Bárhol, bármikor pisilhet állva a nő

2011. január 31., hétfő 19:01
A Velvet munkatársai ahogy rábukkantak az itthon egy éve kapható női pisilőeszközre a neten, amivel bárhol, bármikor, állva(!) pisilhet a nő, azonnal ki akarták azt próbálni. Tesztünk következik, és még most felhívjuk a figyelmet, hogy lejjebb töményen, részletesen a pisilésről lesz szó.

Melyik csaj ne próbálta volna ki, milyen állva pisilni, ha máskor nem, gyerekként biztosan. Akadnak olyan felnőtt nők is, akik képesek állva ügyesen pisilni, mint ahogy vannak olyan pasik, akik ülve szeretnek otthon pisilni – de nem ez az általános. A nő mindig is guggolva, ülve pisilt, ami otthon és a munkahelyen oké, de hosszabb utazásokon, kiránduláson, fesztiválokon rendszerint külön program.

A tölcsér és annak használata

A tesztelésre kapott Shewee márkájú, pink színű tölcsér – kék, homok, fehér és zöld színben is kapható – széles szája pontosan passzol a szeméremdombra. Elsőre kicsit furcsán néz ki, hogy most ezt az ember lánya oda fogja tenni és bele fog pisilni, így először a zuhanyzóban tesztelte a kolléga. “Attól féltem, mindenemet összepisilem, combomat, lábamat, ezért inkább a zuhanyzóban próbáltam ki. Meglepődtem, mert a tölcsér tökéletesen vezette a pisimet, és nem ment félre semmi. Azt azért el tudom képzelni, hogy részegen kicsit bénázik ezzel az ember, de praktikusnak tűnik. Akár kezeslábas ruhában is könnyen megoldható a pisilés” – mondta a tesztalany.

A tölcsérhez tartozik egy zárható tasak, amibe használat után betehető a tölcsér, és így az egészet be lehet tenni egy praktikus, leginkább szemüvegtokra hasonlító pink színű tokba. “A készítők gondoltak arra, hogy a csajok bírják a praktikus, színes dolgokat, én szeretem, hogy passzol a pink színű tölcsér a tokhoz, nem ciki, ha látszik a táskában, ha a pénztárcámat keresem” – tette hozzá egy másik tesztalany.

A praktikus elszívó tasak tényleg elnyeli a szagot és a színt

Brit nő találta fel a '90-es években

A női pisilőeszközt egy angol nő, Samantha Fountain találta fel, aki évekig a városfejlesztésen dolgozott személyi titkárként. Mivel egyetemi diplomáját a nyilvános vécék szolgáltatásainak fejlesztéséből írta, így sokat gondolkodott azon, hogyan lehetne minél higiénikusabb vécét fejleszteni.

Eredeti ötlete egy öntisztuló vécé volt. E gondolkodás során arra jött rá, hogy egy praktikus eszközzel elkerülhető, hogy a nőknek a vécével kelljen érintkezniük – így alakította ki a speciális pisilőtölcsért. A feltalálónő 1999-ben meg is nyert az ötletével egy brit design-díjat.

Nem minden helyen lehet megválni a pisitől, hosszú buszutakon előfordulhat, hogy a széken ülve kell elvégezni a dolgot. Erre tökösebb utazók végszükség esetén használtak már műanyag flakont –  egyes országokban szinte szokás kidobni a húggyal teli szatyrot az ablakon. A végtermékkel járó kellemetlenségre is van már megoldás.

A női pisilőeszközt tökéletesen kiegészíti az úgynevezett elszívó tasak, ami a vizeletet zselés, szagtalan anyaggá alakítja át. “Azonnal elvette a színét, a szagát is, nagyon jó zselés lesz. Frissen még meleg, és ez kicsit gusztustalan. A szerkezet jól passzolt a testhez, hihető, hogy az  ember bárhol használhatja, ahol akarja. De azért nem árt, ha van egy ismerős és takar, miközben egy kis fehér szatyrot szorongat az ember” – mondta a tesztelő és hozzátette, a zacskó bár kicsinek tűnik, pont megfelelő. “Bőven elég volt a zacsi, én 100 ml-nyit pisiltem, és bár 800 ml-ig elég, én legalább négyszer bele tudok csinálni.” Az elszívó tasak különleges portartalma nemcsak a vizeletet alakítja át, hanem a hányást is, így nem csak a pisiléshez hasznos. A tasak 1.500 Ft-ba került és csak egyszerhasználatos, ez is, akárcsak a tölcsér és a tok, az interneten megrendelhető.

A teszthelyzet nyilván más, mint élesben, de az ember el tudja képzelni, hogy egy egzotikus 10 órás buszúton kényelmesebb tölcsérrel (kb. 2300 Ft) a zselés tasakba pisilni, és azt is, hogy a fesztiválokon megúszható a részegen guggolás és saját lábra pisilés, ahogy a hosszú sort sem kell kivárni a gyomorforgató toi-toi-okhoz. Egy biztos, papírzsebkendő és kézfertőtlenítő nem árt, ha van.

Kommentek

  • 2011.01.31 19:09:10gyenge

    A szabadalmi hivatalban nem régen járt le, nemfizetés miatt, a levédetése. Rá lehet cuppanni

  • 2011.01.31 19:36:09szbszig

    Az eszköz még hagyján, a tasaknak viszont szerintem nincs sok értelme. Egyrészt méregdrága ennyiért. Másrészt kevés helyen használható hatékonyan, én például egy tömött buszon tuti nem állnék neki a dolgomat végezni, ha meg félre lehet vonulni, akkor minek? Ráadásul a tasak már nem is kifejezetten női pisilőeszköz, hiszen férfiak is bárhol ugyanúgy használhatnák, mint a nők.

  • 2011.01.31 19:55:17yeti-ufo hibrid

    Remek.
    Már nem csak a hímek, de a nők is telehugyozhatják a világot.

  • 2011.01.31 19:59:34Furci

    undorító

  • 2011.01.31 20:00:21Furci

    képzeljük már egy pillanatra - és elnézést kérek előre is a kontrasztos példáért -, ahogy II. Erzsébet egy húzósabb partin félrevonul ezzel egy viszonylag magányos sarokba...

  • 2011.01.31 20:01:59AlphaBlack

    Ennél már egyszerűbb, ha feltesznek egy katétert. Ha a piszoárnál mellém áll egy nő és rámvigyorog, reflexből adom neki az instant mafflást a szabad kezemmel, mert azt hiszem majd, hogy valami transzvesztita próbálkozik nálam. Volt már rá példa. Egy vizelés mennyi szemetet termel már így. Nem elég a betét/tampon szemét mennyisége?

  • 2011.01.31 20:02:45R3n4t44

    [link]

  • 2011.01.31 20:17:15Johnny Favorite®

    De igazán jól és hitelesen csak a férfiak tudnak hÚgykardozni!
    (Meg a Terry Black félék)

  • 2011.01.31 20:18:20afrancba

    hülyeség, de valakinek pénzt hoz a konyhára.
    ha lesz időm holnap, kitalálom, hogy szarhatunk diszkréten akár a budapest-athén buszjáraton, akár egy szülői értekezleten. szerintem az hasznosabb.

  • 2011.01.31 20:21:19Blackwitch Willow

    2011.01.31 20:01:59AlphaBlack
    a katéter miért egyszerűbb? egyrészt kétlem, hogy azt bárki magának fel tudná tenni, plusz jóval fertőzésveszélyesebb is.

    miért irigyled ezt a nőktől? nem olyan jó ám guggolva pisilni egy-egy kiránduláson, stb. amikor mindenki tudja, mit is csinálsz...

    tampon/betét helyett van intimtölcsér (most hallottam róla kb. egy hete, pedig már a harmincas évek óta létezik - pont azért nem terjedt el, mert mivel az tartós, abból nincs pénz, mint az eldobható tamponból...)

  • 2011.01.31 20:22:29biga-matyi

    én szivesen kipróbálnám! csak az a baj nem nő vagyok! ööö... mondjuk ,attól még kipróbálhatom nem? ráillesztem a végére és már mehet is ! :D

  • 2011.01.31 20:31:13Johnny Favorite®

    Legyen a magyar 'neve' Húgyvezető...vagy Húgysín

  • 2011.01.31 20:37:36Rézfánfütyülő fűzangyal

    Semmi sem új a nap alatt! Egy teljesen azonos funkciójú szerkezet a Mountex-ben már évek óta kapható.

  • 2011.01.31 20:40:58Nl.

    Külföldön lehet papírból is kapni. Nekem olyan kellene. A sok hülye hsz-t csakis férfiak írják, de abba nem gondolnak bele, hogy egy nagy rendezvényen mennyi toi-toi van. Na oda egy nő bemegy, akkor tolatva és sikítva jön ki.
    Ilyenkor lenne jó ilyet használni.Ez a tölcsér nem a mindennapokra szólna, hanem ilyen "alkalmakra".

  • 2011.01.31 20:50:13lómai

    mér bazmeg mi állva szarunk a toi toiba?

    hugyozz a toi toi mögé mint minden tisztességes ember

  • 2011.01.31 20:51:13Λατζκα

    A hosszú utakra induló buszokon van beépített vécé, nem?

  • 2011.01.31 20:51:19Clarimonde

    először nekem is a fesztiválos kalandok jutottak eszembe, aztán belegondoltam abba, hogy 1, férfiakkal versenyezni a telehugyozott bokroknál található helyekért 2, négy-öt fröcsi után (vagy csak vaksötétben) görnyedve túrok a szütyőmben a pisiszettet keresve, aztán valahogy összeszerelem, meg magamra, meg ne ejtsek el semmit, hát elég esélytelen

    másfelől ha meg túrázom, vagy vonatos vécében/más kétes tisztaságú helyen kényszerülök mutatványokra, akkor nagyon-nagyon. nyárra be kéne szerezni egy ilyet.

  • 2011.01.31 20:52:17biga-matyi

    2011.01.31 20:40:58 Nl.
    igazad van ,tuti hasznos lehet! sokat láttam már mikor a nők hosszú tömöt sorban állnak a wc elött.nem lehet kellemes

  • 2011.01.31 21:06:44Catoo

    Ezt tovább fejlesztve, akár felcsatolható formában is lehetne használni, úgy mint a "leszbi farkat".

    Amúgy az SZTK-s betegeknél már régen használják.
    A neve katéter kivezetésű húgyos zacskó.
    Ehhez se kell vécé!


    Ekkora baromságot!

  • 2011.01.31 21:07:41Dr. Körömlakk ®

    igen. és az milyen fasza látvány lesz, ha nem hosszú tömött sorban állnak a budi előtt, hanem erre-arra ácsingózva összehugyoznak mindent... én nő vagyok, de nem vágyom rá. ahogy eddig is megoldottam, hogy ne érjek hozzá a bőrömmel a wc-hez, úgy eztán is megoldom. baromság...

  • 2011.01.31 21:10:36Sininen

    Én amúgy is tudok állva pisilni. Pont.

  • 2011.01.31 21:15:35ancsur24

    Ja, és előveszi a ridiküléből, vagy mi?

  • 2011.01.31 21:32:37v586gg

    [OFF]

    Namármost biztosan túl régen tanultam magyarul (35 év, ihajj...), de én olyan szóval hogy "pink" még csak angolórán találkoztam.

    Elképzelhető, hogy a mai generáció ennek a szónak a magyar megfelelőjét sajnálatos módon már nem ismeri, így elárulom hogy édesanyám nyelvén ezt a színt még úgy hívták hogy "rózsaszín". :D

    [/OFF]

    Ez a tölcsér ismerőseim és személyes véleményem szerint is (magyarul vagy angolul, tökmindegy) egy f@szság. De valaki biztosan jól keres vele...

  • 2011.01.31 21:36:27retinax

    Roppant praktikus szerkezet. Mondjuk azt nehezen tudom elképzelni, hogy mások jelenlétében diszkréten előhúzom, és pisilek vele, de síeléshez, nyaraláshoz jól jöhet.

  • 2011.01.31 21:43:42kisvöcsök

    Fantasztikusan kreatív találmány!!!

  • 2011.01.31 21:51:49Este

    kartonból itthon is lehet kapni rossmanban, DM-ben. Kis lapos tasak, az intim cuccok között. Egyszer használatos, mivel rendes lány nem pisil a buszon és nem akarja magával vinni a zselés zacsit sem :) Egy rendes buszvezető pedig egy egzotikus úton is megáll néhányszor..
    Ha muszáj használom, eldobom, lebomlik és kész. Egy nyári fesztiválon tényleg jól jön, esetleg kiránduláson.

  • 2011.01.31 21:56:03tris

    szuper dolog. A kartonos még jobb, valószínűleg kipróbálom, jobb mint a kló felett egyensúlyozni, miközben tudom, hogy legalább ezren lehugyozták aznap, csak már megszáradt..
    fúj.

  • 2011.01.31 22:00:48biga-matyi

    én úgy próbálom elképzelni hogy is működhet ez a találmány, de sehogy sem megy!
    ez a piszkos erotika mindig utat tör az agyamban mikor éppen arra jönnék rá hogy hogy is csinálnák a nők ezt a műveletet! ezzel csak én vagyok így? hmmm?

  • 2011.01.31 22:04:45fourgee

    Ez mekkora. Mármint a felhasználás lehetősége. Ismerősökkel lehet jót cselekedni.

    - Te, fáj még a nyakad?
    - Igen.
    - Ó, hát akkor te nagyon fogsz örülni ennek a zselés nyakmelegítőnek. Kb. 5 percig meleg, de azért próbáld ki.
    - Jajj, köszönöm, ez tényleg jó.
    - Tudod mi van benne?

    :))

  • 2011.01.31 22:05:42honeycutt

    nem értem miért kell fikázni, pl. túrához kifejezetten jól jön, és az ember nem hugyozza össze a lábát. amúgymeg kedves velvet ez miért is eldobható??? úgy látom műanyag a tölcsér meg a tasak is.

  • 2011.01.31 22:10:25Haary Plotter

    Drasztikus megszorítások várhatók az autópályák melletti kukoricatáblákra...

  • 2011.01.31 22:27:06f@szh@rcos

    ha beleszarsz, és kézzel nyomkodod, pont jó tortadíszítőkinyomónak

  • 2011.01.31 22:34:23dukeekud

    Igazan csinalhatatok volna egy videot, a mukodesrol, mert igy nehez elkepzelni. :)

  • 2011.01.31 22:38:07Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!

    Állva sz.rni mikor lehet majd?

  • 2011.01.31 22:41:22GoodSpeed

    Hát ez lol :D

  • 2011.01.31 22:42:53Bikli néni

    Férfiak! Próbáljatok meg pl. egy imbolygó vonaton síelőpózban pisilni (ami visszacsap a wc zárórésze miatt), és utána majd leírhatjátok újra a véleményeteket.
    Drogériában amúgy lehet kapni egyszer használatos eldobhatót, tízes csomagban.

  • 2011.01.31 22:43:52Bikli néni

    2011.01.31 20:40:58Nl.
    DM-ben lehet kapni.

  • 2011.01.31 22:45:21Bikli néni

    2011.01.31 20:51:13Λατζκα
    Van beépített wc a buszokon, csak éppen nem engedik használni, mert egyrészt büdi lesz az egész buszban, másrészt a sofőr nem akarja más után a sz@rt vakarni.

  • 2011.01.31 22:50:47mitszolsz

    ez biztos jól jönne kiránduláson,de mivel ez nem mozgatható mint a pasik farka, ezért ugyanugy letolom a gatyám és guggolok és ha valakinek nincsenek problémái a hüvelye edzettségével akkor ugyanugy egyenesen pisil mint ezzel a vezetővel.

  • 2011.01.31 22:53:10mitszolsz

    amugy ha oldalra célzol akkor nem csap vissza . De szerencsére nekem se imbolygó vonaton se imbolygó repülőn nem csapott vissza

  • 2011.01.31 22:55:44mitszolsz

    De én is síkitok az ilyen wcktől, de mindig jobb mint a potyantós wc az olasz strandon, de ott aztán nincs kedvem guggolni, na ott biztoas jól jönne ez.

  • 2011.01.31 23:24:00HairMetal

    a pottyantós az nagyon súlyos egy megoldás... az egyik ismerősöm fél lábbal belecsúszott...beteg egy szagott árasztott fél napig

  • 2011.01.31 23:24:39Bikli néni

    2011.01.31 22:53:10mitszolsz
    Az első próbálkozásoknál a nadrágom szárát sikerült becélozni :D Azóta fejlődtem azért :)

  • 2011.01.31 23:26:17pütyüke

    A kurva életbe az összes tölcséremet födugtam mégis mellé ment. a nájlont is begyürtem az sem vot jó.vagy nem igy köllött vona.???? a seggembe meg a pink megy.????

  • 2011.02.01 00:12:25Lángharcos

    2011.01.31 23:26:17pütyüke

    Köszi, feldobtad az estét :D

  • 2011.02.01 02:05:49ërgërbërgër

    Sokkal jobb megoldás a problémára:

    _P_Ö_C_S_Ö_S_L_Á_N_Y_O_K_!_!_!_

  • 2011.02.01 05:53:23biga-matyi

    én láttam már nőt állva pisilni!
    meg kell tanítani az összes nőt erre és akkor már nem is kell ez a fránya tölcsér!

  • 2011.02.01 07:16:49biga-matyi

    most hogy belegondolok,érdekes lenne ahogy ott állnánk együtt a piszoárnál sorban,fiúk-lányok!
    :DDDD

  • 2011.02.01 08:10:40magyar bucó

    "én 100 ml-nyit pisiltem"

    100 ml-t a kisgyerekek pisilnek. Meg a hólyaghurutosok.

  • 2011.02.01 08:19:27Petar Crni Poparan

    Nem azért van sor a női vécék előtt mert körülményes a pisilés hanem az utána következő tollászkodás és bizbaszolás miatt..
    Ahogy rászoktattak minden megvezethető dinkát a tisztasági betétre úgy erre is rá fognak mindenkit..

  • 2011.02.01 08:53:16Equinoxe

    Péniszirígység a javából.
    Mindemellett nyakamba vett lábbal szarom le.

  • 2011.02.01 08:59:19caixa

    DM-ben is láttam, P-Mate néven

  • 2011.02.01 09:05:00Equinoxe

    Ugyan már, ha Isten pöcsöt szánt volna a nőknek, akkor buzi lennék, és ez a helyzet nem áll fenn.

  • 2011.02.01 09:31:26Ernoke

    "800 ml-ig elég"
    az ember simán pisil ennyit egyszerre, sőt, többet is. innentől kezdve ez egyszer használatos cucc. aki a posztot írta, az meg menjen orvoshoz, mert 100 ml-t max. felfázva lehet pisilni, máshogy nem.

  • 2011.02.01 09:42:05BoldFace

    No, lányok nekem van ilyen...
    Azért egyáltalán nem olyan könnyű a használata és elég nagy csalódás volt, mert én abban bíztam, hogy ezzel nadráglehúzás nélkül megoldható a pisilés.
    HÁT NEM!...
    Szoknyában, bugyival kicsit egyszerűbb, de ha nadrág van rajtad, akkor majdnem teljesen le kell húzni a nadrágot, hogy rendesen a helyére illeszd a tölcsért, márpedig akkor mit nyertem a dolgon?!
    Mitől jobb, ha guggolva lóg ki a s@eggem, mintha állva?!
    A kezeslábas síruhában csak akkor használható, ha a hátad közepéig ér a cippzárja.
    Ja, és elég csak egy kis figyelmetlenség ahhoz, hogy a pisi ne a tölcséren menjen ki, hanem végigfolyjon a ruhán!
    Szóval lányok, marad a guggolás... 8-[[

  • 2011.02.01 09:46:47cupoj

    2011.02.01 08:53:16Equinoxe

    Péniszirigység a fittyfenét! Annak, aki itt fröcsög, javaslom, hogy próbálja ki milyen érzés fesztiválon, sötétben, enyhén bemákolva a toi-toi-ban egyensúlyozni a bokáig álló húgyban úgy, hogy le se pisilje magát, és a nadrág szára se lógjon bele a padlón álló lébe! Hajrá!

    Amióta hallottam erről az eszközről, azóta szeretnék egyet! Linket igazán kitehettek volna, hogy honnan lehet megrendelni...

  • 2011.02.01 09:51:33BoldFace

    [link]

  • 2011.02.01 09:53:06BoldFace

    cupoj : Kipróbálhatod, milyen az, amikor majd az egész farmered cuppog a pisiben...

  • 2011.02.01 10:06:59cupoj

    2011.02.01 09:53:06BoldFace

    Ha majd egyszer sikerül egy ilyet szereznem, akkor majd kipróbálom, hogy milyen! Addig nem tudok nyilatkozni!

  • 2011.02.01 10:17:15Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!

    "…milyen érzés fesztiválon, sötétben, enyhén bemákolva a toi-toi-ban egyensúlyozni a bokáig álló húgyban…"

    Ne menj fesztiválon, sötétben, enyhén bemákolva egyensúlyozni a toi-toi slozira.
    Ilyen eccerű!
    (Lassan el kellene kezdeni foglalkozni az agybetétekkel is.)

  • 2011.02.01 10:24:46Equinoxe

    cupoj, inkább itt fröcsögök, mint bokáig álló húgyban egy fesztiválon, azt meghagyom neked.
    Rendes ember bokorba pisál, ott jobb az akusztika, és nem állnak sorba annyian.

  • 2011.02.01 10:27:35cupoj

    2011.02.01 10:17:15Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!

    Én szeretek fesztiválokra járni! Mi ezzel a baj? Nem is értem...

    2011.02.01 10:24:46Equinoxe

    Én meg a bokorba "pisálást" hagyom meg neked! :D

  • 2011.02.01 11:04:07vastagarcufantomtroll

    felcsatolós modell is van?)

  • 2011.02.01 11:39:56Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!

    Cupoj, valamit valamiért.
    Vagy:
    - nincs fesztivál és nincs húgytenger,
    vagy:
    - van fesztivál és van húgytenger.

    Az enyhén "bemák" meg a toi-toi csak elhanyagolható rekvizítum.

  • 2011.02.01 11:46:34cupoj

    2011.02.01 11:39:56Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!

    A bemák elhanyagolható, ezt aláírom, viszont a toi-toi nem! Ugyanis nyáron 50 fokban, ha mást nem vizet iszik az ember literszámra, és annak valahol ki is kell jönnie... Fesztiválokon pedig sajnos csak toi-toi van! :S

  • 2011.02.01 12:24:06proprorporporpo

    szarásra valami megoldás? mondjuk fesztiválon hogyan érdemes szarni? vagy hosszú buszúton?

  • 2011.02.01 12:38:44Upuaut

    Eddig is tudtak szerintem állva pisilni, bár....


    Az ilyen tölcsérszerű eszköz meg nem újdonság.

  • 2011.02.01 12:48:14Mogyoró007

    szerintem ez ***rvajó :))))

  • 2011.02.01 12:55:27Hamvas Hugó, a TANÁR ÚR!!

    Cupoj, megint megértetted a lényeget.
    Éljenek a velveten szocializálódott emberek!

  • 2011.02.01 13:08:07cupoj

    Értem, én, hogy gőzgép, Hamvas Hugó, a TANÁR Ú!!! :)

    Attól függetlenül szerintem ez az eszköz jó megoldás lehet annak, akik szeretik a fesztiválokat, de nem szeretik a nadrágjukat összekenni!

    (Aztán lehet, hogy semmit sem ér, ahogy azt BoldFace "élménybeszámolójából" megtudtuk, d a fene tudja...)

  • 2011.02.01 13:37:16magyar bucó

    cupoj:

    50 fokban kiizadja és nincs gond a pisiléssel. :)

  • 2011.02.01 17:00:05Ez a hozzászólásod fennakadt a szűrőn

    Akárhova megyek, mindig ügyelek arra, hogy a lehető legkevesebb dologhoz érjek hozzá, épp ezért mindig állva pisilek. Emiatt azonban sajnos megy rendesen a wc-deszkára is. A minap meg is volt, így pár mililiter vért is hagytam az egyik mozi ülődeszkáján...

  • 2011.02.01 19:42:24Blackwitch Willow

    2011.02.01 08:19:27Petar Crni Poparan
    "Ahogy rászoktattak minden megvezethető dinkát a tisztasági betétre "

    ja, micsoda hülyeség az is, miért is nem akarja az ember lánya, hogy mindenféle testnedv kerüljön a bugyijára. tényleg tiszta felesleges a tisztasági betét...

    mondd, láttál te már nőt közelről???
    idióta.

  • 2011.02.01 19:47:52Blackwitch Willow

    2011.02.01 09:42:05BoldFace
    én a neoprénen akadtam fent. ugyanis, rajtam volt olyan, de azon egy fia cipzár nincs, se gomb, se semmi,azt bizony rá kellett erőszakolni a testemre.

CímkékCímkék

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés

hirdetés