A nyárban sok kellemetlenség van, és a hőség/rossz idő meg az uborkaszezon mellett a felkapottabb helyeken élőknek vagy nyaralóknak ilyenkor még a külföldi turisták hadával is fel kell vennie a harcot. Most, hogy a Balatonhoz nem érkeznek már százezrével a keletnémetek, a helyzet talán Budapest belvárosában és Szentendrén a legdrámaibb. Összeszedtük 10 okát annak, hogy mi bennük olyan nagyon idegesítő. Miért utáljuk a turistákat?

1. Mert útban vannak - Az első számú és legnagyobb hátránya a turistainváziónak a tömeg. Egyszerűen túl sokan vannak, illetve túlságosan kis helyre koncentrálódnak. A budai várban és Szentendrén gyakorlatilag sosem lehet miattuk nyugodtan, békében, hangulatosan andalogni, de ilyenkor, a nyári főszezonban főleg nem. Lépni sem lehet a fényképezgető csoportoktól, nemhogy egy jót sétálni.

2. Mert hangosak - Amióta nem csak német nyugdíjasok járnak hozzánk, jól tudjuk, hogy önmagában a létszám még hagyján. De főleg ha egy délolasz vagy spanyol diákcsoport feltűnik a színen, rögtön olyan ordibálás kezdődik, hogy az ép hallásúak kénytelenek fedezékbe vonulni. És persze ne feledkezzünk meg a hatodik-hetedik kerület utcácskáinak éjszakai csendjébe belehőbörgő részeg németekről-britekről-hollandokról se. Aki próbált már az erzsébet-, illetve terézvárosi vigalmi negyed környékén aludni, jól tudja, miről van szó.

3. Mert azt hiszik, hogy itt mindent lehet - És ha már a hőbörgésnél tartunk: különösen idegesítő, hogy a nyugatról érkezettek itt szemlátomást többet engednek meg maguknak, mint ami hazájukban elfogadható. Sokukról lerí, hogy úgy érzik, szigorú erkölcsű hazájukból, illetve a szülők-rokonok árgus szeme elől elszabadulva itt keleten aztán mindent lehet.

4. Mert igazából zülleni jönnek - A Magyarországra érkező turistákban különösen idegesítő, hogy jó részük csak inni jön ide. Közismert, milyen népszerű mostanában a külföldiek körében Pesten legénybúcsút tartani - az ő esetükben a turizmus egyetlen embertelen berúgásban és aszfaltrahányásban merül ki. A főváros topless bárjainak kliensei körében is rengetegen vannak a turisták. Persze, az ember nem várhatja el, hogy az összes külföldi a napot a Nemzeti Galériában, az estét pedig a Zeneakadémián töltse, de azért az is túlzás, hogy ide csak a piáért és a szexért jönnek.

5. Mert ellepik a szórakozóhelyeket - A budapesti éjszakai életet jórészt a turisták elől való menekülés tartja mozgásban. Ha egy helynek, romkocsmának híre kel, hamarosan elözönlik a külföldiek, és a pestiek kénytelenek előbb-utóbb új hely után nézni. Különösen igaz ez a Szigetre: az is elég idegesítő, hogy az ország legnagyobb fesztiválján már szinte alig találni magyar látogatót.

6. Mert ide csak a csóróbbja jön - Magyarország még mindig az olcsóbbak közé számít a nyugat-európai turista-célpontokhoz képest, ennek megfelelően van szerencsénk a spórolósabb, smucigabb, kispénzűbb rétegből érkező turistákat vendégül látni. Sok vesződség, kis bevétel - hát ez igazán megéri.

7. Mert szabadságon vannak - Ha valaki nem turistaként fordul meg egy turisták által elözönlött helyen (pl. valami elintéznivalója támad Buda vagy Pest belvárosában), azt már önmagában az is frusztrálhatja, hogy miközben ő valami fontos ügyben próbál valamit elérni, közben neki kell azokat kerülgetnie, akik éppen nyaralnak. Amikor az embernek munka után be kell még rohannia valamiért a városba, akkor nem arra vágyik, hogy az orra alá dörgöljék, hogy ott van az a rengeteg ember, és közülük most éppen egyik se dolgozik.

8. Mert szembesítenek minket idegennyelv-tudásunk hiányosságaival - Nem szép dolog, de így van: sokunkat zavar, hogy a belvárosban minduntalan megállítanak a külföldiek, hogy jobb esetben angolul, rosszabb esetben valami más nyelven, esetleg egy általuk angolnak képzelt halandzsával feltegyenek egy olyan kérdést, amire a válasz egyébként a kezükben tartott térképből is kiderül.

9. Mert állatkert-effektust idéznek elő - Van, aki nem gondol rá, de azért a Magyarországra érkező turizmusnak van egy olyan mellékzöngéje, hogy a nyugatról jövők most akkor megnézik, milyen az élet itt keleten, mintha egy szafarira vagy egy állatkertbe érkeztek volna. Ha az ember hozzá van szokva, hogy a Városligetbe vagy a Margit-szigetre jár futni, esetleg a Nagycsarnokba jár vásárolni, idegesítő tud lenni, ha eközben odajön egy csoportnyi turista, és lefényképezi, mint valami egzotikumot.

10. Mert önmagunk ellenségei vagyunk - Remélhetőleg önt nem sikerült behúzni a csőbe: igazából természetesen egy percig nem gondoljuk, hogy a turistákat utálni kéne. Sőt, a fent felsorolt hátrányok-kellemetlenségek ellenére evidencia, hogy a turistákat úgy általában utálni ostobaság. Bárkit csak úgy általában utálni ostobaság, de aki a saját hazáját meglátogató turistákat utálja, az egyenesen önmaga ellensége.

Ön szerint hogyan viselkednek általában a magyarok a külföldi turistákkal?

Nyilván senki sem szeretne turistarezervátumot csinálni az országból vagy annak bármelyik részéből-városából, de a vendégek érkezése és elégedett távozása a fő jele, illetve bizonyítéka annak, hogy ez az ország nem csak egy magába záródott, besavanyodott, érdektelen, sivár sziget a kultúrában gazdag és változatos Európa szélén, hanem egy olyan hely, amire nem lehetetlenség büszkének lenni, és amit meg szeretnénk és meg tudunk mutatni a többieknek. Egy szép országhoz, egy izgalmas városhoz hozzátartoznak a turisták, így aki a turistákat utálja, az végső soron saját hazájának értékeit utálja.

A turizmus által okozott problémákat persze kezelni kell, de talán nem túlzás általában elvárni azt mindenkitől, hogy akkor is korrekt, udvarias, türelmes és barátságos legyen a turistákkal, amikor éppen idegesítőek valamiért.

A Velvetet már a Facebookon is megtalálja, klikkeljen ide, lájkoljon minket!