Már a gótok sem a régik, de így is találtunk hat érdekesen öltözött lányt a Gothica Fesztiválon, közülük keressük a legjobb gótcsajt. Heti trend feketében.

Már a gótok sem a régiek, de mindez nem jelent sokat annak, aki még nem bólogatott komor arccal egy félig üres pohár középszar bor felett, azt dúdolgatva, hogy "Újra hergeli lovát a barbár / Reggelizik a svédasztalnál". Aktuális heti trendünk ugyanis a Gothica Fesztiválon készült, ahol, várakozásainkkal ellentétben, a lányok többsége még a vasárnapirocker-szerkót sem húzta fel, megelégedtek a farmer és a kivágott fekete felső párosításával.

Pont emiatt még azon sem tudtunk tiszta szívből nevetni, hogy a Nevergreen új énekesnője milyen őszinte érdeklődéssel nézi dalolás közben saját tekergő csuklóját, és hogy ugyanazon a koncerten maga Dr. Akula tapsoltatta a közönséget, miközben a színpad több pontján kamuleszbishowt nyomnak wannabe-vámpír hastáncosok.

Szerencsére hosszas kutatómunkával így is találtunk néhány lányt, akik vették a fáradságot, és az eseményhez öltöztek, mi pedig örömmel fotóztuk le őket a Wigwam Club 202 egyik kevésbé homályos sarkában. A képminőségért ezúton is elnézést.

1. Elegánsan csajszis

A képen látható versenyző már szerepelt a Fekete Zaj Fesztiválon készült trendkörképünkben is (mit szerepelt, őrületes előnnyel nyerte meg). Most is az ott megismert stílusban nyomult, csak ez a téliesített, beltéri változat: a merész, de nem közönséges fűzőhöz fekete bolerót, műbőr nadrágot és csizmát húzott. A csipkés kistáskán és egy nyakláncon kívül nem vacakolt látványos kiegészítőkkel, na de megvédi-e címét?

2. A színes

Nem voltak illúzióink arról, hányféle színnel fogunk találkozni a rendezvényen, hiszen a stílussal főleg a fekete jár. A fenti képen a mezőny egyik több szempontból is érdekes szereplője látható, aki egyrészt piros fűzővel száll szembe a feketeséggel, másrészt a hajszíne is saját.

3. Az úrnő

A réteges öltözködés is gyakori velejárója a stílusnak, mint arra a fenti szett is felhívja a figyelmet. Az egyetlen igazán vigyori versenyzőnk egy kék-fekete összeállításban jelent meg: a kék-fekete fűzőhöz átlátszó fekete blúzt, csipkés aljú szoknyát és csizmát választott. A hangsúlyos kék medál is remekül illik a szett többi részéhez.

4. Úriasszony szőkén

Az sem túl gyakori, hogy egy gótesemény résztvevőjének világosszőkére festett haja legyen, fenti verseny zőnk egyrészt ezért is érdekes. És noha ő is a klasszikus fűző-hosszúszoknya párosításban ragadta meg a lényeget, az eddigieknél keményebb ékszereket választott, illetve egy olyan felsőrészt, amelyen csak közelről látszik, hogy a fekete csipkét sötétvörös műselyemre dolgozták rá.

5. A kidolgozott

Utolsóelőtti versenyzőnk minden részletre odafigyelt, öltözetének számos rétege, a kiegészítők, az ékszerek, és még a tetoválások, illetve piercingek is tökéletes összhangban vannak nála. A műbőrnek tippelt fűző vad válasz az eddig észlelt csipkés példányokra, kedvencünk azonban a dekoltázskörnyék a nyakláncokkal, a felsővel, a csipkés fehérneművel és a tetoválással.

6. A cuki

Mert hát mit lehetne mondani egy lányról, aki nem a fűzős vonallal

Melyik a legjobb?

készült az estére, csak felhúzott egy fekete ruhát, fekete pólóval, fekete harisnyával és bakanccsal, majd felvett egy méhecskés hátizsákot? Ami cuki, az cuki. A kérdés persze az, hogy a hat szett közül melyik jön be önöknek a legjobban: ezt legyenek szívesek kattintással jelezni. A gót hastáncosnők pedig itt ismerhetők meg, amennyiben valakinek felébredt az érdeklődése a téma iránt.