Az ázsiai lányok szuperhősök, szupercukik, néha pedig szuperfurák. Legalábbis a róluk készült fotók tanúsága szerint. Tanuljon tőlük pózolni. Már ha van kedve.

Nálunk unalmasak, ázsiában viccesek a csajok a fotókon

Filmbemutatók, díjkiosztók és értelmetlen celebesemények mindig vannak, a nyugati kultúrák celebjei pedig általában ugyanúgy pózolnak rajtuk. A hosszú lábúak felsliccelt szoknyában villantják virgácsaikat kisterpeszben, a hattyúnyakúak a váll fölött átnézve gőgösködnek, míg a szép hátúak rezzenéstelenül nyújtózkodnak lapockatájt anyagtakarékos dresszükben. És kész. A civilek sem buzognak túl portréfotózás közben, legfeljebb kicsit megemelik a fényképezőgépet, hogy karcsúbbnak, fiatalabbnak és emóbbnak tűnjenek.

Nem úgy a távol-kelet fiatal lányai, akik az anime-és mangakultúrában felserdülve szívesen fotózkodnak például kedvenc hőseik beállásaiban. Az ázsiai lányok pózolási technikáját világszerte csodálják, így tesz például egy kínai blogger, Steve is, aki gyűjti, rendszerezi és dícséri a róluk készült fotókat.

Megvan, hogy mi mit jelent

A képgyűjteményben koreai, japán és kínai lányok láthatók - a válogatási szempont csak annyi, hogy a modell, illetve a póz tetsszen a szerkesztőnek. Mint a bemutatkozásban írja, a kisasszonyok többsége koreai, mert róluk tudott legegyszerűbben jó minőségű fotókat szerezni.

A laikusok számára megkönnyíti a képek értelmezését, hogy oldala egyik almenüjében meg is magyarázza, melyik mit jelent. A huszonnyolc kategória között szerepel a két ujjal szalutálás, az ördögszarv-mutatás, a szív, a "hé", a meglepetés, a "hívj fel", és számos egyéb lehetőség. (Steve is megjegyzi, mi is leírjuk: természetesen ezeket a pózokat nem az ázsiai lányok találták ki. De valamiért mégis az ő fotóikon látjuk őket.) Alábbi galériánkban bemutatunk néhány pózt, és persze meg is magyarázzuk, hogy melyik mit jelent.

Akinek még így sem világos, melyik póz micsoda, vagy gyakorolni szeretne, annak számos videó mutatja be a jobbnál jobb beállásokat. Az egyik készítője kimondottan Steve blogját illusztrálta vele, íme.

A témában természetesen több hasonló alkotás is készült egyik kedvencünk az a lány, aki először kevéssé nyilvánvalóan, aztán egyre érzékelhetőbben parodizálja a stílust.