Ben Campbell, egy texasi művész nagyjából ötvenezer forintnyi mekis kajából csinált bizarr múmiákat, hogy így jelenítse meg művészien azt, hogy a gyorsétterem-lánc ételei nem bomlanak le. A célja, hogy a McDonald’s beperelje, úgyhogy úgy terjeszti a műveit, ahogy tudja.

“Perelje be a McDonald's Bent!” – ezzel a címmel hozott létre Facebookon eseményt Ben Campbell, egy texasi művész, aki mekis kajákból csinált múmiákat.

Campbell célja ugyanis az volt azzal, hogy hamburgerekből és mindenféle gyorséttermi kajákból hozott létre két múmiát, hogy felkeltse a McDonald's figyelmét, és a cég beperelje őt. De eddig nem járt sikerrel. A múmiákat még tavaly októberben készítette, azóta nagyjából senkit sem érdekeltek, úgyhogy kitalálta, hogy az internet segítségével próbál akkora felhajtást csinálni maga körül, hogy a McDonald's is észrevegye – írja az Oddity Central. A dolog úgy néz ki, sikerül, a múmiákról egy csomó helyen beszámoltak már, de Campbell a többi dologban még nem ért el sikereket.

Az eseményéhez is mindössze százan csatlakoztak eddig, és a további múmiák elkészítéséhez, valamint egy kiállítás összehozásához szükséges 2500 dollárból is csak 71-et tudott eddig összegyűjteni. A kiállítás az ókori Egyiptom és a modern társadalmak közötti hasonlóságokról szólna, a múmiák lennének a fő mesterművek. A művész hat pontban foglalta össze, hogy miért pont a nagyon lassan lebomló gyorséttermi kaját választotta elképzelése bemutatására.

“1. Az ókori Egyiptomban sokat dolgoztak azon, hogy egyfajta halhatatlanságot érjenek el olyan furcsa szokásokkal, mint a piramisok építése vagy a mumifikálás.
2. A modern társadalmakban sokat dolgoznak azon, hogy egyfajta halhatatlanságot érjenek el olyan furcsa szokásokkal, mint a celebkultúra és a nagyvállalatok létrehozása.
3. A McDonald's az amerikai kultúra egyik legjelesebb képviselője, ikonikus cége.
4. A McDonald's ételei nem bomlanak le, ha hagyják őket a szabadban kiszáradni. Komolyan, keressenek csak rá! Ennek folyamányaként a jövő archeológusai ilyen dolgokat fognak kiásni a földből több ezer év múlva. Különösen, ha valami kataklizma történik a társadalmunkkal.
5. A kérdések: Milyen kataklizma történhetne? Hogyan készülhetünk fel rá? Tényleg szórakozásba és agymosásba akarjuk a pénzünket és az energiáinkat fektetni, vagy inkább valódi, egymást segítő megoldásokba?
6. És végül, ha nem tanulunk meg nevetni magunkon, röhögnek majd rajtunk helyettünk a jövő generációi” – foglalta össze Campbell a hitvallását és a kiállítás tervezett koncepcióját.

A McDonald's eddig nem jelezte, hogy bármiféle problémája lenne a tervezett kiállítással. Campbell célja, hogy először otthona környékén, Texasban mutassa be az elképzeléseit, aztán az Egyesült Államokban, végül jöhet a világkörüli turné, ha sikerül támogatókat, kiállítóhelyeket találnia.