A Miss Poledance Hungary 2012 versenyt idén a gyökerekhez híven cirkuszi környezetben rendezték meg. Volt minden, mi szem-szájnak ingere, szendvics, majmok, VV Gigi, vodka, mindent beterítő fehér por és A szürke ötven árnyalata.

Szombaton megrendezték a Miss Poledance Hungary 2012-t, aminek a Szentendrei úton található Exit Cirkuszszínház biztosított helyet. Az este már csak emiatt is kínosan indult, ugyanis a 20 centis sarkú cipőben érkező vendégek és kísérőik a cirkusz előtti füves-saras placcon próbáltak bebotladozni a sátorba. A hangulatot már a cirkuszsátor mögötti ketrecben ugrabugráló majmok is megalapozták, mi pedig reménykedtünk benne, hogy őket is felengedik a rúdra, ha már gyerekek nem vettek részt a mostani versenyen. A bejárat előtt a jegyszedőkkel együtt utcai tüntetéseken megszokott camping-asztalos szendvicsárusok várták a vendégeket, így az egész kezdett már egy igazán nívós falunapra hasonlítani.

Plusz pontok a magassarkúért

Az estét a porondmesternek öltözött Tóth András nyitotta meg, aki fénykorában a 90-es évek egyik óriási formációjának, a G-Play együttesnek volt a tagja. Ő konferálta fel a műsor első előadóját, a nagyon konszolidált ruhában megjelent rúdtáncoló énekesnőt, Bencsik Tamarát, aki a Dreamgirls musicalből énekelte a One Night Only-t. Őt követte a Dollhouse Táncstúdió vezetője, a versenyt megnyitó Pirner Alma, aki meglepően sok masnit viselt a hátán. A nemzetközi zsűrinek 7 egyéni induló és 3 duó közül kellett kiválasztania a nyertest a következő szempontok alapján: prezentáció, koreográfia, rudas trükkök. Ugyanitt megtudtuk, hogy két kategória létezik a rúdtáncon belül, a fitnesz és a glamour. Utóbbiban a versenyzők plusz pontot kapnak a magassarkú viseléséért, de villantásokért és az erotikus arckifejezésekért pontlevonás jár. Az indulók közt volt jogász, marketinges, orvos, gyakorló anyuka és tájépítész is, de a legtöbbről kiderült, hogy természetesen évek óta foglalkoznak tánccal, vagy valami akrobatikus mozgással.

Vodka és mindent beterítő fehér por

Az első versenyző apró tüllszoknyában és kalapban forgott a rúdon egy viszonylag félelmetes zenére. Előadása sem sportosnak, sem erotikusnak nem volt mondható, tekintetünket inkább a mindent beterítő fehér por ragadta meg, ugyanis ezzel kenik be a rudat a megfelelő tapadásért. Mint kiderült, sajnos minden előadás között le kell takarítani a rudakat, mert a tekergés közben lejön a magnézium-oxid, vagyis 5 percenként végignézhettünk egy pár perces takarítást, ahogy fekete seggvillantós nadrágban csúszkálnak a takarító-lányok a rúdon, amit vodkával meg fehér porral kenegetnek. Miután ez megtörtént, végre egy értékelhető előadás következett Bardóczy Ilkától, aki tavaly Pálmaffy Barbarával együtt duó kategóriában nyerte meg a rúdtánc-vb-t Budaörsön.

Bardóczy Ilka a Trónok harca sorozat zenéjére pörgött egy arany bikiniben, és előadása alatt megtudtuk, hogy még mindig divat a csillámos hajlakk, illetve hogy egy rúdtáncos fizikai képtelenségekre is képes. Az őt követő francia zenés és spanyolos ruhás előadás alatt inkább a takarító lányokat vártuk újra, a négyes számú versenyző pedig megmutatta, hogy kell egy szalaggal ellensúlyozni, ha valaki viszonylag kevés időt tölt a rudakon. Az ötös számú egzotikus külsejű Bakai Regina egy ötletes porondmester jelmezzel, majd egy lightos vetkőzéssel próbálta elterelni a figyelmet arról, hogy elég darabos a mozgása annak ellenére, hogy 4 évig ritmikus gimnasztikázott. Az őt követő táncos pedig a végzet asszonyát próbálta eljátszani. Az utolsó egyéni versenyző Molnár Niki volt, aki nagyon glamourosan öltözött fel és a fél közönség neki drukkolt, ugyanis óriási ovációval köszöntötték. Annak ellenére nyerte el a zsűri tetszését, hogy mozgása sokszor erotikus volt, és arckifejezései sem voltak szűziesek, amik pedig elvileg kizáró okok. Azt viszont mindenképpen meg kell említenünk, hogy ő volt az első, aki nem majmosan mászott fel a rúdra.

Cocaine & Caviar

A duóban induló versenyzők nem sokat kockáztattak, ugyanis a három induló pár közül könnyű volt felkerülni a dobogóra. Az első páros tagjai nagyon szőkék és nagyon göndör hajúak voltak, egyetlen emlékezetes pillanatuk pedig a kettejük lábából formált óriáspina volt. Az őket követő duó tagjainak táncából nem sok emlékünk maradt meg, csupán annyi, hogy az első versenyzőkkel szemben ők szinkronban voltak egymással. Az estét záró utolsó előadást Varga Eszter és Gábris-Baczakó Judit adta elő egy szamurájkard segítségével. Nem fogják kitalálni, de a Kill Bill ihlette meg táncukat. A közönség megőrült, ujjongott, és sikoltozva imádták a klisés ötletet.

Miután az utolsó tánc is lement, a közönség rárabolt a camping-asztalos szendvicsárusokra, köztük a Való világ 4-ből ismert Rácz Ildikó is, aki nemrég érkezett haza külföldről. Rácz VV Gigit Vincze Tünde, a Magyar Légtornász Egyesület elnöke hívta meg az eseményre, és nagyon boldog volt, hogy itt lehet, mert itt végre mindenki megismerheti a rúdtáncnak azt a válfaját, ahol nem sztriptízelnek. "Most kezdtem el tissue-zni, silkezni meg levegőakrobatikával foglalkozni, és most nagyon elgondolkodtam rajta, hogy a rúdtánccal is foglalkozni kéne. Sminkiskolába járok, tanulok spanyolul, még elvégzek egy alap fodrásztanfolyamot, és mivel a stylistkodáshoz is értek, ezért a megszerzett tudással már le fogok tudni nyomni egy egész estét egyedül" – mondta el a Velvetnek VV Gigi, aki amint elvégezte a tanfolyamokat, le szeretne lépni külföldre. Míg a zsűri döntött, a Dollhouse Tánciskola tanulói bemutatták a Miss Q őszi-téli kollekcióját, ami leginkább egy hosszú ujjú felsőből állt, rajta a "Cocaine & Caviar" felirattal, majd az egyik zsűritag, Nico Modestine mutatta meg, milyen, ha egy izmos férfi tekereg a rúdon.

"Még szoptattam, mikor elkezdtem"

Végre elérkeztünk az eredményhirdetéshez, amire mindenki várt, és amiben semmi meglepő nem volt. A trófeák, érmek és virágcsokrok mellett a nyertesek egy óriási celofánba csomagolt ajándékkosarat kaptak, amiben a biztonság kedvéért ott lapult "A szürke ötven árnyalata" című könyv is. Az év előadóművésze díjat, illetve a legjobb kosztümért és a legjobb rudas trükkökért járó különdíjakat a Kill Bill-es duó műsorért Varga Eszter és Gábris-Baczakó Judit kapta, akik a biztonság kedvéért még meg is nyerték ezt a kategóriát. A marketing-vezető Gábris-Baczakó és a jogász Varga csupán másfél hónapja táncolnak együtt, de mivel ötös szinten vannak rúdból, ezért állításuk szerint nem volt nehéz. "Mindketten gyakorló feleségek vagyunk, házasság és karrier mellett van hol levezetnünk a feszültséget" – mondták el a nyertesek, akik még nem tudják, hogy ezzel indulhatnak-e a nemzetközi versenyen is.

Egyéniben a legjobb rudas trükkökért járó díjat Bardóczy Ilka vihette haza, a többi különdíjat és az első helyet pedig nem meglepő módon Molnár Nikolett nyerte meg, aki be is könnyezett, miközben Pirner Alma a fejére helyezte a koronát. "Másfél éve foglalkozom a rúdtánccal, előtte balettintézetbe jártam, meg salsáztam. Ez most belépő a nemzetközi versenyre (a legutóbbi VB-t egy félkarú nő nyerte), ami nem tudom, hogy hol lesz. Főállású anya vagyok, otthon vagyok a két és fél éves kislányommal" – nyilatkozta a Velvetnek Molnár Nikolett, aki még szoptatott, mikor elkezdett rúdtáncolni. A verseny ezzel lezárult, a lányok pedig az ezt követő burlesque előadásra készültek, ami VV Gigi fantáziáját is nagyon izgatta, reméljük, Dita Von Teese után majd őt láthatjuk legközelebb viszont egy óriási pezsgőspohárban.