem ugyanezt tudja kevésbé gáz módon előadni. Lehet, hogy szar, de nem ezen a szinten.

  • 2010.10.02 16:43:27georgia

    ré-misz-tő

  • 2010.10.02 16:49:03Little Monster

    iszonyat irritáló ez a luvnya, szar számokkal,átlagos hanggal, nem is értem ki volt képes kimenni a koncertre,GaGa kurvajó lesz a köbö 2 órás koncertjével:D

  • 2010.10.02 16:52:17kocsolas

    Inkább Katy mint Gaga:) az hogy kik mennek ki a koncertre és kik szeretik hallgatni, az megint egy más történet:)

  • 2010.10.02 16:52:38Ramones1965

    45 perces koncert, több mint tízezres jegyáraknál? Szánalmas...

  • 2010.10.02 16:53:22Sunset

    >Velvet rendkívül kultúrérzékeny és művelt gárdájának énekel

    [link]

    Amúgy meg a last friday night c. számban ménage à troisról énekel,az nem tűnt fel a cikk írójának? :) Vagy a 3as szex oké,de lánnyal csókolozni nem?

  • 2010.10.02 16:57:17fantasztikus!

    Katy Perry,és a zenéje nagyon jó.A valóságot adja elő,mit vagytok úgy meglepve?

  • 2010.10.02 16:58:19fantasztikus!

    Vagy inkább Eminem legyen?

  • 2010.10.02 17:06:18tamasss

    Nagyon jól szórakoztam a cikken. :)
    Kösz.

  • 2010.10.02 17:09:28pretender

    a 45 perc tényleg nagyon gáz
    (meg a cikk is)

  • 2010.10.02 17:13:57vénkujon

    jo a mele

  • 2010.10.02 17:26:49Jegkoko

    Hát nem tudom, de szerintem a cikk irója baromira nem volt ott a koncerten, ugyanis az nem 45 perces volt, hanem 1 óra 15 perc.Bár tényleg rövid volt, de a kati hangja és dalok kárpótoltak mindenért.A jövő tavasszal is jön pestre, én mindenképp ott leszek.

  • 2010.10.02 17:27:05John A. Dragon prof

    Katy Perry sokkal jobb, mint Gaga. Am a Teenage Dreambe (Firework, az még vmennyire hazai is) mondjuk nem lehet belekötni. Csak hát fikázni muszály. Ja, és
    1. alapvetően NEM 8 éveseknek készül. Az, meg hogy kik hallgatják, nem az énekes baja.
    2. azért Gagát is ebben a korban (is) hallgatják, pedig azért a Telephone klippből se az erkölcs ordít.

  • 2010.10.02 17:32:15Jegkoko

    Jut eszembe a cikk irója biztos azt hitte a Peackok számról, hogy a f*szról énekel, miközben az egy páva akar lenni.A piálós részre meg annyit, hogy a last friday night című szám nagyon jó volt, főleg a buliképek a háttérben.

  • 2010.10.02 17:48:05Többet keresek, mint amennyit el tudsz költeni!

    Apukák nem értenek angolul. Oszt jó napot.

  • 2010.10.02 17:52:08bojlergyulabá

    azért a kedves kommentelőket sem veti szét az intelligencia, bár tény, hogy nem is a kultúrköröknek szólnak a cikkek, de azért a személyeskedő fikázástól senkinek nem lesz nagyobb a kukaca;)

  • 2010.10.02 17:54:15komman

    Ez gusztustalan egy ribanc. Bottal se piszkálnám meg.

  • 2010.10.02 18:01:21Allegra91

    A Velvet tudja jól, hogyha az egekbe magasztalná a koncertet, akkor senkit se érdekelne a cikk. Fikázni könnyű... Én ott voltam, nekem nagyon tetszett. Valaki szereti, valaki meg nem! Mit kell ezen problémázni???

  • 2010.10.02 18:18:24kisláma

    namármost, a dalai szólnak, amiről szólnak, a zenéje olyan, amilyen, arról már nem ő tehet, hogy tényleg 14 éves sunácskákkal volt tele az aréna - akik feltehetőleg kurvára nem értik, hogy miről szól a kedvenc slgerük... :) szóval a felvilgosító óra cím érthetetlenül degradáló, arról nem katy tehet, hogy a koncertjére azok mentek el akik...
    btw, azt nem értem még, hogy most miért kell azon lovagolni, hogy melyik előadónak miről szólnak a számai? meg hogy jön ide gaga? de most komolyan, arról énekel mindegyik, amiről akar, vagy amiről megmondják neki hogy énekeljen, ízlések és pofonok

    ja és a koncert nem 45 perc volt, csak úgy megsúgom kedves velvet, hanem majdnem másfél óra ( bár hozzáteszem ezt sem találom soknak ennyi pénzért, de ja, azért nem 45 :)

  • 2010.10.02 18:45:17NewC

    jaés... mekkora gáz volt, amikor a Deep Purple Smoke on the water című klasszikusát lefordítottuk... egy hülye felgyújtotta a Montreaux-i stúdót - azt a k__ - de nagy téma... a divat az divat, tök mindegy miről énekel, ma már nem elég a hosszú haj polgárt pukkasztani... kurvásnak kell lenni... a női énekeseknek ... aztán otthon meg macis papucs, meg tejeskávé...

  • 2010.10.02 18:47:41w126sd

    blokkolnám ezerrel!!!!!!

  • 2010.10.02 19:04:08Rózsekereszt Pentákulum

    oh you touched my tralala... megfoghatná a tralalámat. :D

  • 2010.10.02 19:09:30FrancescaJohnson

    45 perc? ez vicc.. Madonna és R.W hosszabban dalolt.. pf.. cikipüré

  • 2010.10.02 19:14:49Camille Maintenant

    Tényleg nagyon rövid volt és kész vicc volt, amikora a küzdőtéren szinte csak ilyen 6 és 13 év közötti kislányoknak elkezdte énekelni azt a számot, aminek a címében benne volt, hogy b*zi, és mondja, hogy "ti jöttök" :D
    És kevesen is voltunk, de az nem érint annyira.

  • 2010.10.02 19:15:15Pszt!

    Lehet hogy öregszem? Kezdek lemaradni. Én ezidáig nem is hallottam erről a csajról. Biztos, hogy világsztár?

  • 2010.10.02 19:18:40zoldmandula33

    én csupán a megdöbbenésemet fejezném ki azon, hogy ez a nő a fotókkal ellentétben korántsem filigrán. ilyen combokkal és hassal nem biztos, hogy ilyen színű és rövidségű ruhát kellene felvennie.
    btw én gagát jobban szeretem, benne van spiritusz. sztem:)
    nacsakhamár mindenki szavaz.

  • 2010.10.02 19:30:20Camille Maintenant

    Meg azt is tegyük hozzá, hogy hogy elkezdett mindenki hurrogni, amikor megkérdezte, hogy magyarok, éhesek vagytok? Hülye ez?

  • 2010.10.02 19:41:53M.Trezeguet

    már elnézést de Katy kérte hogy kiskorúak menjenek el a koncertjére? nem! egyszerűen csak a kistiniket vonzza amin nem vagyok meglepődve.

  • 2010.10.02 20:01:59Tozonborz

    Talán karhatalommal kényszerítették a közönséget a koncertre?
    Micsoda kommunista kultúrcenzúra működik itt... Aczél elvtárs elégedett lehet.

  • 2010.10.02 20:18:07dancegirl26

    Rosszul vagyok a csaj zenéjétől, de azért ledagadtozni.... Akkor én meg Paris Hilton vagyok...
    Apukák meg az ovisokkal karöltve nem érteni angolul....

  • 2010.10.02 20:51:46winyettyu

    lehet ha nem 14K egy jegy hanem mondjuk 5, akkor 5ször ennyien elmentek volna. az egyszerű matekkal nézve is jobban megéri.

  • 2010.10.02 21:18:38Zuzimama

    "...leginkább Katy Perrytől kéne óvnia a felnövekvő generációt."

    NEM! Igaza van Katy Perrynek.
    Ha ilyen hülye a magyar, hogy azt sem tudja, hogy mire csápol, akkor igenis megérdemli, hogy azt kapja az arcába amit!

    Tessék megtanulni végre angolul, mert a világ azt tolja az arcokba amit csak nem szégyell. Apuka, anyuka nyelje le a békát, hogy hülye, de legalább a gyerekét tanítassa angolra! Romániában a gyerekek legtöbbje csodálatosan beszél angolul, a magyar gyerekek meg annyit tudnak, hogy HELLO!!!!

    Amúgy meg az a sajnálatos, hogy a kölkök sem tudják, hogy mi a szarra csápolnak, nemhogy a szülők. Szégyen.

  • 2010.10.02 21:27:35Zuzimama

    By the way!
    Most of the rockstars sing about the same topics, maybe a little more hidden, but the meaning is the same. Katy Perry attracts maybe the younger generations not the older ones, because her music is much more fresh, trendy and youngish. So what? Barry White sang about sex and love and nobody was hurt so deeply about it because he sang to a little older generation. Why do you think that Katy Perry is the first one in the line?

    Ha el tudtad olvasni, akkor örülj neki, ha nem? Vess magadra.

  • 2010.10.02 21:30:49tavaszi fingok érkeznek a széllel

    londonban is ez a célközönsége ennek a nőnek, 10+ kiscsajok, csak úgy megsúgom, csírák.

  • 2010.10.02 21:47:46Jegkoko

    Érdekes én nem vagyok se tini se kiscsaj , és mégis ott voltam az első néhány sorban.Nem értem miért kell bemagyarázni, hogy csak a tini csajoknak jön be a kati zenéje

  • 2010.10.02 22:09:13Nyugigumi

    Zuzimama:
    elolvastam, te viszont elgondolkodhatnál, hogy nem vagy-e egy kicsit nagyképű.
    Sokan beszélnek idegen nyelvet, használják a munkájukhoz mint én is nap mint nap, még sincs ekkora arcuk.
    A nyelv lényege a kommunikáció, hogy megértsék egymást az emberek, nem a kivagyiság...
    Szép estét!

  • 2010.10.02 22:49:12Tojglitojas

    Zuzimama: te rittyentetted ezt a magasröptű elemzést vagy bemásoltad valahonnan? :)
    Nagyon sokan használják az angolt nap, mint nap (nálunk informatikában alap), mégsem verik magukat.
    A nyelvtudás nagyon fontos dolog, de nem ettől értékes egy ember.
    Látod te is beszélsz magyarul, talán angolul is, bár erre nem vennék mérget, esetleg románul, mégsem haladod meg egy magyarfóbiás szőrös talpú román szintjét sem.
    Az ilyen embereknél, mint te, sokkal többre tartom Bözsi nénit, de még a tehenét is, pedig egyik sem tud angolul. :)

  • 2010.10.02 22:50:14dukeekud

    Az tenyleg rohej, apuka viszi a pici lanyat, akiknek meg szex szot sem szabad kiejtenie. A koncerten, meg szopasrol baszasrol enekel uvoltve :))
    agyatlan bulvar szemet az egesz

  • 2010.10.02 23:07:24nyuszihusi

    omg mennyire korlátolt az ember aki a cikket írta... jó számai vannak, jó nő, tud énekelni, a tinik (is) szeretik. uh azt mondta hogy csókolózott egy lánnyal, most mi lesz?!?!

  • 2010.10.02 23:48:47bigthereal

    @Zuzimama u seem to be in need of improving your english cause it sounds tipically as if it had been learnt in Hungary:)

    by the way...

  • 2010.10.02 23:52:07bigthereal

    ez a Günther tralala odabasz:P

  • 2010.10.03 00:16:58konie

    a cikk írója üljön le mert ez egyes, bazzzz, te melyik koncerten voltál, ember???? 45 perc...ja, merthogy a büfé biztos érdekesebb volt, ugye?!? ingyé jegy azért befigyelt, mi? mert az alanyi jogon jár, de hogy legalább valami köze lenne az írásnak a valósághoz... :S

  • 2010.10.03 00:36:10gratulálok

    haha
    agreed

    vessszokkel megtagolt angol mondanivalo kis magyar beutessel...:)))

  • 2010.10.03 02:09:42mbaye

    2010.10.02 21:27:35 Zuzimama

    Jó kis Hunglish szöveget dobtál be ide, de majd egyszer angolul is megtanulsz remélem.

  • 2010.10.03 03:19:18yeahbaby

    Ne félj, odatennék neki! Egyértelműen suna+

  • 2010.10.03 03:57:27The reaper

    Nemtom említette-e már valaki, nem olvastam a kommenteket. De simán dugnám a Katy-t. :D

  • 2010.10.03 07:17:58Zuzimama

    Köszönöm a sok okos megjegyzést, leszűrtem belőle, hogy ki mennyire.....
    De legalább néhányan.
    Vagy csak a fordítóprogrammal?

  • 2010.10.03 09:32:27Naphoz holddal

    Hehe..a South Park Paris Hiltonos része jut erről eszembe.

  • 2010.10.03 09:48:24tavaszi fingok érkeznek a széllel

    madonna - justify my love, like a virgin, material girl, csak kapásból, biztos ő is káros volt a felnövekvő generációra. cikkíróra.

  • 2010.10.03 09:58:37carsandgirls

    madonna egy szörny. ahogy ez a lotyó is és rengeteg ma divatos abberált debil sztár is...

  • 2010.10.03 10:14:44kangep

    a kedves cikkíró a brétől fél e. vagy a pinától.

    mert az jött le, hogy nagyon.

  • 2010.10.03 10:31:32baradabbb

    Sok hülye...

  • 2010.10.03 10:33:31Lasombra

    most akkor valaki mondja már el, h 45, 75 vagy 90 perc volt a koncert, mert a kommentek alatt szépen felduzzadt. én meg rágom itt a körmöm az idegességtől.

    a "nem tudjuk, miről énekel" témára a kedvencem, amikor tinédzserkoromban az iskolai bulikon folyton ment a lassúzás a Winner Losesra a Body Counttól. mert hát lassú számnak lassú, a szöveg meg kit érdekel. :D

    angol nyelvtudással felvágni nemkicsit ciki. ilyen színvonalon, mint Zuzi meg egyenesen szánalmas.

    Katy meg lehet, hogy dundi (nem az), de azért megmutatnám neki a magyarok istenét. :)

  • 2010.10.03 10:53:12fraulein praxa

    hehe a kölykök nagyon is értik, miről dalolászik katy néni, nem kell azokat félteni..;-)

  • 2010.10.03 10:56:40fraulein praxa

    Tojglitojas:

    :-DD alap ideidők megvannak (egyszerű múlt meg egyszerű jelen) oszt azt hiszi, mennyire faja a tudása..:-D ez általában ált. isk. hatodik-heteidben már szokott menni.

  • 2010.10.03 11:01:12Harold Zidler

    szerintem a cikk jó volt,leszámítva az önismétlést. meg azt, h a gyerekek nem azt éneklik, h csókolóztam egy lánnyal, hanem h i kissed a girl. van különbség a 2 között kishazánkban... és günthernek különösen örültem :D nice

  • 2010.10.03 11:08:52con

    dugnám, mint a lopott biciklit

  • 2010.10.03 11:22:23Orpheus

    "Ha el tudtad olvasni, akkor örülj neki, ha nem? Vess magadra."
    El tudtam olvasni,max nem értem XD Te viszont legalább magyarul tanulnál meg,ha ennyire okosnak érzed magad. Esetleg: Ha értetted,akkor örülj neki,ha nem,akkor tanulj meg angolul?!
    Kicsit érdekes az emberek értékrendje. Momentán lehet,ha én most oroszul kezdenék ide gagyogni,azt se értenék meg sokan,akkor ők milyen leprák? Gigalol...
    /Tudniillik nem mindig lehetett kis hazánkban angolt tanulni az iskolákban,kedves Zuzimama. Ezen kívül nem mindenkinek van erre kedve/lehetősége/pénze/ideje egy bizonyos kor után. Pont./

    Megemlíteném még azt,hogy ez az egész nem más,mint üzlet. A média felépít egy nagy senkire valamit,amit jól felfújva pár év alatt ki lehet aknázni,majd el lehet feledni. Jól jár mindkét fél. Ha Katy a 25 éves jubileumi turnéját gyűri egyszer,esküszöm kimegyek,bármennyibe is kerüljön majd a jegy. Nagyjából ennyi.

  • 2010.10.03 12:17:13ebenbry

    Katy Perryt nagyon megbasznám, de szerintem az apukák is, akik ott tapsoltak.
    A szülők nyilván nem értenek angolul, ezért mosolyognak és mondják, hogy gyerekeknek szól a zenéje.
    Valami ilyesmi:
    [link]

  • 2010.10.03 12:18:56doktor.dikhed

    2010.10.02 16:35:40cgbzpf
    "Tök jó ellenpélda a Lady Gaga, aki majdnem ugyanezt tudja kevésbé gáz módon előadni. Lehet, hogy szar, de nem ezen a szinten."

    Szerintem Lady Gaga nem jó ellenpélda. A zenéje is jóindulattal is átlagos, slágergyárosok tömegterméke. Magát a karaktert pedig mérnöki pontossággal rakták össze az elődök összeválogatott tulajdonságaiból. Pont ettől lesz művi az egész.

  • 2010.10.03 12:26:40Zuzimama

    Nyugigumi: az a normális, ha az idegennyelv használata nem kivagyiság, hanem természetes. Ha neked ez kivagyiság, akkor felteszem nem tudsz semmilyen idegen nyelven.

    Tojglitojás: informatikában? Akkor felteszem tudod, hogy mi az a control-alt-delete. Nyomd meg. :D A nyelvtudás igenis lehet az ember értéke, főleg ha ezáltal előbbre tud jutni.

    bigthereal: of course it sounds as if I had learnt (or learned - both are correct) it in Hungary because I learnt it in Hungary. I'm a Hungarian that's the simple reason. Or does it mean to you that those who are not able to go abroad to learn a language are not so good?
    Do you really think that if you write everything with small letters that is the true English? English is with capital letter, by the way!

    mbaye: miért te jobban tudsz? Na mutasd. Vagy csak fikázni próbálsz?

    Lasombra: nem tudom te is milyen előzetes szempontok alapján bírálod az angolomat, a tiédet még nem is láttuk, hallottuk. Biztos angolból doktoráltál, hát ne félj én nem szánalmasozlak le mutasd bátran.

    Orpheus: rendben van, nem mindig lehetett. De el kell fogadni, hogy a világ nyelve az angol, az orosszal is biztos lehet boldogulni, de annyira tuti nem, mint az angollal.

    És minden fikázónak általában: arról írtam, hogy nem Katy Perry a felelős azért, mert a magyar gyerekek pöcsökre, meg leszbicsókra ráznak, hanem a szülők, akik ugyanúgy nem értik, hogy mire csörögnek a gyerekeik. Pont.

  • 2010.10.03 12:29:57KKKKKKK

    Én megbasztam. Nem nyeli.

  • 2010.10.03 12:35:57ranierri

    Persze, hogy nem nyeli, hisz tönkre baszná vele a hangját:)

  • 2010.10.03 13:03:31fraulein praxa

    haha besz*rok, minnyá' spontán angol írásbeli vizsga lesz itt..:-DDDD muhaha, tiszta óvoda...

  • 2010.10.03 13:12:00s_steve

    Azt mondja a gyökér:
    "Jó a mele." :))))))))))))))))))))))))
    Szánalmas,hogy valaki hozzászól,de még le sem tudja írni,amit akar közölni.
    Szánalmasak vagytok,kommentelők!!!

  • 2010.10.03 13:17:14pucros

    óbazmg a félművelt okoskodás... ugyanezek szülők azok akik "...hát nyelvet azt kell tanulnia a gyereknek, mert anélkül ma már..." jelszóval alsótagozatban sőt oviban elkezdik erőltetni az angolt tök feleslegesen de azért sok pénzért, amely életkor már és még totálisan alkalmatlan arra hogy bármi ragadjon a gyerekre, bemagolt stupid dalocskákon kívül.
    Tanuljon meg angolul és beszélgessen otthon angolul a gyerekével!!!
    Akkor majd rájön hogy mennyire kurvanagy nulla amit érdemben haladni tudnak szerencsétlenek nyelvből, nagyjából ötödikig, másrészt viszont arra is, hogy miről szólnak a számok amiket hallgat a csemetéje.

  • 2010.10.03 13:19:37ranierri

    Az Angol nyelvet nem tudom, csak az oroszt, de könnyebb volna az angolt megtanulni, mint az Oroszt! És végtére is az Angol, egy világnyelv, bárhol fel tudod használni, de a Magyart vagy az Oroszt nem mindenfele! Kicsit elgondolkodtató, hogy érdemes volna azért megtanulni!

  • 2010.10.03 13:32:11nyuszihusi

    zuzimama: nagyon ciki amit csinálsz :D örülünk, okos vagy, mehetsz vissza mosogatni.

    Ez a cikk úgy születhetett, hogy kiküldtek a koncertre egy 40es komolyzenét kedvelő pasit, hogy hallgassa végig a koncertet, majd írjon élménybeszámolót. Nyilván nem neki szól ez a zene. Ha olcsóbb lenne a jegy többen mentek volna el.

  • 2010.10.03 13:34:54nyuszihusi

    nagyon jól áll neki ez az ezüst ruha :)

  • 2010.10.03 13:39:43Orpheus

    Khm. Azért is élek többek közt ebben az országban,mert itt a hivatalos nyelv a magyar,s én ezen a nyelven beszélek. Itt talán nem szégyen,ha az anyanyelvemen beszélek. Ha mégis,akkor én kérek elnézést!
    Természetesen elfogadom,hogy az angol világnyelv,tisztában voltam ezzel eddig is,csak épp nem nagyon érdekel. :)

  • 2010.10.03 14:11:06atpijkamo

    A 8-14 éves gyerekek mit értenek a szövegből?

    "fakocka egyszerűségű számaival"

    Faék! Egyszerű vagy mint egy faék, hogy ezt se tudod! Nem tud az Index leírni egy cikket hibátlanul??? 3000 leütés. Anyám borogass!

  • 2010.10.03 14:14:53ranierri

    Van nekem egy ismerősöm, ki magyarul, angolul, németül, és oroszul is tud! Persze sokra is vitte, lakot Oroszországban, Magyarországon, és most Kanadában lakik! Hívott engem oda melózni évi 48 ezer dolcsiért, de a hátrány az, hogy nem tudok angolul:( Így ha lesz gyerekem, biz Isten angolra tanítom, mert hát ugye megint csak bizonyítja, hogy itthon, míg Magyart beszélek, ennyi összeg sosem jönne be egy év alatt!

  • 2010.10.03 14:29:00Orpheus

    Nyilván a kiadások is kicsit más léptékűek ott,mint itt,ezt azért ne feledd! De tény,hogy manapság mindenki jobban boldogul,aki ki tud menni külföldre.

  • 2010.10.03 14:41:56ranierri

    Kb 1.000 dolcsiból élnék úgy, mint most itthon 100.000 ezerből! Ezalatt értem a kaja pia:)

  • 2010.10.03 16:20:25Zuzimama

    Kedves nyuszihusikám.

    Látom érdemben nem sikerül hozzászólni. Közlöm veled, hogy a férjem mellékállásban cca. 1500 eurót keres havonta abból, hogy a magyarok nem tudnak angolul.
    Ki nevet a végén? Nem én husikám. :D

  • 2010.10.03 16:22:14Zuzimama

    Vagyis nem te. :D
    Na ezért fontos, hogy lehetőség szerint mindenki tanuljon meg valamilyen nyelvet.
    Te milyen nyelven is beszélsz?

  • 2010.10.03 18:40:29smile007

    Kedves Mindenki!

    Elovastam az eddigi összes kommentet és az egészből az jött le nekem azon túl,hogy a cikk írója hibás adatokat közölt, hogy:

    Zuzimama férje biztos eltartja őt, mert van arra ideje, hogy többször is visszajön erre az oldalra és újabb és újabb megjegyzéseket tesz. Szerintem szánalmas, hogy nincs jobb elfoglaltsága annál hogy ide írkáljon ... a következő napokban remélem jobb programot is talál magának ...ehhez sok sikert kívánok :)
    Én sem pazarlom tovább az időmet... de mindenkinek további jó olvasgatást és vélemény nyilvánítást kívánok.

  • 2010.10.03 18:43:45mm

    @smile007: nem szeretem, ha emberek tevedesben elnek, ezert az idotartamrol:
    az elso szam kezdetekor megneztem az oram 21:11 volt rajta. megneztem az utolso szam utan is, amikor felkapcsoltak a villanyokat, es nem volt rajta tiz ora. 21:56 lehetett kb. ezutan perry visszajott mindenki meglepetesere egy raadasszamra, de azt a par percet nem szamoltam bele a szigoruan vett fellepes idotartamaba.

  • 2010.10.03 18:47:51nyuszihusi

    huh, és ez még csak a mellékállása? boldog vagyok.
    angolul beszélek, én is itthon tanultam meg, de angliában élő rokonoknak hála sokat vagyok ott is.
    Ha ebből él a férjed, örülj neki hogy nem tudnak sokan.
    Én is leírhatnám hogy apukám mennyit keres, de
    1. senkit nem érdekel
    2. az nem az én érdemem, így nem büszkélkedhetek vele.

  • 2010.10.03 19:05:52gratulálok

    2010.10.03 12:26:40Zuzimama

    ejnye...
    nem te vagy az elso es egyetlen aki beszel angolul....
    viszont tipikusan latszik, hogy MAGYAR vagy..

  • 2010.10.03 19:42:24Zuzimama

    A tipikusan magyar mentalitás inkább az, hogyha a másiknak jó, akkor leszóljuk és lefikázzuk. Nekem jó. Ha ezzel bárkinek is célpontot adok a fikázásra és ezt élvezi az szánalmas.
    Amúgy én sem keresek rosszul, nem tart el a férjem.
    A mai napom is tartalmas volt, és belefér 1-2 perc is, amit erre a topikra tudok szánni. :D

    És a legjobban azokon szórakozom akik mindenféle nyelvi végzettség hiányában a nyelvtudásomat szapulják. Általában ezek nem tudnak nyelveken beszélni.

    nyuszihusi: akkor téged apukád tart el?

  • 2010.10.03 19:49:06nyuszihusi

    az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtél mindenkit fikázni, gondoltad hogy nem reagálnak?
    Igen, a szüleim tartanak el, mert 19 éves vagyok és egyetemista.
    Örülök, hogy neked jó, nekem is az :D téged érdekel és zavar egyedül hogy ki tud angolul és ki nem :D

  • 2010.10.03 20:58:00gratulálok

    velemenyezni mas mint karorvendeni..

  • 2010.10.03 21:40:01dukyka

    Kereshetsz sokat és beszélhetsz 30 féle nyelvet, de attól még nem leszel értékesebb ember!

  • 2010.10.04 01:31:49ranierri

    Nem számít hogy mennyit keres az ember!! Van, aki kevés pénzből is boldogabb a gazdagnál! Van rá példa, nem is egy! És az meg nagyon nem tetszik, hogy ha valakit nem értékelnek, pláne úgy mint embert! Mert igenis értékes az ember függetlenül attól, hogy mennyi nyelvet is tud!!! Szánalom volt elolvasnom:(

  • 2010.10.04 06:16:09Orpheus

    Persze,hogy értékes ember,csak ebben az országban él az a jellegzetes mentalitás: csak az a valaki,aki "sokra vitte",milliárdokat keres,5 háza van budán,a 15 éves gyereke nevén 50 millás kocsi van,beszél 125653 nyelven és alapállásból hülyének néz mindenki mást :)

  • 2010.10.04 07:09:10Zuzimama

    Nem, én azt írtam az első kommentemben, hogy mindenkinek tanulnia kellene egy nyelven. Ez volt az alap üzenete a kommentemnek.
    Aztán írtam egy üzenetet angolul, ez sokaknak csípte a szemét, lesajnálták az angolomat, még buta nyelvtani hozzászólással is próbálkoztak.

    Kérdem én: itt mindenki azt gondolja, hogy az idegen nyelvek nélkül a 21. században lehet boldogulni? Amikor még a diplomákhoz is kell (némi szinvonaltalan) nyelvtudás?
    Ha azt gondolja mindenki, hogy igenis kell a nyelvtudás, akkor egy hajóban evezünk, de persze könnyebb beállni a fújoló tömeg mögé, mint elismerni, hogy kellenek a nyelvek.

    gratulálok: nem kárörvendezem. Min? Hogy kishazánkban alig van valaki, aki meri használni a nyelvtudását? Akinek van egyáltalán? Ezen inkább sajnálkozni kellene.
    Amúgy Magyarországon kétfajta ember van, az irigy és a kárörvendő.
    Sokan irigyek a másik sikerére, és kárörvendenek ha végre beütni a krach. Úgy érzem itt sokan irigységből megpróbáltak nekem kellemetlen pillanatokat szerezni, de csak jóízűen mosolygok rajtuk. És tudod akkor leszek kárörvendő, amikor majd 1-2 év múlva anyanyelvi szinten fogom beszélni a második idegennyelvet is, kellemes irodai munkával kb. havi 700 000 forintot fogok keresni. Akkor kaján, 360 fokos vigyorral és meleg szeretettel fogok gondolni mindazokra, akik itt lesajnáltak, lecikiztek, leszánalmasoztak, még leszőröstalpú románutálóztak (vagy valami hasonló).

    Akiknek csak annyi jött le, hogy 1500 mellékkerestként, azoknak üzenem, hogy idegennyelv tanulás helyett először magyarul tanuljanak meg és fejezzék be a mondat elolvasását. Ott ugyanis az áll, hogy abból szerzi ezt a pénzt, hogy a magyarok nem beszélnek semmilyen nyelven. Még egy érv, hogy minenki tanuljon idegen nyelveket.

    ranieri: semmit okosat nem írtál, ez volt a szánalom.

  • 2010.10.04 07:13:35Zuzimama

    Orpheus: ne haragudj, de belőled is az irigység beszél, pedig én is és a párom is keményen dolgozunk, sok lemondással járt az életünk. De tanultunk, tanulunk idegen nyelveket mind a mai napig, ebből élünk és ez értékessé tesz bennünket.
    És pl. nem Magyarországon élünk, de nyelvtudás nélkül ez sem ment volna, a kocsim értéke nincs 2 milla, a páromnak nincs is kocsija, bringázik. Plusz egy saját házunk sincs, és nincs mögöttünk milliomos rokon sem. De kiaknázzuk az a tudást amit a magunkévá tettünk.

    Komolyan nehéz elhinni, hogy szimplán a nyelvtanulás mellett kampányolok? Pedig sokra lehet vinni vele, persze sokat is kell bele fektetni. Az itt szánalmasozóknak azt üzenem, hogy fogjanak végre egy nyelvkönyvet és/vagy egy nyelvtanárt és kezdjenek neki. Én 22 éve csinálom, de kezd megtérülni.

  • 2010.10.04 07:46:29blackshepherd

    Nem hungarikum ez a téma, lásd:
    [link]

    :)

  • 2010.10.04 20:02:09ranierri

    "Zuzimama"

    Kérlek, olvasd el előbb a kommentjeim, és aztán nyilatkozz!

  • 2010.10.04 20:35:28Orpheus

    Zuzimama: továbbra sem érzek különösebb kísértést. Irigy nem vagyok,nekem nem csípi a szemem mások jó /vagy inkább csak az enyémnél jobb/ élete,kivéve abban az esetben,ha ezért nem dolgoztak meg. Azokra sem vagyok irigy,akiknek a 16 éves gyermekei nevén 30-50 millás kocsik vannak,bár azért megérne egy misét kideríteni,mivel is dolgozott meg érte.
    Örvend a szívem,hogy ennyire jó emberismerővel hozott össze a sors,aki pár sorból megítéli,milyen is vagyok. Továbbra sem óhajtok külföldre menni,magyar vagyok,én itt élek és ezek után is itt akarok élni.
    És itt a pont részemről.

  • 2010.10.05 00:38:22gratulálok

    2010.10.03 12:26:40Zuzimama

    bigthereal: of course it sounds as if I had learnt (or learned - both are correct) it in Hungary because I learnt it in Hungary. I'm a Hungarian that's the simple reason. Or does it mean to you that those who are not able to go abroad to learn a language are not so good?
    Do you really think that if you write everything with small letters that is the true English? English is with capital letter, by the way!

    Egyszeruen szarul beszelsz angolul. Most nem osztalyozom le.
    Es ne verd magad....

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés