Akárcsak a Divatkreátor című műsor első szériájának a résztvevői, a második szezon még versenyben lévő tervezői sem úszták meg azt, hogy ne faggassuk ki őket saját öltözködési stílusukról, a kedvenc tervezőikről. A miniinterjúk mellé természetesen egy-egy kép is dukál, ez alapján dönthetik el a Velvet olvasói, hogy ki a legjobban öltözött közülük.

1. Gyöngyösi Renáta

A Gombold újra! pályázat győztese nem tudná pontosan meghatározni, hogy milyen is saját öltözködési stílusa. „Mindig a hangulatomtól teszem függővé, hogy éppen mit öltök magamra. Amikor kedvetlen vagyok, akkor farmert veszek fel atlétával, pólóval, papuccsal, szandállal vagy tornacipővel. Persze szeretek elegáns, adott esetben szexi lenni, ha a helyzet megkívánja. Szeretem az egyedi cuccokat, ha pedig valami kommerszebb, konvencionálisabb, akkor azt feldobom valamivel” – nyilatkozta Gyöngyösi Renáta, aki teljesen más stílusú ruhákat tervez, mint amilyeneket hord. „Szeretek olyan ruhákat tervezni, amelyek látványosak, teszem azt, már hordhatatlan kategóriába tartoznak. Szeretem a nagyon nőies, nagyon szabott dolgokat” – nyilatkozta a fiatal tervező, akinél Alexander McQueen van az első helyen, valamint Viktor Horsting és Rolf Snoeren kreációit is kedveli.

2. Fábri Zsuzsa

A nyíregyházi lány szeret hétköznapi ruhadarabokat felvenni, és ezeket olyan kiegészítőkkel dobja fel, amelyekkel ki tud tűnni a tömegből. „Saját öltözködésemet tekintve inkább az egyszerűségre törekszem. A terveimet viszont szeretem kicsit megbolygatni, megbolondítani. Ha valamit pedig túl szépnek találok, akkor megpróbálom lerontani valamilyen hétköznapi hatással” – nyilatkozta a fiatal tervező, aki egyébként alapvetően szeret nőiesen öltözködni. Hogy éppen kinek a munkásságát kedveli, az adott kollekció függvénye, de például Jean-Paul Gaultier és Vivienne Westwood örök kedvenc. „Mostanában a Dolce and Gabbanát is figyelemmel követem, de nagyon szeretek felfedezni új tervezőket, akikről még nem hallottam vagy éppen felfutóban vannak. A legújabb „felfedezettem” Jeremy Laing.” – tette hozzá Fábri Zsuzsa.

3. Jani Zsuzsi

A gyulai születésű tervező sem tudja a saját öltözködési stílusát konkréten behatárolni, alapvetően nagyon szereti a sportosabb, lezserebb, utcai viseleteket. „Mivel állandóan rohangálok, ezért mondjuk magas sarkú cipőt csak kivételes alkalmakra veszek fel. A kreációim egyébként összhangban vannak a saját ruhadarabjaimmal, fel is veszem a magam által tervezett ruhákat” – tette hozzá Jani Zsuzsi, akinél szintén kollekciófüggő, hogy éppen ki a nagy kedvenc. Stella McCartney-t egyébként nagyon szereti, igaz, nem feltétlenül a stílusa, hanem a filozófiája miatt. „Minden darab tetszik, amit az Adidas számára tervezett” – nyilatkozta Jani Zsuzsi.

4. Kocsis Anna

Kocsi Anna sokat varr saját használatra, ha pedig éppen megteszik neki valami az egyik üzletben, akkor azt megvásárolja. Hogy pontosan milyen ruhát vesz fel, az általában a hangulatától függ, azt mindenesetre fontosnak tartja, hogy az adott darab csinos és aktuális legyen. A saját öltözködési stílusát és a tervezett ruhák stílusát általában szereti összehangolni, de erre persze nem mindig adódik lehetőség. „Ha egy adott személynek tervezek, akkor nem veszem figyelembe a saját igényeimet. Ha viszont saját kollekciót alkotok, akkor olyan darabokat is beleteszek, amelyeket én is felvennék” – nyilatkozta Kocsis Anna, aki sok tervezőre felnéz, de változó, hogy éppen kinek a kollekciója fogja meg. „Aki már nagyon korán, kiskoromban hatással volt rám, az Vivienne Westwood. Teljesen őrült a nő” – tette hozzá.

5. Kósa Annamária

A versenyző, akivel már a Triumph Inspiration Award 2011 magyarországi döntőjén is összefutottunk, szereti a kényelmes, de extravagáns cuccokat, fontos, hogy mindig viseljen valamit, amit nem lát mindenkin. „A kedvenc színem a fekete, ezt viselem a legtöbbet. Általában színes kiegészítővel veszem fel a fekete ruhákat. Nagyon szeretem a nagy, jellegzetes, színes fülbevalókat, valamint öveket. Ha tervezek, akkor abból indulok ki, hogy mi az, ami nekem tetszik, amit saját magam is viselnék. Az anyagok tekintetében szeretek kísérletezni, nemcsak textíliákból varrok, így ezeket nem tudom felvenni” – nyilatkozta a Velvetnek Kósa Annamária. Egyébként a minimál stílussal szimpatizál, és tulajdonképpen nincs kedvenc tervezője, kollekciótól függ, hogy éppen melyik designer szerepel nála az első helyen.

6. László Bea

A Marosvásárhelyen született lány szeret nőiesen öltözködni, de persze mértékkel - csak akkor fokozza olyan mértékűvé a nőiességet, mint mondjuk Orosz Barbara szokta, ha valahova ki kell öltözni. Akárcsak a legtöbb tervezőtársa, ő is szeret valami sajátot hozzáadni az öltözékéhez, de ez persze nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag saját tervezésű ruhákat hordana. A kreációiba természetesen ő is beleviszi az egyéniségét. Ami a példaképeket és a kedvenceket illeti, a külföldi designerek közül Alberta Ferretti áll az első helyen. „Nagyon szeretem persze a magyar tervezőket. Szeretek bejárni a Mono Fashion nevű üzletbe, ahol nagyon sok egyedi tervezésű ruhát lehet kapni. Szétnézek, inspirációt gyűjtök, de ez persze nem jelenti azt, hogy lemásolom az ott látott darabokat. Ha valami egyedit akarok viselni, akkor inkább magamnak tervezek. Ezenkívül olyan darabokat vásárolok az üzletekben, amelyeket ezekkel jól lehet kombinálni” – tette hozzá.

7. Szabó Gergely

A műsor most már egyetlen férfiversenyzője magának is szokott tervezni ruhákat, de inkább megrendelésre dolgozik, és mivel az ügyfelek körülbelül kilencven százaléka nő, így kevés alkalma van férfiak számára alkotni, de szívesen szélesítené a kínálatot. Ami a női ügyfelek igényeit illeti, főként estélyi és alkalmi ruhákat készít, és mostanában természetesen sok felkérést kap éppen házasulni készülő nőktől. Mint elmondta, szerencsére akadnak ügyfelek, akik nem ragaszkodnak a hagyományokhoz, mondjuk a szokásostól eltérő színű menyasszonyi ruhára vágynak. Szabó Gergely egyébként a kifinomult stílus híve, de szeret belevinni némi csillogást. Ami a színeket illeti, a fekete a nagy kedvenc, de az Yves Klein-kék, az ezüst is felzárkózott ehhez. A külföldi tervezők közül Alexander McQueen és Iris van Herpen szerepel a toplista elején, míg a magyarok közül a USE tervezőhármasa a kedvenc.