Amerikában három mérgező anyag előfordulását vizsgálták véletlenszerűen kiválasztott körömlakkokban. Kiderült, hogy azok a lakkok is tartalmazzák a káros anyagokat, amelyekre rá van írva, hogy nincs bennük az adott méregből. A három káros szer közül az egyik Európában be van tiltva, a másik kettővel viszont itthon is össze lehet futni.

A mérgező anyagokat ellenőrző hivatal munkatársai Kaliforniában vizsgáltak olyan körömlakkokat, amelyeket csak szépségszalonokban lehet beszerezni - derül ki az állam környezetvédelmi ügynökségének jelentéséből. A szakemberek a három legvitatottabb összetevőt vizsgálták a termékekben, amelyek súlyos egészségkárosodást okozhatnak. A „toxikus hármasnak" nevezett anyagok a ftalát, a toluol és a formaldehid. Sok cég már úgy hirdeti termékét, hogy ezen anyagoktól mentes, de a szakemberek vizsgálata ezt nem támasztotta alá.

Ezen anyagok használata nem tiltott az USA-ban, amennyiben megjelölik a terméken, de a megtévesztő címkézés sérti a fogyasztók jogait. A hatóság véletlenszerűen választott ki 25 terméket.

A vizsgálat szerint 12 termékből 10 olyan volt, aminek címkéje azt állította, hogy toluolmentes, ennek ellenére kimutatták benne az anyagot, sőt négy termékben veszélyesen magas értékben tartalmazták a mérgező összetevőt. 7 termékből ötön volt olyan felirat, mely arra utalt, hogy a termék nem tartalmazza a toxikus hármast, ennek ellenére legalább egy belőle megtalálható volt a termékekben.

A mérgező anyagokat ellenőrző hivatal munkatársai szerint 48000 körömszalon található Kalifornia különböző területein, így a probléma sokakat érint.

Arra nem sikerült elég adatot találni, hogy hány ember használta ezeket a termékeket. Karl Palmer, a Mérgező Anyagokat Ellenőrző Hivatal szennyezésmegelőzési menedzsere szerint: „tudjuk, hogy mind az ügyfelek, mind a dolgozók ki vannak téve ezen anyagok veszélyeinek, és aggódunk miattuk. A célunk először is, hogy feltárjuk mik vannak ezekben a termékekben, és tájékoztassuk róla a közvéleményt.”

Miket vizsgáltak?

Sation 99 basecoat, Sation 53 red-pink nail color, Dare to Wear nail lacquer, Chelsea 650 Baby's Breath Nail Lacquer, New York Summer Nail Color, Paris Spicy 298 nail lacquer, Sunshine nail lacquer, Cacie Light Free Gel Basecoat, Cacie Sun Protection Topcoat, Golden Girl Topcoat, Nail Art Top-N-Seal and High Gloss Topcoat.

(A vizsgált termékek nincsenek forgalomban Magyarországon, ám interneten keresztül megvásárolhatóak.)

A jelentés szerint egyébként 121.000 körömápolási szakember van regisztrálva a rendszerben, és a legtöbbjük fiatal nő. A háromból két anyagot mind embereken, mind állatokon teszteltek, és a jelek szerint fejlődési rendellenességeket okozhatnak. A ftalátot csak állatokon tesztelték. A hivatal felhívta a figyelmet, hogy a szalonok egy részében a légcserélés nem megoldott, így a mérgező anyagok felhalmozódhatnak a levegőben.

Van, ahol már odafigyelnek erre a problémára, San Franciscóban 2010 októberében bevezették a zöld pecsétet, melyet azok a szalonok kérhetnek, melyek nem használják a mérgező triót tartalmazó termékeket. New York hasonló jelölést vezetett be.

Magyarországon is lehet kapni olyan termékeket, melyek tartalmazzák a veszélyes trió valamelyikét, érdemes megnézni ezen a honlapon, hogy kedvenc lakkunkban található-e belőle.

Az Elite Cosmetics (Crystal Nails, ibd, EzFlow termékek forgalmazója) tájékoztatása szerint "A Crystal Nails lakkjai minimális mértékben, jóval határérték alatt tartalmaznak toulolt és formaldehidet, ami biztosítja ezeknek a lakkoknak a rendkívüli kopsásállóságot (longlasting). Ftalátot egyáltalán nem tartalmaznak, mivel az káros az egészségre"

Az Európai Unióban a ftalát használata tilos, és szigorú korlátokat állítottak fel a formaldehid és a toluol tekintetében. A kozmetikumokban használható anyagok listáját az EU 76/768/EK rendelete rögzíti.

A toxikus hármas

A ftalátok köztük a dibutil-ftalát a körömlakkokban használt egyik általános összetevő. Az EU-ban tiltott szer, amely émelygést, hányást, szemkönnyezést okozhat, hosszú távon pedig vese- és májkárosító.

A toluol bőrirritáló, és az idegrendszerre toxikus anyag, állatoknál születési rendellenességeket okozott. Jelentős mennyiségben belélegezve a vesére és a májra veszélyes.

A formaldehidet sok helyen használják, főleg a bútorgyártásban, de sok kozmetikai termékben is megtalálható. Gőzének belélegzése irritációt, nehéz légzést okozhat. Bőrbe szívódás esetén kiütést okozhat. Az EU szabályozása előírja, hogy maximum 5% lehet egy termékben a formaldehid mennyisége, és a terméken fel kell tüntetni, hogy hány százalékot tartalmaz ebből az ártalmas anyagból.