A VV4 lakóinak ruhatárát már a castingok és első fotózások során elkezdték összeválogatni: mindenki kategóriájának és méretének megfelelő ruhákat kapott. A villabeli öltözékeket is stylistok válogatják össze a szponzorok ruhái közül: alapvető követelmény, hogy senki ne kapjon a karakterétől különböző darabokat. Saját ruháikat is hordhatják a versenyzők, ezek esetében alapvető követelmény, hogy ne legyen rajtuk jól látható márkajelzés.
Ha igényük mutatkozik egy-egy új ruhára, a lakók jeleznek, a stylistok pedig összekészítik az évszaknak megfelelő pakkot és beküldik a villába. A nők általában egymás közt cserélgetik a cuccokat, a férfiakra jellemzőbb, hogy ha meglátnak vetélytársukon egy olyan darabot, mely nekik is tetszik, kérnek maguknak egy ugyanolyat. A szponzorok ruháit egyébként mindenki megtarthatja a műsor végén.
A párbajokra egész öltözéket küldenek be versenyzőknek, de persze itt is van némi szabadságuk: Éva például külön kérte, hogy ugyanabban a ruhában mehessen párbajozni, mint amit a beszavazó-showján viselt, mondván, szerencsét hozott neki a piros mini - tudtuk meg a műsor sajtóreferensétől.
Tavasszal lecserélik a ruhatárat, és a versenyzőknek lesz lehetősége otthonról kérni egy újabb adag saját, tavaszi öltözéket. Ebben a heti trendben megnézzük, ki hogyan viseli téli ruhatárát, melyik kategória versenyzője melyik stílust képviseli. Ön pedig szavazhat az önnek legjobban tetsző stílusra.
A VV női versenyzői: törtető, plasztik, naiva
Törtetés és magas sarok
Törtető Éva a komolyabb, nőiesebb megjelenés híve, gyakran látni magassarkúban – házipapucsban ritkábban – és farmerhez is inget, elegánsabb felsőt választ. A párbajokon, esti programokon szívesen visel fekete koktélruhát, már ha épp nem jelmezben kell végigülnie az élő közvetítést. Láttunk már rajta fehér miniszoknyát és párducmintás felsőt is (ami később lekerült). Egyébként Éva kedvenc fehérneműje is állatmintás, már az erotika-kiállításon is ugyanabban a szettben volt, amit a villában is többször megvillantott.
Rosszkislány Anikó és a huszonévesek utcai divatja
Anikó a teljesen átlagos huszonévesek utcai divatját produkálja a villában: sötét leggings, tunika, műbőr dzseki, tűsarkú, hegyesorrú csizma vagy rózsaszín házipapucs. A bajai versenyző nem szokott sokat mutatni magából, de nem is az elegancia híve: ha önnek általában bejönnek Anikó monokróm szettjei, szavazzon rá.
Plasztik Szandika rózsaszínben
A 20 éves tököli Szandika imád harsányan viselkedni és öltözködni: legtöbbször pink, türkiz, vagy fehér ruhák vannak rajta, de bármikor körberohan akár meztelenül is a villában. Láttunk már Szandikán leopárdmintás leggingst, fehér szőrcsizmát, pink topokat – egy biztos: mindig a ruhájához igazítja sminkjét és imádja a szőrös cuccokat. Nagy kedvence a rózsaszín, bemutatkozófilmjéből kiderült, hogy bőröndje és egész szobája is rózsaszínben úszik.
Gigi és Naiva Zsófi, a jellegtelenek
A fétispornós Gigi nem öltözik valami feltűnően, farmerban vagy tréningruhában tölti napjait. A kiválasztásokon sem viszi túlzásba, koktélruhát vesz, de nem sminkeli ott sem erősen magát. Egyszerű, kényelmes ruhákban tölti napjait, akárcsak Zsófi, aki pont úgy öltözik, mint minden tizenéves, semmi extra nincs benne. Pánt nélküli pólókat, farmert, tréninget hord, esetleg hosszú inget macskanadrággal - ha önnek ez jön be, szavazzon Gigire és Zsófira.
Ön szerint melyik villalakó lány öltözik legjobban? Szandika harsány pink cuccai jobbak vagy Anikó sötét tunikái? Gigi és Zsófi vagy a néha elegáns Éva áll közelebb az ön stílusához? Szavazzon arra, akinek a stílusa a legközelebb áll önhöz!
A VV férfi versenyzői: okostojás, szépfiú, vagány
Olivér és Laci kapucniban
Villa-vagánya-Olivér nem sokat ad az eleganciára és változatosságra: igazi kiégett rockerként mindig farmer, edzőcipő, kapucnis pulcsi takarja rengeteg tetoválását. Hangulatától függ, mennyire mélyen húzza a kapucnit az arcába, mostanság sokszor kesereg, tehát állandósult a kapucniviselés. Laci hasonló stílusban öltözködik, mint Olivér – akivel pedig nincsenek is kifejezetten jóban – rajta is gyakori viselet a kapucnis pulóver. Szavazzon Olivérre és Lacira, ha önnek bejönnek a kapucnis, nagydarab rockerek.
Jerzy és Gombi, a selyemfiúk
Nem sok egyedi stílusjegye van a melegpornós Jerzynek és a szépfiú Gombinak: testhezálló pólóban, felzselézett hajjal hozzák a diszkókban megszokott stílust. Mindig feltűnően ápoltak és nem sok kivetnivaló van ruházkodásukban sem (mindig tiszta, igényes darabokban vannak): ha önnek a „szépfiúk” trendje jön be, szavazzon rájuk.
Béci, a hip-hopos
Bécit leginkább tréningben, laza, bő felsőkben és baseballsapkában láthatjuk. A színekkel sem sokat variál Gigi testvére, marad a szürkénél. Sokkal többet nem is lehetne Béciről mondani, ha önnek tetszik a szürke rapper, szavazzon rá.
Alekosz és a fehér atléta
Alekosz a hidegben bőrkabátban járkál, a villa melegében azonban előszeretettel vesz tréninget és fehér atlétát. Azt a fajta fehér atlétát, melyről már csak a pörköltszaft-folt hiányzik (néha az se). Kifényezett, kicsit kopottas bőrcipő dukál mindehhez, ahogy az elegánsabb ingekhez is. Alekosz, ha éppen nem atlétában van, szépen vasalt ingekben, nyakkendőkben villog: mivel civilben biztonsági őr, ehhez valószínűleg hozzá is van szokva.
Szavazzon Alekoszra, ha önnek bejön a biztonságiőr-elegancia! Ha mégsem, válasszon másik szimpatikus férfit a villalakók közül. Ki öltözik jobban: az igényes Gombi vagy a széttetovált Olivér? Esetleg Béci szürke melegítői ragadták meg figyelmét? Nyomjon egy pontot amellé, aki ön szerint megérdemli a villa legjobban öltözött férfija címét!
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

Kommentek
2011.01.23 17:36:00szitu
Ötdiplomás:akkor most miért nem javitod a dogákat vagy a hétten nem iratál dogát meg szántad a diákjaidat uristen????
2011.01.23 17:37:32***Spoiler*** beszólok
Haha, most nézem:
"2011.01.23 15:42:54Ötdiplomás
2."
Bravó fiam, menj inkább írd meg a házid, holnap tanítás.
2011.01.23 17:39:34Pizsi16
Ötdiplomás! És feleséged hány volt? Van-e? Mi biztosította az életed amíg Te keresgélted azt amiben jó vagy? A boldoguláshoz nem kell feltétetlen diploma, vagy ha mégis elég hozzá 1 jó....Leszarom amúgy.
2011.01.23 17:40:45Pekár Szabi
az ő kasztjában szombaton nem íratnak dolgozatot mert izraeliták, vasárnap meg azért mert a kereszténység is belőlük származtatható. Hétköznap meg nincs idejük dolgozni, vagy dolgozatot íratni
2011.01.23 17:44:17Spéter46
Ne foglalkozzatok ezzel az állat "Ötdiplomás" barommal. Ez egy félművelt szerencsétlen fasz, akinek az a legjobb szórakozása, ha el tudja hitetni magával, hogy sikerült becsapnia valakit! Pedig erről szó sincs, mi tudjuk, hogy ő milyen hülye!
2011.01.23 17:44:55pütyüke
A Wc-és Ági mama diploma nélkül okítja a WC-be a fiatalokat. De a tananyag mellé rak egy rakás szeretetet, bölcsességet, megélt tapasztalatot is. Neki kéne 10 diplomát adni.
2011.01.23 17:45:27Mufurc Manó
2011.01.23 17:28:58Ötdiplomás
De utálom a fajtádat. Az a baj, hogy több tanáromra is ráismerek a stílusodból, ami azt jelzi, hogy tényleg lehetsz akár fasz egyetemi tanár, bár nem győztél meg, mivel fogalmad sincs a frankfurti iskoláról.
Adjál kettest, és hagyjuk egymást békén, mert a fajtád olyan, hogy tanítani úgy se tudsz, a legegyszerűbb dolgokat is úgy magyarázod meg, mintha épp a mandarin nyelv titkaiba nyernénk betekintést. Ezért buknak nálad olyan sokan, mire a hallgatók lustaságát szidod.
Épp ez a fajta vagy.
2011.01.23 17:47:34CommentR
Ötdiplomás: elmehetnél mondjuk egy sertéscsontozó tanfolyamot kijárni, hogy legyen már végre valami értelmes képzettséged is! :D
2011.01.23 17:48:01nullanullahét
Ötdiplomás felesége takarítónő, az asszony tartotta el 48 éves koráig, mire sikerült az öt diplomát megszereznie, hogy most szociálpchihopatizmust taníthasson valami fizetős fősulin.
2011.01.23 17:52:09Yooha
Ezek szerint a villalakóknak titokban van internetelérésük, különben Alekosz nem tudna ide írogatni ötdiplomás néven.
2011.01.23 18:09:14nypiro
Kedves Ötdiplomás!
Ha nem ezt a nicket választod, nem sokan kötnének beléd, legalábbis nem ennyien. E Nicked vall nagy egóra. A mai felsőoktatásban egy diploma után a többi "ráképzett" diploma, az elsőn kívül egyik diplomád sem5 évig tartott. Szóval ne hencegj, mert másod, harmaddiplomásként nem kellett annyit tanulnod, mint az elsőért, csak a szaktárgyakat kellett. De ha mégis mind 5 évig tartott, ÉN KÉREK ELNÉZÉST. Nekem csak 1 van, nem tudhatom:). Készültem a másodikra, de rájöttem, minek? Se többet nem keresek majd vele, se jobb ember nem leszek tőle, csak beképzeltebb, hogy ezt is meg tudom csinálni. Na ezért felesleges.
2011.01.23 18:17:54megszáradt kiflivég
Ha tudtam volna, hogy ingyéé' ruhát is lehet kapni a műsorban való szereplésért cserébe, akkor talán még jelentkeztem is volna.
Olyan jót kajáltam, éreztem, hogy nem kellene rá kávét inni, így bajok lesznek.
2011.01.23 18:26:22ponylady
Vajon Alekoszt melyik márka szponzorálja azokkal az undi-bundi kis fecskékkel? :D
2011.01.23 18:34:01hiénaf1
Ötdiplomás:
"- villamosmérnök
- közgazdász
- tanár
- szociológus
- menedzser"
Ezeket a kínain vetted?
Amúgy a kérdés nem komoly, egyértelmű, hogy a nicknév választás is már a provokációt szolgálja. :)
2011.01.23 18:34:33Dr. Eher
Ötdiplomás:
Miért csak 5-öt vettél az Ecserin? Elfogyott a lóvé? ^^
2011.01.23 18:37:28donphobos
Múltkor voltam Magyarországon és valami üzletben volt TV amin ez ment. Először nem is értettem hogy ilyen mély színvonalon mit adhatnak, aztán rájöttem hogy ez a Való Világ. Kimentem az üzletből hamar...
2011.01.23 18:41:44hiénaf1
Ötdiplomás:
"Ha tudnád, hogy mi és ki vagyok, nem írnál ekkora sületlenséget."
Megkérdezném tőled, mint papírral igazolt okosabbtól, hogy szerinted mi határozza meg egy ember értékét?
1, Végzettség
2, Vagyon
3, Rang
4, Személyiség
Én barátot a legutolsó szerint szoktam választani, de nyilván tévedek, én csak a diplomáidnak töredékével rendelkezem és az is csak mákkal sikerült. ;)
2011.01.23 18:41:46tizenot
2011.01.23 16:41:57Ötdiplomás
"Egy értelmiségi vezető egyetemi oktató"
Az ilyenek mindééég a B vonalból lesznek, akik túl bénák ahhoz hogy a versenyszférában elérjenek valamit. Bennragadnak az egyetemen, oszt' halmozzák a tudományos fokozatokat önigazolásként, de egy valós projektben egy szöget nem tud beverni.
Na ez a B-vonal.
Az A-vonalnak már rég saját cége van/nagy lóvéért dolgozik külföldön.
Kb. ennyi.
2011.01.23 18:45:12aljaskuszobab
ötdiplomás tipikusan az a versenyszférában megbukott idióta, aki ezt most a diákokon veri le. a hozzájuk hasonlóak miatt tartanak ott a magyar egyetemek, ahol.
2011.01.23 18:45:58kakaósbögre
őszintén szólva én is szeretem etetni a trollokat-olyan szépen csámcsognak-de azt a mennyiségű tápot amit itt kap véleményem szerint még a P.E.T.A is ellenezné..:)
2011.01.23 18:47:55hubazze
király vagy ötdiplomás, csak így tovább :)
Provokáld csak a trollokat, annyira ekék, hogy észre sem veszik, hogy elérted hogy rólad szólljon a kommentek nagy része, ne a cikkről :)
egy 29 diplomás.
2011.01.23 18:48:51hozzaszolo
irritans azért te sem vagy semmi hogy 6 iskolát lefikázol csak amiatt hogy egy nyilvánvalóan vicces kedvében lévő userrel foglalkozz. Vagy netán magaddal beszélgetsz?
2011.01.23 18:50:36hiénaf1
tizenot:
Én műszaki vonalon mozgok, a fő tantárgyakat olyan emberek tartották, akiknek a neve a piacon hatalmas súllyal bír, nem csak itthon, külföldön is. Ezért minden tiszteletet megérdemelnek, mert csak szakmai fanatizmusuknak köszönhető, hogy tudásukat át akarják adni az utánpótlásnak.
2011.01.23 18:59:55Sеntа'
Hihetetlen :D
2011.01.23 19:01:30hozzaszolo
Egyébként (és ez csak a kommentelőknek szól nem azért mert így gondolom)ha valami überspíler matematikus lenne nem hiszem sőt gyanítom hogy nem is tudna helyesen írni. :))
2011.01.23 19:06:21Kivlov
zsófika hamarosan tiplizik haza, jeeeeeeeeee...
2011.01.23 19:32:44Kaszanova
jó hogy alek nem a ráczokat viszi, biztos sok feka szavazna
2011.01.23 19:46:35burzsoá finánc
kurva anyád, Kaszanova!
2011.01.23 19:53:00kyskalacs .
ne bánccsátok ötdiplomást! én simán elhiszem, hogy ö a világ legokosabb embere! :)
2011.01.23 20:08:49SdKfz234
Ötdiplomás:
"Lehet, hogy ti lehetetlen küldetésnek hiszitek az 5 diploma megszerzését és az erre épülő egyetemi karriert, de én megcsináltam."
Remek.
Abba belegondoltál már, hogy ezzel együtt is csak egy állami csecsen lógó eltartott vagy?
Mint egy utolsó putris brazil, de legalább te csinálsz is valamit pénzedért.
Roppantul örülök, hogy a magadfajtákra is dolgoznom kell, az általad mélyen lesajnált, versenyszférában dolgózö ötnél kevesebb diplomás, valamint érettségizett és szakmunkás kollégáimmal együtt.
Van egy olyan érzésem, hogy ha kidugnád az egyetemről az orrodat és a piacról próbálnál megélni, hamar felkopna az állad.
Tudod, aki nem tudja csinálni, az tanítja...
Ehh...
2011.01.23 20:09:38Lone Star
Kedves Ötdiplomás! Ez tényleg kegyetlen. Már leírták a 2 verziót: irónia, vagy mentális betegség.
2011.01.23 20:11:42Lone Star
Amúgy Zsófi/Jerzy.
2011.01.23 20:12:19Kivlov
2011.01.23 19:32:44Kaszanova
gigikét majd kiviszi a következő körben Éva, és akkor 50% rácz mínusz...
2011.01.23 20:15:26Celebkiller
Mit akartok? Hány diplomás legyek?
Mit írjak, hol tanítok?
Titokban itt kommentelek, de ha tudnátok ki vagyok hanyatt homlok menekülnétek, hogy ne körbepörgőrugdossak minden nálam okosabbat.
2011.01.23 20:31:27Justin Hoffman
Laci piros kapucnis pulóvere hamarosan olyan klasszikussá kezd válni, mint Szíj Melinda kék cipzáros felsője.
2011.01.23 20:34:44LadyRose
Érdekes lehet ez a cikk, ha egy nicknév ennyire el tuja vonni a figyelmet!
2011.01.23 20:41:50Sеntа'
2011.01.23 19:53:00kyskalacs .
Azaz. Mindenkiből hülyét csinál :)
2011.01.23 20:46:23Hableány
Szerintem sminkelik is őket rendesen, Anikó mindig elsőrendűen van kifestve.
Néztem az összefoglalót, a "hatok" milyen undorítóan viselkedtek. De azért sem küldök sms-t 315 Ft!
2011.01.23 20:51:08mike-kulas
Csak benéztem csemegézni a kommenteken, mert ugye a VV a szart sem érdekli, de azt látom, hogy egy értelmiségi vallomást tett, hogy ő ki is valójában, persze lehet kicsit beképzelten hangzik, de ezért miért kell szegényt darabokra szedni? Gonoszak vagytok ám ;-) miért ne lehetne öt diplomája? Tulajdonképpen túl azon, hogy persze ezt ki nem szarja le, lehetnétek kicsit befogadóbbak is vele szemben. Rögtön széttéptétek, akár a hiénák..de miért? Számomra ez furi. Miért ne lehetne az, akinek mondja magát, nem rosszindulatból taszi, hanem csupán megnyílt kicsit.
Tegyüük fel, hogy épp egy rákkutató és a kisérletei eredményt hoznak, lehet épp valamelyikötők életét menti meg. Lehet csak egy kis puzzlet tesz a rejtvényhez, ami jelentéktelennek tűnik, de összességében hasznos. Nem értem, na :((
De lehet valamit elnéztem, mert csak futva olvastam a kommenteket.
2011.01.23 20:53:16imkindabusy
Szavazásba igazán tehettetek volna egy "leszarom" opciót
2011.01.23 20:55:33Hableány
Szavazás gombra kattintasz, akkor megmutatja a szavazás állását.
2011.01.23 20:57:49Hableány
Nem megy neked a hazudozás, ebből is látszik, hogy nem vagy pszichopata:)
2011.01.23 21:10:59Sеntа'
Hableány, Anikó elsőrendű sminkje kis gyakorlással elsajátítható és 0.5 perc alatt elkészíthető. Csak egy szép tus húzás. Jól áll neki, de nem ördöngősség.
2011.01.23 21:29:46Hableány
Senta, lehet, de még nem láttam, hogy sminkelt volna. Évát mutatták egyedül. Lehet, hogy le vagyok maradva:)
2011.01.23 21:43:17El Argentino
sz.pjanak le egy lovat :D
2011.01.23 21:45:24pákozdy
Főnök, ki az a korporésön?
2011.01.23 21:50:26Sеntа'
Hableány, látni én sem láttam ahogy épp festi magát, de én is így pingálom a szemem, nem nagy kunszt :)
2011.01.23 21:53:36pákozdy
Öt diplomás?
1. művelődésszervező
2. művelődésmenedzser
3. gábordénes kihelyezett
4. kodolányi kihelyezett
5. zsigmond posztgrad.
Elmentek ti a jó büdös p...ba.
2011.01.23 22:48:07Ötdiplomás
Tegyük akkor rendbe a dolgokat.
Engem nem az állam tart el, én megdolgozom a pénzemért.
Amiért, megjegyzem mellesleg, hatszor annyit dolgozom, mint itt bármelyik nagyszájú szakmunkás.
Kezdjük ezzel.
Azt lehet panaszkodni, ha a fiaitok olyan képzésben részesülnek, amivel majd a valós életben semmire nem mennek, mert ne adj isten, olyan tanáruk volt, aki alulmotivált, tudatlan, érdektelen kisjános. Én nem ilyen vagyok. Büszkén vállalom az értelmiségi és tudós létet, mert tudom, hogy ezzel jót teszek. És igen, nagy szavakat használok: Magyarországért és az utódaitokért teszem ezt.
El is mehettem volna külföldre, de én a hazába invesztáltam. 5 diplomát szereztem, ledoktoráltam, kutató tudós lettem. Aki ezt kivagyiságnak értékeli, az a saját életét kritizálja! De arról, hogy nem sikerült kitörnetek, nem én tehetek, hanem csak ti, ÖNMAGATOK!
Nekem megvolt a szorgalmam, és most joggal érlelem le büszkén ennek áldásos gyümölcseit.
2011.01.23 23:11:34*Catalina*
Ötdiplomás!
Mi a véleményed Alekosz fecskéjéről?
2011.01.23 23:17:46Ötdiplomás
Alekosszal nincs semmi baj.
Nem az a baj, hogy 8 általánost végzett, ettől még lehet valaki ember. A világ ettől lesz kerek. Ő lehet, hogy a végzettsége végett a társadalmilag a végrehajtók csoportjába tartozik. Valakinek a kétkezi munkát is el kell végeznie, de ezzel nincs semmi baj. Fontos, hogy emiatt nem szabad őt lenézni!!!
2011.01.23 23:21:08queensryche
2011.01.23 20:51:08mike-kulas
"Tegyüük fel, hogy épp egy rákkutató és a kisérletei eredményt hoznak, lehet épp valamelyikötők életét menti meg. "
Nem kell ahhoz diploma, de még érettségi sem, csak némi élettapasztalat és józan paraszti ész, hogy tudjuk, KIZÁRT, hogy erről, vagy hasonló dologról lenne szó.
2011.01.23 23:22:52tris
"Alekosszal nincs semmi baj."
leszámítva, hogy kicsit szocipata
de azért szeretjük (messziről... :-)
2011.01.23 23:23:37Ötdiplomás
Queen...
Tényleg? Csak nehogy nagyon elcsodálkozz.
Nem kell félned, nem fogom a gyereked másképp kezelni, ha esetleg én leszek a tanára. Megértem a hitetlenkedőket, valóban nem sok olyan fószer szaladgál a világban, mint én.
De ettől még minden igaz.
2011.01.23 23:24:28Kult
Nem is tudom nekem szimpatikus ez az 5diplomás arcz, legalább történik valami! :D
2011.01.23 23:24:29MicRoby
Gyerekek egész nap ez ment? Szétültetés lesz vagy dolgozat!
Úgy látom a fogatlan kurvás cikk se ment ahogy kell, oda is be lett kopizva a mondandó. Szimultánt játszik a tanár úr? :)
2011.01.23 23:25:16Ötdiplomás
tris, ne nézd le, mert könnyen lehet, hogy értékesebb ember nálad.
Van annyi életbölcsességem, hogy azt gondoljam, megalapozott dolgokat írok le.
2011.01.23 23:29:41tris
Ötdiplomás
nyilván - egy alkoholista, nárcisztikus személyiség bőven értékesebb nálam. Meg mindenkinél.
2011.01.23 23:33:24queensryche
2011.01.23 23:23:37Ötdiplomás
Én nem fogok beszállni ebbe a 'vitába', bőven elég, ha időnként unalmamban beleolvasok a hozzászólásokba. Nekem nem oszt, hogy ki vagy és mit csinálsz, de azért halkan felhívnám a figyelmed arra, hogy a negatív reakciók nem az 'ötdiplomás' nicknévnek szólnak, hanem a hozzászólásoknak, amiket (és ahogyan) begépelsz.
2011.01.23 23:33:47Ötdiplomás
tris: neked milyen végzettséged van, mit dolgozol? Rendben van a magánéleted?
ha te lennél a villában, lehet hogy te is csak úgy viselnéd el lelkileg a börtönt, hogy iszol. ha kijön, biztosan megtisztul. Megvan a magához való esze, azzal ő elboldogul.
2011.01.23 23:36:46Ötdiplomás
queen: tudod, vagyok én ott, hogy megtehetem, hogy nyílegyenesen, köntörfalak felépítése nélkül, egyenesen bele a szemetekbe mondjam azt, amit gondolok. Erre a szintre persze el kell jutni. Aki meg nem itt áll, az nehezen is fogja megértani a mondandóm lényegét. A stílus külcsíny, bár mindvégig igyekeztem szalonképes maradni, és tudósprofesszorhoz méltóan válaszolni még akkor is, ha szinte csak bántó megjegyzéseket kaptam.
2011.01.23 23:39:10tris
Ötdiplomás
kedves, hogy érdeklődsz, de nem hiszem, hogy igazán érdekel.
én nem költöznék be a villába, biztos nem viselném jól akárcsak ott bárki, kivétel alekoszt, aki jól érzi magát....
és látszik rajta, hogy az ivást nem ott kezdte (vörös, izzad)
2011.01.23 23:40:19queensryche
2011.01.23 23:36:46Ötdiplomás
Erről beszélek. Persze a velveten sokáig lehet ezzel a stílussal is húzni, mert itt kifejezetten szeretik trollokat. Ha minden nap jössz, szerintem kb. 2 hét múlva fogod elérni a teljes ignorálást a többiek részéről. Kivételek persze mindig lesznek, hiszen sok az új kommentelő.
2011.01.23 23:41:01queensryche
*a trollokat
2011.01.23 23:41:12zuza
Az Alekoszt el tudom képzelni egy DM.ben ahogy nézi a perverz milyen tampont vesznek a nők! Pont úgy öltözik mit egy faszkalap!
2011.01.23 23:41:50zuza
Persze mint biztonsági őr! (karrierista barom)
2011.01.23 23:42:54Ötdiplomás
Álljunk meg.
Én nem a többiek, vagy a te kedvedért jöttem ide, hanem magam miatt. Azért, hogy az átkutatott, agyondolgozott nap után olvassak egy kis agyzsibbasztást. Nekem talán nem lehet? Meg van tiltva? Egy tudósprofesszor nem vehet Blikket? jaj kérlek, ne légy demagóg!
2011.01.23 23:43:04tris
meg aztán lehet te úgy érzed bizonygatnod kell, hogy ki vagy, mert csak így tudsz a hétköznapi véleményednek súlyt adni,
más nem így van vele. Úgy látom a többség. És ne gondold, hogy azért mert hülyék, attól mert valakinek nincs diplomája vagy csak egy van még lehet magas az IQ-ja és ami sokkal fontosabb - az emberismerete is.
2011.01.23 23:44:29Hableány
Ötdiplomás. Tudtad, hogy a szerepjátékhoz kevés az, hogy affektálsz?:)
2011.01.23 23:45:46queensryche
2011.01.23 23:42:54Ötdiplomás
Tiltásról senki nem beszélt, mindenki azt csinál, amit akar, amíg ezzel másnak nem árt, vagy törvényt nem sért. Ergo annyit kommentelsz, amennyit akarsz.
A demagógiával véleményem te sem állsz éppen hadilábon.
2011.01.23 23:46:29queensryche
*véleményem szerint
ejnye :)
2011.01.23 23:50:15Ötdiplomás
Sosem affektáltam, nem stílusom.
2011.01.23 23:52:53Hableány
Ok, és felsőbbrendűnek sem érzed magad, remélem:)
2011.01.23 23:55:08zuza
Kedves ötdiplomás! Menjél te a büdös picsába! A fizetésed ki keresi meg az államnak! Te szar te szemét! Kinek a pénzéből diplomázgattál te gané! Amíg diplomázgattál miből éltél te szarházi?
2011.01.24 00:00:55Ötdiplomás
Kedves zuza
Gondolkodj, mielőtt orbitális butaságokat írsz. De hogy elgondolkodj, csak kérdéseket teszek fel:
- a te kölködet ki tanítaná olyan magas színvonalon, ha én nem lennék?
- a versenyszféra hogyan fejlődne az én kutatásaim nélkül?
- a te gyereked tanulását (ha fog, és nem úgy végzi, mint te) ki fogja fizetni?
és még sorolhatnám, de nem hiszem, hogy értelme lenne.
Mélyen nézz magadba, és süllyedj el!
2011.01.24 00:07:29Hableány
Azt hiszem a pszichopaták szervezkednek:)
2011.01.24 00:15:56kakaósbögre
kemények manapság ezek a trollok.emlékszem egyszer Csirke72 16 órát volt online.azt hiszem ez az új 5diplomás troll eme magasságokba kíván emelkedni.
kívánjunk neki sok sikert hozzá.
2011.01.24 00:20:23Ötdiplomás
Érdekes és tanulságos, hogy azt hiszitek, hogy azért, mert valakit irreálisnak tartotok - értsd: el sem tudjátok képzelni, az 5 diplomát és a professzorkodást, az már annyira lehetetlen, hogy egy csak troll lehet ilyen. Pedig itt vagyok, húsvér ember.
2011.01.24 00:40:18Hableány
Akkor fel is sorolhatnád, miből diplomáztál, had csodáljunk:)
2011.01.24 00:43:48zuza
Nagyon remélem hogy a kölköm nem találkozik ilyen nagyon magasan képzett 5 diplomás kutatóval! Magamba néztem és örülök hogy nem vagyok olyan mint te! Ha pedig így végzi a kölköm mint én akkor nem fogok aggódni! :-)
Akartam javasolni hogy akkor egy diplomát nyugodtan adhatnál szegény Alekoszna(visszatérve az eredeti kerékvágásba)és akkor csajozni is fog tudni! 1 diplomás biztonságőr!! Azért valljuk be nem hangzik olyan rosszul! :-DDDDD
Jó éjt mindenkinek! 5diplomás kutató úrnak is!!!!:-)Szükség van az országban ilyen HŐSÖKRE mint te!Holnap új hét ,új kutatások!
2011.01.24 01:36:46Netszamuráj
Könyörgöm, emberek, nem lehetne ezt az "ötdiplomást" ignorálni? :(
Ennyire súlyosan retardált ember nem létezik, csak egy vicc az egész nick. Vagy ha igen, akkor épp elég büntetés neki önnön létezése. Nem lehetne a posztra koncentrálni a kommentekben?
2011.01.24 02:05:19Storm-Mos
Emberek!
Vegyetek mar eszre, hogy neki nem 5 diplomaja van, hanem 5 fele valasza, amit minden velvet cikkhez bemasol:-)
2011.01.24 03:24:22marica
alekosz fecskeje ugyan olyan mint o maga....az olivernek milyen szaros lehet a segge lyuka amikor fingik allandoan//apolatlan //szerintem otthon eppen csak lavorkabol megpocsolja magat sargak a fogai ,de undoritoan tud vele frocsogni
2011.01.24 07:28:45nullanullahét
2011.01.23 22:48:07Ötdiplomás
"megjegyzem mellesleg, hatszor annyit dolgozom, mint itt bármelyik nagyszájú szakmunkás."
Én napi 8 órát dolgozok, ezek szerint te 48-at? Vagy csak hatszor olyan gyorsan versz be egy szöget, mint én szar szakmunkás? Tényleg hasznos lehet az az öt diploma.
2011.01.24 08:52:10Hatdiplomás
Azért nevetséges, hogy itt már öt állítólagos diplomával is lehet kommentelni!
Vegyetek példát rólam, én hat diplomával tanítok ötdiplomásokat késsel, villával enni.
2011.01.24 08:56:58patikus+-
5diplomás a vasárnap fénye-LOL
[link]
2011.01.24 09:02:28ostoba fajankó
Ha én bent lennék, egész nap egy olyan kezeslábas szerű, fehér alsóruhában mászkálnék, kemyénykalappal a fejemen.
2011.01.24 09:34:43Bagosipapo
valaki kommentelje mar a VV-t is ne csak az 5diplomast szidja azert mert buszkesege miatt nevkent hasznalja diplomajinak szamat. nekem is van 3 diplomam, az 2+1=5-3. karalabe:))). Csokolom Tanarur, remelem megvedtem Ont, talalkozunk a vizsgan, akarmelyik diakja lehetek, szoval engedje at mind ;) =))) ...asszem most v megbuktattam mindenkit, v mindenki jon 1 sorrel:))) Akarmelyik egyetemen akarki atmegy,az szoljon, hogy beszeljuk meg h atutalja a sor arat, v akkor h csinaljuk; elore is koszi;)
2011.01.24 09:50:54csámpika
ezek kicsodák?
2011.01.24 10:14:28TemplarOmega
Minek neked öt diploma, ha itt onanizalsz vele a saját trollságodra?
Legyen belátásod is, ne itt oszd az észt, hanem toljad a diáklányokat. :)
2011.01.24 10:17:42perbal
ötdipós: szerénység? ismerős szó?
A legnagyobb tudósok, kutatók általában szerényen élnek.
Azta kurva, mennyire utálom, amikor vki állandóan az egyetemi diplomáival jön, hihetetlen, és még te magyarázol, hogy ne nézzék le az emberek azt akinek 8 általánosa van. Te nem éppen azt teszed amikor "vagánykodsz" a diplomáiddal? Ilyen nick neved vazzz, még most sem tudom elhinni. Én persze nem irigykedek, van nekem is 2, de mégsem kürtölöm világgá a rohadt életbe már...és tudod mit, bazdmeg!!! ennyit rólad.....(és nem érdekel ha most elkezdesz okítani, hogy milyen trágárság így beszélni, stb, kulturált ember kulturáltan vitatkozk, meg hasonló szarságokat) és még egyszer bazdmeg és menj a faszba vissza az egyetemre hülye köcsög! De jó volt ezeket leírni :-D
2011.01.24 11:42:39Squirrel
Ötdiplomás tanárbácsi nagyon komoly. A párom is tudós(fizikus),doktorija is megvan,egyetemen tanít,most mérnöki karra jár,kivételes az agykapacitása,publikál,de soha a büdös életben még a doktort sem mondja a neve előtt,nemhogy nekiálljon hencegni vele.A Szegedi Tudomány Egyetemen végzett 15 éve,akkor még volt értéke a diplomának,de az ilyen embereken csak röhögni szokott. :) Ohhh igen,és akkor én hozzá mérten egy tanulatlan bunkó vagyok,mert még csak most hajtok az első diplomámért.....
2011.01.24 11:53:47eszement
Én most végigküzdöttem magam ezen a rengeteg hozzászóláson, de le vagyok döbbenve (mint mindig). Nem akarok senkit sem védeni, de nem feltétlen az a troll, akinek nekiesnek. Mivel a twitterben benne van az indexcsoport, így a velvet is, akarva akaratlanul elolvasok 1-2 cikket és a hozzászólásokat nézem. A nagy többség (tisztelet a kivételnek) mindenkit szid és ocsmány dolgokat ír. Tényleg ez jelenti a kikapcsolódást egy nehéz nap után? Az értelmesebbje is idővel elbutul és lesz belőle a "tv nemzedéke". Ezért nincs tv-m..nem azért, mert nem futná rá:) A vv hirekből is csak innen értesülök, néha megpróbálom megnézni a videókat is, de nem megy..egyszerűen nem tudok leereszkedni erre a szintre. Biztos, hogy én is egoista vagyok, max nem diplomás, csak egy sima érettségis szakmával.. A velevet figyelmeztet, hogy moderál meg kitilt..baromira nem vettem észre, hogy a jelenlévők többségét kivágta volna a megnyilvánulásai miatt.
Ebből a szempontból megértem ötdiplomást is, tegyük fel, hogy tényleg igazat mondd. Bár a neten az a legritkább eset ugye. Nem csoda, hogy nem tud mit kezdeni ezzel a társasággal. Őszintén..én sem. Amúgy tudtommal csak az első diploma megszerzése ingyenes, szóval a többi mellett élni kellett valamiből. Viszont tisztelnivaló a mai világban, ha valaki megdolgozik a pénzért, és nem ellopja meg átveri érte a másikat. Ahogy észrevettem, az utóbbi sokkal gyakoribb.
Ez csak a saját véleményem, hegyibeszédnek nincs értelme. Attól nem fog változni semmi, így ti sem. További jó trollkodást. Nekem meg újabb nyomós érv, hogy hagyjam figyelmen kivül a velvetet is..ha már törölni nem lehet. "Kérem kapcsolja ki"
2011.01.24 12:28:31Luc Gizella
Ötdiplomás
Ja,talán azért nem vonsz le pontot a helyesírási hibákért, mert te sem tudsz helyesen írni?
Elmondanám, hogy ha befejezel egy mondatot, és kiteszed az írásjelet a végére, a következő mondatot nagybetűvel illik kezdeni.
Legalábbis én így tanultam.Habár azt nem tudom, hogy a tanáromnak mennyi diplomája volt.
2011.01.24 13:08:09the.nightfly
Imádom hogy hogy rágerjednek egy ilyen szerencsétlenre :)
Sztem ez még jobb mint a VV :D
2011.01.24 13:50:23szepi626
őtdiplomás!
Nálad a pont. Én is bedőltem a provokációnak....
Mire végig rágtam magam a sok hozzászóláson,helyre raktam a dolgokat,és most már csak jókat mosolygok,itt-ott kacarászok rajta.
Még jó hogy vannak a kommentek,mert a cikkek semmit nem érnek.
Erről jut eszembe: újságírást nem tanítasz? Tarthatnál nekik egy kis gyorstalpalót,csak kérlek figyelj oda a helyesírásra.
2011.01.24 14:16:54CSATÓ12
Ennek a szerencsétlen "ötdiplomásnak"még senki
nem mondta,hogy nem az számit amivel heceg????
Szerencsétlen pont a mult héten az irodába
találkoztam (igaz neki csak kettő volt)egy
emberkével BOSS szerkó a körme 1mm kosz.
HÁT EZ VAN!!!!!!!!!
2011.01.24 14:44:22Macaroon
azért is szandika
2011.01.24 16:39:58Szarospalacsinta
Szétröhögtem magam, hogy Ötdiplomást mennyire osztja mindenki. Lassan már celeb lesz belőle. Egyébként nem is olyan rossz arc, ha már ilyen velvetes terminus technikus-t is ismer, hogy trollkodás.
Ettől függetlenül az Alekosz kasztba sorolnám, mindig minden körülmények között. :)
2011.01.24 17:08:40attilka87
Rég szórakoztam ilyen jól hozzászólásokon, mint e kurrens cikknél. Sőt, hanyagoltam mostanság az olvasásukat. Kizártnak tartom, hogy ÖtAgyú igazi személy lenne, amolyan kommentgenerátornak, provokátornak tartom, akár a Velvet részéről, akár csak a saját maga szórakoztatása céljából. Hát nem látjátok? Ott röhög, ott fetreng az arc a gépe előtt.:) Valljuk be, azért egy egyetemi tanárt elküldeni az édesanyjába, sokak számára jelentheti egyfajta perverz kielégülést, még ha a nick nem is valódi. Na, ezeken is jókat röhögtem.:)
Végül: Ha tévedek,-kizártnak tartom-, és tényleg élő személyről folyik a fos, akkor te, kedves Ötdiplomá Sándor, valami hihetetlen groteszk jelenség vagy. Mint valami aranyos, ám ijesztő valami a Mézga Aladár által meglátogatott bolygók egyikéről. *Nemvagyokrobot, ötdiplomás kutató, címeres professzor vagyok, tanítok, míg meg nem halok* -mondta az ötfejű, háromseggű lény s elviharzott tova, öt karjában,- melyek közül egy a középső seggéből állt ki-, egy-egy diplomával.