Amint azt mi itt a Velvetben nagyon jól tudjuk, magyarul helyesen írni borzasztóan nehéz. Az Éden Hotel 2 azonban bebizonyította, hogy beszélni sem egyszerű, hiszen a játékosoknak gyakran törik bele a bicskájuk egy-egy összetett mondatba vagy olyan közmondásba, amit nem sikerült helyesen elsajátítaniuk. Az alábbi 25 mondás az Éden Hotel 2 adásaiból származik, mi nem csináltunk velük semmit, csak leírtuk őket úgy, ahogy a műsorban elhangzottak.

A mondásokból kiderül, hogy Edina félreértette a kipécézés szót, hogy Rolandnak több zacsija is van, és hogy Niki azt sem tudja, hogy mi köré kell a pasikat csavarni. A legtöbbet persze Anikótól idézhetünk, aki ráadásul mindig úgy adja elő esetenként összefüggéstelen mondanivalóját, mintha süketnémáknak magyarázna, ezzel általában még jobban felhívva a figyelmet arra, ha éppen nincs tisztában valamivel. Az idézetekből akár egy újabb Besenyő-jelenetet lehetne összeállítani.

Kérdés ismeretlen játékostól a Pandora-ceremónián: „Kíra, bosszút fogsz most vezérelni?

Niki: „Ha bármi történne, és úgy adódnak a dolgok, akkor gátlástalanul Krisztián lesz az én párom. Nem fog érdekelni se lány, se barátnő, se semmi.

Anikó: „Itt azért egy idő után ellenfélként fogunk egymás szemében nézni.

Krisztián: „Az Edina egyáltalán nem tér el sokban az ideálomtól, egy letisztult lány.

Tamás: „Nagy fegyver a kezemben a gitár, illetve az éneklés.

Adrienn a kaktusz-ceremónián Ádámról: „Elsőre nekem roppant szimpatikus volt, próbáltam hozzá közeledni, jeleztem neki azt, hogy szeretnék vele beszélgetni, [de] nem láttam nála ezt a befogadást.

Ádám arról, hogy kiejtették: „Nem csináltam semmit rosszul, ők úgy gondolják, hogy én esetleg az ő partnerüket irányíthatom azzal, hogy őket kiejtsék, és ezáltal félnek.

Anikó indoklása a kaktusz-ceremónián: „Az én döntésem nem érzelmi alapokon múlott. Együtt tudok vele élni, egy nagyon rendes ember, viszont taktikai alapokon múlott, és ezt nagyon-nagyon sajnálom. És ez nem más, mint Ádám.

Niki párja elvesztéséről: „Valamilyen szinten persze meggyengített, mert nincsen az Ádám mellettem, de felveszem bárkivel a kesztyűt.

Tamás: „Téged bírlak. Aludjál ennek fényében." (Ezt az idézetet a Fuck Yeah, Éden Hotel blogról vettük.)

Edina: „Nem azt mondom, hogy félek a Kírától, inkább azt mondom, hogy tartok tőle. Tehát ő… eléggé… hogy mondják azt, hogy a malmára hajtja a kereket?

Niki: „Női praktikáimmal sikerült Krisztiánt teljesen magam köré csavarnom.

Anikó: „Maga az ébredés volt egy adrenalin nekem idebent, hogy itt ébredhetek.

Máté: „Leginkább talán a reggeliket szeretem. Én ezeket a rántottákat imádom, plusz a bacont is, úgyhogy én minden nap meg tudnám ezt szokni.

Anikó Dávidról: „Jóképűnek tartottam, nagyon fotogén, tehát neki jól áll a fotó konkrétan.

Anikó, amikor a kívánságműsorban kérhetett egy számot: „Magyar létemre nyilván Holdviolát kértem.

Petra: „Nekem az már az első perctől feltűnt, hogy Andi egyfolytában a Pítnek a szemkontaktusát keresi.

Dávid: „Szerettem volna tudni, hogy nem-e egy álca van az egész kapcsolatuk mögött.

Pít Leventéről: „Anikó meg fogja győzni róla körömszakadtával.

Edina: „Úgy érzem, hogy Andi kispécizett engem.

Roland: „Kicsit cikinek tartom azt a szituációt, amikor kilibbentek a zacsijaim.

Anikó arról, amikor a fiúk lánynak öltöztek: „Az elkészítésnél még nagyon-nagyon lelkes voltam, és utána amikor elkészült, nagyon-nagyon megdöbbentem, és mondtam, hogy ezt így soha többet. Nem is tudom, most tulajdonképpen még nem vagyok rá felkészülve, lehet, hogy traumám van.

Andi: „Gondoltam, hogy nagyon megdöbben mindenkinek az arca, ha ezt elolvasom.

Szöcske arra a kérdésre, hogy könnyen sikerült-e neki kideríteni a többi játékos titkait: „Nehéznek tűnt, mert szerintem kicsit túlbonyolítottam fejben a dolgokat, teljesen másfelé próbáltam kapizsgálni.

Andi arról, hogy mennyire izgul: „Most nagyon féltve érzem a bőrömet.