Domenico Dolce és Stafano Gabbana bejelentették, hogy megszüntetik olcsóbb, fiatalosabb márkájukat, és ezentúl csak eredeti luxuscégükre, a Dolce & Gabbanára koncentrálnak. Most a milánói divathéten mutatták be az utolsó D&G-kollekciót, így ha eddig nem volt önnek valami kvázi-megfizethető cucca a milánói tervezőpártól, ezentúl már nem is lesz. Ebben a heti trendben megmutatjuk ezt a búcsúkollekciót, de előtte végigveszünk néhány klasszikus D&G-bemutatót is az utóbbi 10 évből. Ez szűnik meg - kár érte?

2004. tavasz/nyár - kurvás boxos

A Domenico Dolce és Stefano Gabbana eredetileg 1985-ben alapított céget, és a luxusmárka első néhány évének hatalmas sikere után, a ’90-es évek derekán a tervezők úgy döntöttek, beindítanak egy úgynevezett diffusion line-t is, ez kapta a D&G nevet. A D&G fiatalosabb, sportosabb és merészebb anyamárkájánál, és a lényeg, jóval kevesebbe is kerül, de persze még így meglehetősen drága. (Ha nem tudja, mi is pontosan az a diffusion line, arról olvassa el itt korábbi cikkünket a témáról!) Hogy pontosan kiknek szól ez a D&G márka, azt olyan egyértelmű eszközökkel is sulykolták, mint amilyen a 2003. őszén tartott divatbemutatón alkalmazott DJ volt. Az egyébként boxszerkók által ihletett ruhák mellé élőben keverték a zenét, minden színesebb és őrültebb, mint egy elegáns Dolce & Gabbana-bemutatón. A fiatalokat akarták megfogni, a stílussal, a körítéssel és az alacsonyabb árakkal egyaránt.

2006. tavasz/nyár - világos csipkés

A korábbi vad és tenyérbe mászó, enyhén kurvás és közönséges stílust a múlt évtized derekára a sutba dobták, és elindultak az ellenkező irányba. Innentől kezdve a D&G logo alatt sokkal nőiesebb, romantikusabb darabokat árultak, ez a 2005. szeptemberében bemutatott kollekció például csak fehér és pasztelles rózsaszín árnyalatokkal operál, finom, aprólékos részletekkel.

2008/2009. ősz/tél - skót kockás

Újabb másfél évet ugrunk előre az időben. Ugye a nagy divatházak mindig egy évvel az aktuális szezon előtt mutatják be, mit terveztek egy adott évadra, így pl. a 2008/2009-es tél ruháit a megelőző télen, azaz 2008 februárjában láthattuk. A Dolce & Gabbana tervezőpárosra jellemző, hogy büszkék mediterrán gyökereikre, de ebben a szezonban északra tekintettek inspirációért. Ez az igen emlékezetes kollekció csupa skót kockás darabból állt - a galériában természetesen több fotót is mutatunk róla.

2009. tavasz/nyár - aranyos masnis

Ez volt az a szezon, ahol talán a legközelebb volt egymáshoz a Dolce & Gabbana és a D&G, hiszen ez utóbbi bemutatója is kifejezetten elegáns volt, elegánsabb, mint korábban szinte bármikor. Ezek a ruhák nemhogy nem kurvásak, még csak nem is kislányosak. A sok hatalmas masni (emlékeznek még a 2008-as masniőrületre?) ugyan valamennyire mégis fiatalossá tette ezt a kollekciót, de az arany ilyen bőkezű használata meglehetősen asszonyos hatású a sötét színekkel, nagy szoknyákkal kombinálva.

2011. tavasz/nyár - virágos hófehérkés

Két évvel később már megint a játékosság és a gyermeki hangulat uralkodott a D&G-nél, a klasszikus Disney-filmből vett jeleneteket apró virágmintákkal kombinálták. A hófehérkés kollekció a Tejben-vajban olvasóit erősen megosztotta, a kommentelők közül néhányan olyan szavakkal dobálóztak, mint “giccses”, “gagyi” és “álpedo”, de végülis arra szavaztak többen, hogy menő ilyenben járni. Elvileg ez volt egyébként a most elmúlt nyár divatja - ön látott valakit hófehérkés pólóban?

2011/2012. ősz/tél - mozgalmas betűs

A most kezdődő szezonra betűs mintákat terveztek a D&G márka részére. A mindig nyomott mintás anyagokból gyakran bőven lengedező szoknyákat varrtak, a szintén feliratozott cipők viszont a Converse stílusára emlékeztetnek. Ami távolabbról nem betűnek néz ki, az is az, de a karakterekből csak néha áll össze egy-egy szó (pl. “sexy”). Könnyed, színes és nincs sok értelme, erről szól a mostani szezon divatja eszerint a kollekció szerint.

2012. tavasz/nyár - kaotikus búcsú

Melyik a kedvence?

És ezzel elérkeztünk a jövő nyári D&G-kollekcióhoz, amit ezen a héten mutattak be a milánói divathéten, és amiről már tudjuk, hogy a márka utolsó ruháit tartalmazza. Az összeállításokban a colour blocking trendhez némileg hasonlóan különböző nyomott minták kavarognak szemfájdítóan kaotikus összevisszaságban, itt nemcsak a színeket teszik merészen egymás mellé, hanem a mintákat is. A D&G bezárásáról szóló bejelentés óta rengeteg elemző töpreng az okokon, de ezek egyelőre csak találgatások.

A tényeket két pontban lehet összefoglalni: egyrészt a D&G majdnem ugyanannyi pénzt hoz, mint a Dolce & Gabbana anyamárka, csak a D&G önmagában évi 400 millió eurót fialt a két tervezőnek. Az tehát biztos, hogy nem azért szűnik meg ez a brand, mert veszteséges lenne. A másik tény az, hogy maguk a tervezők azt mondják, így több energiájuk marad a megmaradó cégre, ami a D&G szellemiségét is tovább fogja vinni. “Mindig is a Chanel volt a példaképünk, akiknek csak egyetlen márkája van” - nyilatkozta Domenico Dolce. Nézze végig a galériát, amiből kiderül, mi szűnik meg mostantól. Természetesen szavazni is lehet, válasszon kedvencet, vagy örüljön a bezárásnak!