Egy hete volt az eredményhirdetése a Gombold újra! pályázatnak, amelynek te lettél az első helyezettje. Milyen változások történtek azóta a szakmai életedben?
Interjúkat adok, valamint stylistok is felkeresnek, hogy szeretnék elvinni fotózásra a kollekciót. Megrendelés egyelőre nem érkezett be, de nem vagyok türelmetlen. Még a győzelem lázában égek.
Amikor beadtad a pályázatod, gondoltad volna, hogy te leszel a győztes?
Alapvetően elég pesszimista vagyok, de a verseny előtt egy héttel furcsa érzés kerített a hatalmába, az hogy talán ott állok majd a dobogónak valamelyik fokán. Nem mertem bevallani, nem hangoztattam, hogy ilyen furcsa érzésem vannak, és meglepő módon mégis beigazolódott, és most iszonyatosan boldog vagyok. Az öröm töretlen, és ez így marad még egy jó ideig.
Mi ihlette a győztes Metallic-Folklór kollekciót?
Már két éve foglalkozom a magyar népviselettel, hol a minta-, hol a formavilágát kutattam. Szeretem ezt a témakört. Ez a kollekció korábban készült, és mivel alkalmas volt arra, hogy pályázzak, a feltételeknek megfelelt, ezért úgy döntöttem, hogy érdemes tenni vele egy próbát.
Miért határoztál úgy, hogy a magyar népviselet elemeit a punk és a rock stílusjegyeivel ötvözöd?
Már évek óta szegecslázban élek. Nem vagyok sem punk, sem rocker, csak tetszik a fémes felület, annak a játéka, és úgy gondoltam, hogy a mintákat, a régi hímzéseket, rátéteket felválthatja, és modernebb külsőbe bújtathatja az egészet.
Pontosan melyik magyar népviselet gyakorolta rád a legnagyobb hatást?
A Dunántúl népviseletéből indultam ki. Somogy megyében születtem, ott is éltem sokáig. Ez a szívem csücske, ezért választottam ezt a területet. A MOMÉ-n negyedévben vándorfélévben – ez azt jelenti, hogy áthallgathatok egy másik szakra – a nyomó szakot választottam. Ekkor döntöttem úgy, hogy a magyar motívumok jó kiindulási pontot jelentenek. Az egész magába bolondított, a szerelmese lettem. Úgy gondolom, hogy ez a téma kimeríthetetlen, és rengeteg lehetőség rejlik benne.
Honnan merítesz még ihletet?
Nyomon szoktam követni más tervezők munkásságát, adott esetben ez is inspirálhat, maga a benyomás, amit az ő kollekciójuk kelt bennem. Az én esetemben is megállják a helyüket a kommerszebb válaszok. A zene, egy érzelmi állapot is hathat rám, esetleg az időjárás vagy bármi más.
Olvastam, hogy számodra már nagyon korán kiderült, mivel is szeretnél foglalkozni.
Már óvodában tudtam, hogy divattervező szeretnék lenni. Embert még nem tudtam rajzolni, de ha az óvó néni megrajzolta a királylány testét, akkor felöltöztettem. Persze régen naivabb voltam, híres divattervező akartam lenni, aki Párizsban mutatja be a kollekcióit. Próbáltam tudatosan eljutni erre a szintre. Miután elvégeztem a Zichy Mihály Iparművészeti, Ruhaipari Szakképzőiskolát, a MOMÉ-n tanultam tovább.
Milyen szakmai céljaid vannak, mit vársz a jövőtől?
Nincsenek túl nagyravágyó terveim. Szeretném, ha lenne egy saját márkám, esetleg egy kis üzletem egy vevőkörrel, akik szeretik azt, amit csinálok, szívesen viselik magukon, és ezt tovább adják. Nem akarok nagy lábon élni, csak megélni.
Mennyire könnyű illetve nehéz ma Magyarországon a fiatal, kezdő divattervezők helyzete?
Akinek nincs meg a megfelelő anyagi háttere, illetve ismeretségi köre, annak nagyon nehéz érvényesülni, boldogulni. Ilyen szempontból nagyon jó kezdeményezés volt a Gombold újra!, bárki részt vehetett benne, és ha láttak benne fantáziát, akkor jelen is lehetett a bemutatón. Ez jó esély volt arra, hogy bemutatkozhasson, láthassák emberek. Nyilván nem mindenkinek tetszett az én kollekcióm.
Mire számítasz, milyen előnyökkel jár majd az, hogy szerepelsz a Divatkreátor második évadjában?
Arra jó, hogy az ember építheti a kapcsolatait, persze nem ringatom magam hiú ábrándokba. A versenytársaimmal is jól kijövök, egytől egyig jó fejek, és később is segíthetünk egymáson.
A fiatal designerek közül sokan nem egyedül dolgoznak, hanem egy-egy márkát többen hoznak tető alá. Gondolkoztál már azon, hogy te is társulsz valakivel?
Igen, gondolkodtam ezen, de elég makacs, határozott jellem vagyok. Még nem találkoztam olyannal, aki velem teljesen egy húron pendül. Vannak olyan emberek, akikkel nagyon jóban vagyok, becsülöm és tisztelem a munkájukat, viszont elképzelhetetlen az, hogy együttműködjek velük. Egyedül akarok dolgozni, persze ha megtalálnám a megfelelő személyt, akkor nyitott lennék a dologra.