Már L-es méretű melltartó kosarat gyártanak az angolok, viszonyításképpen a G-s kosár 22-24 centiméter. Szakértők szerint a szervezetbe kerülő egyre több ösztrogén, a mozgásszegény életmód, a kozmetikai szerek és a fokozott alkohol bevitel is hozzátesznek ahhoz, hogy generációról generációra egyre nagyobbak a nők mellei - tényleg nem a plasztikai sebésztől.

2008-ban az volt a hír, hogy a brit nők mellei elérik a D-s, E-s kosár méreteket – az átlag nő melle kb. 75 B-s –, mostanra már L-es kosárról beszélhetünk. A Dailymailben megjelent cikk szerint aggasztó, hogy a Bravissimo cég bejelentése szerint L-es méretben is gyártanak melltartókat. A vállalat eddig a K-s méretnél tartott, ami már jóval nagyobb az átlagnál, most még ezt is bővíteni kényszerültek az igények miatt. Mindez alátámasztja azt a 2008-ban megjelent dokumentumfilm állítását, mely szerint egyre csak nőnek a brit nők mellei.

Méretváltó

Az angol és ez európai kosárméretek nagyjából megegyeznek, azzal a különbséggel, hogy a brit DD nálunk E, az angol E pedig értelemszerűen F. Ami a körméretet illeti a 32 = 70, 34 = 75, 36 = 80, 38 = 85, 40 = 90 centiméter.

A 21 éves Terri Smith mindeddig kénytelen volt dupla K-s méretű melltartót hordani, ennél nagyobbat nem tudott, mert nem volt. A nem megfelelő méretű melltartó komoly gondokat okozhat hosszú távon – a pánt piros vágást hagy a vállon, a tartóváz bevág, és a mellek kitüremkednek a kosárból. A mellek egyre nehezebbé válnak és ez kibírhatatlan érzés a nőnek.  Ekkor van szükség nagyobb melltartóra, ha kapni lehet persze, a 21 éves brit lányt szerencséjére az új L-es méretű melltartó megszabadítja majd az eddigi problémáktól. "Nem a fiatal korosztályra jellemző a kissebbítés, ennek mindig is egészségügyi okai voltak és vannak. Gerincproblémák, bőrproblémák miatt jöhet szóba a mellkissebbítő műtét, bizonyos kor után a nőknek nyűg a nagy mell" – támasztotta alá Dr. Kárász Tamás plasztikai sebész a Velvetnek a nagy mellek okozta problémát.

Generációról generációra egyre csak nőnek a mellek

Az ötvenes években a nők mellei maximum a B-s kosárméretet érték el, de ha még távolabb megyünk az időben, a viktoriánus korból fennmaradt képeken szinte alig lehet észrevenni, hogy a nőknek van mellük.  A Dailymagazin szakembert kérdezett meg a női mell növekedésének okáról. "A zsír a legkézenfekvőbb válasz" – mondja Michael Baum professzor, mellrák specialista. “A zsír a mellekre, combokra és a fenékre rakódik le a hízás során, a túlsúlyosság az egyik oka a mellek növekedési tendenciájának” – folytatta. A brit nemzet keblei egyre csak nőnek, a kutatások nem támasztják alá, hogy egyenesen arányos lenne a hízással ez a növekedés, ezért máshol keresendő a növekedés oka. Dr. Marilyn Glenville táplálkozási szakértő szerint a hormonokban rejlik a valódi ok. “Az ösztrogén, a női nemi hormon felel a mellszövetek növekedéséért, ez az, ami megváltoztatja a testalkatunkat is serdülőkorban. A fokozott ösztrogénszint és a nagyobb mellek közti kapcsolat tisztán és egyenletesen nyomon követhető, és nem ritka, hogy a nők mellnövelő kapszulákat is szednek, ami édesköményt is tartalmaz, amiben sok az ösztrogén” – nyilatkozta.

Felnőttek az első fogamzásgátlókat szedők gyerekei

A lányok ma hamarabb érik el a serdülőkort mint eddig valaha, és felnőtt az a generáció, akiknek a szülei fogamzásgátlókat szedtek. A szintetikus ösztrogén nagyobb adagolása hosszú távon kiütközik a jövő generációján. “A terhesség és a szoptatás jó hatással vannak a mellrák ellen, mert irányítják azokat a hormonokat, amik a mellekben serkentik a daganatos sejtek növekedését” – nyilatkozta Dr. Glenville. “De sok nő elhalasztja, kitolja a terhességet, egyre kevesebb gyereket szülnek” – tette hozzá.

A mellnövekedést kiváltó okok még

Kosárméretek:

A kosár: 12 cm

B kosár: 12-14 cm

C kosár: 14-16 cm

D kosár: 16-18 cm

DD=E kosár: 18-20 cm

F kosár:20-22 cm

G kosár: 22-24 cm

A műanyagok, az üvegek, a dezodorok, a kozmetikai cikkek (ezek Bisphenol A-T, rövidebb nevén BPA-át tartalmaznak) mind-mind rengeteg ösztrogént tartalmaznak, és az ételekkel is kerül női nemi hormon a szervezetbe. A tej kétharmada például terhes tehéntől van, egy angol tejgazdaságban vezetett naplóból kiderült, hogy vannak olyan tehenek, amik szinte állandóan terhesek. A mozgásszegény életmód, az állandó ülés sem segít a helyzeten, ráadásul a fokozott alkohol bevitel leterheli a májat, így az nem képes a szervezetbe került ösztrogént lebontani.

A mellméret növekedése nem csak a szigetországot érinti, míg 1996-ban egy amerikai fehérneműs felmérése szerint 34C volt az amerikai átlag női mellméret, ez mára 36B-t jelent, azaz körülbelül 20 centi növekedés tapasztalható átlagosan. A Velvet utánajárt, észlelhető-e Magyarországon is a változás. "Magyarországon számszakilag nem tudjuk alátámasztani, hogy a nők melle generációról generációra nőne, mi csak a törzsvásárlóink méreteit tartjuk számon. A leggyakoribb kosárméret a B és a C Magyarországon, de kaphatóak D, E, F és G kosaras melltartók is. G kosárig forgalmazunk melltartókat, E és F kosár az, ami kereskedelmi forgalomban könnyebben megtalálható" – mondta a Velvet megkeresésére Galamb Eszter, az egyik fehérneműcég marketingese.

A brit és amerikai felmérések eredményeivel számolva aggasztó belegondolni, mi lesz ötven év múlva.