horoszkóp

Kandikáló mellbimbók és zsinórtanga a Beach Girl középdöntőjén

2012.08.14. 14:55 Módosítva: 2012-08-14 15:37:06
A Dallas étteremben nem a sportkocsik, hanem a hamburger volt a legexkluzívabb dolog, a versenyzők több mint fele mehet Balatonfüredre, ahol majd elérhetik az álmukat, és Beach Girllé változhatnak.

Tegnap este zajlott le a Beach Girl választás középdöntője, ahol egy igazán nagy nevekből álló zsűri döntötte el, ki lesz az a tíz szerencsés lány, akik majd augusztus 18-án Balatonfüreden mérkőznek meg az elismerésért. A tét nagyságán kicsit rontott, hogy ez a tíz lány az indulóknak kicsit több mint felét takarja, ugyanis a középdöntőn 18 versenyző mutatta meg magát kockás ingben, majd a menő sportautókkal érkező közönség legnagyobb örömére egy minden erogén zónát jól kihangsúlyozó bikiniben.

A Sarka Kata, Zimány Linda, Orosz Barbara, Pantl Péter, Hajas Laci, Kasza Tibor, Gönczi Gábor és Gáspár Laci névsorból álló zsűri egyébként nem zavart sok vizet, a jófejkedés terepét átadták a házigazdáknak, Molnár Nininek és Müller Attilának, akik nem győzték emlegetni, hogy már csak öt perc, és kezdődik is a rendezvény. Ami persze nem kezdődött, viszont közben legalább kinyomozhattuk, mennyire exkluzív a Dallas étterem rendezvénye, ahol alapesetben a hozzájuk tartozó kút miatt kellemes benzingőzben érezhetik át a vendégek, mi jön le Magyarországon a texasi életérzésből.

Mindent nem tudhattunk meg, mivel egy asztalt 15 000 forintért lehetett már előre megvenni, hogy onnan premier plánban láthassák a 18 induló testrészeit. Ez azt jelentette, hogy a többi látogató még pénzért sem juthatott hozzá az ételekhez. Ezzel így exkluzivitásból ötösre vizsgáztak, hiszen kevesen tudnak annyira elérhetetlenné tenni egy egyszerű hamburgert, mint a parkolóban álló sportkocsik bármelyikét.

Ezután hirtelen elkezdődött a szépségverseny, ahol a már említett cowgirl stílusban és cérnatangás bikiniben kivonuló lányokról megtudhattuk, hogy mindannyian nagyon szeretik a sportot, de ami még fontosabb, hogy remek alakjuk van, amit attól a két magára kendőt kötő, szégyellősebb indulótól eltekintve nem is akarnak eltitkolni. A továbbjutók közül egyről a résztvevő vendégek döntöttek, akik közt egy wellness-hétvégét sorsoltak ki, bár a nagy nyereményeknek kicsit csökkentette az értékét, hogy az ott ülőknek valószínűleg a farzsebében is volt annyi pénz, amennyiből kijöhet a hétvége, de a sajtó munkatársai azért remegő térdekkel várták a sorshúzást.

Ezután már csak kiegészítő lehetett a nagy pillanat, amikor megtudtuk, melyik tíz lány jut tovább Balatonfüredre, hogy ott újfent neves zsűri előtt sétáljanak el egy szál semmiben.