horoszkóp

A wellness lehet az utolsó szalmaszál nudizmusnak

mm
2011.05.04. 09:56
Az Egyesült Államokban aggasztó a naturisták helyzete, a nagy generáció kiöregedett, a fiatalok meg nem akarnak csatlakozni. Mindenféle ingyenprogramokkal próbálják őket megfogni, sőt már a piercingeket is engedélyezik a szigorú szabályok szerint működő szervezetek. Európában a családi nudizmussal próbálnak nyitni egy új generáció felé, Magyarországon pedig a wellness szállodák terjedésétől várják az újabb tagokat.

“Mi nagyon erősen rajta vagyunk a fiatalokon. Az amerikai klubokban a nyolcvan és a halál között vannak, már bocsánat. Nagy hiba volt, hogy sokáig nem engedték be a fiatalokat” - mondta megkeresésünkre Sándor János, a Naturisták Magyarországi Szövetségének elnöke, amikor arról a Wall Street Journalben megjelent cikkről kérdeztük, ami az amerikai naturizmus lehetséges eltűnésével foglalkozott.

A WSJ cikke röviden arról szól, hogy az Egyesült Államokban mára teljesen kiöregedett az a hippigeneráció, aki a háború után a naturizmus úttörője volt, az évek alatt viszont nem sikerült következő generációt beléptetni ebbe az életformába, ezért mostanra nagyon bizonytalanná vált az egész naturizmus létezése.

Egészen pontosan a zárt kluboké, amelyek tagjai mára valóban megöregedtek, ezért sok fiatal arra panaszkodik, hogy ha ilyen klubokba mennek meztelenkedni, akkor úgy érzik, mindenki rajtuk legelteti a szemét, hiszen ők a néhány, feszes testű fiatal a sok idős között, még akkor is, ha a naturizmus nem a szexualitásról szól.

Ezért inkább elkerülik a tradicionális, zárt klubokat, amelyek szigorú rend szerint működnek, és mennek a nyitott, naturista strandokra, esetleg az olyan létesítményekbe, ahol opcionális a ruhaviselet.

A zárt klubok a cikk alapján igyekeznek mostanában mindent megtenni, hogy fiatalokat csábítsanak a rendezvényeikre. Egy floridai klubban például karszalagot kapnak a 30 évnél fiatalabb látogatók, és olyan helyekre mehetnek a naturista park területén belül, ahova nem mehetnek az idősebbek, hogy ne érezzék magukat látványosságnak. De vannak olyan klubok is, ahol a 30 évesnél fiatalabbak ingyen hétvégéket tölthetnek el.

“Nálunk is vannak hasonló akciók. Van páros belépő, az ifjúsági belépő 26 éves korig van, három gyerek fölött nem kell belépőt fizetni, 6 éves kor alatt nem kell fizetni” - mondta Sándor János a magyar helyzetről, kicsit felvázolva, hogy Magyarországon inkább a családi irányba próbálják elvinni a naturizmust, és nem fiatal közösséget akarnak kiépíteni. A szövetség elnöke szerint ez egy európai hagyomány. Európában a naturizmus inkább családi életforma volt mindig is, mint kortárscsoportos. “Az akkori amerikai generáció elöregedett, kispolgári lett. Húsz évig zárva volt az egész. Európában ez máshogy van. A németeknél és a hollandoknál nagyon jól megy a családi naturizmus. Németországban ráadásul bárki bemehet egy naturista létesítménybe. Franciaországban olyan meg sem jelenhet, aki nem tagja valamelyik klubnak. Egyébként itthon is inkább tagsághoz kötjük a belépést” - mondta Sándor János az európai és az amerikai naturizmus alapvető különbségeiről.

000 ARP1400774

A naturizmus a huszadik század elején lett népszerű Németországban, majd a második világháború után terjedt el a világon, az első naturista szervezetet Magyarországon 1983-ban jegyezték be. Ebből látszik, hogy nagyjából húszéves lemaradásban vagyunk, ami meglátszik azon is, hogy mennyire elfogadott hazánkban ez az életforma. Sándor János szerint viszont egy elterjedőben lévő másik, új életforma, a wellness jót tehet a naturizmus népszerűsítésének. “Nem szabadabb, hanem puritánabb lett a viselkedés az elmúlt évtizedekben. A wellness hotelek elterjedése viszont jó hatással van a naturizmus terjedésére. És az is, hogy az emberek utaznak. Egy siúton például vicces helyzetet szülhet az, hogy Nyugat-Európában elfogadott a meztelenül szaunázás, itthon viszont nem. Aki viszont hazajön a síútról, az már tisztában lesz azzal, hogy máshol hogyan használják a szaunát” - mondta a szervezet vezetője.

Az emberek a wellnessprogramok alatt hozzászoknak ahhoz, hogy megmutassák a saját testüket, legyen szó akár szaunáról, akár egy masszázsról vagy egyéb wellnessprogramról.

000 DV171390

A naturisták egyébként nem akarnak alapvetően másokat megbotránkoztatni, pláne, hogy Magyarországon a btk. alapján közszeméremsértésért akár meg is lehetne büntetni őket. Sándor János az Omszki-tavat hozta fel, hogy megértsük a naturizmus törvényi helyzetét Magyarországon. A tó partján éveken keresztül fürdőztek előszeretettel naturisták, amiatt viszont, hogy a tóra rá lehetett látni a közeli főútról, és nem elzárt területen meztelenkedtek, megvalósították a közszeméremsértést. “Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, az kell, hogy a meztelenség sértsen valakit, és jelentse is” - mondta Sándor János.

Ezért a magyar naturisták elköltöztek az Omszki-tó környékéről, pedig a helyszín ideális volt a budapesti közösségnek, ezt a területet még tömegközlekedéssel sem volt nehéz megközelíteni.

“Az ilyenek miatt vagyunk zárt klubokban, nem akarunk mi polgárpukkasztani. Mondok két példát. Vagy elzárt területen vagyunk, mert a közvélemény még nem fogadta el a naturizmust, és nem akarunk botrányt kelteni, illetve naturista vízitúrákat szoktunk szervezni. Régen katonai térképekkel mentünk, ma pedig Google Mapsszel keressük azokat a helyeket, ahol kevés a turista, és nem zavarunk senkit” - fogalmazta meg a szervezet elnöke, hogyan próbálnak feltűnésmentesen létezni.